Békés Megyei Népújság, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-25 / 174. szám

1986. július 25., péntek Gépek között Kétegyházán A restaurálás előmunkálatain diákok dolgoznak A „nemzetközi brigád" egy gépet csodál A gyűjteményt városának ajánlotta fel Aligha gondolná bárki is, hogy egy Békés megyei köz­ség, nevezetesen Kétegyháza nyugati prospektusokban sze­repel. Pedig ez az igazság. A Kétegyházi Mezőgazdasági Gépfejlődéstörténeti Kiállí­tásnak négy év alatt húsz or­szágból, mintegy húszezer lá­togatója volt. Érthető a nagy érdeklődés, hiszen Európa legnagyobb funkcionáló gép­gyűjteménye látható itt. Az 1200 gép közül jelenleg „csak” 800 található Kétegyházán, és sajnos ezek közül sok igen rossz állapotban van. A res- taurációs munkák megkezdé­se előtt elsődleges feladat a korrózióvédelem, magyarul a rozsda eltávolítása. A gépek konzerválása olyan feladat, amelyet különösebb szaktu­dás nélkül, persze kellő irá­nyítással bárki elvégezhet, így aztán megszületett a dön­tés: diákokra bízzák az elő­munkálatokat. Július 13—26. között két­hetes táborban vesznek részt azok a külföldi és magyar diákok, akik nagyjából egy- korúak. de a világ legkülön­félébb tájairól érkeztek. A huszonhárom tagú csapatban a magyarok mellett találkoz­hatunk hollandokkal, ameri­kaiakkal és egy angol lány­nyal is. * * * Pálfi György, a gyűjte­mény megalapítója és termé­szetesen a tábor egyik fő szervezője szerint a fiatalok lelkesen dolgoznak, és minő­ségileg is jó munkát végez­nek. A délelőtti feladatok el­végzése után szabad program •következik, amit általában együtt töltenek el. Mindany- nyian a Mezőgazdasági Szak­munkásképző és Munkásto­vábbképző intézet kollégiu­mában kaptak szállást. Érkezésünkkor éppen vi­dám beszélgetés folyt, s úgy tűnt, mintha nem léteznének nyelvi akadályok. Angol és magyar szavak váltották egy­mást, itt-ott különös kiejtés­sel. Elsőként Héber Sándor­ral elegyedtem szóba, aki a tolmács megérkezéséig me­sélt magáról, a táborról és az eddigi tapasztalatairól. — Szegeden, a József At­tila Tudományegyetemen ta­nulok és biológus szeretnék lenni. Több társammal együtt jöttünk a JATE-ről, de ez nem azt jelenti, hogy zárt közösséget alkotunk. Igyekszünk, hogy mi magya­rok és a külföldiek egy kö­zös csapatot hozzunk létre. Ezt a célt. úgy látom, lassan elérjük, hiszen a közös mun­ka és szórakozás összeková­csolja a társaságot. Az eddi­gi programok közül a gyulai és szanazugi strandolást, Sán­dor György humoralista est­jét, vagy az órákig tartó be­szélgetéseket említeném a legszívesebben. Sanyitól egy holland lány, Kitty Geling vette át a szót: — Én huszonnégy éves va­gyok és Utrechtből érkez­tem. Orvosi egyetemre járok, és remélem, pszichológus lesz belőlem. Nagyon fontosnak tartom, hogy időnként kül­földre utazzam, és más kul­túrákkal ismerkedjem. Ezért is örültem nagyon, amikor megtudtam, hogy egy holland ifjúsági szervezet segítségé­vel az idén Magyarországra jöhetek. Még sohasem jár­tam az országotokban, de el­ső benyomásként elmondha­tom, hogy a magyar embe­rek nagyon barátságosak és kedvesek. Ami még feltűnt, hogy a személyes és családi kapcsolatok mennyivel szo­rosabbak, mint nálunk. Én is sok barátot szereztem, és remélem, hogy legközelebb több időt tölthetek Magyar- országon. Egy magas, barna fiú pó­lóján szinte kínálta magát a New York felirat. A követ­kező kérdésemet már hozzá intéztem, mert szerettem vol­na egy más kontinensen élő diák véleményét is hallani a táborról. Nem csalódtam: Patrick Nolan Milwavkee Wisconsinból jött, és moso­lyogva kezd bele mondóká­jába. Azt hiszem, ő az a tí­pus, aki lezserségével, egész megjelenésével leginkább képviseli a „gondtalan” ame­rikai fiatalságot. Ezért is le­pődtem meg azon, hogy mi­lyen komoly, nehéz pályára készül. — A wisconsini egyetemen tanulok nemzetközi kapcso­latokat, és speciálisan Kelet- Európával szeretnék foglal­kozni. ha befejeztem a hat­éves képzést. Ebbe a tábor­ba is részben azért jöttem, hogy magyar fiatalokkal is­merkedjem, és rajtuk keresz­tül természetesen az ország­gal is. A munka eleinte ki­csit idegennek tűnt, hiszen otthon nem foglalkozom gé­pekkel, de hamar belerázód­tam a nyelvi nehézségek el­lenére is. Élvezem a közös beszélgetéseket, és igyekszem minél több tapasztalatot gyűjteni az itteni életről. Na­gyon megörültem, amikor felfedeztem, hogy az egyik gépet szülővárosomban ké­szítették, ez is egy kapocs hazámmal. Utolsónak az egyedüli an­gol lányt, Kathryn Bates-t kérdeztem meg, vajon nem rossz-e honfitársak nélkül? — Nem, egyáltalán nem érzem magam egyedül. Ha több angol is lenne itt, talán nem szereztem volna ennyi új barátot, hiszen nem let­tem volna rákényszerítve az ismerkedésre. Jól érzem ma­gam, és remélem, máskor is eljutok Magyarországra. * * * Miközben dolgunk végez­tével búcsúzkodni kezdtünk, a tábor lakói már a legkö­zelebbi közös programról be­széltek, és Patrick, a jöven­dőbeli diplomata tört ma­gyarsággal szólt utánunk: „Viszontlátásra!” Gajdács Emese Az életben valahogy soha nincsenek olyan tiszta kép­letek, mint mondjuk a ma­tematikában. Tetteinket, a mások tetteit mindig a környezethez képest vizs­gáljuk. így válnak nagynak tűnő dolgok elenyésző apró­ságokká, s viszont. Ez utób­bira példa a békési P. Szász Lajos élete. Szülei, nagyszületi iránti tiszteletből nagy becsben tartotta egykori haszná­lati eszközeiket. Félt­ve óvta őket az enyé­szettől. Hogy hogyan lett mindez több mint ma­gánügy? Erről később szó­lunk. Mindenesetre az asz­talszék, amelyre a közös tá­lat tették, de jóízűen kana­lazták belőle a finom csiga­levest! — most vígan éli matróna életét... — És mennyi ilyen tárgy van még a gyűjteményben, amelyet tőlük örököltem! A nagyapám készítette karos­szék, nagyanyám tálasa. Zsuzsika, a feleségem is megőrzött mindent. A szu­szék. benne a jegyinggel, a fésülködőkendővel és sok mással, a dédanyáé volt. De nem sorolom tovább, nézze­nek körül inkább a gyűjte­ményben! Mielőtt elindulunk, életé­ről faggatjuk P. Szász La­jost, hisz gyűjtőszenvedé­lye valahol mindig is hiva­tásához kapcsolódott. Nem csupán abban, hogy a nyu­galmazott igazgatóhelyettes házi múzeumából ki sem maradhat a bakó, benne a palatábla és a palavessző, s hogy a gyűjteményben jól megférnek az egykori okta­tási eszközök is. Kapcsoló­dik hivatásához szenvedélye abban is, hogy a kollégák — mondja — szívesen hozzák tanítványaikat múzeumába, mert a múlt megértéséhez az ilyen gyűjtemények elen­gedhetetlen tanulsággal szolgálhatnak. A békési tájház pedig már jó ideje zárva van. — Az életemről? Mit is mondhatnék? Szegénypa- raszt-szülőktől származom. 1951-ben kerültem Békésre, mint általános iskolai he­lyettes igazgató. Kis ideig vezettem a múzeumot, az­tán ismét a 3-as iskola igazgatóhelyettese voltam. 1970-es nyugdíjazásomig... „A gombhoz a kabát” ese­te állt fenn az iskolamúze­um létrejötténél, hiszen P. Szász Lajosnak már tekin­télyes gyűjteménye volt, mi­kor buzdítani kezdték az oktatási intézményeket, hoz­zanak létre iskolamúzeu­mot. — Az akkori csapatveze­tőm könnyedén megoldotta a kérdést , „Te tanítod a rajzot, te foglalkozz a nép­rajzzal isi” — mondta. Ettől kezdve az iskolamúzeum gazdája én lettem. Az anyag szépen gyara­podott, kevés iskola dicse­kedhetett ilyen gazdag gyűj­teménnyel. Akkori újságcik­kek egész sora méltatta az iskolamúzeumot, s mecéná­sát, P. Szász Lajost. — Mikor nyugdíjba men­tem. a saját darabjaimat el­hoztam. Szerencsére, mert az ott maradt gyűjtemény­ből nem egy értékes tárgy eltűnt már. Sajnos, nincs, aki igazán gondját viselné a megmaradt gyűjtemény­nek. Nem így P. Szász Lajosé­nak. Mióta otthon van, s több ideje jut rá, mondhat­ni, megszállottja lett kis múzeumának. Az alsó szoba és konyha komplett beren­dezése egykori tárgyakból gyűlt össze. Lelkesedésében sokan osztoznak, akik a ma­guk féltve őrzött ereklyéiből ajánlanak föl ezt-azt. a vi­rágzó kis magád gyűjtemény javára. — Az öregek otthonából voltak körülnézni nálam, hát másnap beállított egy öreg néni, hozott valamit, ami még a nagyapjáé volt. Egy másik látogató azt kér­dezte, van-e masinatartóm (gyufatartó), mondom, por­celán igen. Erre hozott még egyet, vasból. Az áfész hímzőszakkörének egyik tagja nemrég krumplitörő­vei ajándékozott meg. Szó­val akadnak segítők bőven. Sok a munka az egyre gyarapodó gyűjtemény kö­rül, s Lajos bácsi sajnos sokat gyengélkedik mosta­nában. Pedig amíg bírta .. . — Most is, ha körülnéz­nek, lehet, arra gondolnak majd, hogy elkelne egy ala­pos takarítás. De nem megy, mit csináljak? Egy időben a gyűjtemény rend­ben tartása, a látogatók fo­gadása mellett még írogat­tam is ide-oda... Rég volt. Most már elfogyott az erő. Ezért is készítettünk egy megállapodást, melyben a városnak ajánlottam fel az egész gyűjteményt. Nincs kire hagynom, azt meg nem akarom, hogy veszendőbe menjen az, amiért éltünk. Lám, így lett P. Szász La­jos kedvteléséből, hobbijá­ból várost gazdagító érték, melynek sokan csodájára jártak már, s mi magunk is elámultunk gazdagságán. Hogy mi lesz a gyűjte­mény további sorsa? Erről Gellin János közművelődési felügyelőt kérdeztük a vá­rosi tanácsnál. — A gyűjtemény most a lehető legjobb kezekben van, még ha kissé félreeső helyen laknak is Lajos bá­csiék. Aki akarja, így is megtalálja. S hogy mi lesz a gyűjteménnyel később? Erről még csak elképzelése­ink vannak. Ha a nevelési központ második üteme elkészül, ta­lán ott sikerül elhelyezni ezt az anyagot. A másik le­hetőség az iskolamúzeum, amely sajnos még zárva van, de szeretnénk meg­szüntetni ezt az állapotot. A harmadik, s talán nem a legszerencsésebb megoldás, ha egy iskola kapná meg a gyűjteményt. Ezt azért nem tartjuk célszerűnek, mert kevesebben látogathatnák... Nos, ennyit a békési P. Szász Lajos gyűjteményéről. Ám hogy teljes legyen ez a riport, hadd soroljuk fel, mi mindennel jutalmazták a nyugalmazott igazgatóhe­lyettes szorgos, odaadó mun­káját: 1961-ben Szocialista Kultúráért kitüntetést, 1963- ban Munka Érdemrendet, később a Kiváló Társadal­mi Munkás kitüntetést ve­hette át. Büszke az 1980-ban átvett Békés Városért elis­merésre is. Nagy Ágnes „Tárlatvezetésre” szívesen vállalkozik P. Szász Lajos Fotó: Gál Edit GYULAI VÁRSZÍNHÁZ 1986 Gyulán nyaralók, Gyulára utazók, figyelem! 1986. július 26-án, a Gyulai Várszínház a Várfürdő egész területén nonstop gálanapot tart reggel 8 órától éjjel 2 óráig Minden műfajban — mindenki kedvére! 8 műsor. Ezen a napon belépés: csak a Gyulai Várszínház által kiadott jegyekkel! Belépődíj: egész napra 160 Ft, este 7 órától 120 Ft, Békéscsabai látogatóink figyelmébe: éjjel 2' órakor színházi busz indul a Várfürdő elől Békéscsabára! i

Next

/
Oldalképek
Tartalom