Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-01 / 180. szám

1986. augusztus 1., péntek NÉPÚJSÁG Mihail Gorbacsov befejezte távol-keleti látogatását Moszkvai sajtóértekezlet Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára csütörtö­kön befejezte a szovjet Tá­vol-Keleten tett látogatását és visszaérkezett Moszkvába. A főtitkár múlt pénteken indult útnak, s egyhetes kőr­útján megfordult Vlagyi­vosztokban, Nahodkában, az Amur menti Komszomolszk- ban, s végül Habarovszkban. Vlagyivosztokban részt vett a szovjet hadiflotta napja al­kalmából rendezett ünnepsé­geken, majd mikor átadta a városnak a második Lenin- rendet, igen fontos bel- és külpolitikai mondandókban bővelkedő beszédet mondott. Látogatása folytatása volt azoknak a belföldi látogatá­soknak, amelyeket tavaly március, főtitkárrá válasz­tása óta folytat. A megláto­gatott körzetek lakosaival folytatott kötetlen beszélge­tései egyikén elmondta, hogy legközelebb majd Jakutföld­re, Magadánba és Csucsk- földre is ellátogat. * * * Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára Moszk­vába való visszatérése előtt a habarovszki határterület pártaktívája előtt beszédet mondott. Kijelentette, hogy távol­kelti kőrútjának fő politikai következtetése a következő­ben szűrhető le: az elmúlt napokban láthattuk, hallhat­tuk, hogy a szovjet emberek aktívan támogatják az SZKP az SZKP XXVII. kongresz- KB 1985-ös áprilisi ülése és szusa után hozott intézkedé­Nő a feszültség A TASZSZ szovjet hír- ügynökség az afgán főváros­ba érkező jelentésekre hivat-' kozva csütörtökön arról szá­molt be, hogy folytatódnak a fegyveres összetűzések a beludzs nemzetiség és a kor­mánycsapatok között az irá­ni Sistan és Beludzsisztán tartományokban. Mirjaveh térségében a beludzs nemze­tiségi törzs tagjai és az „Isz­lám Forradalmi Gárdisták” nevű szervezet csapatai ké­seket. Olyan politikát tud­tunk javasolni, amelyet a nép sajátjának tekint — mondotta Mihail Gorbacsov. A szovjet vezető kijelen­tette, hogy a párt a fő fi­gyelmet a gzadasági és tár­sadalmi problémák újszerű megoldásának szenteli. Csak az első lépéseket tettük meg, a java hátra van —Jegyez­te meg. Az SZKP KB fő­titkára részletekbe menően foglalkozott a szovjet társa­dalomban végbemenő átala­kulás problémáival. Rámu­tatott, hogy az átalakítás nem korlátozódik a gazda­ságra, felöleli a politikai, szociális területet és egyéb szférákat is. Az átalakítást nagy jelentőségűnek mondot­ta, kijelentve, hogy akár egyenlőségjelet is lehet ten­ni az átalakítás és a forra­dalom szó közé. A Szovjetunióban végbe­menő változásokkal kapcso­latos nyugati reagálásokat érintve Mihail Gorbacsov megjegyzete, hogy a tőkés világban egyesek a Szovjet­uniónak a szocializmustól való eltávolodását várják. Ezek hiú remények — szö­gezte le. Az SZKP-ban, az egész országban szilárdan megértették, hogy az élet ál­tal feltett kérésekre nem a szocializmus világának hatá­rain túl, hanem rendszerünk keretein belül kell keresni a választ. A szovjet hírügynökség ma ismerteti részletesen Mihail Gorbacsov habarovszki be­szédét. zött voltak összecsapások. A harcokban a „gárdisták” ki­lenc fegyverest veszítettek. Zahedán térségében a be- ludzsok katonai teherautót támadtak meg. A rajta tar­tózkodó csendőrök közül ket­tő életét vesztette, többen megsebesültek. Az iráni hatóságok — vá­laszul a beludzs akciókra — Zahedánban nyilvános kivég­zést rendeltek el. Tizenöt embert felakasztottak. A szocialista országok jú­lius 18-án előterjesztett ja­vaslata óta előrelépés ta­pasztalható a stockholmi ér­tekezleten, javult a légkör, lehetőség nyílott az értekez­let sikeres befejezésére — jelentette ki Moszkvában Oleg Grinyevszkij, a szovjet küldöttség vezetője az euró­Szerdán Addisz Abebában