Békés Megyei Népújság, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-28 / 124. szám
o 1986. május 28., szerda Fesztivál előtt és utoljára Békéscsabán Sikeres beugrás „Hazánk mezőgazdasága diákszemmel” Dijazolt: az orosházi mezőgazdasági szakközépiskola A legjobbak az iskolaudvaron Fotó: Béla Ottó Nos, a futás, a sport olykor mégis árthat: Hodu József színművész a megerőltetéstől ínhüvelygyulladást kapott a bal lábában, s két hete már csak injekciókkal sikerült színpadra lépnie N. Plakátpályázat A KISZ Hajdúböszörményi Városi Bizottsága, a Hazafias Népfront Városi Bizottsága, valamint a Sillye Gábor Művelődési Központ a nemzetközi békeév alkalmából országos plakátpályázatot hirdet „Helyem a világban" címmel. Az augusztus 30-ig beküldhető plakáttervek mérete 50x70 centiméter, cím: Sillye Gábor Művelődési Központ, Hajdú- böszörmény, Bocskai tér 4. A díjnyertes alkotásokból kiállítást rendeznek. Richard Nash darabjában, Az esőcsinálóban, utána már csak a fekvő, majd- a járógipsz segített. A stúdiós Faragó Andrásnak egyetlen éjszakája volt, hogy megtanulja Jim Curry szerepét, A KISZ Csongrád Megyei Bizottsága 21. alkalommal rendezi meg az országos ifjúsági képzőművésztábort Mártélyon augusztus 2. és 16-a között. A táborba olyan 18 és 35 év közötti alkotókat, szakköri tagokat várnak, akik elsősorban festészettel, grafikával foglalkoznak. Az érdeklődők rövid, önéletrajzzal, 3-5 grafikáról és ami egyáltalán nem mellékes, nem kis szerep. S a következő tájelőadás már beugrással ment. A beugrás mindig érdekes színházi pillanat, izgalmas játék, igazi megmérettetés, s nem csak a beugrónak. A tét nagy: az egész előadás, valamennyi „játékos” sikere forog kockán. Ez a beugrás szerencsés volt. A tájelőadásokon aligha vehetett észre valamit is a közönség, és a csabai nézőknek sem tűnhetett fel pénteken semmi változás, hacsak nem látták a darabot korábban Hódúval, vagy ha nem puskáztak a műsorfüzetből. Nem lenne értelme azt latolgatni, melyik Jim Curry-alakítás a jobb. Egyszerűen más a kettő. Hodu Jimje finomabb, köny- nyedébb, lezserebb, Faragóé meg kamaszosabb. durvább, de nem gyengébb. Kár is lenne számonkérni az egyik alakítástól a másik erényeit, vagy egy korábbi figurától annak jellemzőit. Annyi biztos, hogy mindkét művész jópofa, erőteljes Curry-fiút hoz a színpadra. A választás tehát szerencsés volt, a beugrás ügyes. Az esőcsináló pénteki előadása egyébként nemcsak a beugró csabai bemutatkozása miatt volt érdekes. Nash romantikus drámáját, ezt a tipikusan amerikai történetet utoljára játszották benn, a szentesi, tótkomlósi, illetve egri vendégszereplés előtt. S nyilván nem véletlen, hogy a Jókai Színház ezt a darabot, az évad kiemelkedő produkcióját viszi a Budapesti Tavaszi Fesztiválra. S akár Hodu József, akár Faragó András Jim Curry-jét ismeri majd meg a fővárosi közönség, valószínű nem fog csalódni. Reméljük az előadás ott is siker lesz. szoborról fényképpel, a festményekről pedig színes, keretezett diapozitívvel pályázhatnak, legkésőbb június 3-ig. A cím: KISZ Csongrád Megyei Bizottsága, 6722 Szeged, Rákóczi tér 2. A tábor művésztanárainak döntése alapján a leendő hallgatóknak június 25-ig küldik el meghívóleveleiket, s a részletes programot. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum 16. alkalommal hirdette meg a „Hazánk mező- gazdasága diákszemmel” című pályázatot, melyen az orosházi Kossuth Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskola elnyerte a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Barátainak Köre díját. Más intézmények diákjai is jól szerepeltek, hiszen a sarkadi Molnár Katalin és Rencz Rita, a békési Kovács Tibor, a gyulai Faragó Mária, a békési Juhász Sándor és Zombori Attila, a szabad- kígyósi Turda Sándor, a szeghalmi Gurmai Anikó, valamint a gyulai Király János, Farkas István és Jan- tyik István munkáját is díjazták, jutalmazták, ám az orosházi iskolából hét diákot hívtak meg az eredményhirdetésre, ahol átveszik majd munkájuk méltó jutalmát. Velük, és az iskola igazgatójával beszélgettünk a minap arról, miként érték el ezt a szép eredményt. * * * — Mióta ezt a pályázatot kiírják — kezdi elbeszélését Fekete Sándor, az iskola igazgatója — szorgalmazzuk diákjaink körében: próbálkozzanak minél többen. Évente 5-6-8 dolgozatot írtak, ám az idei esztendő különösen jól sikerült, összesen tizenhat pályamunka készült el, ebből hét jutalmat vagy helyezést érdemelt. A fellendülés annak köszönhető, hogy iskolánkban néhány éve megalakult a Mezőgazdasági Múzeum Baráti Körének helyi csoportja. Azóta még lelkesebben szervezik pedagógusaink ezt a munkát. Minden előre megadott témakörnek akadt gazdája a tanárok között. Így a gyerekeknek volt kihez fordulniuk segítségért, ha az anyag- gyűjtés vagy a feldolgozás nem ment úgy, ahogy szerették volna. — Amolyan konzulensi feladatokat láttak el — folytatja Fekete Sándor —, ám ha gépelésről, vagy a fotók előhívásáról volt szó, abban is segítettünk, hisz fotószakköre is van iskolánknak ... * * * Hol is beszélgethetnénk ezekkel a fiatalokkal, akik a természet megismerését, védelmét szívügyüknek tekintik, ha nem a szabadban, az iskola udvarán. Olyan vidám, gondtalan kamaszok ők is, mint a többi, a különbség csupán annyi, hogy számukra — ha egy pályázatból ezt egyáltalán meg lehet ítélni — a választott szakma máris hivatássá érlelődött. Komolyan veszik, amit csinálnak, s egy-két hónapig is képesek feláldozni kevéske szabadidejüket, hogy iskolájuk jó hírnevét eképp is öregbítsék. Ki hinné az elsős Kunos Tündéről vagy Kvak Pistáról, hogy épp a szarvasmarha-tenyésztés számukra a legérdekesebb téma? Pedig így van. Aztán a magyarázatot is megtudjuk, otthonról az indíttatás: Tündi édesapja tsz-elnökhelyettes, Pista szülei pedig állatokkal foglalkoznak. — Mindezt háztáji gazdaságban, Baranyai Józsefék- nél is megvizsgáltam, a fotók is ott készültek a dolgozatomhoz — magyarázza Pista. Juhász Szilvi, akit a Fehér-tó növény- és állatvilága érdekelt, hamar elhadarja mondókáját, hisz hamarosan vége a szünetnek, s a kémiadolgozat írásáról még e riport kedvéért sem maradhat el. — Kiss Jánosné tanárnő nagyon sokat segített, s mi tagadás, édesapámnak is köze van a sikerhez, hisz a fotókat ő készítette. Mészáros Évi és Dér Marianna együtt munkálkodásának eredménye egy második díj. Hévvizi Sándorné tanár segítette őket: a tankerület arborétumáról írtak dolgozatot. Mariann a beszédesebb, ő viszi a szót. — Sokat kijártunk, utánanéztünk az arborétum történetének, megnéztük a klimatikus tényezőket, aztán feltérképeztük a növényvilágot. — összehasonlítva egy régebbi térképpel — egészíti ki bátortalanul Évi —, megállapítottuk, hogy sajnos, már sok növény kipusztult azóta. így jutottunk el a természetvédelmi kérdésekhez, s a tanulsághoz: van tennivaló bőven e területen. Rakosics Pisti „A magyar lóversenyzés múltja és jelene” című dolgozatát is jutalmazták. Dénes Teréziát hasonló téma, a díjugratás története érdekelte. Második díj lett a jutalma. — Magam is lovagolok már négy éve. Nagy élvezettel foglalkoztam e fellendülőben lévő sport múltjával. Segítséget Szász Gyulától, tanáromtól kaptam. Végül Berta Ágit kérdezzük, miért éppen a tanyai élet jelene és múltja izgatja. Különös elképzelései vannak jövőjéről: — Egyszer magam is tanyán szeretnék élni, pecsenyebirkát és lovakat tenyésztenék. Közelebbi tervem? Inszeminátor leszek, bár tudom, kevés nő foglalkozik ilyesmivel, nekem nagyon tetszik ez a pálya ... Még hálával beszél felkészítő tanárairól is: dr. Forman Istvánról és Sülé Gáborról, akik a 3. díjhoz hozzásegítették ... * * * Szombaton mennek átvenni a díjakat, jutalmakat, aztán minden halad tovább a régi kerékvágásban a jövő esztendeig. Mert akkor újra pályáznak. Szurkolunk nekik! Nagy Ágnes Jim Curry: Faragó András és Nash Curry: Várday Zoltán az előadás egyik izgalmas jelenetében Fotó: Gál Edit Országos képzőművészeti tábor Mátélyon II népművelő „ára” Fórumok, alkalmi rendezvények, országos tanácskozások sora bizonyítja, hogy józan gyakorlattal ellent lehet és kell mondani a kény- szerűség szülte logikának. Hiszen a mind kisebb köröket leíró gazdaság szorítása (szerencsére?) inkább életerőt préselt a közművelődésbe. A korábbi évek igencsak befelé forduló, sokszor önsajnáltató stílusa mind jobban ellenirányt vesz. Mennyiségi fejlődésre gondolni ugyan lehet, tervezni is kell ilyet, de ezt követelni, elvárni ilyen körülmények között már aligha. Ezt mára már minden népművelő belátta. A népművelő, akinek nemcsak ez került bejegyzésként személyi igazolványának foglalkozás rovatába, hanem aki a fogalom igaz értelmében is az. Mert megváltozott a népművelő alapvető feladatköre. A társadalom mást kér, ha úgy tetszik: mást követel azoktól, akik hivatásként választották ezt a „szakmát". A váltás a városokban, nagyobb és így több népművelőt is foglalkoztató művelődési központokban, házakban viszonylag zökkenőmentesen megy, mehet. A kistelepüléseken, ahol 1-2 erre a szakmára felkért, kinevezett, alkalmazott (némi malíciával: a nem kívánt rész törlendő!...), döntő hányadában szakképzettség nélküli embert állított a helyi tanács a falu, község közművelődésének irányítására, megoldására, ott lényegesen nagyobb, már-már aggasztónak nevezhető traumát 'okoz, okozott ez a váltás. Mint minden másnak, ennek a témának is két, egymástól jól elkülöníthető oldalazván. Nézzük először a külső tényezők sokaságát, pontosabban a jelesebbeket. A közművelődés társadalmasításáról (demokratizálásáról!?) beszélünk, s ezt a helyi tanácsok jó része így értelmezi: a közművelődés helyi intézményét tartsa el valaki más. A — megnevezhetetlen, azonosíthatatlan — társadalom. Jó esetben a népművelő bérét ugyan fedezik, ugyanakkor nem egy helyen a fenntartási költségeket (fűtés, világítás, takarítás stb.) már aligha. A működtetésre így nem jut pénz. Hivatkozni persze lehet (s kell...) sok-sok mindenre. A helyi vezetőkkel folytatott beszélgetések során rövid időn belül kiderül: tették, de maguk sem gondolhatták komolyan ... S hogy mindezt akkor miért? Pedig ha jól körülnéztek volna a helyi — s a most indult új költségvetési program lehetőségeit tartalmazó, a korábbi évekhez és tervidőszakokhoz képest lényegesen nagyobb önállóságot biztosító -j- „pénztárcában” csak-csak akadt volna kellő összeg erre a célra is. „Igazgató elvtárs, akkor holnap ilyen és ilyen ünnepség lesz, ezt és ezt a delegációt visszük át, emilyen meg amolyan gyűlésnek kell helyet adni, ezért a következőket biztosítsa...” — szól az üzenet telefonon, személyesen, levélben, más módon továbbítva. S persze a kéréshez soha nem mellékelnek csekket, fedezetet... Ha minden rendben zajlott le, akkor szó nélkül elkönyvelik ha nem: a népművelő tehetségtelen, rossz szakember ... És hozzá a „lakossági vélemény”: miért nincs színházi előadás (minimum a Macskák előadása kellene!), miért nem jön le hozzánk az LGT és az Omega (aki nem tudná: szállítással együtt egy ilyen koncert költsége minimum 60 ezer; az átlagos kétszázas befogadóképességet számolva 300 forint lenne egy belépőjegy ára, mert ha nem nyereséges egy rendezvény, abból külön baj lehet); miért nincs ilyen és amolyan szakkör, kör, hangverseny, kiállítás? S ha van? Hogy képzeli a népművelő, hogy 60-100 forintot is elkér egy belépőért, mikor Budapesten „csak 200 egy koncertjegy, és az sem volt igazán jó”. Igen, szándékos a vélemények ilyetén keverése, de a lényeget fejezik ki. És a másik oldal, a népművelő személye? Hogy ki kerül egy kisközség ilyen-olyan, de — Békés megyét tekintve egyértelműen — elhanyagolt, feladatainak ellátására (mint épület) szinte minden vonatkozásban alkalmatlan művelődési ház vezetői posztjára, az a kisszámú kivételt eltekintve a kontraszelekció gyakorlata szerint történik. S ha nem is: alig-alig van rá példa, hogy legalább főiskolai végzettségű a jelölt. Ez önmagában nem lenne baj, sőt! Csakhogy a tizenéves, a gimnázium padjából éppen felkelt ifjúra olyan felelősség és munka hárul (lásd a fentieket), amelynek eleget tenni képtelen. Szándéka, feltételezhető megszállottsága (a legjobb értelemben véve) ellenére sem. Mi következik ebből? Legfeljebb egy idényt visel el, aztán továbbáll. Következik — s látszólag jogosan — a felügyeleti szervezet elítélő véleménye: minek nekünk szakképzett, ha ez a kislány (fiatalember) sem bírta ki? Aztán a leg- közelebbinek még kevesebb fizetést, még jobban megnyirbált költségvetést biztosítanak ... A vége? Valóban kiürül a helyi művház. Minden tekintetben! Ma megyénkben (is) több mint ezer forinttal kapnak kisebb fizetést a népművelők, mint a velük azonos szolgálati idővel, iskolai végzettséggel rendelkező pedagógusok. A községekben a felsőfokú végzettséggel rendelkező igazgatók fizetése 5800, a középfokú iskolai bizonyítvánnyal bíróké 4700, a középfokú végzettségű beosztott népművelőké pedig 3200 forint. Csak az összehasonlítás kedvéért: 1984ben egy pedagógus havi átlaga 5664 forint volt, 1985- ben a munkások és alkalmazottak egy keresőre jutó havi átlaga pedig éppen 6 ezer * forint. Azt hiszem, ehhez sem kell kommentár. Persze, részben a népművelők tehetnek arról, r hogy anyagi-erkölcsi megbecsülésük ilyen. A megyénkben alkalmazott 173 népművelő (nem számítva az ifjúsági és úttörőházakban, valamint a termelőüzemekben alkalmazott vfőhivatásúakatj közül nem egészen 49 százalékának van felsőfokú végzettsége. Ha a szakképzettséget vesszük, még rosszabb az arány: 72 százalékuk nem rendelkezik ilyennel! (Az adatok 1985 végéről származnak.) Mindebből az is ered: nem is várható el igazán, hogy a helyi vezetés igazán értelmiségieknek, szakembereknek fogadja el — a népművelő-társadalom egészét! A rossz példa — mint tudjuk — a lehető legkönnyebben általánosítható. Főleg itt, ahol oly sok adódhat... S aztán a munkaidő! Egy népművelő (feltételezzük, hogy szakmáját szerető és értő személyről van szó) reggel 8-9 között kezd, és a legjobb esetben este 10-11 tájban fordítja rá a főbejáratra a kulcsot. S közben „nem csinál semmit”. Csak szervez, pénzt kerít, engedélyekért szaladgál, plakátot rajzol és ragaszt, közönséget agitál, a pénzügyisekkel egyezkedik, a zár megjavít- tatásáért kuncsorog, Mari néni gondjait szeretné megoldani, függönyt stoppol, órát tart az iskolában, részt vesz a helyi szervezetek értekezletein, jelentéseket ír és statisztikai űrlapokat tölt ki... Nem csinál semmit, de elvégzi a dolgát. De hát szokás, hogy így vegyük. Hogy munkájának nincs egzakt mértékegysége, így egyáltalán ne is vegyünk tudomást munkájáról. Legfeljebb hiányát érezzük, ha valóban nincs... De lehetne tovább részletezni, mellette és ellene szólni. A népművelő személyét, munkakörülményeit tekintve. S főképpen megítélését, megítéltetésének lehetőségeit. Amihez sajnos még ma is hozzá kell számítani azt a bizonyos szemléletbeli megmerevedettséget, amely nemcsak itt, másutt is hat, így árt, rombol. A gazdaság, a társadalom megújulása a kultúra — s ebben a köz- művelődés — fejlesztése nélkül elképzelhetetlen. Soha ne felejtsük: a kultúra szó eredetileg a munkát, az új előállítását jelölte ... Nemesi László
