Békés Megyei Népújság, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-17 / 167. szám

1986. július 17., csütörtök Emlékek, vélemények Kortársak és volt népi kollégisták a Nékosz-mozgalomról Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1622-ben alapítványt tett évenként negyven szegény sorsú, főként jobbágy­gyermek kollégiumi ellátására. Gyulafehérvárott az idő tájt 10—15 százalékra rúgott a jobbágykollégisták száma. A Horthy-korszakban — három évszázad múltán — an­nak ellenére, hogy fcnnhéjazóan hirdették a „kultúrfö- lény” hamis tanát, a magyar egyetemeken tanulóknak 1,3 százaléka volt szegényparaszt-szülők gyereke ... HANGSZÓRÓ Kontinensek, szántóföldek Láttam a földet, gyönyörű! — Gagarin szájából hangzott a felkiáltás, amikor a világűrből pillantott a bolygónkra. Hiába gondolta az ember, hogy már mindent tud erről a világról, mégis akkor döbbentünk rá, hogy milyen kicsi és mennyire egy darabból való a föld. Onnan fentről nem látszanak országhatárok, még a kontinenseket is csak sej­teni lehet, csupán az a biztos, hogy emberek élnek itt, akik boldogulni szeretnének. Üj filozófia, más szemléletmód nyitányát hozta az űrkorszak. Például, ha néhány évtized­del ezelőtt egy távoli kontinensről hallottunk, legfeljebb érdekes történetet véltünk felfedezni, ma viszont húsba vágó lehet minden, ami bárhol is történik. Szombat dél­után a Kossuth adón sugárzott Kontinensek, szántóföldek című műsorban valójában Brazília mezőgazdaságáról be­I széliek, mégis bennünket is érintett. Feszült évtizedeket élünk. Embermilliárdok éheznek, másutt pedig az agrártúl­termelés okoz gondot. A sors kegyetlen fintora, hogy áru­inknak ott kell piacot keresni, ahol egyébként is bőviben vannak a földi javaknak, mivel az éhezők nem tudnak fi­zetni. Olaszország, az NSZK, Belgium és Hollandia jó ve­vői voltak a magyar baromfiipar termékeinek, nem be­szélve a gazdag közel-keleti országokról, amíg a brazil ke­reskedők el nem árasztották ezeket a piacokat. Versenyezni se lehet velük, olyan olcsón adják portékáikat. Nem elég immár jól termelni, de egymásra is oda kell figyelni, tud­ni kell az értékesítés ezernyi fortélyát és egy kis szerencse is szükségeltetik. Jól együttműködve még a „konkurenciá­val” is. Mint ahogy a rádióműsorban megszólaló profesz- szor is arról beszélt, hogy halbiológusaink éppen Brazíliá­ban terjesztik a jó magyar tapasztalatokat. Keltetik az ik­rát, nevelik az ivadékot, nemesítenek új fajokat. Remélve, hogy a halpiacon sose lesz ádáz küzdelem? Rádiónapló Ha nem is „keserű levélben”, de foroghat a föld, vál­I tozhat a világ. Igazodhatunk új körülményekhez, ám alap­vetően a saját értékeinkre, nemzeti sajátosságainkra kell építenünk. Tengerparti üdülőhelyeinkből vagy síparadi­csomunkból soha meg nem élhetünk. Népünk szorgalmára, találékonyságára viszont joggal számíthatunk, Nyitottan a változásokra, de építve a jó hagyományainkra. Ebben a té­makörben mozgott a Rádiónapló hétfő délutáni adása, amelyben a paraszti értékekről volt szó. Megvallom, ezt a műsort a vendégként megszólaló dr. Márton János, az Ag- i rárgazdasági Kutató Intézet nyugalmazott főigazgatója ked­véért hallgattam meg. Egy éve sincs, hogy találkoztam Sarkad szülöttével, akinek, érzésem szerint, a „kisujjában van” a magyar falu élete. Jó volt hallani ízes beszédét, okos szavait. (Az értékek őrzésének, megbecsülésének egyik módja, hogy az egyébként kicsattanó egészségnek örvendő embereket, ha éppen elérték a nyugdíjkorhatárt, és akar­nak dolgozni, akkor a magunk érdekében is „foglalkoz­tassuk”.) Ha a mezőgazdaságból vett kifejezést használok, mondhatom, hogy eléggé hibrid műsor lett a Rádiónapló. Voltak benne riportbejátszások, telefonos kérdésekre vá­laszok, tudományos eszmefuttatások, egy-két zeneszám, s elhangzottak olyan kacifántos idegen szavak, mint a falu struktúrájának tendenciái vagy az individuális kondíció. Ám minden döccenőért