véget ért az Afrikai Egység­szervezet (AESZ) 22. csúcs- értekezlete. A kontinentális szervezet hétfőn megnyílt csúcsérte­kezlete két, az Amerikai Egyesült Államokat elítélő határozattal egészítette ki a múlt heti külügyminiszteri tanácskozás által előterjesz­tett, s már ismertetett doku­mentumokat. Az egyik hatá­rozat azért bírálja Washing­tont, mert az UNITA ellen- forradalmi szervezet nyílt, katonai támogatásával be­avatkozik a független Ango­la belügyeibe. A másik ha­tározat a Líbia elleni ameri­A brit kormány csütörtö­kön, szokásos heti ülésén meghallgata Geoffrey Howe külügyminiszter beszámolóját eredménytelen dél-afrikai küldetéséről. A miniszterek a kudarc ellenére is úgy dön­töttek, hogy változatlanul tá­mogatják Margaret Thatcher kormányfő szankcióellenes álláspontját. A nevük elhall­gatását kérő magasrangú kormánytisztviselők szerint a kabinet tagjai majdnem egy­hangúlag sorakoztak föl a miniszterelnök mögé. Az Négy nappal a parlamenti vá­lasztások után a thaiföldi kor­mánykoalíciót alkotó négy párt megegyezett abban, hogy újra Prem Tinszulanond tábornok le­gyen az ország miniszterelnöke. Premet a választásokon győz­tes demokrata pánt jelölte. A je­lölést még el kell fogadnia a pai biztonsággal és bizalom- erősítő intézkedésekkel fog­lalkozó értekezleten. A szovjet diplomata a hel­sinki záróokmány aláírásá­nak 11. évfordulója alkal­mából tartott sajtókonferen­cián adott értékelést az eu­rópai folyamat szerves ré­szét képező konferenciáról. kai bombázásokat ítéli el. Az afrikai állam- és kor­mányfők elhatározták, hogy a dél-afrikai fejleményeket figyelemmel követő bizottsá­got hoznak létre. A testület élén az összafrikai szervezet új elnöke, Denis Sassou- Nguesso, a Kongói Népi Köztársaság államfője áll, míg tagjai Nigéria, a front­országok csoportját alkotó Angola, Mozambik, Zambia, Zimbabwe, Tanzánia és Botswana, valamint Szene­gál, Algéria, Etiópia és a Zöldfoki-szigetek államfői, illetve a dél-afrikai felsza- badítási mozgalmak vezetői lesznek. egyetlen kivétel éppen Howe külügyminiszter volt, aki állítólag azzal a meggyőző­déssel tért vissza a Dél-af­rikai Köztársaságból, hogy bizonyos szankciók immár el­kerülhetetlenek. A kormány többi tagja azonban — az említett tisztviselők beszá­molója szerint — csak any- nyit tartott szükségesnek, hogy helytelenítse azt az udvariatlan bánásmódot, amelyben a brit külügymi­niszternek része volt Pieter Botha dél-afrikai elnöknél. nemzetgyűlésnek, majd Bhurai- bol Aduljadedzs királynak. Az uralkodót Prem szilárd támoga­tójának tartják bangkoki megfi­gyelők. A 65 éves Prem, aki korábban a hadsereg főparancsnoka volt, 1980 óta tölti be a kormányfői tisztséget. Véget ért az HESZ-csúcs Maradt a szankcióellenes álláspont Kormányalakítás Thaiföldön Nem önáltatás Vajon csak önáltatás, vagy valóban igaz a mondás, hogy Helsinki él? Csak jelszó-e, amelyet hamis remények táplál­nak, vagy politikailag helytálló megállapítás? Ez utóbbi fe­lel meg a valóságnak. De hogy mi se essünk íz indoklás nélküli jelszavak hangoztatásának a hibájába, okoljuk meg a fenti állítást: miért érvényes máig is az a részletes — po­litikai, gazdasági, kulturális, emberi kapcsolatokat szábályozó — vastag okmány, amelyet harminchárom európai és a két észak-amerikai állam legmagasabb rangú vezetői írtak alá jó egy évtizeddel ezelőtt. S miért lenne kívánatos a további hasznosítása. Nézzünk körül ma a nemzetközi terepen a tanácskozások sikeressége szempontjából. Vagy zsákutcába jutott, vagy kí­nos-keservesen húzódó, megállapodást nem, vagy alig hozó üléseket látunk. Az 1975-ös helsinki záróokmány aláírása azonban azt bizonyítja, hogy ez nem eleve elrendelt valami, nem a nemzetközi ellentétek elkerülhetetlen velejárója. Meg lehet