Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-08 / 57. szám

1986. március 8., szombat

\í\i

Amit most Ön olvas, az érem, pontosabban a nőnapi lap másik oldala. Mégpedig a vidámabb oldala, amelyhez csak az a megjegyzés kívánkozik, hogy ha valaki valahol magára ismer — és vonatkozik a férfi olvasókra is! —, az kizárólag a véletlen műve.

Nőnapi böngésző

I'önökasszonynak szeretettel

Hogy milyenek a nők? Azt hiszem, ennek megfogalmazásához legjobb a régieket segítségül hívni. A magyar nyelv gazdag olyan szólásokban és közmondásokban, melyek nőket emlegetnek. Hogyan látja hát a nép az ő sok százéves bölcsességével lányainkat, asszonyainkat?

Először is „Az asszony nem ember", ami nem azt jelenti, amit döre férfiagyunkkal gondolunk, hanem azt, hogy nem szabad a nőktől ugyanazt a fizikai teljesítményt elvárni, mint a férfiaktól. Máris bajban vagyok. Mert ugye vannak azok a testépítő (magyarul body-buildinges) hölgyek, aztán vannak a karatézó és súlyemelő hölgyek, akiken bizony meggondolnám kipróbálni az olyasféle jótanácsokat, hogy: „Az asszonyt első ingében kell megverni" (vagyis jó, ha mindjárt a házasság után kezdi a férfi a hitvesét fegyelemhez szoktatni). De félnék kipróbálni gyakorlatban olyasféle intenciókat is, miszerint „A dió törve, az asszony verve jó". Ügy tűnik tehát, bealkonyult annak a bölcsességnek hogy „Megódd magad a szakállas asszonytól” — egyre többünk kedveli a férfias (viselkedésű) hölgyeket.

Persze az is köztudott, általában nem a nők fizikai erejének következménye, hogy oly sok házban „az asszony viseli a kalapot (a nadrágot, a süveget)". Mert ennek oka onnan eredeztethető inkábbb hogy „Gazdag lánynak böjtben is esik farsangja", s akinél a pénz, annál a hatalom, meg onnan származtatható, hogy „az asszony vagy ördög, vagy angyal", s mi férfiak inkább tűrünk, de feltétlenül az utóbbi változatot szeretnénk birtokolni. Aztán a férfi amúgy sem szívesen hadakozik az asszony ellen, kinek ..legfőbb fegyvere a nyelve".

„Jó asszony a háznak koronája". De milyen is a jó? Kiválasztásához tudni kell: „Asszonyt, vásznat ne végy gyertyavilágnál!" Emellett „Mérges asszonynak haragos a lánya". S amit nem árt, ha elfogad minden kevésbé méretes férfi: ,.Asszonyból, rosszból, uborkából mindig jobb a kisebb". Azt se árt elfogadni, hogy „Szép asszonyban kicsi hiba nem nagy kár”. Bár az is való: „Szép asszony is, ha megvénül, csúnya időt ér”. Néhányaknak adható speciális tanács is: „Legjobb olyan asszonyt elvenni, kinek az első urát felakasztották" (tudiillik, így nem mondhatja: bezzeg, szegény megboldogult, milyen remek ember volt).

A feleséget azonban a hozzáértés teszi minőséggé. „Ar asszonynak három szükséges: bő pénz, kellemetes férfi, száraz fa." Utóbbi a központi fűtéssel és a gázzal eleve megoldódik, s ha meg van pénzünk, akkor mi mások lehetnénk, mint kellemetesek. Jobb ha belenyugszunk: „Köny- nyebb az asszonyt táncba vinni, mint, ráncba szedni”, Mert n nők szeretnek szórakozni, s ezért sem árt megfogadni: Ha szemérmes is az asszony, ne bízd idegen kézre!” Nem érdemes viszont féltékenynek lenni, „Amely asszonyt félteni kell, azt ugyan hiába félted". De azért ne üljünk fel az első pletykának és a látszatnak, mert „Szép asszony, rongyos köntös, mindenütt megakad" (feltűnést kelt).

Ha aztán mégis oda a házasság, a nőktől akkor sem kell búcsút mondanunk. Jó nekünk más felesége is. Ehhez adhat ideológiai segítséget az az ismerkedéshez már bevált mondat, hogy „Asszony kend már, adhat kend már". Főleg, ha van alkalom, mert hiszen mindenki tudja, hogy „Egy asz- szony sem szemérmes a sötétben”. No és ott vannak a lányok is. „Nem mind lány, ki pártában jár”. S bár azért, mert meg akarunk inni egy pohár tejet, nem kell megvenni az egész tehenet, ha minden kötél szakad, meg lehet újra nősülni. „Friss asszony, új tűz.” S még valami: „Első gyereknek, második asszonynak aranyos a segge” (lásd Magyar szólások és közmondások, 57. oldal). Van, aztán aki másodszorra találja meg az igazit, s végre megéri „Az asz- szony csendes, a konyha rendes”, és ráébred: „Jó asszony. gyakor haszon".

Mi férfiak viszont legyünk szolidárisak a jövendő kor férfiaival, s neveljük utóbbiak örömére lányainkat. „Friss asszonynak van lusta lánya”, ezért nem okos dolog, ha az anya minden munkát elvégez lánya helyett. S el ne fogad juk: „Csak annyi esze legyen a lánynak, hogy mikor esik. ne álljon a csurgásba”. Nehogy majd vönk lemondóan legyint ve jegyezze meg lányunkról: ..Asszonnyal beszélni, lóval imádkozni...” Túl sokat viszont kár idegeskedni, mert: „Megnő a leány a pad alatt is”. Abba meg iobb beletörődnünk: „Akinek hat lánya van, bút keresni ne menjen máshová”. Gyorsan hozzáteszem: örömöt se. mert ott van az a háznál. Az időt sem érdemes sürgetni: „A jó leány farsang után is elkel”.

„Sok leány ment azóta férjhez”, mióta ezek az igazságok élnek és 1eleitődnek és feltámadnak. Ezen a napon azonban legyünk engedékenyebbek asszonyainkkal, lányainkkal mert tény ugyan „Ha az asszonyok sírnak, meanvírnak" ezúttal nyissuk meg szívünket (és pénztárcánkat), mert bár „Az asszonynak csak akkor lehet hinni, mikor liba gyénél a sírján”, hinni jó és szép, akárcsak szeretni és tisztel ni őket.

Böngészte és összeeszkáháltn egy úti sági ró

(kinek álneve TIngár Tamás) 0

0

Miskolczi Miklós:

Színlelni boldog szerzőt, avagy legkedvesebb magánleveleim

A hálás utókor mostanában kitartó indiszkrécióval nyilvánosságra hozza neves költők és írók magánlevelezéseit. Attól való félelmemben. hogy hálás utókorom nem talál elég nevesnek, vagy nem találja meg ösz- szegyűjtött leveleimet, mert azokat valamely hálátlan úttörőcsapat már elvitte a MÉH-be, még életemben szeretném közrebocsátani a legértékesebb darabokat. Rám jellemző szerénységgel és visszafogottsággal egyelőre csak a hozzám írott levelek között válogatok. íme:

„Kedves írókám, ha azt hiszi, hogy malacságaival magára hívja a figyelmet, akkor nagyon téved. Mi nem kérünk az ilyen szenny irodalomból, sőt. Felháborodva elutasítjuk. Ha tud, küldjön kettőt a legutóbb megjelent könyvéből, mert a kereszt- anyukám is szeretne felháborodni. Ha szabadna egy dedikációt is kérnem: özvegy Slambucz Dezsőnének sok szeretettel. Az árát természetesen postafordultával megküldöm. Teljes név és cím."

Eleinte küldtem. Am a posta lassan fordult. A pénzeket sohasem kaptam meg. Aminek egyenes következménye . lehet (életrajzom majdani kutatói, figyelem!) az örökös hátralék, adósság, a vég nélkül érkező fenyegetés :

„Felszólítás. A fenti számla átvizsgálása során megállapítottuk, hogy félévi tartozását nem rendezte. A tartozás rendezése végett a csatolt befizetési lapon feltüntetett összeget a kézhez vételtől számított öt napon belül szíveskedjék befizetni."

Mivel a „feltüntetett ösz- szeget” nem vettem kézhez, továbbá mert a „csatolt befizetési lapot” nem találtam a levélben, bevallom, hogy soha nem fizettem be egy fityinget sem. Kár is lett volna, mert többet sohasem kérték.

Gyönyörű, tanulságos,

ezenkívül korom kulturális színvonalát reprezentáló levél a következő:

„Húszórai kezdettel bált rendezünk, amelyre önt és kedves családját ezennel meghívjuk. 10 órai kezdettel műsorral lepjük meg vendégeinket. Vendégeink kétféle vacsorafajtából választhatnak. A-menü: disznótoros, torta, fekete. B-rnenü: májjal töltött sertésborda, torta, fekete. A menü, amely magába foglalja a műsor költségeit. 120 forint.”

Először is, utálom a disznótorost, akkor meg különösen, ha magába foglalja a műsor költségeit.

Sajátos műfajt képeznek az óraleolvasó levelei. A hálás utókor, amely már a kommunizmusban fog élni. bizonyára nem fogja ismerni a villanyóra és a villany- számla fogalmát. Ezért tartom korszakos jelentőségűnek azt a cetlit, amit az ajtó hasadékában találtam január 14-én: ..Óraállást kérek!” Mi tagadás, nem tettem eleget a kérésnek. Egy szeptemberi estén, amikor még nyíltak a kerti virágok, megyek haza, kizárom az ajtót, felkattintom a villanykapcsolót, de az előszobái lámpa sötét marad. Próbálom a konyhában, ott sem ég. Keresek egy gyertyát, és észreveszem az előszoba padlójára hullott utolsó (őszi) levelet: „Na. most jobb ?"

A jópofa levelektől az isten őrizzen meg mindenkit. A következő anzixot kedves, jó barátom küldte, természetesen a lakásomra: „Hahó, öreg buzeráns, térdig gázolunk a csajokban, miért nem jöttél, Zsuzsa nagyon egyedül van, kézcsók a feleségednek is.” Mondanom sem kell, hogy halálra röhögtem magam ezen az utolérhetetlen szellemességen, amelyet eredetiben a központi kerületi bíróság 23456 789 számú válókereseti aktájában olvashat a hálás utókor.

A barátnőm már okosabb. (A nők . mindig okosabbak.) íme:

„Elvtársi üdvözletem küldöm a szocializmust építő Csehszlovákiából. A. Antal.”

A hálás utókort kímélendő, mellékelem a szöveg megfejtését:

„Imádlak egyetlen aranyhörcsögöm. nagyon hiányzol, nélküled üresek az utcák, a strandok, a boltok, a bárok és a kolbászsütödék, sivár a strand, hideg a szél. és én vacogva bújnék, a te szőrös melledre, ahol mindig boldogságot és nyugalmat találok, puszit is adnék rá, és sietek hozzád, meg ahhoz a nyamvadt férjemhez."

Van olyan levél is. aminek megfejtését áténgedem a hálás utókornak. Ha sikerül, értesítsenek! Kerepesi temető. tizennégyes parcella.

„Akar egy jó sztorit, Író úr? Mert az én életem kész regény. Aki megírja. Kos- suth-díjat kap . . .”

Itt álljunk meg! Közlöm a hálás utókorral, hogy mindig is nagyon szerettem volna egy Kossuth-díjat. Vagy valami bármilyen más irodalmi Nobel-díjat, de sohasem jött össze valahogy, Tovább a levél:

„Adva van egy jó nő, ez én vagyok és egy kripli alak, aki visszaél a hatalmával, ez a jelenlegi főnököm, és harminc éve szeretőm, akit ki akarok csinálni. Ha segít, hálából a magáé leszek ..

Itt álljunk meg. Abban a korban vagyunk, amikor nagyon szeretném, hogy végre legyen egy jó nőm. Talán ez az utolsó alkalom. De tovább a levél:

„Ha maga nem segít, akkor egy másik íróhoz fordulok .. ."

Húha! Ez a nő nemcsak jó. de autodidakta pszichológus is. Mert ugyan melyik író törődne vele, hogy egy sztori, és vele a Kossuth-díj csak úgy a konkurenciáé legyen? Rohanok édes!

„Hohó, kis mohó! A történethez és hozzám csak akkor jut el. ha megfejti az alábbi telefonszámot: ahány lába

van a sánta lónak — két alma, meg nyolc körte, hány barack — ahányszor vizet iszik Rózsa Gyuri a Kapcsoltamban — ennyi évig tartott a hétéves háború — ennyien játszanak egy monodrámát —• hány óra van?”

A hálás utókor ebből nyilván megérti, hogy miért nem írtam meg életem nagy regényét, és miért nem kaptam Kossuth-díjat.

Végül még egy levél Ba- latonfüredről, egy ma élő magyar íróhoz, mély társadalmi mondandóval, sok tanulsággal, hogy ne csak a hálás utókornak, de a mai olvasónak is meglegyen az ő gyönyörűsége:

„Küldj pénzt sürgönyileg, ellenkező esetben váratlanul hazamegyek, szerető feleséged. Gizus.”

Nő vezette

az első személygépkocsit

Segitőkészség

Száz éve, hogy megszületett az első személygépkocsi: néhol ugyan megemlékeztek hazánkban erről az évfordulóról, úgy tudjuk azonban, hogy 1886. január 29-éről, az első személygépkocsi születésének napjáról keveset írtak a lapok. Most, a nőnap alkalmából térünk vissza ehhez az igen jelentős dátumhoz, ki is derül majd, hogy miértRégi álma volt már az embernek az olyan jármű, amely emberi erő nélkül halad, mozog. A régi definíció, hogy az utazás nem más. mint tartózkodás egy haladó felületen, bizonyára több mint 200 éve ismert, ám ezt a „haladó felületet”, amelyet nem emberi erő mozdít előre, csak jóval később találták fel. Néhány kísérletet említünk csupán. Az olasz R. Valturio 1472-ben például szél segítségével igyekezett mozgatni egy kocsit. Leonardo da Vinci a repülés mellett annak a gondolatával is foglalkozott, hogy járművet konstruáljon. A francia N. J. Kunio 1769-ben gőzmeghajtással próbált autót konstruálni. Később, 1876-ban feltalálták a négyütemű motort, amit azután 1886-ban Daimler és társai beépítettek egy motorkerékpárba. Benz, az ismert szakember ezután állította ösz- sze az első személygépkocsit. amely háromkerekű volt, motorja egyhengeres, négyütemű, 984 köbcentiméteres. 0,8 lóerős, vízhűtéses volt- Nem térnénk ki az első személygépkocsi részletezésére, de annyit még elmondanánk, hogy két ülése volt, összesen 500 kilogrammot szállíthatott, és óránként 20 kilométeres átlag- sebességgel haladt.

Nem tudni, hogy a jó öreg Benz mennyire hitt saját kocsjábani, de azt jól tudjuk, a feljegyzésekből, hogy a kocsit, a járművet első útjára a felesége, Berta vitte el 1888-ban, állítólag egyedül vállalkozott arra, hogy megtegye a Mannheim —Pfortzheim közötti útszakaszt, amely két irányban 140 kilométer, és mint a feljegyzések is bizonyítják, az utazás sikeres volt.

Büszkélkedhetnek tehát a nők, hiszen nekik volt először bátorságuk egy sokak számára teljesen ismeretlen és kissé misztikus járművel hosszabb utat megtenni.

És mi van ma? — (eheti fel a kérdést az olvasó, vajon mi a helyzet a gépkocsivezetés terén ma?

Az adatok azt bizonyítják, hogy a gépkocsivezetők közül minden ötödik nő, vagy legalábbis ennyinek van vezetői engedélye. Az a tapasztalat, hogy a férjeik, élettársaik árnyékában azonban nem élnek a lehetőséggel, és nem hajtják a családi járművet, ezért aránylag ritka az utakon a női gépkocsivezető. Pedig egyes állítások szerint a nők óvatosabbak, elővigyázatosabbak, körültekintőbbek a forgalomban. az utakon, és kevesebb balesetet is idéznek elő óvatosságuknak köszönhetően.

Ettől függetlenül az a tapasztalatunk. hogy a férfi gépkocsivezetők jobban szeretik a nőket mellettük, a jobb oldali ülésen látni, és.. .

Tóth László

(Megjelent a Magyar Szó március 3-i számában.)

— Csak ennyi ennivalót hoztál?

T"

) ”

0, sole mio!...

9f

Egy délszaki országból minden esztendő telén hat snáj- dig fiatalember érkezett az egyik folyó menti kis falunk vadásztársaságához, lőni. A falu eladósorban lévő lányai — és a már megvásároltak is — kacér tekintettel követték a sáros főutcán Alfa Rómeójukkal végigsuhanó fekete fiúkat, s esténként az a kis fogadó is megtelt a kirittyentett gyengébb nem kínálkozó képviselőivel, amelynek emeletén a külhoni vadászok megszálltak. Még a helybéli vendéglátós is igyekezett kedvükben járni azzal, hogy egy hónapnyi időre „kisegítőként” hét különböző kaliberű, illetve méretű pincérlányt alkalmazott.

Az egyik puskás azonban kilógott a sorból. Pedig ő is lőni jött, ám leginkább csak kocsikázott, s a fogadó bútorzatát koptatta. Eszébe is jutott a falu rosszainak az az ötujjas kis mondóka, mely szerint: „Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte, ez megfőzte, ez megette.. Ám, hogy a hatodik mit tett, azt nem volt nehéz kitalálni még a falu bolondjának sem: történt ugyanis, hogy az egy hónapnyi lövöldözés után alig gurult ki a megyehatáron a szép nagy autó — tetején kapitális trófeákkal —, a hét „kisegítő" pincérlány szinte egyszerre kezdett gömbölyödni. . .

— O, sole mio! — sóhajtott a fogadó vezetője, s felmondott az immáron „terhessé vált” hölgyeknek .. .

— oké —

~1

)

(