Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-08 / 57. szám
1986. március 8., szombat o Nőnapi kitüntetések n tanácsi munka színvonala — Hány lakás épül? — Kevés a zöldterület — Javul-e a kereskedelmi ellátás? — Mi lesz a tehóval? interjú dr. ábrahám Bélával, a békéscsabai pártbizottság első titkárával IgHiliMM--------------------------------------------------------------------Békéscsaba arculata évről évre változik. A dinamikusan fejdődő városok közé tartozik. Itt él a megye lakosságának több mint 16 százaléka. A múlt évben elkészült a város VII. ötéves tervkoncepciója. Az ezzel kapcsolatos fórumokat igen nagy érdeklődés kísérte. Számtalan új felvetés és javaslat hangzott el. Ezeknek figyelembevételével módosult a tervkoncepció. A közelmúltban tanácsülés tárgyalta meg a tervjavaslatokat és döntött az elfogadásukról. A munkából nagy részt vállalt a városi párt- bizottság. Már a kerület, az üzemi és az intézményi párt- szervek taggyűlései, de különösen a városi pártértekezlet sok olyan kérdést érintett, amely kapcsolatban van a város fejlődésével. Dr. Ábrahám Bélával, a békéscsabai városi pártbizottság első titkárával arról beszélgettünk, hogy a javaslatokból, a tervkoncepcióból mi valósul meg a VII. ötéves tervben. A szűkösebb anyagi körülmények ellenére sikerült-e tekintetbe venni azt, hogy Békéscsabának megyeszékhelyi funkciói vannak. Miként rangsorolták a feladatokat, mennyire meghatározó ilyen vonatkozásban a testületi munka, a népképviseleti tevékenység. Ezen a téren milyen teendőket kell megoldani? — A város párttagsága is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Meggyőződésünk, hogy a népképviseleti tevékenységet tovább kell fejleszteni. Erősödnie kell a tanács meghatározó szerepének, mind a feladatok kijelölésében, mind a végrehajtás ellenőrzésében. Folyamatossá kell tenni a társadalmi és tömegszervezetekkel az együttműködést. A tömegszervezetek sajátos nézőpontjukból váljanak a tanácsi munka hatékonyabb társadalmi kontrolijaivá. Szükséges, hogy a társadalmi viták után a városfejlesztést érintő eltérő vélemények is kerüljenek a tanácsülés elé. Javítani kell a tanácstagok tájékoztatását, elő kell segíteni, hogy jelentősebb döntések előtt megismerjék a lakosság véleményét. Ugyanakkor fokozni kell a végrehajtó bizottság ágazatokat irányító tevékenységének hatékonyságát. Fontosnak tartjuk azt is, hogy tovább erősödjék a tanácsi apparátus és a lakosság kapcsolata. — Mint az ország legtöbb településén, Békéscsabán is az egyik legfontosabb kérdés a lakásépítés. — A mostani tervidőszakban mintegy 3 ezer lakás épül a városban. Legtöbb az OTP-társasházi beruházás. A megépülő lakásokból 380 tanácsi bérlakás lesz. A magánerőből megvalósuló beruházás meghaladja %z ezret. Befejeződik a Millenniumi és a Penza lakótelep, valamint a Bartók Béla, a Tanácsköztársaság útja közötti területen a lakásépítkezést Ugyanakkor megkezdődik a Med- nyánszki, a Gyóni Géza, a Jókai és Sallai utcák által határolt területen az építkezés. Beépülnek a foghíjak a Tanácsköztársaság útján. A magánerős építkezés elsősorban a már előkészített területeken folytatódhat. Teljesi körű felmérés és folyamatos előkészítést biztosító telekgazdálkodás valósul meg a városban. Így a lakásépítési vállalkozások számára meg lesz alapozva hosszabb időre a szükséges feltétel. Kiemelten kezeli a város az úgynevezett programos családok lakásellátását. — Sok szó esik a városban az egészségügyi ellátásról. Tíz éve húzódik a mentőállomás sorsa, — A fekvőbeteg-ellátás megyei szinten súlypontilag kezelt átfogó feladatának részeként már ebben az évben megkezdi működését a felújított szülészeti-nőgyógyászati részleg. A körzeti orvosi ellátás helyzete —, mind a felnőtteknél, mind a gyermekeknél — sok feszültséget okoz. Ez indokolja, hogy a Szemere utcára tervezett ifjúsági egészségügyi decentru- mon kívül a belvárosban és a Kulich-lakótelepen egy-egy felnőtt körzeti orvosi rendelő épüljön. A mentőállomással kapcsolatos beruházás valóban több mint tíz évvel ezelőtt vetődött fel és az előkészítési munkák meg is kezdődtek. A megfelelő elhelyezésről sürgősen gondoskodni kell. A költségek felét az Egészségügyi • Minisztérium fedezi. I — Az oktatásban feszültséget okoz a tanterem-ellátottság. A statisztikai adatok szerint az iskoláskorúak demográfiai hulláma az elkövetkező években tetőzik. — Az általános iskolai fejlesztésnél figyelembe vettük ezeket a tényeket. 1988-ig még nő az általános iskoláskorú gyerekek száma és az elhelyezendő létszám eléri a 9 ezer főt. Ezért válik sürgőssé a belvárosi iskola megépítése. Kiemelt feladatnak minősül a középfokú intézmények fejlesztése is. A középfokú tanintézetek 38 tanteremmel bővülnek. A szakmunkás és a szakközépiskolai képzés tantermi fejlesztését, városrendezési célokkal ösz- szefüggésben, a szakmai profilt pedig az ipari igényekhez alkalmazkodva alakítjuk ki. Az oktatási intézményhálózatunk minőségi szintjét emeli, s a felsőfokú funkció ellátását is jól szolgálja a tanítóképző főiskola, mely ebben a tervidőszakban reméljük megkezdi működését. — A kereskedelmi ellátás bár sokat javult, jócskán akad tennivaló. Különösen az V. kerületben. A belváros rekonstrukciója több évet vesz igénybe. Milyen szaküzletek kapnak itt helyet? — A napi cikkek beszerzését biztosító üzletek átszövik a város teljes belterületét. Ez azonban nem jelent kiegyenlített szintű ellátottságot, mert az üzletek alapterülete, felszereltsége, műszaki állapota és árukínálata is nagyon eltérő. Az üzemeltetőkkel közösen készül a perem- kerületek és a külterületek ellátásának javítását szolgáló rekonstrukció és a bővítési tervek. Elsősorban az V. kerület ellátásán kell javítani. A város életében nagy szerepe van a piacnak. A mai állapot nem biztosítja kellőképpen a kulturált árusítás feltételeit. A mostani tervidőszakban sor kerül a piac bővítésére. A szaküzletek építése a belváros rekonstrukciójával folyamatosan valósul meg. Több szaküzlet kap itt helyet. Könyv, zenemű, fotócikkeket árusító bolt. — Gond a szennyvíztisztítás és a szennyvízelvezetés. Ezen a területen mi várható? — A kivitelezés alatt álló biológiai szennyvíztisztító hosszú távon biztosítja az összegyűjtött szennyvizek tisztítását. Folytatódik és a mostani tervidőszakban be is fejeződik a felszíni vízelvezető rendszer fontosabb gerincvezetékeinek építése. A lakosság társulási szándékaira támaszkodva 30—40 kilométer hosszú szennyvízcsatorna létesül. — Milyen lehetőség van a gázhálózat fejlesztésére? — A gázhálózat lakossági fejlesztésében változatlanul elvi és anyagi támogatás mellett, egy összehangolt együttműködést kell megvalósítani. Az erre az évre bejelentett társulások megvalósulása esetén az utcahálózat gázvezetékkel való ellátottsága 92 százalékos lesz. — Békéscsabán még mindig sok a földút. Vársató-e javulás? Ugyanakkor a nagyobb üzletek közelében kevés a parkolóhely. — Más megyeszékhelyhez képest Békéscsabán van a legtöbb földút. A belterületi úthálózat kiépítettsége jelenleg 42 százalékos. Csak szerényebb fejlesztésre van lehetőség. A mostani tervidőszakban 16 kilométer út épül. A hiányos ellátottság gondot okoz a helyi tömegközlekedésben, de akadályozza a szemétgyűjtést is. A teherszállításnak többletköltséget jelent. A tömegközlekedésiben jelentős eredményt és változást hoz az új buszpályaudvar, amely ebben a tervidőszakban épül meg. A nagyforgalmú közutak tehermentesítését 5 kilométer új kerékpárút segíti. Tovább folyik a lakásépítés előrehaladásával párhuzmaosan a parkírozóhelyek létesítése. A város gyalogosközlekedési feltételei különösen kifogásolhátók egyes peremkerületekben,*' de a belváros korábban épült járdáin sem megfelelő már a vízelvezetés. A hiányzó járdák hossza megközelíti a 76 kilométert. A teljes építéshez 30 millió forintra lenne szükség. Ezt a feladatot csak hosszab időszak alatt lehet teljesíteni, széles körű társadalmi összefogással azonban ebben a tervidőszakban is el lehet érni jelentős eredményeket. — Sokan felvetik, hogy kevés a zöldterület. — Való igaz, Békéscsaba nem dicsekedhet sok zöldterületei. A korábbi más jellegű feladatok elvonták erről a területről az erőket, s most halmozottan jelentkeznek a tennivalók. Egy négyzetméternyi park építési költsége 180—200 forint. Ezt a összeget társadalmi munkával 30 százalékkal lehetne csökkenteni. Mindezt figyelembe véve, a lakosság aktív támogatásával és részvételével jelentősen lehetne növelni a zöldterületet. A mostani tervidőszakra erre a célra a tanács több mint 14 millió forintot fog fordítani. Ám ez az összeg csak a parkok pótlólagos fejlesztésére, s a fenntartásra nyújt szerény lehetőséget. — Milyennek ítéli a város lakosságának társadalmi ösz- szefogását a megyeszékhely fejlesztéséért? Azért is fel kell tenni ezt a kérdést, mivel a város lakossága nem szavazta meg a településfejlesztési hozzájárulást. —Mindenképpen pozitívnak ítélem meg a város lakosságának társadalmi összefogását. Hadd beszéljenek erről a számok. Amíg 1980-ban a társadalmi munka értéke 30 millió forintot tett ki, 1985-ben már több mint 202 millió forint volt. Ebből az összegből 60 millió forintot a város lakossága különböző címeken fizetett be a tervezett közművek megvalósítá- ra. Kétségtelen, hogy némi ellentmondást takar az a tény, hogy a város lakossága a településfejlesztési hozzájárulást nem szavazta meg. Valószínűleg azért, mert a célkitűzéseink nem voltak kellően átgondoltak, s a kért 1000 forint nagy összegnek bizonyult. Szervezési hibákat is követtünk el. Minden esetre nem mondtunk le erről a pénzügyi forrásról. A tanulságokat levonva, gondos előkészítő munkával a szervezést újra megkezdjük. Erre kötelez bennünket a város érdeke, valamint a tanácsülés döntése. Serédi János Fotrt: Veress Erzsi A nemzetközi nőnap alkalmából pénteken kitüntetési ünnepséget tartottak a Parlamentben. Részt vett az ünnepségen Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese, Czinege Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese. Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára és Duschek Lajosáé, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke is. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke köszöntötte a kitüntetési ünnepségen megjelenteket. A nők társadalmi szerenéről szólva hangsúlyozta: bármilyen részt vállal is magára az iskola — vagy általában a társadalom —, az új nemzedékek formálásából, főként a jó családi légkör segíti elő, hogy gyermekeink elfogadják azokat az értékeket és erkölcsi normákat, megszerezzék azokat a legalapvetőbb ismereteket, amelyek a társadalmi beilleszkedéshez, a kiegyensúlyozott élethez és munkához nélkülözhetetlenek. E jó családi légkör legfőbb őrzői pedig — az asszonyok. További feladatainkat felvázolva kiemelte: nem csupán a közgondolkodásban és a közmegítélésben még meglevő korlátokat kell széttörTegnap a Hazafias Népfront városi és községi elnökeinek, titkárainak részvételével rendezett továbbképző-felkészítő tanfolyamon elsőként Szabó Sándor, az MSZMP KB külügyi osztályának képviselője tartott nagy érdeklődéssel kísért tájékoztatót. Többek között emlékeztetett arra, hogy a fegyverkorlátozás területén nem sikerült előrelépni 1985- ben. Sőt még bonyolultabb lett a helyzet a minőségi változások tekintetében. Mindezek ellenére mégis pozitív fejleménynek számít, hogy tavaly szovjet—amerikai csúcstalálkozóra került sor és így újra létrejött a párbeszéd a két nagyhatalom között a legmagasabb szinten. Szakmailag megalapozottnak látszik a Szovjetunió 2000-ig szóló nukleáris leszerelési programja is. ni, hanem a nők szakképzettségének, általános és politikai műveltségének emelésével, a magánéletbeli és családi terhek igazságosabb elosztásával, többszörös teherviselésük enyhítésével is lehetőséget kell adni társadalmilag értékesebb tehát anyagilag és erkölcsileg is elismerhetőbb — munkájukra, köztevékenységükre. * * * A kitüntetettek között két Békés megyei nő szerepelt: A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta: Sziklai Sámuelné, a me- zőberényi áfész nyugalma- galmazott bérelszámolója. A Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta: Palyov Györgyné, a szarvasi Szirén Ruha- és Háziipari Szövetkezet raktári csoportvezetője. * * * A Szakszervezetek Országos Tanácsának székházában pénteken ünnepséget rendeztek a nőnap alkalmából. Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára kitüntetéseket adott át: 32-en a Szakszervezeti Munkáért arany, 41-en pedig ezüst fokozatát kapták meg. A külpolitikai tájékoztató részletesen kitért a szocialista országok — beleértve hazánk — nemzetközi kapcsolatainak sajátosságaira, valamint az együttműködés további lehetőségeinek ismertetésére. Befejezésül Szabó Sándor válaszolt a tanfolyam hallgatóinak kérdéseire. A következő téma előadója Csatári Béla, a megyei pártbizottság titkára volt. Békés megye gazdasági helyzetéről, a fejlesztés fő irányairól tájékoztatta a népfrontbizottságok városi és községi titkárait, elnökeit, akik egyébként számos hasznos, a mozgalmi munka folytatásához szükséges információt szereztek a kétnapos felkészítés során. —y—n Mitől illatozunk? A mai lapban valami bűzlik! — mondhatnánk Shakespeare után szabadon, ha az a valami, amit önök, kedves olvasóink remélhetőleg éreznek — nem illat lenne. Persze, erre meg azt lehet mondani, újságot azért vesz az ember, hogy olvassa, szagolgatni virágot szokás. Hát éppen ez az! Ma különleges nap van, és mi, a lap cs a nyomda férfidolgozói valamivel kedveskedni kívántunk hölgyolvasóinknak. No de mivel? Ünnepi köszöntővel már tele a padlás, ebből minden munkahelyen kijutott a nőknek. Gondoltunk arra is, minden újsághoz mellékelünk egy üveg parfümöt, egy cserép virágot, vagy valami hasonlót, de így már nem vállalta a posta a terjesztést Valakinek eszébe jutott: préselt virágot tehetnénk a lapok közé, csakhát későn született az ötlet. Még a tavaszinyári virágözön idején kellett volna begyűjteni 60 ezer szállal, és különben is: ilyen mennyiséget hol lehetne lepréselni. No de a lényeg: megindult az agyunk, és a virágról eszünkbe jutott annak illata, mely ugye az ibolyát is elárulja. Szó ami szó, megszületett az ötlet: készítsünk a nőnapra illatos újságot! Mint a nagy ötletekkel gyakran előfordul, ezt is köny- nyebb volt kitalálni, mint megvalósítani. Először báli újságunkon kísérleteztünk. A közismerten nagy hatású Krasz- naja Moszkva parfümöt borogattuk üvegszám a nyomdafestékbe, már bűzlött tőle a nyomda környéke is, de a másnapi báli újságon még akkor se érződött semmi, amikor tudtuk, hogy valamit éreznünk kellene. A nőnap vészesen közeledett, és a nehéz helyzetekben felgyorsul a gondolkodás. így mi is rájöttünk: a töménységgel volt a baj. Valami erősebb illat kellene, de honnan? Itt sietett segítségünkre a körösladányi Metakémia Ipari Szövetkezet elnöke, Nyerges László. A nemes cél azonnal fellelkesítette és a nők iránti szeretettől vezérelve felajánlotta a szövetkezet segítségét. Mintát vittünk a nyomdafestékből, ők pedig megállapították, hogy a Caola szappanok illatanyaga kitűnően megfér vele. Ami pedig az illat töménységét illeti: arról csak annyit, hogy egydecinyi kiborult vállalati gépkocsink csomagtartójába, azóta nem engedik be a garázsba és szél ellen csukott szemmel is kitudjuk választani, melyik járműről van szó. No, de a puding próbája az evés, az elméleté pedig a gyakorlat. Mikor e sorokat írom, még nem tudhatom, sikerül-e a joggal történelminek mondható tett, az Első Magyar Illatos Napilap létrehozása. Mi bízunk benne, de ha kudarcot vallunk, sem adjuk fel, elvégre jövőre is lesz nőnap. L. L. Befejeződött a népfronttanfolyam