kárpótolt, amikor Kondor Katalin mikrofonja előtt egy idős parasztasszony valami olyasmit mondott, hogy „Katikám, most kérdezem magát, van annál szebb,, mint amikor kimegyek a kilenclyukú hídhoz és gyönyörködöm a Hortobágyon?” Látogatóban Gyerekkoromat Gyomán, a Hármas-Körös mellett töltöt­tem. Emlékszem, nyaranta csak addig volt szabad fürde- nem, amíg valaki be nem fulladt a vízbe. Minden évben megszedte a maga áldozatát a folyó. Azóta talán valame­lyest csökkent a tragédiák száma, de a veszély mit sem változott. Fertőzések, balesetek teszik tönkre a vakáció édes napjait, sok gyerek a kórházi ágyat nyomva tölt szo­morú napokat. Nekik szólt a Látogatóban című rádiómű­sor kedd délutáni adása, némi vigasztalásul. Tamkó Sirató Károly versétől hangos rejtvényekig tartott a kínálat és a műsor szerkesztői el nem mulasztották a kioktatást. Ám, hogy a rögtönzött vöröskeresztes tanfolyamba miként ke­rült olyan tanács, hogy az újraélesztéskor vegyük ki a szájból a rágógumit, cigarettát, műfogsortí!), bizony nem tudom. Elég lett volna annyi is, hogy gyógyuljatok meg gyerekek, és vigyázzatok magatokra. Mi is vigyázunk rá­(Andódy) Georgikon-napok Keszthelyen SÜTŐ ANDRÁS: Bethlen Gábor nyitotta meg nekem az utat a kollégium felé. Ugyanis megtiltotta a fő- uraknak, hogy a jobbágyi­ak tanulását bárminő formá­ban is megakadályozzák. Akkor tisztázódott, hogy még püspök is lehet belő­lem; annak előtte — a ren­diség ismert tiltása szerint —■ nem lehettem volna. S íme, háromszáz és tizenegy esztendő múltán ez az idő is bekövetkezett; első követéta mi famíliánk is indította. Leendő iskolatársaim is: sár- mási, köbölkúti, ölvesi taní­tójelöltek. Némelyiket zsíro­zott bakancsán, s a kinyúlt fülén kívül zabszalmával tömött szalmazsákjáról lehe­tett fölismerni. GYENES ANTAL: Kezdet­ben — mi kollégisták — propagandamunkát végez­tünk. 1944 őszétől pedig va­lamennyi akciócsoport fegy­veres, trikettős és kézigrá­nátos akcióban is részt vett. Főként német katonai autó­kat semmisítettünk meg, s nyilasházakat kézigránátoz- tunk, nem elsősorban azért, hogy kárt okozzunk a fasisz­táknak, hanem, hogy a la­kosság előtt jelezzük létün­ket. Kézigránátokhoz és egyéb robbanóanyagokhoz katonai kapcsolatunk, Ke­A békéscsabai Lencsési la­kótelep házai között sétálgat­va sok helyen találkozhatunk szemet gyönyörködtető kis kertekkel. Az egyforma épü­letek monotonitását gondo­zott, ízléses, cserjékkel dí­szített virágágyak törik meg. A friss, zöld gyep nemrég le­hetett lenyírva, ez is arról tanúskodik, hogy az itt lakók szeretik a szépet. Mint kiderült, főleg az idősebbek munkálkodnak so­kat a közös területek szebbé varázsolásán. Közülük elő­ször Fedorsó János kötött­árugyári nyugdíjast kérdez­tük meg, vajon miért tartja szívügyének a környezet szé­pítését? — 1984-ben költöztünk ide. Akkoriban még nem így né­zett ki ez a lakótelep. Igaz, a kertészeti vállalat emberei elvégezték a tereprendezési munkákat, és növényeket is telepítettek, de a fák, virá­gok állandó gondozást igé­nyelnek. Én mindig szerettem magam körül a tisztaságot, szépséget, így hát itt is neki­fogtam a kertészkedésnek. Virágokat vásároltam, és ki­ültettem a ház előtti kis kert­be. Megnyestük a fákat, és ha lehetőség volt rá, locsol­tuk is őket. Azért használok többes számot, mert a felesé­gem is sokat segített. Az idén olyan szép volt a ház előtti rózsa, hogy egy-egy szállal megajándékozhattuk a lakó­társainkat is. Egyébként van saját telkünk, ott is akad tennivaló épp elég, de azért mindig jut idő mindenre. A Haán Lajos téren az egyik lépcsőház előtt feltű­nően szép a kert. Erről leg­inkább Kökényes Jánosné „tehet”, aki gyakran látható, amint itt dolgozgat. A kö­vetkezőket tőle hallottuk: — Az az igazság, hogy za­var, ha szemetes a kömyeze­rékgyártó Elemér, volt Eöt­vös-kollégista révén jutot­tunk. SZABÓ PÁL: Február vé­gén az idő mégegyszer ha­vat lökött, takaros tél lett, s déltájban egy motorbiciklis civil, egy fiatalember jött be a faluba a Gátvég felől,.. — A debreceni kormány ... koalíciós kormányzás ... de­mokrácia ... — hullanak a szavak, mint a forgácsok, szinte csillognak, fehérlenek mögöttük a' havon. A fiatal­emberen viseletes bőrkabát van, s szinte tejfeles a szá­ja. Ezek a fiatalemberek, ezek a Gvőrffy-kollégisták, jöttek Debrecenből, vagy a pesti romházakból, s neki­vágtak az országnak egye­nest. Reménységet hoztak a csüggedőknek, hitet a hitet­leneknek, tavaszt hoztak az irgalmatlan télbe. (Isten malmai — regény. 1950.) HEGEDŰS GÉZA: A Győrffy-kollégiumi — majd Nékosz-beli — oktatómunka határozta meg 1945 és 1948 között egész elméleti-isme­retterjesztő tevékenysége­met... Én magam saját fej­lődésemben is nagyon sokat köszönhetek a Nékosz-él- ménynek. Ott tanultam meg tanárnak lenni, ott bontako­zott ki pedagógiai gyakorla­tom, ott kapcsolódtam él­tem, és ilyenkor nem bírom ki, hogy ne tegyek rendet. Mielőtt ideköltöztünk, ker­tes, családi házban laktunk, így hozzá vagyok szokva a fizikai munkához, és nagyon jó kikapcsolódásnak is tar­tom. A lakótársaink közül néhányan bekapcsolódnak olykor, de a többség — ta­lán a sok elfoglaltsága miatt — nem csatlakozik hozzánk. Ha kevesen is segítenek ne­kik. azért igazán szép mun­Fedorsó János rózsái között ményszerűen koiunk törté­netéhez ... PÁL LÉNÁRD: 1945 őszén kerültem a Petőfi-kollégi- umba, amelyik — legjobb tu­dásom szerint — a Győrffy- kollégium után a második népi kollégium volt az or­szágban. Valahányszor eszembe jutnak az akkori idők, az első, ami megfogal­mazódik bennem: egy bizo­nyos fajta nosztalgia az iránt az őszinteség, egyenesség iránt, amely nagy ragaszko­dásokban és jól meghatáro­zott elutasításokban nyilvá­nult meg ... Jól tesszük, ha megőrizzük a régi erényeket, és azokat az új követelmé­nyekhez nemesítjük. A népi kollégiumi mozgalomnak pe­dig sok megőrzésre méltó erénye van. SZIRTES ÁDÁM: Mit kö­szönhetek a kollégiumnak? Ebben a romos épületben, a kollégium közösségében let­tem én igazán emberré. Nap­számosként, summásként, cséplőmunkásként közössé­gekben éltem addig is, de ez a közösség szabadított fel. Itt kezdtem figyelni a világ­ra, itt kezdett kiegyenesedni bennem a lélek ... Ez a kö­zösség ajándékozott meg két tündéri ember és pályatárs — Soós Imre és Horváth Té­riké — barátságával is. Sose felejtem el a napot, amikor Soós Imre megérkezett. Ak­kor már jó idő volt. Soós Imre a hosszú gyaloglás után vállára akasztott csiz­mával lépett a kollégiumba, s úgy állt ott előttünk me­zítlábasán, kicsit szorongva, kicsit hetykén, mint egy népmesehős. Amíg élek, nem tudok kitörölni emlékeze­temből egy képet: a poros kát ‘ végeznek ezek a kör­nyezetükkel törődő emberek. Mint hallhattuk, akadnak kö- követőik, de jó lenne, ha még többen, szervezetten dolgoz­nának a lakótelep szebbé té­telén. A legkisebbeket pedig arra kellene megtanítani — a közös munka során —, hogy ahelyett, hogy virágokat ta­posnak el és facsemetéket törnek ki, inkább ültessenek még többet ezekből. (gajdács) Fotó: Fazekas László izzadt lábnyoma ott maradt a parkettán. JUHÁSZ FERENC: A kol­légiumban mi költők any- nyira egymással éltünk, any- nyira egy csoportban, és egy világnak, vágj' egy leendő eszmélkedésnek, vagy egy költészeti létnek a csíráit próbáltuk ott kibontakoztat­ni vagy megvalósítani, hogy ez az önmagunkban élés ke­vés lehetőséget hagyott ne­künk arra, hogy másra is figyeljünk. HORVÁTH MÁRTON: 1949 nyarán a Politikai Bizottság határozatot hozott a Nékosz feloszlatására. A határozatot Révainak kellett volna kép­viselnie és indokolnia, de a közgyűlés időpontjában a be­tegsége akadályozta. Igv ke­rült rám a sor egy rögtönzött felszólalás erejéig ... Nyers formájában árulkodóbb a felszólalás, akaratlanul hí­vebben fejezi ki a kor poli­tikai atmoszféráját... ACZÉL GYÖRGY: Az egy­kori népi kollégiumok társa­dalmi érdemeit ma már sen­ki sem vitatja. A felszaba­dulás után jelentős szerepük volt abban, hogj' a nevelés­ügyben, a népi értelmiség megteremtésében olyan de­mokratikus-plebejus hagyo­mányok alakuljanak ki, ame- lyek beépülnek fejlődésünk­be. KÁDÁR JÁNOS: A kollé­gium megalakulása része volt azoknak az erőfeszíté­seknek, amelyeket a hata­lomra jutott dolgozó nép tett az uralkodó osztályok mű­veltségi monopóliumának megtörésére, a munkás- és parasztfiatalok tanulási, mű­velődési lehetőségeinek biz­tosítására. A kollégium meg­alapítása fontos politikai tett volt, mert tömörítette azokat a munkás- és parasztfiatalo­kat, akikre a népi hatalom támaszkodni kívánt. (Részlet Kádár János leveléből, ame­lyet a József Attila Népi Kollégium megalakulásának 25. évfordulóján, 1971. IX. 9­irt' összeállította: Ruttkay Levente István király apátsága Szent István halálának 950. évfordulójára — 1988- ban — ismét megnyitja ka­puit a látogatók előtt az ál­tala alapított pécsváradi bencés apátság. Első kirá­lyunk emlékét a terület leg­magasabb pontján felállított bronzszobor hirdeti. A ma­gyar államalapítás korából kevés építészeti emlék ma­radt fenn, ezek egyike a ké­sőbb tovább épített és vár­rá átalakított középkori épületkomplexum. A feltá­rás és a helyreállítás ered­ményeként hazánk egyik legértékesebb műemléki együttese bontakozik ki a mecseki Zengő-hegy lábá­nál. A rekonstrukció befe­jeztével új funkciót kap: művelődési és turisztikai cé­lokat fog szolgálni. Az első pécsváradi apát­úr az az Asztrik barát volt, aki Rómából elhozta a ko­ronát I. István királjmak. A török közeledtekor az utolsó apát — Fráter György — parancsára felrobbantot­ták a várat, amely azután évszázadokon át csak rom­halmaz volt. Két évtizede kezdődött meg a régészeti kutatás, majd a műemléki helyreál­lítás Pécsváradon, s napvi­lágra kerültek az Árpád-ko­ri monostor és az Anjou­kor! erődítés maradványai. Helyreállították a vár legje­lentősebb épületét, a rene­szánsz palotát, amely kul­turális célokat fog szolgál­ni: kőtárnak és múzeumnak ad helyet, s boltíves ter­meiben konferenciákat, elő­adásokat, hangversenyeket rendeznek. A várfal mellett, egy barokk épület felhasz­nálásával szálloda épül. Az építkezéssel a jövő év végé­re készülnek el, s két év múlva már látogatókat fo­gadhat a vár és vendégeket a várszálló. Idén 28. alkalommal ren­dezik meg Keszthelyen a Georgikon-napokat. A meg­nyitóünnepség a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karának dísztermében lesz augusztus 25-én, délelőtt 10 órai kezdettel. A Georgikon- napokat dr. Debreczeni Béla egyetemi tanár, rektor nyit­ja meg. A bevezető előadást Kovács István, a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium főosztályvezetője tartja, „A takarmánygabo­na-termelés és -felhaszná­lás gazdaságpolitikai kér­dései” címmel. A plenáris ülésen ezt követően előadá­sok hangzanak el a hazai takarmánygabona-termesz­tés fejlesztésének agronó­miái lehetőségeiről, a keve- réktakarmány-gyártás hely­zetéről, az időjárási ténye­zőkről, a fotóperiódusról, il­letve a hőmérséklet hatásá­ról a szemes kukorica ter­méskomponenseire és hoza­mára, valamint a sertéste­nyésztés problémáiról a ta­karmányfelvétel és az opti­mális takarmányértékesítés tekintetében. A rendezvény résztvevői ezt követően a szekciók munkájában vehetnek részt. Az egyes szekcióban — Me­zei János főosztályvezető- helyettes, illetve dr. Kováts András elnökletével — a takarmánygabona-termelés témakörével foglalkoznak. A takarmánygabona tárolásá­nak, feldolgozásának és fel- használásának kérdései a kettes szekció ülésein kerül­nek napirendre, dr. Deme­ter János osztályvezető-he­lyettes, illetve dr. Vincze László egyetemi tanár el­nökletével. A kétnapos ren­dezvény 26-án plenáris ülés­sel, majd zárszóval ér véget. „Szeretjük a rendet, a tisztaságot...” Környezetszépítő nyugdíjasok a Lencsési lakótelepen

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom