Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-08 / 57. szám
1986. március 8., szombat Nők négy földrészről Görögország: az önbíráskodó nők „Vagy tízen rontottak be a szobámba, az ágyhoz kényszerítettek, levetkőztettek, agyba-főbe vertek, majd távozásukkor azzal fenyegettek meg, hogy kinyírnak, mint egy kutyát, ha ismét erőszakoskodom”. Mindez egy 27 éves görög orvostanhallgatóval történt. Bántalmazol nők voltak, akiket mérhetetlenül feldühített, hogy noha a fiatalember két nőn is erőszakot követett el, a rendőrség — mint más ilyen esetekben is — szemet hunyt az ügy fölött és a férfit szabadon bocsátotta. Az ókori Görögországban egy nő megbecstelenítését akár halálbüntetéssel is meg lehetett torolni. A modern Görögországban ezzel szemben a nemi erőszakért kiszabott büntetések többnyire aránytalanul enyhék. A közfelfogás a nemi erőszak áldozatát megbélyegzettnek minősíti, akit a saját családja is minden erővel visszatart attól, hogy a bűntényt a rendőrségnek jelentse. Ha mégis megteszi, számolhat azzal, hogy közvetlen környezete kiközösíti, ami pedig a rendőrségen és a bíróságon vár rá, az felér egy második megerőszakolással. A rendőrségen rendszerint csak férfiak vannak, akik hajlamosak kellemetlen és megalázó kérdéseket feltenni. A bírósági tárgyaláson aztán a megvádolt férfi védőügyvédéi kérhetik a nők kizárását az esküdtszékből. A per folyamán védencük ártatlanságát hangsúlyozva rendszerint azzal érvelnek, hogy magatartásával a nő is hozzájárult a történtekhez, sőt egyenesen kívánta azokat. A nemi erőszak áldozatát Görögországban tulajdonképpen mindenki megveti — a sértett nő családja, a rendőrök, a bírák . . . Jól tükrözi a közfelfogást az 1984-ig érvényben volt törvény, amely a nemi erőszakot „társadalom elleni vétségnek” minősítette, akárcsak a közszeméremsértést, nem pedig személy elleni bűntettnek. Változást az öt éve hatalomra került Pa- pandreu-kormány annyiban hozott, hogy a nemi erőszak definícióját a „szexuális szabadság elleni bűntettre” változtatta. Mindez persze nemigen látszik gyors változást hozni. Addig viszont az elkeseredett asszonyoknak nem marad más, mint -az önbíráskodás .. . Miben reménykedhetnek a iapáí nők? A japán dolgozó nők a jövőben sem reménykedhetnek abban, hogy megnyílnak előttük a hagyományosan férfiszakmák, ám a férfiakkal szemben kétségtelenül hátrányos helyzetük hamarosan valamelyest jobbra fordul, persze, ha maguk is „férfi módra” veszik ki a részüket a munkából, s lemondanak minden női kedvezményről. Lényegében ezt tartalmazza a japán Munkaügyi Minisztérium nemrégiben elkészült irányelvtervezete. A munkát vállaló nők egyenjogúságáról rendelkező irányelveknek április 1- én kell életbe lépniük, addig széles körű vita folyik róla a szigetországban. Az irányelvek persze kötelezően semmit nem írnak elő a munkaadóknak, és semmit nem tiltanak, csupán minősítenek és javasolnak. így diszkriminációnak minősítik az olyan álláshirdetéseket. amelyekben kizárólag egyetemet végzett férfiakat keresnek, s kérik a munkaadókat, hogy ezentúl az ilyen állások meghirdetésekor ne zárják ki eleve a nőket, s ha választaniuk kell különböző nemű pályázók között, lehetőleg az illető alkalmassága és ne a neme legyen a döntő. Továbbra Is üdvös lenne azonban a nemek szétválasztása a vállalat munkájában bevezető, valamint a továbbképző tanfolyamokon — vélekedik a tokiói Munkaügyi Minisztérium, minthogy a munkaadók hagyományosan más és más magatartást várnak el férfi illetve női alkalmazottjaiktól: a fiatal férfiakat a tanfolyamokon katonás fegyelemmel a vállalat érdekében kifejtendő agresz- szív magatartásra oktatják, míg a fiatal nőkkel alázatos, szolgai viselkedést gyakoroltatnak be. Hátrányos megkülönböztetésnek minősülnek az olyan álláshirdetések is, hogy „férfiaknak 35 éves korig, nőknek 25 éves korig” — de persze ezek sem lesznek tilosak Az irányelvek egyébként sajnálatosnak minősítik azt a munkaadói előírást, hogy a fiatal női alkalmazottaknak feltétlenül a szüleiknél kell lakniuk. Mégsem lehet ezt az előírást megtiltani, mert a japán közvélemény szemében kétes hírű az a fiatal hajadon, aki önállóan lakik. A munkaadókat gyengéden kezelő, nekik csak javaslatokat tevő irányelvek egy ponton válnak szigorúvá: azok a nők, akik legalábbis osztályvezetői beosztást töltenek be vállalatuknál, nem részesülhetnek semmiféle védőintézkedésben, ami a túlórát, az éjszakai műszakot, vagy a szabadságot illeti — más szóval: viselkedjen férfiként az a nő, aki karriert akar csinálni. Nem kétséges, hogy az irányelveknek ezt a pasz- szusát a japán munkaadók magukra kötelezőnek tartják majd ... Válás zimbabwei módra A nők számára az évszázados alávetettség végét jelenti, sok férfit viszont elszánt ellenállásra késztet az új zimbabwei válási törvény. A kedélyek zaklatottsága érthető, ugyanis az új törvény alapjaiban rázza meg a hagyományos afrikai házasságot és családot, amelyben a, nők többsége egész életében szinte teljes jogfosztottságra van kárhoztatva. „A válás afrikai módra” eddig majd minden esetben a nő teljes kisemmizésével végződött. A közös vagyont elvi alapon a férjnek ítélték oda, a nőnek alig maradt egyebe, mint a válás napján éppen viselt ruhája. Mivel a férj a feleségét az afrikai hagyományoknak megfelelően a menyasszonyért kifizetett ár ellenében „megvásárolta”, a válás után gyakran a gyermekek is az ő „tulajdonába” kerültek. „Bármit keresett is egy nő, az a jog szerint a férjét illette, és bármennyit is robotolt egv nő a családjáért, az a férj érdeme volt” — összegezte az eddig érvényes, most viszont alapvető változtatásra ítélt joggyakorlatot Eddison Zvobgo zimbabwei igazságügyi és alkotmányügyi miniszter. Az új törvény a vagyon igazságos felosztását írja elő, függetlenül attól, hogy a házasságot az anyakönyvvezető előtt vagy hagyományos módon, törzsi keretek között kötötték-e meg. Sok nőt megkímélnek a gyerekeitől való kényszerű elválással járó lelki fájdalomtól: ezentúl egyedül a gyermekek érdeke dönt majd arról, hogy melyik volt házastárshoz kerüljenek. A nők helyzetét lényegesen javító, és őket a férj tulajdonából egyenjogú állampolgárrá tévő, már régóta esedékes törvényt az üdvözlő megnyilatkozások mellett máris számos bírálat is éri. Egy parlamenti képviselő — nyilván férfi — emigyen fakadt ki: „A vagyon felosztása igazságtalan, mivel a nők a válás után így gazdagabban térnek vissza a szülői házba, mint házasságkötésük előtt.” Az efféle megnyilatkozások mögött persze olyan — bizonyára nem alaptalan — férfiúi aggodalmak is rejlenek, hogy a feleségek ezentúl esetleg nem fogják szó nélkül tűrni férjuruk „hagyományos” félrelépéseit és hatalmaskodásait. Zimbabwéban a teremtés koronáinak meg kell tanulniuk a családban is lépést tartani a fejlődéssel. A főképp a ZANU-párt nőszövetségének vezetésével megerősödő nőmozgalom a kormány támogatását élvezve tántoríthatatlanul küzd a lakosság mégiscsak 51 százalékának egyenjogúságáért. A már 1982-ben életbe léptetett „nagykorúsági törvény”, amely lehetővé teszi a nőknek, hogy egyedül, férfigyámkodás nélkül intézzék ügyeiket, valamint az új válási törvény jelentős sikernek könyvelhető el az ehhez vezető úton. Egyesült Államok: le a „tökéletes növel!” Az Egyesült Államokban, ahol a nők egyenjogúsítása annyira előrehaladt, hogy sokan már a férfiak egyenjogúságát vonják kétségbe, a nőknek más gondjaik vannak, mint a világ sok egyéb részén. Itt a gyengébb nem képviselői azzal vannak elfoglalva, miként szabadulhatnának az általuk kivívott jogok révén divatossá vált teljesítménykényszer béklyóiból. „Fényes karriert akar, mintagyerekeket, tökéletes alakot, hamvas bőrt, lábainál heverő férjet, érdekes hobbit — és még csodálkozik, ha fáradt és kimerült?” — teszi fel a kérdést a „Névtelen szupernők” mozgalma. A mozgalom San Franciscóban alakult meg nemrégiben azzal, hogy megszabadítja a nőket a „tökéletes nőről'’ alkotott egyre terhesebb kényszerképzettől. „Az ember mindent nem erhet el” — véli a 37 éves Carol Osborn, a mozgalom elindítója. Ö maga férjnél van, két gyermek anyja, egy nagy közönségszolgálati társaság elnöknője, barna öves karatézó és — szerzője egy ősszel megjelenő könyvnek, melynek címe: „Ami sok, az sok”. Ha valaki pedig ezek- után még megkérdezi tőle, nem tartja-e rossz példaképnek saját magát, kifejti, hogy heti 50 óra helyett már csak 30-at tölt munkahelyén, többet törődik a családjával, és villáját is egy jóval kisebb lakásra cserélte el. Az amerikai feministák is egyre inkább tudatára ébrednek annak, hogy amiért minden erejükkel harcoltak, most ellenük, s minden nőtársuk ellen fordul. A sikeres karrier sok nő számára már nem teljes felszabadulást, hanem nyűgöt jelent. A nők „felszabadításának” egyik élharcosa, Betty Frie- dan, aki a hatvanas években még az emancipáció bibliájaként számon tartott könyvében a pokolba küldte a család intézményét, legújabb írásaiban maga is elpanaszolja, mennyire elszigetelődtek érzelmileg napjaink karriert befutott női. Egykori feministák ma azon a nézeten vannak, hogy a nők és a férfiak közötti egyenlőség jegyében hozott intézkedések gyakran magukra a nőkre ütnek vissza, mentesítették a férfiakat kötelezettségeiktől, a nőkre pedig mind pénzügyi, mind pedig érzelmi téren új terheket róttak. A „Névtelen szupernők" szívből remélik, hogy véglegesen el fog tűnni a Jane Fonda által megtestesített „tökéletes nő” modellje. Egyszerű receptjeik is vannak arra, hogyan fojthatja el a „tökéletességet” hajhászó nő ezt a vágyát: például a közlekedési dugó tétlen perceit használja fel arra, hogy elgondolkodik agyonzsúfolt napjain, s minden alkalommal vessen sanda pillantást arra, aki újabb feladattal akarja megterhelni: „Ami sok, az sok”. . . Tófh Endre: Asszonyok, gyönge nők Honnan veszitek az erőt, Ti szorgos, fürge nők? Rohantok hajnalban, korán, vár a munka száz csarnokai a föld, a gyár, az iroda, a műhely, vagy az iskola, hol áldott kezetek nyomán átalakul a nyersanyag s a sziklából is viz fakad.
