Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-01 / 51. szám

1986. március 1-, szombat JENilUl-fíTd Rendhagyó órák az erdélyi irodalomról Ötödikesek és hatodikosok a rendhagyó irodalomórán Fotó: Gál Edit A Sebes György Kereske­delmi és Közgazdasági Szak- középiskolából és a Rózsa Ferenc Gimnáziumból négy osztály, körülbelül 45—50 di­ák hallgatta meg február 24- én a megyei könyvtárban Pálfy Margit színművésznő „Kútba lököttek ingét ho­zom ..című rendhagyó irodalomóráját. A városi ta­nács művelődési osztálya, a Megyei Művelődési Központ, a Jókai Színház és a megyei könyvtár közös programjá­nak célja az iskolai oktatás színesítése, az irodalom tol­mácsolása művészi köntös­ben. A könyvtári előzetes be­mutatkozás tulajdonképpen kínálat, ízelítő, amelyen a tanárok, a művészek és a közművelődési felelősök mó­dosíthatnak, változtathatnak, s amelyből azután az iskolák kérhetik az osztályaiknak megfelelő műsort. Pálfy Margit két tragikus sorsú költőnek, az erdélyi magyar líra két kiemelkedő képviselőjének állított méltó emléket műsorával. Hervay Gizella és Szilágyi Domokos költeményei nem tartoznak Pálfy Margit Szilágyi Do­mokos versét mondja Fotó: Szőke Margit Czegő Teréz gyermekkoráról beszélget a gyerekekkel a középiskolás tananyaghoz, mégis olyan kortárs művé­szetet képviselnek, amellyel megéri, élmény a találkozás — különösen ilyen közvetí­tésben, amilyen a Pálfy Mar­gité. A romániai magyar iro­dalom e két rangos-küldöt­tének művészetét alapvető­en meghatározza a nemzeti sors tapasztalata. Lírai én­jük a mai társadalomban he­lyét és szerepét kereső, fe­lelős közösségi egyéniség. Míg Hervay a népköltészet követője, az új népiesség költője, és hangneme Pi­linszky Jánoséval rokonít­ható, Szilágyi Domokos in­kább József Attilát vallotta mesterének, magát pedig az avantgarde költőjének. Nagy ötlet volt Pálfy Margittól, hogy Hervay balladáit, si- ratóit ülve, magába roskad- va monológként adta elő, Szilágyi vádiratszerű, gúnyos verseit pedig állva, mintha szószéken lenne, úgy hirdet­te. Tartalmi és formai tekin­tetben egyaránt két olyan költőről van tehát szó, akik érdemesek — a kötelező tan­anyagon túl — a találkozás­ra. Műveik mindenképp egy­fajta „pluszt” nyújtanak a költészetre fogékony fiata­loknak. Ám a tragikus élet­érzést sugalló, az emberi lét ellentmondásaival viaskodó, megnyugvást csak a termé­szetben, a halálban lelő lí­rájuk igencsak rászorulna né­mi előzetes tájékoztatóra, be­vezetőre —, s külön azért is, mivel mindez nem szerepel a tankönyvekben —, hogy a hallgatóság megfelelően he­lyezhesse el őket a XX. szá­zadi lírában — gondolatilag, térben és időben. Az igényes bevezető — a művész vagy a tanár által —, vagy egy gondosan szerkesztett mű­sorfüzet sokat segíthetne! És az előadás élményét is elmé­lyítené, maradandóbbá ten­né. Ugyancsak a határainkon túli irodalom, az erdélyi népköltészet volt a február 26-i bemutató foglalkozás té­mája, előadója Czegő Teréz, a Jókai Színház művésze. A nénköltészet tananyag az ál­talános iskolák 5—6. osztá­lyában, így a jelenlevő gye­rekek, a 2. számú általános iskola tanulói nyilván tisztá­ban vannak a népköltészet fogalmával, műfaji jellem­zőivel. Czegő Teréz egyéni módon építette fel műsorát; s úgy vázolta fel szülőföldje, Udvarhelyszék népköltésze­tét, ahogyan azt ő maga megélte. Gyerekversikéket, kiszámolókat, mondókákat, találós kérdéseket idézett. Kedvesen, szeretettel beszél­getett a gyerekekkel; ügye­sen vonta be őket a közös játékba. Olyan időket, falu­si életképeket elevenített fel, amikor nem volt még játszó­tér, televízió, diszkó, nem léteztek a mai modern játé­kok, s ezek helyett az em­berek — kicsik és nagyok, sok generáció együtt —egy­mást szórakoztatták mesével, dallal, szájról szájra terjedő történetekkel. Beavatta a ki­csiket a kukoricafonás, -hán­tás rejtelmeibe, a korabeli udvarlási és lakodalmi szo­kásokba. A vidám történe­tek után A halálra táncol­tatott lány és Fehér Anna balladáját mondta el, majd asszonysorsokat, rossz anyá­kat idéző népballadák követ­keztek megrázó tolmácsolá­sában. A személyes élmény, ta­pasztalat és közvetlen, ked­ves stílus varázsa „célba ért”. Maguk az 5—6.-osok fogalmazták meg, miért tet­szett nekik a színművésznő irodalomórája. íme, néhány vélemény: mert „beleélte magát a költeményekbe”, „előadásmódja magával ra­gadó”, „szépen, ízesen be­szélt”, mert „olyan szép a népköltészet, annyi igazsá­got, tanulságot mond el”, „érdekes témákról szólt, s olyan korról, amely a mai gyereknek már ismeretlen”. A hálás tekintetek, a tátott szájú figyelem, az értő kri­tika az igazi elismerés. A gyerekek „vették a lapot”, élvezték ezt a rendhagyó irodalomórát, amelyen nem a megszokott tanár néni vagy tanár bácsi adta elő a tan­anyagot, hanem egy szín­művész játszott nekik, ve­lük. A bemutató foglalkozást hasznos beszélgetés követte, amelyen részt vettek az ál­talános iskolák magyar sza­kos tanárai, közművelődési felelősök és a művésznő. Mintegy húszán mondták el véleményüket a rendhagyó irodalomórák céljáról, fel­adatairól és arról, hogyan le­hetne ezt az együttműkö­dést tanárok és művészek között a leggyümölcsözőbbé, a gyerekek számára a leg­hasznosabbá tenni. Niedzielsky Katalin Gabonamúzeum Békéscsabán A cél: bővíteni a gyűjteményt A gabonamúzeum alapításának tizennegyedik évébe lépett, amikor 1985. január 1-én, a Békés Megyei Ga­bonaforgalmi és Malomipari Vállalat szervezetébe ke­rült. Az előzményekről talán annyit, hogy a múzeum társadalmi összefogás eredménye. Hosszú évekre, az ott dolgozók kemény munkájára, valamint a Békéscsa­bai Városi Tanács, a Gabonatröszt, az AGRORER, a tsz-ek, a TÖT, az állami gazdaságok anyagi támogatá­sára volt szükség ahhoz, hogy a jelenlegi múzeumi együttes létre jöjjön, melynek szakfelügyeletét tovább­ra is a Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyakorolja. A megyében — de különösen a megyeszékhelyen — sajnálatos módon nagyon kevesen ismerik a gabona­múzeum gyűjteményeit. Az idetelepített csókási szél­malom ugyan még feltűnik az erre járónak, de erre is sokszor elhangzik a „kritika”. Ki volt az, aki ide ra­katta ezt a szélmalmot, hiszen itt sohse volt szélmalom a környéken? A szélmalmokról is többet tudna meg, aki idelátogatna. Bizonnyal ámulattal hallgatná, hogy még a múlt század végén is Békéscsabán 3, Szeghal­mon 1, Gyomán 1, Dobozon 1, Békéssámsonban 2, Magyarbánhegyesen 1, Kevermesen 1, Vésztőn 1, Dé- vaványán 1 szélmalom őrölte a környék acélos szemű búzáját. A malomiparról annál is inkább többet illene tudni a megyebelieknek, mert itt az országos átlagnál jóval fejlettebb malmászat dolgozott. Hiszen erre eleve ösztönözte a malomipart a megye messze földön híres, jó minőségű búzája (Bánkúti .fajták, Gyomai tájfajta stb.). Az úgynevezett csabai tanya pedig melléképü­leteivel, berendezésével az egykori, környékbeli, 10—20 holdon gazdálkodó kisparaszti gazdaságok eszközeit, a család életének színterét mutatja be. A tervek között szerepel a gabonatárólás, a gabonafeldolgozás, tehát a malomipar megyénkbeli fejlődésének bemutatása is- Meggyőződésünk, hogy még mindig sok írásos és egyéb tárgyi dokumentum (fényképek, levelezések, tervraj­zok stb.) lappang a megye területén, közületek és ma­gánosok tulajdonában, melyek ha napvilágra kerülné­nek, segítenék a gabonafeldolgozó-ipar tudományos feltáró munkáját. Minden malomiparral kapcsolatos (a gabonatermesz­tés dokumentumai is ide értendők) anyagot örömmel fogadunk a gabonamúzeum adattára számára, örül­nénk (a tudomány nevében is), ha munkánkat, gyűj­teményeinket még többen megnéznék, látogatnák. Eh­hez kérjük a megye és a távolabbi környék mezőgaz­dasági és ipari üzemeinek, a szocialista brigádoknak, más kollektíváknak és magánszemélyeknek a megér­tését és segítségét. Cs. Szabó István múzeumvezeto Számítógép vagy öngyilkosság? Beszélgetés Dúló Károly filmrendezővel Számítógépről és gyerekek­ről filmet csinálni hálás és látványos dolog. Hiszen köz­tudott, hogy a gyerekek gyor­sabban, könnyebben tanul­nak meg a számítógéppel bánni, mint a felnőttek. Já­téknak tekintik, olyan játék­nak, amely ellenőrzi gondol­kodásukat, elképzeléseiket. Számítógépről és hazai felhasználókról filmet csi­nálni hálátlan és nem látvá­nyos dolog. Hiszen köztudott, hogy a számítógépet közel sem arra használják sok he­lyen, amire alkalmas volna. Van számítógép, de nincs al­kalmazási kultúra. Azok a gyerekek, aki Dúló Károly filmjében iskolában, táborban ismerkednek, ba­rátkoznak a számítógéppel, akik természetesen önálló programokat készítenek, már arra fogják használni a szá­mítógépet, amire való. és új lehetőségeket tárnak majd fel. Dúló Károlyt, a népszerű Tudományos és Oktatófilm­stúdió rendezőjét pályára ke­rüléséről kérdezem. — Vegyipari technikumba jártam, amikor továbbtanu­lásra került a sor, az volt a célom, hogy olyan szakot végezzek, ahol a legkimun­káltabb természettudomá­nyos gondolkodást sajátít­hatom el. Azt, hogy mit tud a tudomány a világról. így választottam a fizikát. Még korábban — úgy tízéves ko­romtól — amatőr színjátszó csoportokban vettem részt, előbb díszlettologatóként, ké­sőbb rendezőként. Ezt az egyetemi évek alatt is foly­tattam. S amikor befejeztem az egyetemet, a professzo­rom, Marx Károly felhívta a figyelmemet, hogy a film­gyár fizikust keres. Az akko­ri stúdióvezető, György Ist­ván úgy látta biztosítva a te­rület ismereteit, ha termé­szettudományi végzettségű embereket tanít meg filmez­ni. így kerültem a filmgyár­ba vegyészkollégámmal, Kab- debo Györggyel együtt. Vé­gigjártuk a filmcsinálás fá­zisait — asszisztensként kezdtük, majd oktatófilmek dramaturgjai, később ren­dezői lettünk. S aztán — úgy 10-11 éve — bíztak meg ön­álló filmek készítésével. — Milyen a közérzete? — Azt hiszem, az a dol­gunk itt a népszerű tudo­mányos flimstúdióban, hogy elmondjuk, milyen a világ, és hogy próbáljunk meg vál­toztatni rajta. Akkor csiná­lunk jó filmet, ha a konkrét tudományos témánál általá­nosabb közlendőnk is van. Az a film, ami az én elvá­rásaimnak megfelel, még nincs kitalálva. Van ugyan gyakorlat az egyszeri képle­tek bemutatására, de a mi világunk csak egyre bonyo­lultabb képletek és ellent­mondások feltárásával is­merhető meg. — Milyen elképzelései van­nak? — Van néhány elfogadott forgatókönyvem. Az egyik­nek Tér a címe, s az ember által mesterségesen létreho­zott építészeti terekkel fog­lalkozik. A mai tudomány és filozófia által kimunkált tér fogalmát próbálja kézzelfog­ható közeibe hozni. A népi építészeti hagyományokról szólna egy másik munkám, a Kós Károly által megkezdett útról, a népi építészet fel- emelkedéséről, és a maga­sabb művészetbe való integ­rálásáról. Most készül for­gatókönyvem a társadalmi azonosságtudat zavarai kér­désköréből. És van egy tíz éve érlelt témám — 1983 óta jóváhagyott forgatókönyvvel — az öngyilkosságról, erről a társadalmi problémákkal összefüggő szövevényes je­lenségről. Az egyszeri szála­kat könnyű volna a szöve­vényből kiemelni, de ha használni is akarok, márpe­dig szeretnék, sokkal bonyo­lultabb a feladat. A problé­ma olyan összetett, hogy csak lényeges összetevőivel szabad ábrázolni. Ennek pe­dig terjedelmi igényei is vannak. Nagyon szeretném ezt a filmet elkészíteni. — Ezek a témák nem ép­pen az elméleti fizika köré­ből valók! — Nem szakadtam el az eredeti szakmámtól sem. De már filmesként elvégeztem a szociológiai szakot is. S a szociológia és a film érint­kezési területéről doktorál­tam: a ’70-es években ké­szült mezőgazdasági témájú filmek elemzése volt a té­mám; azt vizsgáltam, hogy a valódi társadalmi folyamatok mennyire olvashatók ki a művekből. Hiszen alig volt még réteg, amely ilyen nagy változáson ment keresztül, mint a magyar parasztság. K. M. MOZI Poszeidon katasztrófa Amióta a műfaj létezik, azóta foglalkoztatja az író­kat, a filmeseket az egy­másra utaltság tragikuma. Mit tesz (vagyis hát mit te­het) az egyén, ha kényszer- helyzetbe kerül, ha valami­lyen külső kényszerítő erő hatására, minden segítség­től elzárva kerül össze vad­idegen emberekkel. Hogyan tör felszínre az addig elfoj­tott félelem, agresszivitás, hősiesség, virtus, szeretet- szomj, irtózat, más hasonló érzelem, indulat, a lélek szennyes, vagy nemes tartal­ma. Ahogyan a film eljutott a technikai tökéletesség kor­szakába, úgy kezdtek elsza­porodni a mind fantasztiku- sabb (s nem egyszer kény­szeredetten művi, túlzottan is kitalációs) olyan történe­tek, amelyeket összefoglalva katasztrófafilmeknek is ne­veznek. Régi a mondás: baj­ban ismerjük meg igazán egymást. S ha ez a baj fatá­lis és rettenetekkel teli, ak­kor igazán! Mint amikor ki­gyullad egy felhőkarcoló.. . Ugye, emlékeznek a Pokoli torony című amerikai film­re? Vagy amikor a hóvihar­ban elakadt Orient Expresz- szen gyilkosság történik ... Agatha Christie klasszikus krimijéből is nagyszerű film készült, bár abban a lélek katasztrófáira helyeződött az alkotói hangsúly. És most egy újabbal gyarapodik a sor; Paul Gallico regényéből Ronald Neame rendezte meg a Poszeidon katasztrófa cí­mű színes, amerikai filmet. A történetből — hiszen egyik lényege ezeknek ép­pen az, hogy izgulnia illik a nézőnek — azért áruljunk el egy keveset. Nos, a címből már ki is derül a lényeg. A „címszereplő” egy óceánjáró luxushajó (némi malíciával: akár a Titanic, akár a Lusi­tania is lehetne .. .), amely New Yorkból Athén felé tart. Valahol a Földközi-ten­geren értesül a kapitány ar­ról, hogy nagy erejű vízalat­ti földrengést észleltek, ami­nek következtében hatalmas szökőár közelít a hajó felé. A bajt csak tetézi, hogy a hajótulajdonos felelőtlensé­ge miatt használhatatlan a luxushajó stabilizá tor-rend­szere is. Éppen az új év első pillanataiban következik be a katasztrófa; a Poszeidon (amelyet ugyebár a tenger, a villámlás és a földrengés ókori istenéről neveztek el!), a feje tetejére áll. Egy „száműzött” lelkész vezetésé­vel (Gene Hackman csodás alakításában) megindul a mentés... Mint minden ilyen és ha­sonló film, ez is telistele van parádés szerepekkel, és — nagyszerűbbnél nagysze­rűbb alakításokkal. A szí­nészek zöme nem nagyon is­merős a hazai moziközönség előtt, mégis hadd említsük meg Red Buttons (Martin), Ernest Borgnine (Rogo), Shelley Winters (Belle) és Caroly Lynley (Monnie) ne­vét. Nos, izgalomra is van elég alkalmunk. S bár a he- piend nem marad el, a jól alakított cselekmény szám­talan meglepetéssel szolgál, így aztán nem támaszkodha­tunk rutinunkra, aligha tud­juk kitalálni, ki éli túl, ki merül majd a hullámsírba ... S még egy megjegyzést. Az amerikai filmet szerencsére nem szinkronizálták. Igen kevés szöveg hangzik el a közel kétórás filmben; az eredeti angol szöveg plaszti- kusabban fejezi ki azokat az árnyalatokat, amelyek nél­kül szürkébb is lenne ez a lendületes, szórakoztatni is tudó film. (N. L.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom