Békés Megyei Népújság, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-24 / 147. szám
X98(i. június 24., kedd NÉPÚJSÁG „Egyszemélyes” művelődési házaink Klubkönyvfár Tarlioson Május elsején múlt két éve, hogy Lengyel Zoltánt nevezték ki a tarhosi „művelődési ház” élére. Egy Csong- rád megyei kistelepülésről került ide, ebbe az alig több mint ezer lelket számláló községbe. Az idézőjelnek most külön jelentősége van, hiszen mint közművelődési intézmény, a tarhosi csak az elmúlt év őszétől kapott „rendfokozatot”: igaz, a legalacsonyabbat, klubkönyvtár lett. Egymással néz szembe a sok ablakos (amennyiben a három soknak számít.. .) ifjúsági ház feliratú épület és az egyfrontra néző ablakkal épített könyvtár. E kettő „az” intézmény. Lengyel Zoltán egyedül látja el a község népművelőjének feladatkörét. Főállású adminisztrátora hónapok óta — bár átmenetileg — a szomszédos tanácsházán dolgozik, gyesre ment kollégáját helyettesíti. „Ügy érzem, befogadtak a helybeliek” — mondja, s arra a kérdésre, hogy ezt miképpen érte el, érthetően nem akar válaszolni. Tegyük meg’ helyette? Aligha lehe-. tett másképpen: a klubkönyvtár fiatal vezetője erejét, tehetségét latba vetve próbálja szolgálni Tarhos lakóinak kívánságait. „Hetente huszonnégy órát tart nyitva a könyvtár, az úgynevezett ifjúsági ház pedig a működtetett klubok igénye szerint.” Minden délután két és hat óra között várják az olvasókat, szerdán délelőtt is. Most 166 a beiratkozottak- száma, közülük 76 iskolás. Éppen annyian, ahánvan — az Alföldön is, s elsősorban az úgynevezett kistelepüléseken tapasztalható „elöregedés” okán — az általános iskola tanulói. A lehetőség szerint jól felszerelt a könyvtár. A helyi tanács évi tízezer forintot fordít könyv- beszerzésre. Éppen elég arra, hogy azt a bizonyos lépéstartást megvalósíthassák. .. Most készül a szerzői, az „igazi” katalógus, eddig csak az . úgynevezett raktárit használhatták az olvasók. Arra a bizonyos tartalmi munkára évi 14 ezer forint jut. Kivételesnek mondható ez az állapot, hiszen a fenntartási költségek alakulásának gondja a tanácsé, s nem a népművelőé. Fenntartási költségek, vagyis az energia, a munkabér, ä karbantartás ára. A két épület állaga — Békés megyei összehasonlításban — jónak nevezhető. Bár az ifjúsági házban néhány szakiparos eltölthetne néhány napot — javítással, sürgős karbantartással... Különben a három nagyobb helyiséget magába záró épületben naponta az ifjúsági klub, heti kétszer pedig a nyugdíjasok tartják foglalkozásaikat. Kézimunkaszakkör is létezik, amely azonban nyáron szünetet tart. Fotó: Gál Edit „A békési művelődési központ segítsége nélkül nagyon nehéz lenne” — fogalmazza meg az úgynevezett tartalmi munkát is meghatározó lényeget Lengyel Zoltán. Az utóbbi hónapokban mód van arra, hogy havi egy alkalommal hét végére videó- felszerelést kölcsönözzenek díjmentesen. „Mára már kevés az, ha egy közművelődési intézménynek »csak« tévéje és nem színes készüléke van, ha »csak" hifi-rorony áll a klubterem sarkában... De folytathatnám...” Az a bizonyos nagy terv egyike tehát így szól: mihamarább egy videoberendezést vásárolni. A körzetben van rá példa, hogy több település „dobja A szünidő első délelőttje — már a könyvtárban » flz iskolától, pedagógustól függ A munkabizottság által készített beszámoló az iskolai