Békés Megyei Népújság, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-15 / 113. szám
1986, május 15., csütörtök Révész, Karácsony és a közönség Hétfőn a Lokomotív GT produkciójában a békéscsabai téglagyári művelődési házban rendezték meg Révész Sándor és Karácsony János koncertjét. A KÖZÖNSÉG. Több, sőt: sok százan jöttek el. A rendező ház propagandája megtette hatását. A „jól értesült körök" tudták már, hogy egyelőre ez az utolsó rock- koncert a „téglában”, hiszen júniustól megváltozik a ház tulajdonjoga. Az új gazda a megyei művelődési központ. Sokezernyi fiatal bízik abban, hogy megyénknek szinte egyetlen koncerthelyszíne a jövőben sem lesz kihasználatlan. .. Akik eljöttek, sokan csalódtak. Ez a hétfői nem volt, mert nem lehetett „balhés buli”. Révész Sándor sem a régi: a falzettes énekesnek kimondottan használt a fél évtizedes (rettenetesen nagy idő ez a könnyűzene világában!) határainkon kivüli tartózkodás. S Karácsony János? Aki agazán ismeri az együttesek belső világát, az tudhatta: ő a rock intellektuálisan kemény vonalának, ha úgy tetszik: a jazz-rock egy, csupán általa képviselt ágának méltán tisztelt képviselője. Hogy „szólózni” vállalkozik, annak ez és nem más, még mindig a pletyka szintjén terjedő oka van... Nem kevesen voltak, akik mást vártak. Akiknek B. Tóth László disc-jockey „bemelegítő” szavai sem voltak jók. Meg a hirtelenjében talmi módon „kisorsolt” együttes-emblémás trikók, az LP sem. S akik végeredményben most sem tudták, mire váltották meg a belépőt... A KONCERT. Tudom, hogy ízléseken és pofonokon vitatkozni... Nos, a hazai rock-élet két, bizonyos ösz- szetevőket is figyelembe véve meteorszerűen „beérkezett” képviselőjének koncertje aratott, sikert hozott. Mára már az a zenész, aki „csak úgy” bátorkodik a közönség elé lépni, számottevő sikerre aligha számíthat. S bár ebben a műfajban nem osztottak, s a következő években is aligha osztanak „A dal szüli énekesét” Negyven esztendeje járja az országot-világot. Közel kétmillió (!) kilométert utazott szülőhazája területén, (Békésben is jól ismert vendég), s újabb félmilliót szerte a világban. Énekelt mindenhol, ahol csak magyarok élnek, és ahol a magyar dalkultúra befogadására érzékeny hallgatóságra lelt. Béres Ferenc nevét, arcvonásait, s nem utolsósorban énekét, sajátos csengésű, világos, hegyi patak tisztaságú hangját csaknem mindenki ismeri Közép-Európa magyarok lakta vidékein. A ma hatvannégy esztendős dalmester közel kilencezer koncertet adott az elmúlt négy évtized alatt, számtalanszor szerepelt a rádióban, televízióban, hanglemezei a legnépszerűbbek közé tartoznak. — Legfontosabbnak mindig az apró falvak szolgálatát tartottam — mondotta nemrég egy interjúban a művész, a régi Abaúj megyei kis község, Gagybátor szülötte, aki nagyapjától, a falu köztiszteletben álló kovácsától a természet, az erdő szeretetét, a vadrózsaoltás műveletét, a madarak, fák, füvek ismeretét kapta örökségül. De a magyar dal szeretetéhez, műveléséhez nem kevésbé jó „előtanulmány” volt a besztercei havasokban eltöltött négy esztendő sem a negyvenes évek elején, az erdőgazdaság műszaki tisztviselőjeként, amikor Béres Ferenc egyedül járta a csúcsokat... — Hallgattam az erdő zenéjét, a más-más fenyőfélék különböző hangú suttogását, a lombos erdők zúgását ... A dalénekléshez talán innen is, és persze a szülőföld közösségétől kapta a legtöbb indíttatást. — Már egyetemi hallgató koromban rendszeres falujáró voltam, ismerkedtem a magyar népdalkinccsel, s ízlelgettem az éneklés örömét. Hamarosan felismertem, hogy a csodálatos hazai dalkultúra magas szintű tolmácsolásához csak elmélyült tanulmányok után juthatok el. Nagyszerű tanáraim, Ad- ler-Aquila Adelina, Kerényi Miklós, Farkas Ilonka révén megtanultam a sajátos, míves magyar éneklést, feltárultak előttem az ősi magyar dallamok, történelmi dalok, egyházi énekek, virágéneki tudományos-művészeti rendfokozatokat, ha lenne, ők ketten bizonyára a jelöltek sorában az elsők között szerepelnének. Kezdve Révész Menekülés-étől a zárószámig: valamennyi a műfaj értéke. A közönség szívesen fogadta azokat a számokat, amelyek a legendás barátpár múltjára utaltak: a Generál-korabeli Törökméz és a Ha ismerném... Most lényegesn szebben, érettebben és csiszoltabban szóltak, hangzottak. Külön csemegét jelentett a lényegében eltérő kvalitású két popsztár közös zenélése. Révész populárisabb zenéje és Karácsony instrumentális számai együtt igaz, mondhatni veretesen gazdag, már-már klasszikus élményt nyújtottak. AZ „IMAGE”. Ha könnyűzenéről, pontosabban a szórakoztató műfajról esik szó, nem lehet kihagyni ezt a bizonyos értelemben meghatározó tényezőt sem. Ha úgy tetszik, tonnában lehetett mérni a szerelés mennyiségét, amelyet az LGT kamionja hozott ide. A fényor- gonás világítás, a csupán négy-öt évvel a kor színvonalától elmaradt hangszerarzenál önmagában is biztosítéka volt a közönség elismerésének. Furcsa talán, de ez így van ebben a műfajban. Ami az úgynevezett „frontembereket” illeti, az most nem volt kétséges, hiszen „névre” invitált a meghívó. A kísérő zenekar tagjai a mértékeket betartva szolgálták ezeknek a sztároknak az érvényre (sikerre?!) jutását. Mindössze egy dolog zavarta meg élvezetünket. Két, mondhatni be- hemót hölgy képezte a vo- kált, amire egyrészt nem volt szükség (zeneileg), másrészt esztétikai szempontból is csak rontották az imaget, és a színpadképet. (nemesi) Fotó: H. Kovács Erzsébet kék, parasztdalok és népies műdalok minden szépsége, Bartók és Kodály magasrendű alkotóművészete... Amikor Béres Ferenc elhatározta, hogy a magyar dalkultúra ápolását választja élethivatásának, lemondott egy másik, talán nem kevésbé ígéretes lehetőségről, az operaénekesi pályáról, amelyre — különösen Mozart-szerepekre — az adottságai révén alkalmas lett volna. — A dalban, s különösen a magyar népdalban, a legmélyebb emberi érzések sűrítményét érzem. Ápolását, terjesztését a legszebb hivatások egyikének tartom. Mert igaz, sokan énekelnek, de kevesen dalolnak! Én csak eszköz vagyok, akit ez a nemes kultúra magához vonzott; miként Babits mondotta: „A dal szüli énekesét...” És hogy jól választottam, bizonyítja, hogy százezrek hallgatják ma is szívesen éneklésemet — mondotta az idén kiváló művészi címmel kitüntetett ősz hajú fiatalember. Szomory György HANGSZÓRÓ A nagy vállalkozás: Mrozek Nemzedékünk éppen legfogékonyabb korszakában volt, ; I mikor a világirodalomba szinte berobbant az 1930-ban szü- ; • letett lengyel drámaíró, Slawomir Mrozek. A nagy abszurd ! drámaírók — Ionesco, Arrabal, Becket mellé, sőt elé állíj tottuk az 1967-ben megjelent Tangó alapján. Az egyetemi j j színpadok szinte mindegyike megpróbálkozott valamelyik s darabjáiiak a szín re vitelével. S ez annál inkább is hálás ' feladat volt, mert a professzionista színházak még nem \ vették észre ezt az új stílust, különleges szellemi izgalmat, i látásmódot kínáló, kitűnő színpadi szerzőt. Egy cseh mrozekológus, Oleg Sus fogalmazta meg a ) legtalálóbban az író módszerének lényegét: „A realitás \ végiggondolása az abszurdumig”. Mrozek, a logika nagy- \ mestere a valóságból kiragad egy szeletet, s azt mindentől ■ függetlenítve felépít egy másik valóságot. Elbert János szerint Mrozek egyszerű recepttel dolgozik: j helyzeteket konstruál, és azokat olyan komolyan veszi, ■ j mintha valóságos összefüggések termékei volnának, s e | | képtelenségeket szilárd következetességgel viszi végig. Mrozek egyfelvonásosaiban ugyan fontos szerepe van a | j