Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-04 / 79. szám
1986. április 4., péntek NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET ...és a művészet? Elkötelezett művésznek lenni megtiszteltetés Legalább tíz esztendeje, hogy a világ- s a népgazdaság helyzetével kapcsolatban szinte naprakész ismeretekkel vagyunk kénytelenek fölvértekezni. S ez rendjén van, sőt még többet kellene tanulnunk, főleg pedig a gyakorlatban megvalósítanunk ahhoz, hegy a romlás folyamatait megállíthassuk, s a talpon maradás — bármily tiszteletre méltó — eredményén túl a gazdasági gyarapodás jeleit tapasztalhassuk végre. Nemrégiben egy gazdaság- politikai tájékoztatón az előadó nagy hangsúllyal beszélt munkakultúránk fogyatékosságairól, mint elmaradottságunk nem lényegtelen okáról. Ezt követően kérdések, vélemények hangzottak el, s az egyik hozzászóló azt mondta: ördögi körben vagyunk, csapdahelyzetben, hiszen fejlett munkakultúra csakis az általános kulturáltság alapjain képzelhető el, márpedig napjainkban, itt nálunk a közművelődés, a kultúra, a művészet pozíciói legjobb esetben is egy korábbi szinten rekedtek meg; fejlődésről nemigen beszélhetünk. Ezzel a megállapítással aztán az előadó is egyetértett (miközben, jellemző módon, a rendezvényen részt vevők közül mind többen szedelőzködni kezdtek, útnak eredtek), hangoztatva, hogy a kulturális beruházás, anyagi ráfordítás az ő megítélése szerint is létkérdés: olyan költség, amelynek közvetlen megtérülését, forintban kifejezhető hasznát nem lehet ugyan fölmérni, de amely nélkül nem képzelhető el jól működő társadalom, legkevésbé pedig szocialista társadalom. Az ilyen típusú, azonnali nyereséggel nem kecsegtető, de józan megfontolás szerint nélkülözhetetlen anyagi áldozatot sajátos, külön elszámolási rendszerben kellene ^könyvelnünk- Ám ettől még messze vagyunk. Miközben — helyesen — a takarékosság, gazdaságosság, nyereségesség követelményei a közművelődésben, a kultúrában, a művészetben is megfogalmazódnak az irányítás részéről, s maguk az érintettek is egyre többet tesznek — saját fölismeréseik nyomán is — egy észszerűbb, felelőssebb gazdálkodás érdekében, nemegyszer adódnak aránytévesztések, torzulások. Amikor a művelődési ház az öntevékeny művészcsoportok költségeit „faragja le” drasztikusan, vagy az értékes kultúrát terjesztő rendezvényekét. S nézzünk szét a művészeti vállalkozások területén! A korábban — és joggal — kárhoztatott haknibrigádok újabban mint vállalkozók járnak nagyobb mellénnyel; színházszerű csoportosulások „igazolják” a giccset, a művészet alattit, az ízléstelent, mint „korunk művészetét”. Ehhez mérten ráadásul jó drágán. S akinek van pénze megfizetni az efféle szolgáltatásokat, nemegyszer azzal a megnyugtató érzéssel távozik a kultúra alkalmi templomaiból, hogy a látottak-hallottak őt igazolták, nincs pótolnivalója- Ö a norma. Nehéz gazdasági helyzetben a művészetre költött milliók sokak szemében tűnhetnek pazarlásnak, tékozlásnak. Pedig érdemes meggondolni : lehet-e, szabad-e „szénszünetet” hirdetni a művészeti alkotótevékenységre vonatkozólag? Nem károsodnék-e ily módon a társadalom? Hiszen az el nem készült műalkotásokkal valamennyien szegényebbekké válunk, mert azok rólunk, múltunkról, jelenünkről, jövendőbeli esélyeinkről szóltak volna. Szerencsére azonban végletes visszaszorításról nem beszélhetünk. De két művészeti águnkat — épp két olyat, amely a legnagyobb tömegekkel érintkezik — komoly veszedelem fenyeget. Az egyik ilyen „hátrányos helyzetű” ág a filmgyártás, amely máris — kénytelen-kelletlen — csökkentette a darabszámot, a fekete-fehér filmszalagon elkészített művek jelzik egyre gyakrabban a gazdasági nehézségeket. Ráadásul a magyar nemzeti filmgyártás, filmművészet egy sor alkotói gonddal is küszködik: nagymértékű nemzedékváltás zajlik, stiláris útkeresések válnak jellegzetessé, kevés a meggyőző teljesítmény. De nem is lehet másként ! Képtelenség volna csupa remekművek gyártására berendezkedni; jó munkák csak bizonyos számú mezőnyből emelkedhetnek ki. Bonyolultabb a társadalmi valóság is, nem csoda, hogy ábrázolása nagy próbatétel a művész számára, akit az alkotás megritkult lehetőségei egyébként is nyomasztanak. Ám ha a kevéssé sikerült művek láttán még jobban megvonjuk a bizalmat filmeseinktől, a helyzet tovább romlik; ez is egy ördögi kör mechanizmusa. Gond van mostanában a köztéri szobrászattal is, melynek anyagi szükséglete nagyságrendben a filméhez hasonlítható. Pedig az utóbbi évtizedekben rendkívül látványos eredmények születtek ; szinte átformálódtak az ország közterei, kis településektől a legnagyobbakig. Egy korszerűbb ízlés, vizuális eszmény tört utat, és ma már egyre ritkább az értetlenkedés egy-egy új; szokatlan, nem a fotografikus fölismerhetőség, hanem gondolat- és érzelemkeltés szándékával készített szobor körül. Természetes környezetünkké kezd válni a térplasztika. Nos, ez az örvendetes folyamat szakad meg, ha az anyagi támogatás forrásai elapadnak. Mindezek a nehézségek a művészeti életben, a művészek közérzetében is tükröződnek. S talán már a társadalom egésze is kezdi észrevenni a művészlétformával, a kereseti lehetőségekkel stb. kapcsolatos legendák, hiedelmek elévülését. (Korábban sem voltak ezek oly mértékben indokoltak, ahogyan a közvélemény tartotta.) A gazdaság- és vállalkozásközpontú gondolkodás legújabban oly módon jelentkezik az alkotóművészek körében, hogy a legja- vukat tömörítő szövetségek jellegét akarja megváltoztatni. Alakítsunk egyesületeket, módot ad rá a törvény — vélik némelyek. Ez az egyesületesdi fölaprózódás- hoz vezethet, a klikkesedés folyamatát segítheti. Pedig az MSZMP Politikai Bizottságának korábbi állásfoglalásai félreérthetetlenül jelzik a művészeti szövetségek korszerűsödésének időről időre adódó lehetőségeit. Például a kulturális kormányzattal való partneri együttműködés terén. Mostanában, amikor a párt XIII. kongresszusa nyomán a művészeti szövetségek közgyűléseinek előkészítése a soron levő feladat, érdemes összegezni a belső és külső feltételek javításának teendőit, józan és felelős programmal lépni á nyilvánosság elé. Helyes, hogy a politikai vezetés már jó ideje nem túlozza el a művészet társadalmi szerepét, nem avatkozik bele az alkotás ügyeibe, de a művészeknek sem célszerű — egy vélt függetlenség, nagyobb mozgástér hamis igézetében — a szükségesnél messzebbre távolodni a politika szférájától. Agyonpolitizálás és politikafelettiség szélsőségei között igenis van hasznos középút: amelyen azok járnak, akik a szocialista művész, az elkötelezett,, művész megjelölést nem sértésnek, hanem megtiszteltetésnek veszik. Kőháti Zsolt — Kormos Sándor: Szóljatok hát! hozzátok kiáltok ti megváltásra érett e drága világra száműzöttként tévedt névtelen virágok szóljatok hát! sólyom-röptű árva sas-szemű galambok hozzátok kiáltok kik meg nem riadtok cikázó szelektől szóljatok hát! v kik nem tülekedtek morzsák záporánál hisz magatok süttök igazság füzében nap-éj kemencében parázsló szavakkal szóljatok hát! igen ritkán szóló tűz-galamb-virágok akik bízva bíztok szavak visszhangjában tömegben pusztában hozzátok kiáltok szóljatok hát! Csányi Béla: Szabadkígyósi park Gyulai Liviusz: Április Csanádi Imre: Hazaszállingózók Zámoly népe három hónap múlva szállingózhatott vissza Zámolyra, Nadapról már, meg ki tudja honnan, elcsigázott, rongyolt csapatokban. Húzkodták a szekeret, — hisz marha nem maradt: azt fölélte-fölfalta vagy a had, vagy maga az éhes nép.. Űj életet kezdeni no tessék! Mentek, mint az ígéret földjére ... Puszta falut lelket odaérve. Ügy nagyjából állnak már a házak, fölösleges minden magyarázat: arcuk üres, sem ajtó, sem ablak, — eszelős-ijesztőn tátogatnak. Fogadtatás? a küszöbön lódög,— az őriz egy istentelen gödröt, benn, az egyik tar szoba közepén, — rányerít a gazdára: jövevény! Bútor? no, azt vígan föltüzelte sokféle náció, amíg lelte. Fűrészelni majd bolond lett volna! mászkálni ki a favágítóra! Dunyha, vánkos tollát a határban szél kergeti, bunkerok sarában; az ajtók is oda vándoroltak, onnan hordja, aki amit hordhat. Éhes tyúk, lúd gazdasszony szavára dehogy szalad, — pedig az ól tárva. Ne ítélje mégse lakatlannak házát senki: patkányok surrannak. Hogy bődülne istállókban barom? Csak kutya sem ugat az udvaron. Egész falu félvad kutyát hármat számlál, — ez az összes háziállat. Dob neszére fejüket fölvetik az érkezők: Közhírré tétetik, holnap vasárnap, húsvét mégpedig, ki-ki ünnepöljön . . . Tudattatik továbbá, hogy hétfőn rendes robot, — Dibi-dobi, pontot rak rá a dob. Takáts Gyula: Új korszak indul A szirmok közt kakasszó villog és lüktet a kagylófényű hajnal. Űj korszak indul, lm a mesterek elindultak szerszámaikkal. A vízmester a könnyű fák között színes mércével botladozva méri a légbeszökkent áradást. Derékig gázol a habokba. A telt vessző, mint görbén-fújt üveg fanyar borral koccint az égre. Ezer kádár kering. Sok zöld kötény az ágak szűk hajszálcsövébe. Es jönnek mind. Nagy műhelyük köré rózsás falat borít a hajnal. Az almafák közt fürge ötvösök dolgoznak víg szerszámaikkal.