demokratizmus helyzetéről Gyulán és vonzáskörzetében meglehetősen általánosra sikeredett; s talán a valóságos helyzetnél kissé kedvezőbbje. Nem úgy a beszámolót követő vita! Az MSZMP gyulai, városi bizottsága végrehajtó bizottsági ülésén — dr. Marsi Gyula első titkár elnökletével — igen parázs' vita alakult ki az iskolai demokratizmus helyzetéről! elméleti kérdéseiről, s a felelősségről. A beszámoló helyesen állapította meg, hogy a pártdemokrácia kihat az iskolai demokratizmusra, s éppen ezért fogalmazták meg a határozati javaslatban, hogy ebben elsősorban az iskolai pártalapszervezeteknek kell példát mutatniuk. Ugyanakkor a sokfajta kapcsolat- rendszer és' fórum egységes, egészséges működése nélkül már csikorgóvá válik a sok apró fogaskerék munkája. Az iskolai demokratizmus működésében meghatározó szerepe van az iskola vezetőjének, a tantestület tagjainak egymáshoz, a vezetéshez és a diákokhoz fűződő viszonyának, a különböző tömegszervezetek munkájának, s az iskola, a szülők és a társadalmi környezet kapcsolatának. E kapcsolatrendszerben azonban meghatározó az iskola vezetése és maga a pedagógus. A vita során többen számon kérték a munkabizottságtól, hogy nem éltek a konkrét példák nyújtotta lehetőségekkel. A június 5-én létrehozott gyulai, pedagógus-pártbizottság ezért vállalta át e téma átfogó vizsgálatát, s az ebből eredő feladatok következetes megvalósítását. Természetes, hogy a testületi ülésen szó esett az új oktatási törvényről is. Az egyik hozzászóló felrótta, hogy az oktatásügy egészét érintő változtatások — távlati fejlesztési terv, törvénytervezet — nem jutottak el csak igen korlátozott számban a pedagógusokhoz, s így nem mindenki ismerkedhetett meg vele jelentőségének • megfelelően. A vita összefoglalójában össze” a pénzt. Békés is, Kamut is beszállna, de ehhez Tarhosnak is elő kellene teremtenie legalább húszezer forintot. .. Ha ez így megvalósulna, nemcsak havi egyszer lenne igazán zsúfolásig tele az ifjúsági klub... Dehát amúgy is szűk az a helyiség. A távoli, már-már álomszerűnek nevezhető tervek között szerepel az is, hogy beépítsék a padlástér egy részét. A helyi termelőegységek mindenesetre megtették ígéreteiket. . . Mégis, mii-e tellik a havi alig több mint ezer forintból? TIT-előadásokra, nagyon ritkán egy-egy vendég- művész estjére. Legközelebb Nagy Bandó András humorista estje jelent majd rendkívüli programot. „Talán lesz rajta némi bevétel is, abból újabb rendezvényt tudok megvalósítani.” Az ifjúsági ház úgynevezett nagytermében 100-200 széket tudnak elhelyezni: itt tartják a községi ünnepségeket is, péntekenként mozielőadás van, rendszeresen. „Ügy érzem, a helyi igényeket ki tudja szolgálni a klubkönyvtár” — summáz Lengyel Zoltán. Sokat elárul arról a bizonyos háttérről az is, hogy az általános iskola tanári karának zöme nem helybeli lakos. A tarhosiak jelentős része a környező településeken dolgoznak. ,„ . .természetesen többet szeretnék, nem lehetek elégedett. Sokat kell és akarok is tanulni, tapasztalatokat szerezni. Több hozzám hasonló helyzetben dolgozó kollégával alakult ki mondhatni baráti kapcsolatom. De az a segítség, amelyet a békésiek módszertanilag is nyújtanak, aligha lenne nélkülözhető. Most július elején kell beszámolnom a tanács végrehajtó bizottsága előtt. Akkor szó lesz a tervekről, a jövő