Békés Megyei Népújság, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-01 / 102. szám
NÉPÚJSÁG T 1986. május 1„ csütörtök o SZÜLŐFÖLDÜNK Helységneveink nyomában: Elek A főutca ... Fotó: Szőke Margit A település neve puszta személynévből származott magyar névadással. A helységnév alapja egyes források szerint az Elec, más feltevés szerint a Velek személynév lehetett. A valaha Arad vármegyéhez tartozó Eleken — Magyarország geográphiai szótára szerint — a múlt század közepén 3090-en éltek, többségében németek. Őket még 1724-ben telepítették ide „Würtembergből, Frankfurt vidékéről, Bajorországból”. Elek gazdaságáról így emlékezett meg az akadémikus-statisztikus Fényes Elek: „Földje fekete homokos, s az idevalók főleg tisztabúzát, s ugar helyett ku- korir.zát termesztenek. Mar- hatenyésztése a juhon kívül virágzó, de nem a határon hanem a‘szomszéd pusztákon bérlett földeken. Altaljában az eleki lakosok igen vagyonos és fáradhatatlan emberek." A század végén — 1891- ben — már 6629 lakosa volt Eleknek, közte 3883 német, 1427 román, 1174 magyar és 99 szlovák ajkú. A lexikonok ekkor már három gőzmalomról, vasútállomásról, posta- és távíróhivatalról, ipartestületről, takarék- és postatakarékpénztárról tesznek említést. Elek lélekszáma 1984. január 1-én 5894 volt. Itt született 1918-ban Mester (Mahler) György néprajzkutató, az eleki népszokások, a falu német népi kultúrájának feldolgozója, és 1914-ben Radnai Béla, a pszichológiai ismeretterjesztés egyik szervezője. Ötven éve jelent meg az orosházi Fáklya ötven éve, 1936. május elsején, jelent meg az orosházi szociáldemokrata párt- szervezet lapjának, a Fáklyának első száma. Az orosházi és a megyei munkás- mozgalom történetében jelentős szerepet játszott kisalakú újság öt száma ma már sajtó történeti ritkaság, megsárgult példányai a közgyűjtemények féltve őrzött darabjai. Felelős szerkesztője és kiadója Keresztes Mihály, az SZDP orosházi szervezetének titkára volt. Az 1929-es nagy gazdasági világválságot követően az orosházi szociáldemokraták, a békéscsabai és a gyulai szervezetek képviselőivel együtt bejutottak a megye irányításában fontos szerepet játszott megyei törvény- hatósági bizottságba is. 1929 —1934 között összefogva a haladó polgári politikusokkal, tudatosan léptek fel itt a tömegeket sújtó nyomor és csendőri önkény ellen. Keresztes Mihály így emlékezik könyvében ezekre az évekre: „Ilyen formán egy népfrontféleséghez hasonló megyei méretű csoportosulás alakult ki. Nem jutottunk el ugyan közös politikai platformig, de arra törekedtünk, hogy az együttműködést gyümölcsözően kiaknázzuk .. A törvényhatósági bizottságban működő ellenzéki frakció eredményes munkája teremtette meg az alapot arra, hogy az orosházi szociáldemokraták, miután képviselőik mandátuma lejárt, mégis hallathatták szavukat országos és helyi ügyekben egyaránt. A politikai életben bekövetkezett jobbratolódás kedvező táptalajt biztosított a Magyar- országon is jelentkező fasiszta eszméknek. A nyilaskeresztes, turáni és más szélsőjobboldali szervezetek — amelyek Orosházán is szereztek kis számban híveket — uszító demagógiája ellen akartak az orosházi szociáldemokraták fellépni a Fáklya megjelentetésével. Az első szám a munka ünnepére jelent meg, ennek ellenére a lap hátsó oldalán találjuk az ünnepet köszöntő cikket, amely számba veszi a munkásság addigi követeléseit, amelyek csupán követelések maradtak. A lap vezércikke „Fel a demokrácia védelmére!” címmel a fasizmus ellen emel szót, éles szemmel meglátva benne az Európát fenyegető háborús veszélyt. A lapszám másik, ugyancsak a fasizmus ellen fellépő cikkének szerzője Keresztes Mihály, a lap felelős szerkesztője. A nyilas veszély elleni fellépésre szólítja fel a munkásságot, még akkor is, ha a látszat ellene szól is, mert az emberek csak nevetnek a fasiszta-turáni mozgalom badarságain. Az első számban két cikk is foglalkozik a dolgozó tömegek helyzetével. Az egyikben a kisemberek által lakott új kerületek rendezését, a másikban pedig a község csatornázásának megindítását szorgalmazzák, ahol munkaalkalom is teremtődne a nyomorgóknak. Kiss