Békés Megyei Népújság, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-26 / 175. szám
KULTURÁLIS MELLÉKLET A közép-kelet-európai népek kulturális közeledésének egyik előfutára: Székács József NÉPÚJSÁG Szúdy Géza versei: Sargasso Mikor az ég fekete fellegei alázuhannak éjszakává igézve az összeomló nappalt, s csak a villámok lobognak makacs fáklyák gyanánt, fölismerszenek a lét sötétebb szellemei, elöseregelvén álcás búvóhelyeikről, és azt sugallják, hogy ideje van mindig valami névtelen félelemnek. Mert mi adhatna biztonságot a meredélyek fölé kihajló védtelen tekintetnek, míg köriilkóvályog a lélek, de fogódzót nem talál: eloldódva, mint gazdátlan csónak a móló időtlen gyűrűiről, sodortatva csak eszköztelen tétlenségben, Sargasso-vizeken bermudai rejtelmek felé. Elütötték a kiskutyát Tudtam, a végzet mindig szenvtelen, mint az a furgon is, amely elütötte a kiskutyát. Az úton ugrált jóideje már, gazdája után futva és körözve a rajongástól eszméletlenül. Szembe haladtam, alig hagytak el, kemény csattanás, rémült kutyasírás. Megálltam, és láttam még. hogyan kering, hogy tántorog szűkülő körben, földre-földre esve. Aztán csak elterült, rángott még gyengén, nyelvéről vékonyan folydogált a vér. Nyitott szeme a végtelenbe nézett, ahol — tudjuk — nincsen már semmi sem. Ami számít, az itt van a közelben, elérhetően, karnyújtásnyira. fényben játszva, vagy sötétségbe bukva. mint ahogy ő. A kocsi messze' járt már. . De mi még itt kerengünk, GAZDÁNK szimatján, jobbra-balra térve, a vágy pórázán és rajongva tán. Közben a végzet robog, közelít, és nekünk sem lesz, aki félrerántson. Valkó Antal: A hír Örkény István emlékére Ma 15 órakor a távközlési szervek világgá röpítették a hírt K. Antal betanított munkás 10 dkg főtt kolbászt ebédelt mustárral két zsemlével majd hátradőlt s még vagy öt percig elégedetten nézte a szemközti falat Talán ötven-száz évvel ezelőtt ismerősebben csengett Székács József neve. Nemcsak Békés megyében, hanem országosan is. Régen volt, mikor II. Lipót király egyik fia, a magyar kulturális élettel kiemelten foglalkozó József nádor (1776—1847) így szSlt egyszer feleségéhez, Mária Dorottya főhercegasszonyhoz: „Annyit mondhatok, hogy Székácsnak több esze van a kisujjában, mint nektek mindnyájatoknak a fejetekben összevéve.” Ki volt ez a Székács, aki szellemi képességeivel a nádor elismerését kivívta? Életének első 17 évét Orosházán, Tótkomlóson és Mező- berényben töltötte, a gyermek- és ifjúkori környezetében tapasztaltak végigkísérték egész életén át. Akkor, amikor a 8000 lélekszámú Orosházán gróf Károlyiné Waldstein Erzsébet 1809-ben megalapította a kórházat, született meg Székács János tímármester és Plenter Éva híressé vált fia: József. Visszaemlékezéseiben ő maga írta le, hogy 1815-től Gráf József tanító növendékeként végezte el az elemi iskola három osztályát, majd a negyediket Raksányi Imrénél. Ügy nézett ki, hogy a fiú ezzel be is fejezte tanulmányait. Apja 1819 őszén Tótkomlósra küldte abból a célszerű meggondolásból, hogy nyelvet tanuljon, hasznát veszi majd ennek a vásárokon. 1820 áprilisában azonban — talán nem is véletlenül — haza kellett jönnie Orosházára, mivel Raksányi tanító úr nem talált olyan gyereket, aki az evangélikus nagytemplomban tartandó tanévzáró beköszöntő beszédét megfelelő színvonalon elmondaná. A beköszöntő nagyszerűen sikerült és Szi- gethy János lelkész is Raksányi tanító úr mellé állt: taníttatni kell a kis Székács Jóskát, példátlanul tehetséges, nem mindennapi esze van. A súlyos anyagi gondokkal küzdő sokgyermekes apa azonban hallani sem akart erről, ősszel Gyulára indult vele, hogy tímárinasnak adja. Üt közben azonban találkoztak Szigethy lelkész úrral, aki szívhez szóló beszéd után visszafordíttatta a lovas kocsit. Ezzel eldőlt Székács József sorsa, 1820. októbertől Békés megye akkor egyetlen gimnáziumában, Mezőbe- rényben kezdhette meg tanulmányait. A nyolcosztályú gimnáziumot hat év alatt végezte el. Mezőberényben kezdett irodalommal foglalkozni, verset írni. Horatius és Ovidius mellett magánszorgalomból olvasgatta a magyar költőket (mert ekkor ez még nem volt tananyag!): Berzsenyit, Csokonait, Kisfaludy Sándort. 1826. augusztusban elhagyta Békés megyét és a latin nyelven oktató nagyhírű soproni főiskolára ment, ahol a magyar irodalom jelesei közül sokakat elindító Kis János Magyar Társaságában felismerte a magyar nemzeti szellem ápolásának fontosságát, de németül és franciául is tanult, gyakorolta a szónoklattant és műfordítással kísérletezett. A tanárnak készülő Székács tanulmányainak befejeztével elfoglalta a Torontál megyei szerb származású, Rudnán élő Nikolics család által felkínált nevelői állást. Míg Nikolics Péter nevelője volt, maga is sokat tanult. Két karlócai éve alatt a szerb és görög nyelvet gyakorolta, majd a Pesten töltött két évben jogtudományi előadásokat hallgatott az egyetemen. Időközben 1830-ban a Vörösmarty által szerkesztett Tudományos Gyűjteményhez csatolt Koszorúban megjelent első nyomtatott költeménye, majd Kisfaludy Aurorájában, később az Atheneaumban és még igen sok helyen láttak napvilágot publikációi. 1833-ban a Nikolics család úgy határozott, hogy fiuk Pest után Eperjesen folytatja tanulmányait, aki Székács felügyelete mellett 1 évet el is töltött ott, mindketten törvénytudományt tanultak, de Székácsot még az a megtiszteltetés is érte, hogy ő lett a Magyar Társaság elnöke. Miután Eperjesen letette a jogtudományi vizsgát, kardot kötöttek az oldalára, így jelent meg a kerületi tábla elnökénél, aki berendelte a gyűlésbe. Itt mint jegyző letette az esküt, kötelezte magát arra, hogy a hozott ítéletek felől hallgatni fog. A későbbiekben kiderült, ezt nem volt nehéz betartania, mert soha többé nem ment a tábla üléseire. 1834 őszén visszatértek a Nikolics család rudnai birtokára. A rendkívül takarékosan élő Székács elérkezettnek látta az időt arra, hogy külföldi tanulmányútjait megvalósítsa és 1835 kora tavaszán Bécsen keresztül Berlinbe utazott, csak a saját tanulására összpontosíthatott. Az egyetemen sokat vállalt: klasszikafilológiát, filozófiát, teológiai dogmatikát, egyháztörténetet kezdett hallgatni, hátha lelkész lesz még. A nagy munkabírású Székács szépen vizsgázott és a tanév végeztével Berlinből Hamburgon át Londonba utazott, majd 1835 októbertől a lipcsei egyetemen töltött három hónapot, ahol bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Mégis, mi tette szélesebb körben ismertté Székács József nevét? 1836. júniusban közölte a Hazai és Külföldi Tudósítások c. lap azt, hogy Székács József. Szerb népdalok és hősregék című műfordításkötete elhagyta a nyomdát. (Ennek 150. évfordulójáról nemrég emlékezett meg ÉS A ti EREDETIBŐL fordít! DíiiJLiÁaa «hosee*. kiad! EÁUft’OSS IffitfüDESE. pesten, 1836. .TRATTNE.R - KÁROLYI KÖNYVMÜUELYLDEN. (iiri UT8ZA GI2. sz.) az újvidéki rádió magyar adása). Ezért a teljesítményéért a 29 éves Székács Józsefet a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. A népéletet jól ismerő Székács 20 éves korában kezdett foglalkozni a szerb nyelvvel, a Vük Karadzsics által összeállított népdalgyűjtemény segítségével tanított egy görög papot latinra, míg ez őt görögre. Az egyszerű emberek között is otthonosan mozgó Székács a szakirodalom ismerete mellett módot talált arra, hogy a szerémségi vásárokon beszélgessen is az emberekkel, így a szerb nyelvet jó szinten elsajátította és a neki megtetsző népdalokat magyarra fordította. Megállapíthatjuk azt, hogy a magyar, szerb, szlovák és német nyelvet, a környező népek nemzeti irodalmát is tanulmányozó Székács munkásságával elősegítette a sok- nemzetiségű Magyarország népeinek kulturális közeledését. A reformkor nemzeti szellemének erősödése is oka volt annak, hogy a pesti magyarok szervezkedni kezdtek egy önálló evangélikus egyház megalapítása céljából. Az irodalmár Bajza József tanácsára Székács Józsefet kérték fel próbaszónoklatra, aki 27. születésnapján megtartotta első pesti prédikációját, mégpedig magyaros, zsinórozott atilladolmányban és bajuszosan. Pedig — mint maga Székács írja — „Lang Mihály rendes lelkész figyelmeztetett, hogy ha bajuszomat le nem veszem: papi öltönyben nem bocsáthat fel a szószékre. »Majd meggondolom« — feleltem neki. Az ünnep reggelén, fél órával az istentisztelet kezdete előtt beállítottam hozzá bajuszosan. Ösz- szecsapta a kezét e konokság felett, de én megvigasztaltam. Vagy megválasztanak egykor pappá — mondám —, vagy nem; ha igen: elég időm lesz levenni a bajuszt akkor is; ha nem — no hát akkor legalább megmarad a bajuszom.” 1837-ben ő lett a pesti magyar evangélikus egyház első lelkésze. Prédikációinak hallgatói a főváros legműveltebb rétegéből kerültek ki, így beszédeinél a pesti értelmiség magasabb szellemi színvonalát kellett mindig figyelemmel tartania. Osztozott Kossuth Lajos családjának örömében, mikor megkeresztelte annak mindkét fiát, de sokszor állt meg részvéttel a gyász óráiban, többek között Petőfi Sándor szüleit is ő temette el. Ismét bekapcsolódott az irodalmi életbe, 1838-ban a Kisfaludy Társaság rendes tagja lett. A magyar irodalmat verseivel, epigrammáival, szatíráival, de főként műfordításaival gyarapította. A szerben kívül a klasz- szikus görög irodalomból lefordította Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok c. művét, amit 1847-ben nyomtattak ki. Sokat foglalkozott a latin irodalommal, főként Horati- usszal, átültette magyarra Terentius hat vígjátékát, németből fordította Goethét. Beszédei közül több nyomtatásban is fennmaradt, így az 1860-ban a niklai Berzsenyi-sír felett elmondott emlékbeszéde. Ha mindössze irodalmi műveit vesszük számba, nem tudjuk teljes egészében felmérni Székács nagyságát. Hozzátartozik ehhez a tan- ügv és a közélet terén végzett munkássága is. Kossuth Lajos a Pesti Hírlapban egy tisztán egyházi és iskolai lap megindítását javasolta, s an- ak szerkesztésére Székács ózsefet és Török Pált kérte fel. Az 1848 49-es forradalomban Székács hazafias magatartásával tűnt ki. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1848. dec. 31 -i számában nyilatkozatot tett közzé, amelyben többek között a következőket írta: ..A haza veszélyben van! Nemzeti önállóságunk, szabadságunk, sőt lényünk is fenyegettetik... Ilyenkor a magánérdekeknek háttérbe kell vonulniok, a magánjogot követelő szózatoknak el kell némulniok, a haza minden előtt.” írják, hogy a vesztett szabadságharc után egyik napról a másikra megőszült a negyvenéves Székács. A katonai törvényszék fenyegetése elől Török Pállal együtt Orosházára menekült, csak 1851-ben tért vissza Pestre, vizsgálóbíró elé is állt. de ítéletet nem hoztak ellene. Elmondhatjuk róla, hogy beilleszkedett a kor haladó gondolkodói közé, akik a nemzeti függetlenség eszméit magukévá tették. önzetlenül dolgozott másokért, sok orosházi is megkereste soraival, hogy segítségét, útbaigazítását kérje a legkülönbözőbb ügyekben. Az Országos Evangélikus Levéltárban sok ilyen levél van: Mikolay István, Balassa Pál, Torkos Károly, Győry Vilmos lelkészektől, Raksányi Imre tanítótól, Kalmár József jegyzőtől. A haza és a nép szolgálatát mindig szem előtt tartó Székács 1856-ban személyesen utazott Olmützbe, a szabadság- harc bukásától kezdve fogva tartott Békés megyei kormánybiztos és orosházi követ, Boczkó Dániel (1789— 1870) érdekében. A megnyerő külsejű, mindig elegáns, tekintélyes Székács a várparancsnokra olyan benyomást tett, hogy a jobb körülmények biztosítása mellett hamarosan elérte Boczkó hazaengedését is. Élharcosa volt annak az ügynek, hogy az evangélikus egyházat a Habsburg-hata- lom ne fossza meg önállóságától. Jórészt ennek köszönhető az, hogy 1860-ban bányakerületi püspökké választották. Élete utolsó éveiben több kitüntetés mellett 1870-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagságot adományozott számára. 1876-ban Budapesten halt meg, sírja a Kerepesi úti temető Nemzeti Panteonnak nevezett egyik parcellájában van, a magyar szellemi élet jelesei között. A halála utáni évben a Békés Vármegyei Történelmi Társulat Orosházán emlékezett Székácsra, majd sorra jelentek meg a róla szóló kisebb-nagyobb írások, önálló kötetek. Szülőhelye 1910-től gyűjtött egy Székács-szoborra, de a pénz az első világháború után elértéktelenedett. Orosháza egyik régi utcája viszont hatvan éve Székács József nevét viseli. Koszorús Oszkár