egyezni, még pedig nemcsak valamely részletben, ha­nem a világkapcsolatok átfogó, békésen együttműködő rend­szerét illetően is. Helsinki tehát bizonyíték, érv, hogy ami egyszer megtörtént, az másodszor is bekövetkezhet, s magá­ban az okmányba foglaltak ismét uralkodóvá lehetnek a ke­let—nyugati viszonyban. A harmincöt magas rangú vezető azért ülhetett össze ak­koriban olyan jelentős ünnepélyes alkalomra, mert előzőleg nyilvánvalóvá lett, hogy a két tábor között erőegyensúly van, a kétségtelenül meglevő problémák, ellentétek fegyve­res megoldása lehetetlen, az erőszak csak katasztrófához ve­zethet. Ennek a logikai sornak a végén tehát csak ez állha­tott: ha így van, akkor a másik változatot, a békés együtt­működés útját kell választani. S ha ma vannak is olyan po­litikai erők, amelyek meg szeretnék változtatni ezt az erő- egyensúlyt, és ebből politikai-befolyási, gazdasági, ideológiai hasznot húzni — tévedésük nyilvánvaló, a piros nyíl megint az egyetlen józan változat: „Helsinki” felé mutat. Ne felejtsük el azt se, hogy „Helsinki” nemcsak egyetlen nagy aláírási aktus volt, amelynek emlékét most őrizgetjük, hanem folyamat. A harmincöt aláíró kormány kisebb rangú küldöttei azóta sokszor összeültek már a záróokmány egy- egy fejezetéről, egy-egy témakörének teljesüléséről, s a to­vábbi teendőkről tárgyalandó. Igaz, sok haladásról nem szá­molhatnak be. De ezek a mindig újra és újra összeülő szak­értekezletek maguk is jelzik: a dokumentumba foglalt poli­tikai, gazdasági, kulturális, emberi együttműködési problé­mák napirenden vannak, továbbfejlesztésüknek, megvalósí­tásuknak újra és újra nekirugaszkodunk. Volt olyan nemzet­közi mélypontidőszak — például a nyolcvanas évek elején —, amikor az egyetlen fórum, ahol Kelet és Nyugat képvi­selői egyáltalán asztalhoz ültek, egy-egy ilyen „Helsinki utá­ni” konferencia volt. Gondokkal terhelten szemléljük a nemzetközi állapotokat, de azért tudjuk és jó érzéssel számításba vesszük, hogy Eu­rópa még a nyolcvanas évek elejének lehűlési időszakában sem esett vissza a hidegháborús állapotba. Azok a kapcsola­tok, amelyek a földrész államai között a hetvenes években — s Helsinki jegyében — kialakultak (gondoljunk a keres­kedelmi csere fellendülésére, a turistaáradatra, a politikusok sűrű utazásaira), lényegében nem gyengültek. Egyetlen terü­leten azonban — igaz a rendkívül fontos katonai probléma­körben — nem sikerült lépni, sőt a helyzet rosszabbodott. A záróokmány ugyan nem foglalkozik a fegyverkezés kérdései­vel, de ha a fegyverkezési hajsza a mai tempóban folytató­dik, tönkremennek Helsinki gyümölcsei és távlatai is. Ezért lett ma a békés együttműködés fejlesztésének, megőrzésének kulcsa az atomfegyverek és a hagyományos eszközök fel­számolása — mindenekelőtt pedig a szovjet—amerikai vi­szony megjavítása. S ha ma a fegyverkezés korlátozása áll is a követelmények első helyén, a példa, amelyet Helsinki a nemzetközi megállapodások lehetőségére nyújtott, nem hal­ványul el. Tatár Imre Vámpirológia Vámpírok pediglen léteznek I Sőt valamiféle érdekvédelmi szervezetük is van. Minimálisan félezer valódi vámpín él közöttünk, legalábbis ennyiről tud Stephen Kaplan amerikai parapszichológus, a New York-i Vámpírkutató Köz­pont vezetője. Az intézet, amely a tudományos munka mellett egyfajta érdekvédelmi szerveze­tül is szolgál Dracula gróf ma élő utódai számára, 120 tagot számlál. A New York-i székhelyű szer­vezetnek csupán 120 bejegyzett tagja van, de Kaplan legalább 500 vámpírról tud a világ min­den táján. A kutató, egy felmé­résben megállapította, hogy az oly sok film témáját szolgáltató legendás erdélyi főnemes köve­tőinek nagy többsége (85 száza­léka) a „harapásos módszert” választja furcsa táplálékának megszerzésére. A