János az Orosházi Szépmíves Céh képzőművészeti kiállításáról írt ismertetést, éles szemmel fedezve fel a kiállított munkák között Kohán, Maro- nyák képeit és Rajki szobrait, mint a munkásságot szolgáló művészet alkotásait. A lap további négy számában is folytatódik a magyar viszonyok között is egyre terjedő fasizmus elleni agitáció, sokszor a kemény irónia eszközeivel. Nem kerüli el a szerkesztő figyelmét a nemzetközi helyzet ismertetése sem. így olvashatunk a francia szocialista kormány hatalomra kerüléséről, a spanyol polgárháborúról. A szerkesztők a múlt pozitív példáival is igyekeztek nevelni az újságot olvasó párttagságot, amikor Batsányi Jánosról, a tizenhárom aradi vértanúról írt cikkeket helyeztek el a lapban. Ugyanakkor felemeli szavát a lap a nyomorgók kilátástalan helyzete ellen is minden számában. Ma is döbbenetes olvasmány egy hatgyermekes, rokkant szegényember perének története a mágocsi gróffal, baleseti járadékért. A munkás- osztály szemszögéből nézve ad ismertetést a község kulturális életének eseményeiről a lap, így Szent-Györgyi Albert előadásáról ma már kissé túlzónak mondható kritikát olvashatunk hasábjain. Az anyagiak híján rövid életű lap egykori szerkesztője és munkatársai, elvtársai a felszabadulás után aktív szerepet vállaltak az új Magyarország életében, legtöbbjük a helyi kommunista pártszervezet alapító tagja lett. J. II 155 évvel ezelőtti nagy járványról II mezííberénvi „Cholerai Jegyzőkönyv” Az 1831. évben hatalmas kolerajárvány söpört végig az országon, amelytől megyénk sem volt mentes. Szomorú emlékét számos temető őrzi — Gyulán az egyik nevében is —, Békéscsabán, Orosházán sírdomb fölött magasodó emlékoszlop. De hogy mi is történt: miként kezdődött, terjedt és pusztított a vész, azt az események lezajlása után Bonyhay Benjámin, Mézőberény akkori r. hites jegyzője által szerkesztett jegyzőkönyv foglalta össze, az „Emlékezet okáért”. Közismertté pedig — majdnem egy fél évszázaddal később — ifj. Jeszenszky Károly ismeretterjesztő előadása tette, a Békésvármegyei Régészeti és Mívelődés- történelmi Társulat 1878- április 22-én tartott mezőberé- nyi vándorgyűlésén. A vaskos kötetet kitevő jegyzőkönyv „Egy nagy szorgalommal chronológiai rendbe összeállított — és ameny- nyire lehetett — tárgy szerint is sorozott nagybecsű oklevélgyűjtemény. Kezdve a cholera tárgyában kiadott helyhatósági tendeletek másolataitól, egész azon tizedesek rovatos ívéig, kik városunkban a házak naponkénti vizsgálására alkalmaztatván, a netán talált betegeket azokba följegyezni kötelesek voltak. Találunk a gyűjteménybe bekötve* 106, és szabadon mellékelve 16 darab különféle tartalmú okmányt, és 58 darab utalványlapot.” Katonák hozták be a kolerát Az első dokumentum Vi- dovich György alispán 1831. július-3-án kelt rendelete a szolgabírókhoz, kiket Gyomára . küld a megyei földmérővel, mint legalkalmasabb helyre az Ér, Berettyó és Tisza mentében — egészen 'Kunszentmártonig — megvonandó kordon felállítására. A járvány ugyanis a Tisza mentén haladt végig a Mármarosból Szolnokra történő sószállítás közben. Vélhetőleg. Ám akár ez, akár más volt az igazság, ekkor még — július 3- án — egyetlen beteget sem találtak a megyében, épp ezért tartották oly fontosnak a külvilágtól való szigorú elzárástMegyei határozatot hoznak: meg kell szervezni településenként az ellenőrzést, egyes utak lezárását, mások szabadon hagyását, gyógyszerek és orvosok biztosítását, valamint a lakosságból az őrség felállítását. A sors iróniája, hogy a kevésnek talált civilőrséget kiegészítendő katonaság hurcolta be a járványt a megyébe. A szarvasi szolgabíró ugyanis július 10-én hajnalban jelenti az alispánnak, hogy a Kecskemétről előző délelőtt érkezett „45 főnyi uhlánus katonaság” közül kettő este hatkor beteg lett. „A cholera tehát éppen azon közeg által importáltatott a megye területére, mely annak megakadályozása céljából bocsáttatott rendelkezés- re.” Bizottság mégy Szarvasra, kijelölik a zárvonalat Gyométól kezdve a nagy- és kiskondorosi, csabacsüdi, kis- és nagycsákói, szénási és szenttornyai puszták szélén menően egészen Csong- rád megye hátaidig. A 28 ezer ölet -kitevő terület „strázsálását” 568 ember látta el, ebből Orosháza 86, Komlós 46, Csaba 200, Békés 136 és Berény 100 személyt állított ki. S az őrzők oly szigorúan ellátták — se be-, se kiengedő — feladatukat, hogy nem egy nemesember felháborodva írt sérelméről a megyének. II járvány továbbterjed A két katona után a szenttornyai Lebuki csárdában ütötte fel a fejét a kolera. A csárdás felesége, fia és egy részesmunkás halt meg napok alatt. Innen a környéken kukoricát kapálok és maguk az őrök — kik a csárdában iszogattak, eszegettek — vitték tovább a szörnyű kórt Orosházára. Ezután Csaba következett, ahol július 25-én négyen már meghaltak, s agusztus 1-én rettenetes a helyzet: „A tegnapi nap óta a betegek száma 200-nál többre ment és 68-an meghaltak” — jelentették az alispánnak. Békés és Tarcsa a következő állomás, hova a ragály megérkezett, a vezetők vélekedése szerint nagyrészt azért, mert nem tartják be a szigorú — s így nagyon nem tetsző — rendelkezéseket. Gyomát kivéve, ekkor már valamennyi, Mezőberénnyel szomszédos helység fertőzött, s Berény csupán „egy kis sziget a járvány tengerén”. Főszolgabírójuk, Stummer János Csabán rekedt, onnan ír, intézkedik és búcsúzik is tőlük. A templomok előtt olvassák fel a legfontosabb közlendőket a még egészséges település megóvására, s okulásul felsorolva, hogy „rettenetes áldozatja leve ugyanis már a ragadó nyavalyának: Csabán 14 napok alatt több 800 embernél. Orosháza számos lakosát vesztette el, Békés és Szarvas város, valamint Komlós és Tartsa helységek sem mentesek többé ezen iszonyatos ragadványtól.” Mellőzze tehát a nép azösz- szejövételeket, a betegek és halottas házak látogatását és városőrzésre is többen jelentkezzenek. Nincs menekvés A szomorú sors Berényt is eléri. Semmi kétség nincs az augusztus 22-i halálesettel kapcsolatban, s ettől kezdve november 4-ig dúl a járvány itt is. Bonyhay Benjámin mindent följegyéz, és kimutatást készít, majd így ösz- szegez. „A járvány egész tartama alatt meghalt e betegségben: a tót egyházból 130, a német egyházból 53, a ref. magyar egyházból 63 személy: összesen 246-an.” A szoros külső vigyázat — igaz olykor megszegték — sem mentette meg a várost, s a belső terjedés ellen is hiába védekeztek, még úgy is, hogy a holtak bejelentését, vagy más fontos dolgot az utcai ablakban állva kellett megtenni. Egy személy a halottakat írta össze, kettő a temetésről intézkedett: 15—20 embernek ásattak egy sírt, legalább 7 láb mélységben, s két kocsival dolgoztak a halotthordók. ök, a felfogadott munkások és a hivatalos személyek számtalan kellemetlen és veszélyes feladatot láttak el becsülettel. És sokan — papok, tanítók, boltosok, uradalmi emberek —: „A cholera által okozott rendkívüli kiadások fedezéséhez önkéntes adományaikkal járultak hozzá, nemesszívűsé- güknek fényes bizonyságát adták.” Az egykorú feljegyzés név és összeg megjelölésével emlékszik meg róluk. Az áldozatok adatait a három egyház anyakönyve őrzi. Vass Márta Öskiii „kerek templom” öskü. Kisközség Várpalota és Veszprém között, a 8-as út mentén. A falu neve a X. század eleji személynévre, ösbő vezér nevére vezethető vissza. A község területén végzett ásatások egy római kori, bronzból készült katonai diplomát hoztak napvilágra, öskü első okleveles említése egy 1082-es — hamisított — oklevélben tűnik fel. Ekkor a veszprémi káptalan tulajdonaként szerepel. III. Béla édesanyja — Eufrozina királyné — 1193-ban a falut a székesfehérvári keresztesek rendházának adományozta. Várával 1461-es okiratokban találkozunk először. Ennek helye állítólag a mai „kerek templom” dombján volt. A legújabb kutatás szerint azonban öskü vára a domb alján állott. A 8-as úton vagy a vasúton haladva, már messziről látható „kerek templomot” a XI—XII. században építették. Félköríves szentélyével együtt 1878-ban gróf Sztáray Antal és felesége, Batthyány Franciska grófnő újíttatta fel. Az újkorban Szent Jánosnak szentelt templomot az Országos Műemléki Felügyelőség állította helyre a közelmúltban. H. E. A dombtetőn álló ösküi kerek templom román stílusban készült A szerző felv.