látványnak, mégis a szövegre kell a leginkább figyelni. A ! i Magyar Rádió „színpadán” ezért is szólalhattak meg olyan j | maradéktalan élményt nyújtva a szerző darabjai. Ám a j j rádió nem elégedett meg azzal, hogy színházainkat alapo- ] J san lekörözve máris elsőséget vívott ki magának Mrozek j | műveinek bemutatásában, hanem — ha már lúd, legyen j I kövér! — három eredeti bemutatóval megerősítve vállal- I kozott a szerző életművének súlypontozott bemutatására is. A Mrozek-ciklus első darabja hétfőn éjszaka hangzott j | el a rádióban. A Kerényi Grácia által fordított darab, A j j nagykövet egyike az ígért, három eredeti bemutatónak. A j I nyitány kitűnően sikerült. Magos György rendező jól ér I ; tette és értelmezte Mrozek meghökkentő és megrázó gon- í dolatait a világról, Bárdos Pál dramaturg pedig ritkán ta- ( I pasztaiható szellemi eleganciával ragadta meg a három- j i felvonásos színmű gondolati csomópontjait. A nálunk még nyomtatásban sem közölt darab hősei ! • diplomaták. Egy ki tudja, milyen ország nagykövetségén j ! játszódik a történet, amely nagykövetségen abszurd hely- ; j zetbe kerül a nagykövet: megszűnik az ország, amelyet » S képvisel. A dolog egyszerűnek tűnik: ha nincs mit képvis selni, fel kell számolni a nagykövetséget. Csakhogy az az ( í állam, amelynek területén van, annak mint ellenségre, ] szüksége van erre a jelképre. S hogy miért, az A nagykő- j : vet (Garas Dezső játszotta nagyszerűen) és A kormány J j teljhatalmú megbízottja (Szilágyi Tibor ugyancsak érzé- ; kény alakítása) párbeszédeiből derül ki. A nagykövetség- j nek „otthont” adó államban még az emberek gondolatait i j is ismerik, s ezzel a hatalommal és tudással uniformizál- j I ják az ott lakókat. Senkinek nem lehet egyénisége, min- I denki csavarként működik az állam gépezetében. A helyzet lázadásra, ellenállásra alkalmatlannak tűnik, ; i mikor egy kontinensek nélküli földgömbből előlép egy ember, aki menedékjogot kér a nagykövettől. Mrozek irgal- j matlan logikája szerint nincs más megoldás, mint teljesí- í teni a követségre háruló feladatot, s a reménytelen helyzetben hőssé válni. Persze a dolog nem ilyen egyszerű. Mrozek trükkjei- nek egyike éppen az, hogy a belénk magyarázott igazságo- j kát egy utolsó tollvonással maga is megkérdőjelezi. A nagy- I ! követ — mint minden Mrozek-darab — sokféleképpen ! 3 értelmezhető; minden korban, történelmi szituációban új | következtetésekkel, párhuzamokkal gazdagítható. A fogai- I I mák, amelyeket félelmetes logikával mutat meg fehérben j j és feketében, színén és fonákján, a hit, igazság, becsület, j valóság és szükségszerűség; nála új értelmet nyernek. Nin- í csenek abszolút igazságok, csak összefüggések, amelyekben ? akkor, abban a pillanatban igaz lehet valami. És nincs felmentés sem, mert az emberiségért vállalt felelősség alól senki sem húzhatja ki magát. Nem mondhatjuk az életre , azt. amit eddig tettünk, csak blöff volt, most kilépünk, és • újra kezdjük. A nagykövet hőssé válik, mert nem tehet mást. A képtelen helyzet, amiben van, sem mentheti fel a felelősség alól. S ha nem akarja elfogadni a hit nélküli világot, az eszközszerepet az emberek jól irányított gyűlöletének levezetésére, fel kell lázadnia. Más lehetőségek hí- f ján életének feláldozásával... A Mrozek-ciklus rádiószínházi nyitánya sikeres volt. A folytatást érdemes lesz figyelemmel kísérni. B. Sajti Emese Közművelődés Lökösházán (és másutt) Hihetné az ember, ha egy község közművelődésének helyzetéről hall beszámolót, hogv egyedi dolgokról esik majd szó. Ám ha sokfelé jár, s hasonló kérdésekben próbált már tájékozódni korábban is, hamar rájön: nem is olyan egyediek a felvetett gondok, problémák... S itt nem csak, és nem elsősorban a települések közművelődési intézményeinek tárgyi és személyi feltételeiről kívánunk szólni, hiszen a nehéz gazdasági helyzet — köztudott — ezeket az intézményeket is legalább oly elevenen érinti. Ám itt is, csakúpy, mint az élet más területein, vannak még tartalékok, melyeket a nemes cél, a „köz művelése” érdekében, ki lehet, s ki kell használni. Hogy miről is van szó? Nemrég a lökösházi pártbizottság tűzte napirendre a község közművelődésének helyzetét. Az írásos beszámoló kitért arra, hogy a művelődési ház és a könyvtár integrálása hasznosnak bizonyult, az egységes vezetés tapasztalatai jók. Lehet persze, hogy a fellendülés a művelődési ház felújításának, vonzóbbá tételének is köszönhető, hiszen hárommillió forint ráfordítással egy korszerű filmszínház- ban-nagyteremben, valamint kiscsoportos foglalkoztatásra alkalmas kisteremben „kínálják” a kultúrát a lakosságnak. Mindenesetre az eredmények — úgy tűnik — megnyugtatóak. Folyamatosan évek óta működik a községben TIT-csoport, évente mintegy 50 előadást tartanak a helyi TIT-tagság segítségével. Igaz — lám egy kiaknázatlan terület —, az agrár- és műszaki értelmiséget is jó lenne megnyerni az ismeretterjesztés ügyének. A filmszínház látogatottsága javult. Sajnos, az iskolamozi bérleteire kevésbé volt igény, mint a korábbi esztendőkben. (Ez is csupán az odafigyelésen, a megfelelő szervezésen múlik, hogy a jövőben ne így legyen.) A szórakozás, művelődés nagyobb választékát segíti elő az áprilisban indított filmklub. Hogy — az igényeknek megfelelő filmek esetén — ez együtt járhat a művelődési ház eredményesebb gazdálkodásával? Annál jobb . . . Kívánjuk, így legyen. A legifjabb korosztály, a gyermekek mozgósítása — általában — nem jelent gondot. Az ifjúság körében már nehezebb a helyzet, megye-, sőt országszerte, hiszen a vendéglátóegységek technikai felszereltsége nemegyszer messze túlszárnyalja a művelődési házakét (sajnos, vonzerőt jelent az alkohol- fogyasztás lehetősége is), így szórakozni inkább oda, s nem a művelődési házba mennek ... Persze felvetődik a kérdés: a cél nem ugyanaz? A kulturált szórakozás? Ha igen, nincs baj. Akkor nem kell-e „csatában” győztest is, vesztest keresni. Lökösházán egyébként csak érintették e gondot, mert a fiatalok zöme igényli az egyéb közművelődési formákat is: a vetélkedőket, a politikai kaszinókat, a községi KISZ-bizottsággal közösen rendezett ifjúsági megmozdulásokat. A felnőtt lakosság rendszeres — s ezen van a hangsúly — közművelődése okoz a legtöbb fejfájást Lökösházán. Ezért kell gazdagítani a művelődési ház programjait — nem biztos, hogy a méregdrága gázsiért „lejövő” hivatásos művészek színvonalasabb műsort mutatnak be, mint némely amatőr együttes lelkes tagjai —, s ezért kell javítani a ház koordinációs . tevékenységét, hogy jobb kapcsolat alakuljon ki a munkahelyek köz- művelődési felelőseivel. Az írásos beszámoló végén feladatként szerepelt: „A könyvtár olvasói létszámának bővítésében kapjon nagyobb szerepet a munkásművelődés, a fizikai dolgozók létszámának növekedése.” Az ok nyilvánvaló, hiszen másutt is így van, ez a generáció kimarad az olvasásból. (Lökösházán is az 525 olvasó zöme gyermek, illetve ifjú.) Miről is esett még szó ezen az ülésen? A támogatásról, melyet a helyi gazdasági szervek biztosítanak évről évre. A könyvtár anyagi lehetőségeiről, könyv- és hanglemezállományáról ... És így tovább, és így tovább ... Ám mindenféle statisztikánál többet mutatott a kívülálló számára a tartalmas vita, a sok hozzászólás, mely bizonyította: nincs egyedül munkájában a közművelődési szakember. S ha e segíteni akarást, e sok ötletet sikerül „szabályozott mederbe” terelni — ha úgy tetszik társadalmi vezetőség formájában —, az eredmények még biztatóbbak lesznek. Nagy Ágnes