többiek meg­vágják áldozataikat, vagy egyéb módon jutnak a vérhez. A vámpírok istápolója beisme­ri, hogy tudományának művelé­se — mint annyi másé — koc­kázattal jár. Munkája közben gyakran találkozik bűnözőkkel, beteg lelkű, furcsa életmódú, vagy szadomazochista emberek­kel. Az orvosi titoktartást be­tartva említést tett egyik páci­enséről, akit elmegyógyintézet­ben ápolnak, s akiről tudja, hogy betegtársait csapolja meg. Azt állítja ugyanakkor, hogy a vám­pírok „nem mind rossz embe­rek”, a köztünk élő vérszívók közül sokan tisztességes állást töltenek be, könyvelők, mérnö­kök vagy ingatlanügynökök, s „csak nagyon kevesen ölik meg” táplálékforrásaikat. A nyilván­tartott vámpírok közül 55 él Észak-Amerikában, 5 New York­ban. Kaplan elmondta, hogy szer­vezetének létrejötte lelket öntött az érthetően visszahúzódóan élő betegekre, s többeket arra kész­tetett, hogy élőm ereszkedjenek magányosságukból. Az intézet a vámpírok életmódjának tanul­mányozása mellett Időnként arra is vállalkozik, hogy ismerkedési esteket rendezzen számukra. „A partnerek biztonságát azonban nem szavatoljuk” — közölte Kaplan. _____—_ _ I I I 0 _____________________________________________________________! E rrat Sukri kapitány, az új rév­kalauzok egyike, röviddel ezután jelentést tesz arról az esetről, amely ezen az eseménydús napon történt vele: „A kritikus pillanat akkor kö­vetkezett be, amikor második hajó­mat vezettem. Éjszaka volt. A Tous- sounnak nevezett pontnál hirtelen kialaudt a fényszóró. Első reakció­ként azonnal csökkentettem a se­bességet. Kivert a hideg veríték, amikor észrevettem: kis híján be­lerohantam az előttem haladó ha­jóba.” Az 1956. szeptember 14-i óriási teljesítmény presztízssiker volt. De a révkalauzok nem teljesíthetnek szünet nélkül szolgálatot. Nem ha­ladhat át mindennap ennyi hajó a Szuezi-csatornán. A Szovjetunióból tapasztalt tenge­részek csoportja érkezik. A Német Demokratikus Köztársaságból 5 rév­kalauz repül Kairóba. Más orszá­gokból is utaznak oda hajóskapitá­nyok. Október 12-én, alig egy hó­nappal a révkalauz-összeesküvés után, Mohamed Junesz közölheti, hogy már nincs szükség újabb rév­kalauzokra, már 233 ember áll ren­delkezésre, 28-cal több, mint szep­tember 14-e előtt. Szenzációéhes nyugati újságírók, akik a különböző országok hajóin Port Szaid és Szuez között ingáznak, egy újabb sportot fedeztek fel: az autogramgyűjtést. Mivel az odase- reglett segítőknek még tapasztalatot kell szerezniük, mindig több révka­lauz tartózkodik egy-egy hajón. Így szerezhet meg a „Süddeutsche Zei­tung” riportere egy átutazással mindjárt három aláírást: Basile Ge- ligiorgisz Görögországból való fő- révkalauzét, „tanoncaié” az ogyesz- szai Docsenkóét és egy Ibarra nevű spanyolét. Az a terv, amelyet a kisajátított Szuezi-csatorna volt urai főztek ki, hogy megzavarják, sőt lehetőleg tel­jesen megbénítsák a hajóforgalmat, végleg csődöt mondott. És a 22 ál­lam konferenciájának a részvénye­sek számára nagyon is gyatra ered­ménye arra készteti az Egyesült Ál­lamokat, hogy a Dulles-féle inter- nacionalizálási javaslatnak egy újabb változatával hozakodjék elő. „Csatornahasználati Szervezet” le­gyen az új cég neve, amelyről fel­tételezik, hogy az egyiptomi állami csatomaigazgatóság helyébe léphet. 