Békés Megyei Népújság, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-24 / 147. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA 1986. JÚNIUS 24.. KEDD Ara: 1,88 forint XLI. ÉVFOLYAM, 147. SZÁM Ma hazánkba érkezik a Török Köztársaság elnöke Szabó István a Szovjetunióba utazott Ma hazánkba érkezik st Török Köztársaság elnöke. Kenan Evren Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének meghí­vására tesz hivatalos látogatást Magyarországon. Tessedik tudományos napok Sass Sylvia festményeinek kiállítását Pogány Ö. Gábor nyi­totta meg a Békési Galériában Fotó: Fazekas László Fórum, kiállítás, hangversenyek Folytatódtak a X. békés-tarhosi zenei napok A Debreceni Agrártudo­mányi Egyetem és a Debre­ceni Akadémiai Bizottság több más agrár- és tudomá­nyos szervezettel együttmű­ködve Debrecenben rendezte meg a hatodik Tessedik Sá­muel tiszántúli tudományos napokat. A hétfői megnyitón a csaknem ötszáz tudományos kutatót, gyakorlati szakem­bert, köztük Csehszlovákiá­ból, Jugoszláviából, Lengyel- országból, Romániából, az NDK-ból és a Szovjetunió­ból érkezett vendégeket Szász Gábor, a Debreceni Agrártudományi Egyetem rektora köszöntötte. Ezután Papócsi László mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi minisz­terhelyettes tartott előadást A kutatásfejlesztés szerepe, feladatai a mezőgazdaság eredményességének fokozásá­ban címmel. Kiemelte: a kétszáz esztendővel ezelőtt Szarvason élt és dolgozott Tessedik Sámuel szellemi öröksége soha nem volt any­A Művelődési Minisztéri­um közzétette a következő, az 1986—87-es tanév munka­rendjére vonatkozó intézke­dését, amelyben az alap- és középfokú nevelési-oktatási intézményekben, továbbá a zeneiskolákban szabályozza az oktatómunka rendjét. Az általános iskolában ás a középfokú oktatási intézmé­nyek nappali tagozatán a tanév szeptember 1-én, az el­ső tanítási nappal kezdődik. A dolgozók általános és kö­zépiskoláiban az első és utolsó tanítási napot az igazgató állapítja meg. A zeneiskolákban szeptember első hetében kezdődik és jú­nius második hetében végző­dik a tanév. Az első félév 1987. január 31-ig tart. Az iskolák 1987. február 6-ig értesítik a szü­lőket, a diákok első félévi munkájának eredményéről. Az utolsó tanítási nap az ál­talános iskolában 1987. júni­us 12-e, a középfokú iskolák­ban június 5-e. Az érettségi­zők május 8-án mennek utoljára iskolába. A téli szü­net első napja december 20-a, az utolsó napja 1987. A KISZ XI. kongresszu­sán hangzott el a javaslat: a magyar fiatalok ajándéka­ként épüljön egy mezőgazda- sági szakmunkásképző inté­zet Nicaraguában. A meg­valósításhoz 50 millió fo­rintra van szükség A Szom­bathelyen, a Stromfeld Aurél nyira aktuális, mint most. Az agrártudós az oktatás, a ku­tatás és a gyakorlat egysé­gét hirdette, következetesen harcolt a megszokás és a maradiság ellen. Napjainkban új szemlélet­re van szükség az agrárter­mékek előállításánál: növel­ni kell a termékek beltartal- mi és biológiai értékét, s fo­kozni a feldolgozottság 'fo­kát. A hetedik ötéves terv agrárkutatási programja fo­kozottan érdekeltté teszi a gazdaságokat és vállalatokat is a kutatási eredmények mi­nél gyorsabb alkalmazásá­ban. A tiszántúli térségben elsősorban a talaj termőké­pességének fokozása és az élelmiszertermelés nemzet­közi versenyképességének növelése a fő célkitűzés. A tudományos napokon ki­lenc szekcióban — a mező- gazdasági termelés vala­mennyi ágazatát érintve — csaknem kétszáz előadás hangzik el. január 4-e. A tavaszi szünet április 4-től április 12-ig tart. Az érettségi írásbeli vizs­gák a középiskolák nappali tagozatán 1987. május 11-én, a nemzetiségi gimnáziumok­ban május 8-án, az esti és levelező tagozatokon pedig május 25-én kezdődnek. A közös írásbeli érettségi fel­vételi vizsgát május 18-tól kell tartani. Az intézkedés szerint az idei tanévhez hasonlóan a nevelőtestület dönt további, legfeljebb 14 tanítás nélküli munkanap felhasználásáról, figyelembe véve a helyi kö­rülményeket, a szülők véle­ményét is. Ezeket a napokat nem tanórai tevékenységre, például ifjúsági napra, hon­védelmi napra, versenyre, kirándulásra lehet fordítani. A rendelkezés kimondja, hogy a szülőket is érintő is­kolai programokat — példá­ul a tanévnyitót és a tanév- záró ünnepélyt, a ballagást, a szülői értekezleteket — — csak az általános mun­kaidőn kívüli időpontban le­het szervezni. ifjúsági lakótelep építésén építőtáborban dolgozó diá­kok úgy határoztak, hogy egynapi keresetüket fel­ajánlják erre a célra. Egy­ben arra kérik a 141 tábor­helyen tevékenykedő több mint negyvenezer társukat: csatlakozzanak felajánlásuk­hoz. Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak meghívására hétfőn a Szovjetunióba utazott. Kísé­retében van Kovács Imre, a Az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa tegnap ülést tartott. Az ülésen részt vett és felszólalt Havasi Fe­renc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára. Az országos tanács Rév Lajost saját kérelmére, nyugállo­mányba vonulására tekin­Hétfőn ünnepélyesen meg­kezdődött a XVI. veszprémi tévétalálkozó. A Georgi Dimitrov Műve­lődési Központban rendezett megnyitón Maróti Rezső, a Veszprémi Városi Tanács el­nöke köszöntötte a résztve­vőket és a tévé nézőit. Ez­után Kornidesz Mihály, a Magyar Televízió elnöke méltatta a több mint másfél évtizedes hagyományú szem­le jelentőségét, a filmalko­tók és a közönség itt kiala­kult eszmecseréjét, vitafóru­mának hasznosságát. A találkozón a dráma- és a szórakoztató műfaj kate­góriájában összesen 21 film kerül zsűri elé. Ezen kívül, a telemeeting programban. Több konzerviiveg Ebben az esztendőben 150 millió konzervüveggel gyár­tanak többet a hazai üveg­iparban, mint tavaly. Ezt a többletet az orosházi és a sajószentpéteri üveggyár ál­lítja elő a múlt évben üzem­be helyezett új gépsoraival. A jelentősen megnövekedett csomagolóüveg-gyártás így feleslegessé teszi a konzerv­ipari üvegek tőkés exportját. Ebből a mennyiségből a konzervgyárakon és az élel­miszeripari üzemeken kívül biztosítható a lakosság be- főttesüveg-ellátása is az idei befőzési szezonra. Az Orosházi Üveggyárban a mennyiségi növekedés mellett nagy figyelmet fordí­tanak a minőségre is. Két gépsorukra már felszerelték azt a minőségvizsgáló beren­dezést, amely garantálja, hogy a konzervüvegek meg­feleljenek a jelenleg érvény­ben levő nyugat-európai szabványoknak. KB osztályvezető-helyettese és dr. Dobóczky István me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes. Búcsúztatásukra a Ferihe­gyi repülőtéren megjelent Borisz Sztukalin, a Szovjet­unió magyarországi nagykö­vete. tettel, érdemei elismerése mellett az OKISZ elnöki tisztségéből felmentette. Egyidejűleg titkos szavazás­sal, egyhangúlag Köveskúti Lajost, a Híradástechnika Szövetkezet elnökét az OKISZ elnökévé megválasz­totta. további 25 különféle műfajú tv-filmet is vetítenek. Ősbe­mutatót ezúttal nyolcat lát­hat a közönség. A veszprémi klubokban, művelődési ter­mekben, a Fiatal Művészek Stúdiójának több alkotása kerül közönség elé. Az irodalom és a filmmű­vészet jeles képviselőiből szervezett zsűri elnöke Hu­szár Tibor akadémikus, egye­temi tanár. Üzemek, intéz­mények küldötteiből társa­dalmi zsűri alakult. Az ünnepi megnyitó után megkezdődött az 5 napos — a tv által is közvetített — vetítőprogram. A veszprémi tv-találkozó június 28-án a díjkiosztó ünnepséggel feje­ződik be. Az ötnapos kiállításon a lakosság tájékoztatására be­mutatják a televíziókészülé­kek, a mosógépek, hűtőgé­pek és egyéb háztartási be­rendezések legújabb típusait, amelyek a korábbinál jóval kevesebb villamos energiát fogyasztanak, és már a ke­reskedelmi kínálatban is megjelentek. A szakemberek pedig sok olyan műszert, szabályozó automatát, hőfej­lesztő és -visszanyerő beren­dezést, eljárást ismerhetnek meg, amely csökkenti a ter­melés energiafogyasztását, javítja az üzemek energia- gazdálkodását. A bemutatott új termékek és módszerek száma meghaladja a százat. Az Elektromos Művek infor­Hétfőn délelőtt a békési zeneiskolában folytatódott a X. békés-tarhosi zenei na­pok programja, ahol az is­kola koncerttermében ren­deztek fórumot a zenei köz- művelődés aktuális kérdései­ről. Dr. Kincses László, a Békés Megyei Pedagógiai Intézet igazgatóhelyettese köszöntötte a fórum részt­vevőit, majd dr. Tóthpál Jó­zsef, a KÓTA főtitkára tar­tott előadást „A kóruskar­nagyok szerepe a magyar énekkari kultúra történeté­ben” címmel. Kifejtette, mi­ért és mennyiben fontos az, hogy kórusaink karnagyai magas szintű szakmai tudás­sal és közművelődési érzé­kenységgel végezzék munká­jukat, bontakoztassák ki a magyar énekkari kultúrát. Többen vállalkoztak korrefe­rátumra, Strém Kálmán is aláhúzta, hogy a zenei élet­ben meghatározó kérdés a szakemberellátottság, Tillai Aurél pedig arra mutatott rá, hogy semmi szükség arra, hogy az iskolák „szolfézs­bajnokokat” neveljenek, Ko­dály Zoltán nem azt mond­ta, hogy legyen a szolfézs mindenkié, hanem azt, hogy a zene legyen mindenkié. Azt is látni kell, mondotta a továbbiakban, hog'' manap­ság nem azért mennek az emberek énekelni egy kó­rusba, mert az adott telepü­lésen kórusra van szükség, hanem azért, mert vonzó számukra a karnagy szemé­mációs szolgálata a lakos­ságnak, az Energiagazdálko­dási Intézet tanácsadó szol­gálata pedig a szakemberek­nek felvilágosítással szolgál a háztartások, illetve az üze­mek, intézmények energiafo­gyasztását segítő további le­hetőségekről is. A kiállítást naponta délelőtt tíz órától délután hat óráig, a zárás napján, június 27-én délután két óráig tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitót megelőző sajtótájékoztatón az Ipari Minisztérium szakemberei el­mondták, hogy a kiállítás az ország energiagazdálkodási központi fejlesztési program­ja szerint végzett kutatás és lyisége, és ugyanazt akarják, amit ő. Ha nincs ilyen kar­nagy, nincs kórus sem. A tapasztalatokban gazdag fórum után délután 3 óra­kor a Békési Galériában Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalma­zott igazgatója mondott be­vezetőt Sass Sylvia festmé­nyeinek bemutatóján. — A hangok mögött szí­nek vannak, vélte és hitte egykor Liszt Ferenc. E ké­pek nagy vonzó ereje, hogy egy zenében nagy tehetség alkotta őket, megmutatva egy másik művészeti ágban is képességeit. Sass Sylvia képeit magasfokú színérzé­kenység, a kifejezés szándé­kának érvényesítése jellemzi. Motívumai az egyetemes mű­velődéstörténet motívumai, bibliai, mitológiai témák, és a táj, amiben élünk. Képein átírt emlékek kelnek életre, sajátosan, ahogyan ö látja azokat. A kiállításmegnyitó utón a művésznő lemezeit dedikálta. Este két helyen rendeztek hangversenyt. Békésen, a műemlék református temp­lomban Händel Messiás-át adta elő a Magyar Rádió Kamarazenekara és a KISZ Központi Művészegyüttes egyetemi énekkara. Vésztőn, a mágori történelmi emlék­helyen a Debreceni MÁV Filharmonikusok adtak sza­badtéri hangversenyt. műszaki fejlesztés legjobb eredményeit mutatja be. Ezek jelentősen hozzájárul­tak ahhoz, hogy a VI. ötéves tervben egymillió-százhar- mincezer tonna olajjal egyenértékű energiát takarí­tott meg az ország, s a ter­melő ágazatokban átlagosan 13-14 százalékkal csökkent az energiafelhasználás. Most már a lakosság részére gyár­tott háztartási berendezések­nek és egyéb készülékeknek több mint 80 százaléka energiatakarékos termék, de változatlanul nagyon fontos feladat a háztartások ener­giafogyasztásának csökken­tése. Az utóbbi öt évben ugyanis a lakosság, a kom­munális intézmények, tehát a nem termelő ágazatok energiafogyasztásának ará­nya 32-ről 38 százalékra nö­vekedett, a többletfelhaszná­lás jóval nagyobb, mint amennyivel az ipar csökken­tette a fogyasztást. Hz új tanév munkarendje Épitőtáborosok a nicaraguai fiatalokért Űz Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsának ülése Megkezdődön a veszprémi tévétalálkozó (s—n) Energiagazdálkodási szakkiállítás * Hétfőn energiagazdálkodási szakkiállítás nyílt Buda­pesten a Rákóczi úti ipari bemutatóházban, ahol 28 vál­lalat és szövetkezet tette közszemlére a drága energia- hordozók megtakarítását szolgáló korszerű berendezéseit, valamint ismerteti energiatakarékos eljárásait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom