Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-06 / 80. szám
Hz oktatás és közművelődés gondjai Kevermesen, Dombiratoson 1986. április 6., vaaámap _________________________________________________ V isszapillantás egy végrehajtó bizottsági határozatra A Kevermesi Nagyközségi Közös Tanács Végrehajtó Bizottsága négy esztendővel ezelőtt vizsgálta a közművelődés és közoktatás helyzetét Kevermesen és Dombiratoson. Akkor határozat született: keresik a lehetőségét annak, hogy a helybeli fiatalok visszamenjenek a pedagógusképző intézmények befejezésekor szülőfalujukba. Letelepedésükhöz igyekeznek megteremteni a feltételeket. Aztán arról is döntöttek, hogy az általános iskolai diákotthon körülményein feltétlenül javítani fognak. S hogy mi történt a határozathozatal óta, javultak-e a közoktatás és közművelődés tárgyi feltételei e két településen, arról nemrég adtak számot. Nagy Antal tanácselnök-helyettes szépítés nélkül fogalmazta meg a gondokat. A tanács ugyan a vál- latnál is igyekezett többet tenni a pedagógusok letelepítéséért, megtartásáért, mégis állandósult a pedagógushiány. Pedig a friss diplomásoknak nem megvetendő kezdő fizetést ajánlanak, hiszen a havi négyezer, négyezerötszáz forintos kezdő fizetés igencsak csábítónak tűnik. Ügy látszik, mégsem elég vonzó, ha nem csatlakozik hozzá néhány komoly szociális juttatás is, mint az olcsó építési telek, a kedvezményes lakbér, esetleg a bebútorozott szolgálati lakás. (Csakhogy ezeknek az elképzeléseknek határt szab például a jelenlegi lakbérrendelet, amely a komfortos lakások estében már eléri a kezdő pedagógus fizetésének egynegyedét is.) A tanács ezért próbált új megoldáshoz folyamodni, és a nagyobb felújítást igénylő szolgálati lakásokat megvásárlásra felajánlani. Gond van a bérgazdálkodásban is, mert a béralap nem elegendő a feladatok ellátásának fedezésére. A túlóradíj fizetését így kénytelenek voltak legutóbb is a bérmegtakarításból biztosítani. A pedagógusok közérzetének javítását azonban aprónak tűnő, de komoly segítségnek számító kedvezményekkel is lehet javítani. Ide sorolható az oktatási intézményekben dolgozók családtagjainak étkeztetése a diákotthonban, vagy az is, hogy a helyi termelőszövetkezet szerződéses formában munkálja meg a pedagógus illetményföldeket. A tárgyi feltételek javításában is történtek erőfeszítések. Az öt telephelyen működő keveremesi általános iskola újtelepi épületében fűtés- és belső felújítás történt, ugyanakkor még mindig akad nagyon rossz állagú iskolaépület. A diákotthonban is sok mindent felújítottak az elmúlt négy év során, de a hálószobákban még mindig nagy a zsúfoltság, és hasonló a helyzet az ebédlőben, ahol a 90 férőhelyen, délidőben kétszáz pedagógus és gyermek étkeztetését kell megoldani. Dombiratoson pedagógushiánnyal küszködnek hosszú évek óta, s a szakos ellátottság átlagon aluli. Ugyanakkor az iskola felszereltsége jó, tantermeik közül hármat szaktanteremmé alakítottak. A két településen a két könyvtár jól felszerelt, tágas, vezetőik jól együttműködnek az iskolákkal. A kevermesi művelődési ház felújítása — mint arról már lapunkban beszámoltunk —, a szűkös anyagiak miatt csak lassan halad a befejezéshez. A határozatokra történő visszatekintés során a nagyközségi közös tanács vezetői elégedetten állapíthatták meg, hogy korábban elhatározott feladataikat a lehetőségekhez képest, néhány kérdésben azt túlhaladóan, teljesítették. A végrehajtó bizottság tagjai azonban helyesen állapították meg azt is, hogy a közoktatásban és közművelődésben még mindig sok, megoldásra váró tennivaló van mindkét településen. A követelmények növekedése, az állandó változás mindig új és új feladatokat fogalmaz meg, amelyeket a lakosság további segítsége, támogatása nélkül ezután sem tudnának teljesíteni. De Kevermesen és Domibratoson a közoktatás és a közművelődés szerencsére közügy. B. S. E. — Hű, ez valóban kellemetlen kérdés. Körmendi János barátom ilyenkor azt szokta mondani: csapdát sejtek, de belesétálok. Mit mondjak erre, hogy ne legyek se álszerény, se nagyképű? Egy bizonyos magasságot átviszek, nem kell a mérce alatt átbújnom. Megkaptam a Jászai-díjat, a SZOT-díjat, benne vagyok a Ki kicsodában. De nem kertelek, igen, jó színésznek tartom magam. Mi több, talán a kollégáim, s a közönség is annak tart. — Szeretik a pályatársai? — A sikeresek igen. A sikertelenek utálnak. — Végül egy utolsó kérdés: szomorú-e szilveszterkor, vagy vidám? — Minden szilveszterkor azon tépelődöm, mi lesz jövőre, vajon hívnak-e a tévébe, rádióba, egészséges le- szek-e, kapok-e szerepeket, s ha igen, nem bukom-e bennük hatalmasat. A mostani szilveszter kivétel volt, mert már tudtam, hogy húsvétkor megjelenik első önálló nagylemezem (14 vadonatúj, nekem írt dalt énekelek rajta), az is biztos volt, hogy el- játszhatom életem első játékfilmfőszerepét Bácskai Lauró István krimijében, s ez még nem minden. Januárban kezdtük forgatni a televízióban a Charley nénje című bohózatot, amelyben Csortos Gyula egykori szerepét bízta rám Málnay Levente rendező:. Hát lehettem ezek után búskomor szilveszterkor?! Kárpáti György Kellemetlen kérdések Gálvölgyi Jánoshoz Néhány héttel ezelőtt a rádió vendége volt: a hallgatók telefonon feltett kérdéseire válaszolt. Felforrósodott a vonal, annyian hívták a megadott számot az ország különböző részeiből, annyi embert érdekelt Gálvölgyi János. Ezt követően a Ganz hajógyár fiataljai invitálták meg baráti beszélgetésre, s ott is számos kérdést tettek fel a munkájával, hivatásával, magánéletével kapcsolatban. Az ország sok művelődési otthonából, kultúrhá- zából érkezik meghívás: szeretnék látni előadóestjét (A kölyökkor álműit), vagy Körmendi Jánossal közös műsorát. Mindez azt bizonyítja: igény van Gálvölgyire, népszerű színész. — E hosszúra sikeredett tiszteletkor után megenged egy-két kellemetlenebb kérdést is? — Természetesen. — Tizenhét évvel ezelőtt kapta meg főiskolai diplomáját, s azóta a Thália Színház tagja. Mi az oka ennek a manapság oly ritka hűségnek? Jól érzi ott magát, vagy fél a változtatástól? Nem hívják, nem csábítják máshová? — Hogy először az utolsó kérdésre válaszoljak: igen, hívnak. Tavaly három budapesti színház ajánlott szerződést. Megköszöntem és nemet mondtam. Jól érzem magam a Tháliában. Nem az épülethez, nem a Nagymező' utcához, nem a repertoárhoz — a társulathoz és Kazimir Károlyhoz kötődöm, aki olyan nyugalmat és kiegyensúlyozott légkört teremtett itt, amely manapság ritka kincs. Meg kell becsülni. Itt védettnek érzi magát az ember. Nem véletlen, hogy a Tháliából hosszú évek óta olyan kevesen szerződtek el máshová. — A színház repertoárjával, a kialakult játékstílusával is ennyire elégedett? — Erről szoktam vitatkozni az igazgatómmal, de sosem vette zokon a véleménykülönbséget. S lehetőséget biztosít, hogy más színházakban, másféle darabokban is színpadra léphessek. A Radnóti Színpadon, a Reflektor Színpadon játszottam az elmúlt évadok során, s a Vidám Színpadon már hosszú ideje vendégeskedem az Örült nők ketrecében. — S ez kielégíti? Hiszen az örült nők Albinja bravúrszerep ugyan, de Poiret komédiája a homoszexuális házaspárról elég messze esik Shakespeare-től, vagy Mo- liére-től. — Ez igaz, s ahogy telnek az évek, én is érzem, hogy sok nagy szerep elmegy mellettem, hogy még nem játszottam Shakespeare-t, Cse- hovot, pedig vágyódom az ilyesfajta feladatokra. Panaszkodom is emiatt, de ilyenkor Kazimir Károly azt kérdi, mi a bajom, foglalkoztat a tévé, a rádió, a szinkron, sikerdarabokban játszom főszerepeket, Pierre Be- zuhov vagyok a Háború és békében, nemrég volt egy Babel-bemutatónk, sikerrel fut az önálló estem, mit akarok még? A nyugdíj messze van, nyugtatom magam én is, talán még sor kerülhet Tuzenbachra a Három nővérben, a Lear királyra, s más megálmodott szerepekre is... — Mitől tart legjobban: a pénztelenségtől, a sikertelenségtől, vagy az öregedéstől? — Az utóbbi még nem foglalkoztat, harmincnyolc éves vagyok. A pénz különösebben nem érdekel. A siker annál inkább. — Megnézi magát a televízióban, a filmjeiben? — Nem tartozom azok közé, akik ájultan bámulják magukat, s még a családjukat is megtizedelnék, ha pisz- szegni mernek, amikor önmagukat nézik a televízióban. Igaz, nagyon hiú vagyok, minden sor érdekel, amit leírnak rólam. — Jó színésznek tartja magát? Körösmenti tájak Gaburek Károly festőművész kiállítása Békéscsabán Az ötvenéves születésnapját e napokban ünneplő Gaburek Károly az utóbbi egy év munkájának legjellemzőbb darabjait mutatja be a megyei tanács székházában rendezett tárlatán. Tiszta szívéről, érzelmi egyértelműségéről tanúskodik, hogy rajongásig szereti a békési tájat. E tárgykörben igen sok festményt, akvarellt, rajzot készített, gazdag sorozattá álltak össze képei. Gaburek nemzeti festészetünk legnemesebb irányzataihoz nyúlt vissza képein: a romlatlan klasszikus hagyományokhoz és a plein-air vívmányaihoz. Miképpen azonban vannak kísérletező, a művészet válságát, átmenetiségét valló alkotók, azonképpen vannak a tradíciókat továbbéltető, a kipróbált, hagyományos értékekhez ragaszkodó festők is. A mai művészeti közéletben sokan lenézik a tájképet festő alkotót, holott végső soron mindennek a lényege az, hogy a vállalt feladatot mennyire teljesíti. Egy tájképnek nincs más dolga, minthogy egy ablakot nyisson a szoba falára, többé-ke- vésbé a végtelenbe. Ilyen „ablaknyitó” festmények a kiállított munkák. A kiválasztott tájak is szépek, a festő méltó képet örökített meg róluk, s ahol a látvány fakóbb volt, ott megsokszorozta erejét. Az alföldi, vásárhelyi hagyományokhoz kötődve olyan festői világot alakított ki, amely a látott valósághoz ragaszkodva vetíti elénk a természet egy-egy részletét. Aki járt már az Alföld tanyavilágában, gyalogosan kelve át az agyagos sártengeren, csúszós' gátoldalon, akinek a sűrű novemberi ködben szekérnyomok mutattak utat; akit csapott már meg a nyirkos föld lehellete, akinek csurgóit már nyakába az olvadó hó, aki érezte már a márciusi széllel nyargaló tavaszt, annak e képeken eleven valóság jelenik meg. Hitelesén állítja a néző elé a Körösmenti táj rezzenéstelen nyugalmát, a vízparti fűzesek, fák megkapó szépségét. Kiállított képeinek alapvonása az öröm, festményeiben derű és nyugalom, rend és kiegyensúlyozottság van. Csendesen szemlélődő vallomások ezek, melyeknek nincs más célja, mint korunk rohanó tempója mellett a természet értékeire, figyelmeztetni. Ami a képek megfogható, érzékelhető, tárgyi világában jelen van, az a legtágabb értelemben vett természet: tájak, évszakok, fák és bokrok. Szűkebb pátriájában, a Körösök világában jelen van, az a legtágabb értelemben vett természet: tájak, évszakok, fák és bokrok. Szűkebb pátriájában, a Körösök völgyében festette a bemutatott műveket. Ráismerhetünk számos partrészletre, a víz csillogására, sajátos tükröződésére. Az elmúlt öt évtized alatt Gaburek Károlytól távol állt bármilyen fajta szélsőséges elfogultság, idegen számára a csoportérdekek képviseletének elvakult szenvedélye, ezért is nem szegődött el egyetlen iskola szószólójának sem. Művészi tevékenységéhez azt kívánjuk, hogy a képzőművészet (és az utóbbi években sikeres színházi díszlettervezés) adjon számára ezután is életörömöt, mutassa fel tehetsége eddig nem látott értékeit. (Képünkön a művész Holtági öregfűzek című festménye.) Cc. Tóth János Ambrus Sándor: Tetszik tudni, mi már egyszer elváltunk Tetszik, nem tetszik: tudjuk, hiszen a váláskor a gyerekek is válnak, bár őket előzőleg senki sem kérdezi meg, mi is legyen, mit csináljanak a felnőttek. Akik ilyenkor annyira csak a maguk baját, vélt vagy valódi szörnyűségeiket érzik, hogy a gyerek csak végén, az osztozkodáskor kerül úgyszólván elő. Pedig ott vaniiak ők az első pillanattól, „gyűjtik” a negatív élményeket, melyek hatása akkor is kísért, ha a válás kulturáltan folyt le, ha nem átkozzák egymást a volt házasfelek és nem té- pik-szaggatják a gyerekeket az egymás iránti bosszúból. Ez van, ez található a fen" ti című könyvben, ebben a humorosra formált esetregényben is, ahol a válás lehető legjobb formáját élik át a gyerekek. Azt a ritka esetet, amikor a férj megérti az általában nehezen érthetőt: ahogy beleszeretett annak idején a felesége, úgy most ki is szerethet belőle. Igaz, az asszony is belátja, hogy új szerelme — aki csak alkalmilag dolgozik és egyéb más hibája is van — alkalmatlan a gyereknevelésre. Tehát a kisfiú és kislány jobb helyen van a nagyszülőkkel is megtámogatott apánál. De a törés, akkor is törés, s a sokáig tartó rossz közérzeten alig segít. Az óvodás és az első osztályos gyerek előbb sejti, majd érzi minden pillanatban a bajt, pedig a nagyobbal az apa igyekszik mindent megbeszélni. A téma sokféleképp hangszerelhető, egészen a tragédiáig. Szerencsére az író a legjobbat — a könnyed, humoros formát —, s nem a halhatatlanságra törekszik, hanem nagyon is mai, praktikus céljai vannak. Gyerekek beszélnek egymásközt és a felnőttekkel, a gondolatokat is ők fogalmazzák meg, bár néha felnőttesen, de ez egynél több hibát nem lehet felróni az írónak, s mentsége az, hogy az igazi gyerekhangot megtalálni a legnehezebb, s csak a legnagyobbaknak sikerült. Korosztály nélküli olvasótáborhoz szól ez a könyv, amelyben gyermekek mesélnek felnőtteknek, mert végül is nekik kell belőle meglátni — még megszívlelni is —: mi mindenen mennek keresztül a gyerekek válás alatt és után. Mit kell átvészelniük. Mekkora vágy él bennük az apjuk és anyjuk iránt, mennyire kívánják az élet természetes rendjét: a teljes családot. A könyv legjobb — és legmulatságosabb — fejezete kiválóan tükrözi ezt: az a rész, amikor a gyerekek anyát keresnek, vagyis feleséget az apjuknak. Az író tehetsége és humora itt mutatkozik meg legjobban, az életismerete pedig akkor, amikor a létrejött új család nehéz, olykor keservesen humoros összecsiszolódását ábrázolja. Hogy ez sikerül, megszilárdul az új család és mindenki megtalálja benne a maga helyét, megkönnyebbülés az olvasónak is, s azzal teszi le a könyvet: bár másoknak is így sikerülne. S hogy talán a példa követőkre talál, vagy legalább fejtörést okoz az „illetékeseknek”. (Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó.) Vass Márta