1953-ban az ilyen mahináció Irán­ban még bevált. Az ásványolajat in- ternacionalizálták, az amerikai olaj- mágnások pedig hirtelen az olaj­csapra tették a kezüket. De most ez nem megy. Nasszer államelnök szi­lárd marad. S nem tör ki ellene fel­kelés, amire a Dulles fivérek szá­mítottak. így az 1956. szeptember 9- én kezdődő londoni Szuez-konferen- cia a nyugati hatalmak utolsó, de már csak bágyadt kísérlete, hogy terveiket nemzetközi támogatással valósítsák meg. Jóllehet október 1- én megalakítják „A Szuez-csatoma használóinak egyesületét”, de ma­guk a „használó” urak sem jutnak egységes álláspontra. A Temzénél és a Szajnánál ezért jelt adnak annak a gyilkos vállalko­zásnak a megindítására, amelyet már hosszú idő óta előkészítettek ar­ra az esetre, ha a Dulles-terv nem sikerülne. Már július 31-én hírzárlatot ren­deltek el a brit földközi-tengeri flottára. Ezt követően megerősítik az angol csapatokat Málta szigetén. Sőt, augusztus elején II. Erzsébet ki­rálynő, megszakítva a hagyományos ascoti lóverseny alkalmával rende­zett fogadását, Eden miniszterelnök­nek felhatalmazást ad, melynek ér­telmében a kormány bármely pilla­natban fegyverbe hívhatja az összes brit tartalékosokat. Mialatt Angliá­ban sebtében bérelt személyszállító hajókra behajózzák az első katoná­kat, mialatt a francia földközi-ten­geri flotta ismeretlen céllal elhagy­ja Toulont, mindkét ország főváro­sában szakadatlanul ismétlik: telje­sen kizárt dolog, hogy brit—francia támadás (!) induljon Egyiptom ellen. Ez a kijelentés nem hazugság. Az angol és a francia csapatok valóban nem fogják megtámadni a Nílus menti országot. Hanem, miután egy harmadik állam megtámadta az Egyiptomi Köztársaságot, majd be­avatkoznak (!) a háborúba. A lon­doni Downing Street és a párizsi Quai d’Orsay urai ezúttal szigorúan a nemzetközi szerződésekhez akar­ják tartani magukat. Augusztus közepén egy kis terme­tű, jelentéktelen külsejű férfi érke­zik meg a menetrendszerű Air Fran­ce repülőgéppel a Párizs melletti orlyi repülőtérre. A francia képvise­lőház hívta meg, hogy előadást tart­son. A neve Menahem Begin, ő a Herut párt vezére, amely a knesszet- ben, az izraeli parlamentben a szél­sőjobboldalon foglal helyet. Ez a párt szoros kapcsolatban áll számos katonai vezetővel Nagy-Izrael meg­teremtésére törekszik, és évek óta úszít támadó háborúra a szomszé­dos arab országok ellen. Tel Avivban feszült figyelemmel kísérik Anglia és Franciaország ka­tonai megmozdulásait. Az angol ha­dikikötőkből kifutnak a brit hadi­flotta repülőgép-anyahajói: a „The­seus”, a „Bulwark” és az „Ocean”. Légi úton Ciprus szigetére szállítják az 1. és a 3. gyaloghadosztályt. A francia vezérkar még azt is elren­deli hogy az algériai hadszintérről vonjanak ki két hadosztályt. Ezeket 24 hajóra rakják, s szintén Ciprus szigetére szállítják. Az egyiptomi példa új ösztönzést adott a felsza­badító harcnak Algériában. Ezért a francia tábornokok eltökélték! hogy Egyiptom ellen olyan háborút viselnek, amely tehermentesíti őket Algériában. Az algériai háború dön­tő csatáját a Nílusnál kell meg­nyerni. Jóllehet, ez a terv homokra épül, az ilyen elgondolások nagyon is ka­póra jönnek az izraeli soviniszták­nak, mert a két nagyhatalom elkö­telezettsége a Szuezi-csatománál csak segítheti agresszív törekvései­ket. Az izraeli vezérkar már 1955- ben kidolgozta „Az izraeli hadsereg 1956/57. évi stratégiai tervét”. Ebben a dokumentumban egy figyelemre méltó mondat található: „A jelenlegi helyzetben, amely 1957-ig aligha változhat meg, lehetséges, hogy Anglia és Franciaország Cipruson és Máltán összpontosított haderejét be­veti Izrael támogatására.” Ennek a reménynek a valóra váltása volt Menahem Begin utazásának célja. Izraelben — hasonlóképpen, mint a nyugati „demokráciákban” — megvan a kormány és az ellenzék összjátéka. A jobboldali ellenzéki Begin egyenesen ideális személyiség ehhez. Tapogatózó megbeszéléseket folytathat anélkül, hogy gyanút kel­tene. így, amikor az izraeli politikus néhány nap múlva elhagyja a Szaj- na-parti várost, a Tel Aviv—Párizs tengelyt már kikovácsolták. A fran­cia hadügyminiszter siet értesíteni erről londoni kollégáját. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom