Békés Megyei Népújság, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-05 / 157. szám
1986. július 5.. szombat o . on SZÁZADI Z.VA MAGYAR FESTÉSZET ÉS SZOBRÁSZAT A kiadvány a Magyar Nemzeti Galéria XX. századi állandó kiállítását mutatja be, nagyszámú színes és fekete-fehér képpel, átfogó képet adva századunk magyar művészetéről, mesterekről, mozgalmakról, stílusáramlatokról. Feltárja a mű" vészi életen belüli gondokat és kényes kérdéseket. A kötet elkészítésében 35 művészettörténész vállalt részt. A mind ez ideig legismertebb és legjelentősebbnek ítélt alkotások és általában a XX. századi művészetünk gerincét alkotó művek mellett, ez alkalommal évtizedek óta raktárban porosodó festményeket, elfeledett Vagy agyonhallgatott mestereket állítottak az őket megillető helyre. A kötet alfabetikus sorrendben 162 művész életrajzát, 354 mű adatait és elemzését tartalmazza. Mindegyik cikkhez bibliográfia, a művekhez a kiállítások jegyzése járul. Illusztráció gyanánt minden kép elemzéséhez egy fekete-fehér kép társul. A legkiemelkedőbb alkotásokra 80 színes reprodukció hívja fel a figyelmet. A kötet szövegei tudományos igénynyel, népszerű feldolgozásban íródtak. A szerzők esetenként teljesen új tényeket, adatokat közölnek. Az elmúlt háromnegyed évszázad anyagát a legfontosabb, legizgalmasabb művészeti törekvéseket összefüggéseiben vizsgálva elemzik. A könyv a Magyar Nemzeti Galéria tárlatának rendszerére épül, mely három fő szakaszra osztva mutatja be a műveket. Az első szakasz a századfordulón kibontakozott nagybányai iskolát, a realista hagyományokat éltető alföldi festészetet és a hazai posztimpresszionizmus mestereit vonultatja fel, Ferenczy, Gulácsy, Csontvá- ry és Rippl-Rónai munkásságát állítva a középpontba. A második rész a két világháború közötti időszak művészetét öleli fel, az úgynevezett posztnagybányai műveket, az expresszionizmus, a római iskola, az avantgarde képviselőit, közülük is kiemelve Egry, Derkovits, Aba-Novák, Bernáth és Sző- nyi munkásságát. A harmadik szakasz 1945-től indul és a jelenkori alkotásokig jut el. A művek jegyzékei és adatai angol, francia, német és orosz nyelven is megtalálhatók a kötetben. A kötetet a Képzőművészeti Kiadó adta ki. G. T. * * * Az albumot végiglapozva örömmel bukkantunk megyénkből elszármazott művészek neveire. A könyvben bemutatott több mint másfél száz alkotó között nyolc e vidéki mester életrajzával találkoztunk. Az orosházi Boldizsár István és Pap Gyula, a kondorosi Csernus Tibor, a pusztaföldvári Kiss Nagy András, a gyulai (gyulavári) Kohán György, a bat- tonyai Molnár C. Pál, a gyomai Pásztor János és a békéscsabai Perlrott Csaba Vilmos összesen 13 képpel és szoborral fért be a Magyar Nemzeti Galéria XX. századi állandó kiállítási anyagába, és így a katalógusba is. A patikamérleggel nem mérhető művészet, a valamelyest is objektív (bár valójában sohasem az) kritikai megközelítéssel és értékrenddel rendezett kiállítás képzeletbeli tablói között járkálva tulajdonképpen elégedettek lehetnénk: jelentős e táj hozzájárulása a XX. századi művészet hazai kincstárához. Ám amikor a bemutatott képekre figyelünk és a kimaradottakat vesszük számba, elfacsarodik kissé a szívünk. Csak az eltemetettek között tallózva olyan életművekre akadunk, amelyek talán beférhetnének a 20. század hazai művészet- történetébe. Bazsali Ferenc, Jakuba János, Vidovszky Béla és mások — nem különben az élők, az itt alkotók, vagy innen elszármazottak legjelentősebbjei — kérnek maguknak helyet a kiállítási tablókon. Tudjuk mennyire nehéz kiállítást rendezni, valami elvet, választóvonalat rögzíteni: eddig igen, innen már nem. Aki kívül marad., az még nem feltétlenül értéken aluli. Talán-talán el is fogadnánk az érvelést, de ki protestáljon múló értékeinkért, ha nem mi, a közvetlen tulajdonosok. De mi van azokkal, akik „befértek" a XX. századba? Az értékek, az igazán jellemző munkák feltárása ez esetben sem egyszerű. Mégis, hadd tegyük szóvá, fáj, hogy többen, köztük Kohán mindössze egyetlen képpel szerepel a magyar művészetek e palotájában, és még jobban fáj, hogy amit bemutatnak tőle, a gyulai művészetből — Asszonyok és korok — nem igazán koháni. Az albumbeli Kohán-élet- rajzból ragadtuk ki az alábbi mondatot: „Művészetének összefoglaló értékű darabjai életének utolsó fél évtizedében születtek”. Igen, a könyvben is megemlített Parasztasszony, a Napkorong kazallal, a Bivalyos szekér napkoronggal, a Lófékező és a többi nagy mű. Az asszonyok és korok viasztemperával készült 1949-ben. Ettől persze még lehet jó, csak éppen nem adja vissza azt a színvilágot, amitől Kohán „a Kohán". No de erről igazán nem a könyvet megjelentető Képzőművészeti Kiadó és a szép munkát végző Kossuth Nyomda tehet. Egyébként is örüljünk annak, hogy a Magyar Nemzeti Galériában egy ilyevfszép — és azért végső soron a teljességre törekvő — kalauzunk van. v. Gaburek Károly: Vízparton Ösvényt keresve a jövőbe Verasztó Antal: Megkezdett beszéd A valahonnan valahová megérkezés vágyát, az ősökhöz, a szülőhelyhez való ragaszkodás meghatározó sugallatait, a család múltjának, félreérthetetlen osztályhelyzetének, múltból jelenbe ívelő erejének költői jegyeivel érkezett az irodalom tájaira Verasztó Antal a Megkezdett beszéd című verseskötetével, mely első a költő életében. Verasztó több éve jelen van irodalmi folyóiratok és országos hetilapok hasábjain, féltucatnyi megyei napilap irodalmi oldalain közlik verseit, nemcsak itt, az útnak indító Köröstájban, a Békés Megyei Népújság kulturálisművészeti mellékletében. Tehát a „megmérettetés” első és mindenképp fontos stációin a szerző már túljutott; az is szükségszerű tehát, hogy ideje érkezvén (és a mecénás szerepét válfhló orosházi művelődési központ biztatására) összeállította első kötetét. Rokonszenves líra a Verasztó Antalé, mai líra, mai költői vállalás, melyet láthatóan az az elszánás vezet, hogy „ösvényt keressen” a jövőbe, ahová — és ez kemény meggyőződése — „küldetése" van eltalálni, a „szavak erejével”. Olvasva a kötet verseit megállapíthatjuk, hogy a szerző — a költészet útjain járva — önmaga teljesebb megvalósítására is törekszik, keresi a nyitottság lehetőségeit, a minden kérdésekre választ váró nyitottságét, mely láthatóan egyenesen következik az ifjúkorba visszanyúló indíttatásokból, környezetből, világlátás- * ból. Ez a költészet „szűk álmokban is bő éveket lát" (vagy talán inkább keres), mert a szerénység állandó kenyerespajtása, útitársa, vagy még több iS: lényege. Látja, érzi, felfedezi a múlt képeit, ezeket költészetébe építeni a folytonosság szükséglete Verasztó Antal számára, aki ezt egyik fontos versében (Az útnak nincs vége — Darvas Józsefre emlékezve) így adja tudtunkra: „mesékben is sarjad a jövő”. A jövő, melyet megálmodik, melyet keres, amelyért „küldetést” érez, amiben hisz. A kötet versei sokoldalúan megismertetnek a költővel. Nemcsak az ősökhöz, a szülőföldhöz, a táj varázslataihoz ragaszkodik, nemcsak azokból táplálkozik ez a költészet, de magába olvasztja a történelem nagy és kis eseményeit, az ezekben sodródó ember érzületeit, elsiratva az elmúltakat, a hősöket és az áldozatokat. (Az ismeretlen lány sírja előtt). Az élet igaz véráramai lüktetnek ezekben a versekben, még jobban aláhúzva, hogy a költő örökségé a „nyugtalanság", a „néma ajkak közé zárt biztatás”. Ettől a világtól egy lépésnyire már a kozmikus félelemérzés kemény és felsikoltó sorait olvashatjuk. „A végső titkok küszöbén álltunk, s nem figyeltünk fel egy kétségbeesett apróhirdetésre: / dajkát keresünk az egyszerűséghez, / s pásztort aki kicsi tüzekre vigyáz”. (Apokalipszis-álom). Amikor visszatér innen. és nyugtalanul kutatja a jelen másfajta képeit „gázszagú lépcsőházban" sietve „egyre feljebb a négyemeletnyi csúcs irányába”; azokra is rátalál, akikkel „szavakat fényesítünk egymás örömére”. (Falak árnyékában). Verasztó Antal Megkezdett beszéd című verseskötete egy (időben) talán későn induló költői pálya jelentős állomása, ahonnan széttekintve (remélhetjük) még magasabbra tör majd. Nyereség, hogy Verasztó nem szereti az indokolatlan formai rejVERASZTÓ ANTAL MEGKEZDETT BESZÉD . telmeket, versei a hagyományos eszközökkel ugyanúgy biztonsággal építkeznek, mint a szabadvers kereteiben. Nem újító, a forma megválasztása számára öntörvényű az alkotás folyamatában, együtt születik a verssel, hogy szolgálja azt, a vers pedig szolgálja a költőt. a költő pedig az olvasót. Impozáns kör, mely magába zárja Verasztó Antal egész költői világát, tartását, arcát. Nyereség, hogy olvashatjuk, és várjuk, amit még ezután olvashatunk tőle. • A kötetben hét egész oldalas reprodukción Verasztóné Ádász Katalin szobrait láthatjuk, keresetlenül szép kiegészítőiként a verseknek. (Kiadta az Orosházi Közművelődési Művészetbarát Egyesület és a Petőfi Művelődési Központ.) Sass Ervin Verasztó Antal versei: Látomás Ha egy öreg ház előtt lehunyom, szemem félve lobogó lámpavilágot látok vagy csordogáló verőfénybe mártom kezem s vén udvarok hűvösébe vágyok Falverő Apám homlokán verejték csordul Anyám szalvétát bogoz rakja elé az ételt míg a gyülekező felhők alján vihar mordul pihennek kicsit Apám rövidszárú pipára [pöfékel Tikkasztó nyarakon kezében kasza lendül [suhogva míg rongylabdám után körömlevertig futok éjjel a bagoly bármit is huhogna én előre semmit sem tudok koldus a kalapban aranypénzt ráz gyerek-szememben ijedt csodálkozás. Eri ismerem Én ismerem a múló félelmet, az örömet a porba rajzolt gyermeki köröket, a sírás lélek gyökerét, a kövekkel megdobált köveket a fák tikkadt árnya fölötti szeleket, a háromkirályokat, a szolgálatot a három napig tartót, a sistergő csillagot ismertem a szegénységet, ismerem a szerénységet, beérem sokkal, kevéssel egy szép nyári éjjel, cseppenként szedett harmattal, keresztre feszített utakkal, gyógyíthatatlan sebekkel, holtig tartó szerelemmel.