évadra szólókról is. Különben jól érzem magam Tarhoson, s úgy érzem, kölcsönösen megismertük, meg is szerettük egymást.” (Nemesi) elhangzott, hogy nehéz a pedagógusok alkotó energiáinak felszabadításáról, a nevelői szabadság kiszélesítéséről beszélni akkor, amikor évtizedek óta csökken a pedagóguspálya' társadalmi presztízse. A társadalomnak, a gazdasági egységeknek pedig nem „patronálni” kell az iskolákat, hanem jól felfogott érdekből segíteni. A gyulai városi pártbizottság nem véletlenül bízta meg Rácz Gábort a napirendi pont előadójának. Ugyanis őt választották meg a pedagógus-pártbizottság élére Gyulán. S az iskolai demokratizmus kibontakoztatása — amely az új oktatási törvény bevezetésével az iskolákban létkérdéssé válik —, e pártbizottságnak hosz- szú távra munkát ad. (Bse) KÉPERNYŐ Dicsőség vagy játék? A világ szeme Mexikón, ez határozza meg a televízió műsorszerkezetét is, alternatív programokat állítottak ösz- sze a szerkesztők, s a néző a mérkőzések alakulása szerint ülhet a készülék elé, vagy választhatja a háttér-televíziózást is. Ez utóbbi olyan fél szemmel való odafigyelésként indul, s aztán vagy lemond az ember az egészről (már ha nem elég pergő a mérkőzés) vagy odaül. De hát csapatunk már nem folytatólagos játékával tartja lázban az országot., így aztán a a mérkőzéseket tényleg azért nézzük, ami a valódi célja is lenne az egésznek, vagyis a játék szépségéért, de mégis-mégis fellobbannak a kedélyek. Fájóan régi és szép emlékeket idézünk, nosztalgiázunk és kulisszatitkokat keresünk. (Biztosan van is. de azt is ki kell várni!) Sajnálatos (jut eszébe az embernek az általánosítás), hogy életünk egyre szaporodik kulisszák mögötti eseményekkel, és rémképként dereng fel, hogy maholnap a homokozóban is holmi szempontok érvényesülnek öcsi és Pisti építkezéséhen, avagy a grundbéli fociban ... De kinek építünk? Gyakorta felmerülő kérdés, hogy város- és faluképünk, másként egy ország külső, úgymond építészeti megjelenése a mának vagy a jövőnek történik. Ráday Mihály műsora annak idején indulatok sorozatát váltotta ki, hiszen sok mindent be kellett ismerni nyíltan is. Aztán ez is megszokott lett, bár elképzeléseinkbe, biztos, a viták során sok minden beépült, vagyis változott szemléletünket, de főleg az illetékesek szemlélete mozdult el más irányba. Városszépítő egyesületek jöttek létre, s ezek nyomán is valami olyan perspektivikus gondolkodást is felfedezni vél az ember, ami a természetes folyamat lenne; vagyis múlt, jelen és jövő összefüggésében való gondolkodás. Rájöttünk (persze nem mindenki, pedig vannak illetékesek is), hogy közösségi magatartásainknak, hangulatunknak, összetartozásunknak fontos eleme az az életérzés, ahol nap mint nap vagyunk. Az óriáspanel-építkezés adott egy megoldást az égető lakáskérdésben, de mivel nem tudtak élni a variációs lehetőségekkel kellően, ezért a panel tömegmegjelenésével taszító és riasztó. Osskó Judit műsorában, „ ... de hogyan látja Ön, Szombathelyt?” éppen ezekről is szó esett. Sikeres és kevésbé annak mondható megoldásokat villantott fel a műsor, egy város építészeti múltjának őrzését nézték, s a jövőformálásra is hangsúlyozottan figyelt. Egy mondat azonban mellbe vert, amikor a központkörnyéki paneltornyokat megmutatták. A főépítész szerint ezek bontására már kétezer tájékán sor kerül. Hát az kerül sokba, hogy ilyen rövid távon terveztünk. Sajnálatos az, hogy ténylegesen le kell bontani, mert városképileg csúnya. Elszomorodik az ember azon, hogy csak így lehetett megoldani a jelen gondját. De hát van más gond is, s éppen e műsor kapcsán adódik az is. E sorozatban még nem kapott kellő hangsúlyt az a gond, ahol — s főleg kisvárosokra gondolok — nem volt történelmileg úgy kialakult városmag, amely építészeti hagyományokat is őrzött. Az urbanizációval ezeken a helyeken kétségtelenül előtérbe került egy teljesen új, úgymond ,,főtér”-nek, vagyis központnak a kialakítása, megtervezése. A sablonos, rossz értelemben felfogott bauhausi épületek sokasága született meg, vagy még mindig születőben van. S emberi meleget nem árasztanak ezek az épületek, pedig ha csupán egy-két jellemző dolgot megőriznének, vagy a tájjelleg hagyományait felkutatnák, akkor máris egyedivé lehetne tenni. Talán még mindig nem késő, mert a kisvárosok megkésettségéből fakadóan korrigálni lehetne dolgokat. Hiszen éppen a jelen építészete formálja a jövőt is és nagyon óvatosan kell azzal bánni, nehogy paneljövő legyen. És a manipulált világ... Más műsor kapcsán ugrott be a cím. Szombaton a kettesen egy 1978-as amerikai filmet is láthattak, akik éppen nem a mérkőzést akarták nézni. A Földi űrutazás fantáziafilm, kaland is van benne, de annyira a valóságban gyökerezik, hogy meghökkentő. S mivel a héten megismétlik, ajánlok néhány elgondolkodtató ötletet, ahogyan a filmet nézzük. Ennyire ki lehet szolgáltatva minden? A technika rabjai lehetünk? Kell-e a mindennel való szembefordulás, s miért vannak kevesen, akik ezt vállalják (jelen esetben egy újságíró)? De a hírnév vagy az igazság fontosabb? S ki lesz igazán csalódott? Érdemes töprengen! Harasztosi F. Béli Lakáskultúránk kényszerpályán? A lakáskultúra, mint fogalom, meglehetősen összetett: ide tartozik a különböző rendeltetésű szobák, a konyha, a mellékhelyiségek, a terasz, az erkély kialakítása, berendezése, a kisebb- nagyobb nyaralók, sőt a lakó-, vagy hétvégi házak kertjeinek milyensége is. Ne akarjunk azonban túl sokat markolni, beszéljünk most csak a lakószobák berendezési tárgyairól. Hazánkban a VI. ötéves terv idején évente csaknem 100 ezer új lakás épült. Így szerény számítás szerint is 300—400 ezer szobát rendeztek be a lakók. Valamennyibe persze nem került új bútor, többségükbe azonban igen. Indokolt tehát a kérdés: hogyan tudtunk ennyi lakást berendezni, az igényeink találkoztak-e a bútorgyártók és -kereskedők kínálatával? A lakás berendezésének megtervezése, a „megálmodott” bútorok felkutatása bizony időt, pénzt, energiát faló vállalkozás. Ajánlatos már jóval a beköltözés előtt belevágni. Az ősi, boldog izgalmat — melyet talán már az ősember is érzett, mikor gallyakból fekvőhelyet rótt össze magának, s kampót vert a falba ruhaakasztónak — gyakran megzavarja, hogy nem találunk olyan bútort, amilyet megfelelőnek vélünk készen kapott lakótelepi, vagy magunk terveztette családi házunkba. A történelem folyamán a bútorok is változtak a kor technikai színvonalának, az éppen uralkodó stílusirányzatoknak megfelelően. Egy- egy kor jól jellemezhető berendezési tárgyaival is. A divatot persze mindig az uralkodó osztályok diktálták, az ő ízlésük volt a minta. De mi a helyzet ma? Mit tekinthetünk mintának mi? Számos hatás ér bennünket: film-, színház-, képző- művészeti alkotások, folyóiratok. Leginkább azonban a mindennapi környezetünk tekinthető a fő ízlésformálónak. Ha éppen nem otthon vagyunk, akkor többnyire dolgozunk, tehát a munkahelyünk, s ott is leginkább a főnöki szobák befolyásolnak. Bizony, elfog időnként a szorongás, ha behemót íróasztala mögött trónoló főnökkel találkozom. Különösen, ha a berendezés kolóniái, azaz „gyarmati” stílusú. Akik a nagy budapesti bútoráruház egész emeletet betöltő kolo- niálosztályán válogatják ösz- sze lakásuk új berendezését, talán nem is tudják, honnan ered e stílus, s azt sem, hogy ezek a bútorok csak gyenge utánzatai az eredetinek. De hát él még a tévhit, hogy az a szép, ami (túl) díszes, az a jó, ami drága. Persze, aki keres, az talál — igazi stílbútort is. Például a maszek bútorkereskedőnél, vagy a bizományi üzletekben. Az árak — legtöbbünknek — megfizethetetlenül magasak. Mégis, akárcsak az áruház koloniálosz- tályán, a kereslet nagy. Az ónémet íróasztalt, a reneszánsz szekrényt persze, nem a lakótelepi lakásba veszik-viszik. Oda többnyire úgynevezett modern gyári garnitúra kerül: szekrénysor, beépített ülő-fekvő alkalmatossággal, két fotel, dohányzóasztal. Jó esetben elemes szekrénysor, mely némi lehetőséget ad a fantáziának. Ez van, ezt kell szeretni? Talán mégsem. Túl könnyű lenne azzal menteni magunkat, hogy a bútorkínálat silány. Mint ahogy a bútorgyártók és -kereskedők azon védekezését sem fogadhatom el: azért ilyen a kínálat, mert ezt igényli a vevő. Nem kétséges persze, hogy a bútorok összeválogatásá’noz meglehetősen sok időre van szükség. Nem kell azonban egyszerre „letudni" a lakás berendezését. A bútorgyárak, iparművészeti boltok, maszek és használtbútor-keres- kedők kínálatából — lakásunk mérete, beosztása, s családunk nagysága figyelembevételével — akár harmonikus, azaz ízléses lakást is varázsolhatunk. Sokszor — túl sokszor — azonban a végeredmény mégis lehangoló. Kényszerpályán lennénk? Mondhatjuk: igen. Hiszen a bútoriparnak — az elmúlt évtizedek lendületes lakásépítéséből adódóan — hatalmas mennyiségű igényt kellett kielégítenie. Tény: ez nem sikerült tökéletesen, s akkor a minőségről még nem is beszéltünk. Biztató jelek azonban vannak. Bútorgyáraink ma már alkalmaznak formatervezőket, iparművészeket — igaz, azok a bútorok, melyek már az ő tervezőasztalukon születtek, még nincsenek túlsúlyban az üzletekben. Biztató az is, hogy egyes gyártók — technológiát, s stílust váltva — szép, praktikus portékát kínálnak elfogadható áron. Ezekből egyelőre nem is tudnak any- nyit gyártani, amennyire vevő lenne. Jó példa ez arra, hogy az úgynevezett közízlés nemcsak a kolóniáit és társait fogadja el igényes bútornak. Egyre több kisbútor is színesíti a kínálatot, s eljöhet még az idő, amikor a tömeggyártás szebb, praktikusabb bútorokat produkál, mint az asztalos kisiparos. (Az idősebb iparművészek még emlékeznek rá — volt már ilyen a két világháború között.) A lakás berendezéséhez tehát — árun és pénzen kívül — mai körülményeink között türelem is kell, azt azonban türelmetlenül várjuk, hogy emberibb, használhatóbb, szellemesebb bútorokkal rendezhessük be lakásunkat. Végtére is itt élünk, neveljük gyermekeinket, akik azt a környezetet látják szépnek, amibe beleszülettek. H. L. i
