Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-27 / 73. szám

1986. március 27., csütörtök Folytatta munkáját a CSKP-kongresszus A Központi Bizottság poli- tikai beszámolójáról és Csehszlovákia társadalmi­gazdasági fejlődésének öt év­re, illetve a század végéig terjedő távlati programjáról szóló vitával folytatta mun­káját szerdán Csehszlová­kia Kommunista Pártjának XVII. kongresszusa. A kül­döttek véleményt mondtak a párt szervezeti szabályzatá­ban javasolt módosításokról is, amelyek a változó, bo­nyolultabbá váló helyzetben magasabb követelményeket támasztanak a párttagság­gal szemben. Az eddig elhangzott felszó­lalásokban méltatták az el­múlt tizenöt év alatt elért eredményeket, sokan beszá­moltak szűkebb környezetük és munkaterületük helyzeté­ről, tovább adták a másutt is hasznosítható, de eddig csak szűkebb körben alkal­mazott bevált megoldásokat. Kritikusan elemezték a még fellelhető hiányosságokat, a gyorsabb fejlődést gátló aka­dályokat. A CSKP XVII. kongresz- szusán részt vevő külföldi vendégek, a kommunista és munkáspártok, szocialista és szociáldemokrata pártok, a haladó nemzeti mozgalmak küldöttségei szerdán ország­szerte ipari vállalatoknál, mezőgazdasági termelőszö­vetkezetekben és kutatóinté­zetekben tettek látogatáso­kat. Gorbacsov bírálta az USA Szidra-öbölbeli provokációját Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára szerdán éles bírálatban részesítette az Egyesült Államok Líbia- ellenes provokációját, és ja­vasolta, hogy a szovjet, il­letve”'az amerikai hadiflottát kölcsönös alapon vonják ki a Földközi-tengerről. Kijelentése azon a díszva­csorán hangzott el, amelyet az SZKP KB, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának El­nöksége és a szovjet kor­mány a Kreml nagy palotá­jában Sadli Bendzsedid algé­riai elnök, a Nemzeti Fel- szabadítási Front (FLN) fő­titkára tiszteletére adott. Az Egyesült Államok cse­lekedetei kihívást jelentenek a világ közvéleményének egésze ellen, az általánosan elismert civilizált kapcsola­tok lábbal tiprását jelentik. Ez a politika regionális vi­szályokat provokál, veszé­lyezteti a nemzetközi békét és biztonságot — jelentette ki az SZKP KB főtitkára. A tények kétségbevonhatatla- nul bizonyítják: nem vélet­len incidensről, hanem előre kitervelt és átgondolt „bün­tető” akcióról van szó — mondotta Mihail Gorbacsov, majd kijelentette, hogy a Szovjetunió elítéli a Líbia- ellenes agresszív cselekede­teket, és szolidáris a líbiai néppel. A Szovjetuniónak elvben nincs szüksége arra, hogy hadiflottáját állandó jelleg­gel a Földközi-tengeren tart­sa, erre csak egyetlen egy ok miatt kényszerül. Nevezete­sen azért, mert a 6. ameri­kai flotta a szovjet határok közvetlen közelében tartóz­kodik. Ez a flotta atomtölte­tű rakétákkal van felszerel­ve, és veszélyezteti a Szov­jetuniót, a Szovjetunió szö­vetségeseit és barátait. Ha a Földközi-tengertől több ezer kilométernyire le­vő Egyesült Államok kivon­ná innen flottáját, úgy, vele egy időben, ezt megtenné a Szovjetunió is. Készek va­gyunk haladéktalanul tár­gyalásokat kezdeni erről a kérdésről. Sadli Bendzsedid algériai elnök Moszkvában megbeszélést folytatott Mihail Gorbacsovval fitelefotó) Mitterrand megindította az ellentámadást A szerdai minisztertaná­csi üléssel Franciaországban elkezdődött a hatalmi kötél­húzás az új jobboldali kor­mány és a szocialista párti Mitterrand elnök között. Mitterrand bejelentette, hogy alkotmányos jogával élve az új parlament jövő heti megnyitásakor üzenetet intéz a nemzetgyűléshez, s közölte Chirac miniszterel­nökkel, hogy nem ír alá olyan kormányrendeleteket, amelyek nem jelentenek elő­relépést a meglevő szociális vívmányokhoz képest. Mitterrand az első kabi­netülésen tapasztalt engedé­kenysége után ezzel megin­dította az ellentámadást. A másfél órás minisztertaná­cson kifejtette, hogy az V. köztársaság hagyományai szellemében nem ellenzi a rendeletek igénybevételét törvényhozás helyett. Leszö­gezte viszont, hogy csak kor­látozott számban ír alá ren­deleteket, és csak pontosan körülírt tárgyban, hogy „tiszteletben tartsuk a par­lament jogait”. Ami pedig a szociális témájú rendele­teket illeti, ezeket csak ak­kor írja alá, ha a mai álla­pothoz képest haladást je­lentenek. Ezzel például ki­zárta az elbocsátások előze­tes állami engedélyezését el­törölni kívánó rendelet ki­adásának lehetőségét — a kérdést az új kormány kény­telen lesz parlamenti vitára bocsátani. Hz FKP KB elemezte a választások tapasztalatait A Francia Komumnista Párt Központi Bizottsága kétnapos ülésen vitatta meg a nemzetgyűlési-tartományi választások tapasztalatait, és határozatában leszögezte: a párt irányvonala az újabb választási visszaesés ellené­re változatlan marad. A 25. kongresszuson kitűzött irány­vonal gerince: a tőkés vál­ság gyökeres változtatások­kal való leküzdésének prog­ramja köré kell tömöríteni a népi tömegeket. A KB je­lentését a 142 tagú testület öt tartózkodás mellett fo­gadta el. A KB jelentésében a bel­politikai helyzetet Paul Lau­rent, a PB tagja elemezte. Rámutatott, hogy a válasz­tások eredménye jobbrato- lódást mutat. Jelentős par­lamenti képviselethez jutott egy fajgyűlölő, fasiszta jel­legű párt, a Nemzeti Front. Mellette és belső ellentétei dacára,, 44,5 százalékot szer­zett az RPR—UDF koalíció egyszerűen azért, mert hasz­not húzott a szocialista párti kormányzat iránti kiábrán­dulásból. Miként a visszaesés okai­nak elemzésében, úgy az új stratégia kitűzésében is ér­vényes marad a 25. kong­resszus irányvonala, mon­dotta Laurent. Az FKP KB úgy véli, a pártban megvan a kellő erő ahhoz, hogy ne csak új megoldásokat kínáljon a tőkés válság leküzdésére, hanem meg is nyerje hozzá a dolgozó tömegek támoga­tását. Időzített incidens Valószínű, ritkán fordul elő, hogy egy segélyt előbb engedélyezzenek — mint hogy azt egyáltalán kérjék! Márpedig a jelek szerint pontosan ez történt a Wa­shington által most Hondu- rasnak folyósítandó húsz­millió dolláros rendkívüli katonai segély esetében, amelynek szándékát a hét elején jóval korábban nyil­vánosságra hozták fehér házi források, mint hogy azt hondurasí részről hivatalo­san előterjesztették volna. Az időzítésen túlmenően persze a hondurasi segély háttere a sokkal fontosabb — ám korántsem tisztázot- tabb — tényező. A wa­shingtoni indoklás szerint a hirtelenjében átutalt millió­kat a nicaraguai csapatok „betörése” következtében ki­alakult válsághelyzet indo­kolja, Amerikai vádak alap­ján ugyanis a managuai kor­mányerők sorozatos támadá­sokat intéztek a kontrák hondurasi területen levő tá­maszpontjai ellen, s „to­vábbi zászlóaljak állnak ké­szenlétben” a határtérség­ben. Nem támasztja alá az amerikai állításokat az az ellentmondásosság sem, amivel a tegucigalpai veze­tés reagált (a hondurasi kormányszóvivő először egyenesen „félrevezető pro­pagandának” nevezte a Pen­tagon által is elfogadott ver­ziót). Megfigyelők szerint azon­ban a legújabb Managua-el- lenes lépéseknél nem is annyira a kissé átlátszó in­doklás vagy a megalapo­zottság- körüli kérdőjelek az igazán érdekesek, ftenem az egész „behatolás-válság” időzítése. A nicaraguai had­sereggel szemben felhozott vádak ugyanis — aligha vé­letlenül — éppen annak_ a vitának az előestéjén tetőz­tek, amelyeket a szenátus szerdán kezdett a kontrák­nak nyújtandó segély ügyé­ben. A képviselőházban múlt héten elszenvedett szavazási vereség után a Reagan-adminisztráció a je­lek szerint a hondurasi ese­Nora Astorga, Nicaragua ENSZ- kápviselője New Yorkban cáfol­ta azokat az amerikai vádakat, hogy nicaraguai csapatok hatol­tak hondurasi területre (Telefotó) mények kapcsán akarja a maga javára fordítani a hangulatot, s megnyerni in­dítványának az ingadozó szenátorokat. Az igyekezetét cseppet sem befolyásolja az a határozott tagadás, amely- lyei Managua az egész „ha­tárincidens” ügyét kezeli. A Fehér Ház szándéka nyil­vánvaló, hiszen amennyiben a kontrák segélyezésének javaslata ismét hajótörést szenved, akkor — legalább­is hivatalos, a kongresszus áltaj jóváhagyott formában — nehéz lesz egy újabb menetben kierőszakolni a vitatott százmillió dollárt. Szegő Gábor * * * A nicaraguai külügyminiszté­rium hivatalosan cáfolta, s alaptalan rágalmazásnak minő­sítette az amerikai kormánynak azokat az állításait, amelyek szerint a sandinista néphadse­reg alakulatai behatoltak Hon­duras területére. Dániel Ortega nicaraguai és Jósé Azcona del Hoyo hondu­rasi államfő kapcsolatban állt egymással az elmúlt napokban, s ez egyúttal a két ország kö­zötti normális viszony fenntar­tását is bizonyltja — mutat rá az állásfoglalás. II Magyar Népköztársaság szolidáris Líbiával A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felhatalmaz­ták az alábbiak közlésére: A Magyar Népköztársaság Kormánya mélységes aggo­dalmát fejezi ki a líbiai par­tok mentén keletkezett fe­szültség miatt. Az amerikai katonai ak­ciók nyilvánvaló célja, hogy megfélemlítsék a független, el nem kötelezett Líbiát, az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének egyik tagállamát- A fegyveres konfliktus nem­csak a líbiai nép békéjét és függetlenségét fenyegeti, ha­nem rendkívül veszélyes kö­vetkezményekkel járhat a Földközi-tenger térségére, szélesebben véve a nemzet­közi béke és biztonság ügyé­re is. A Magyar Népköztársaság szolidáris Líbiával, s kifeje­zi reményét, hogy az Egye­sült Államok józan önmér­sékletet tanúsítva lépést tesz a katonai akciók haladékta­lan beszüntetése, a térség­ben kialakult feszültség megszüntetése, a vitás kér­dések békés úton történő rendezése érdekében. Losonczi Pál látogatása Szolnok megyében Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, az Elnöki Tanács elnöke szerdán Szolnok megyében tett látogatást. A megye ha­tárában Majoros Károly, a megyei pártbizottság első titkára és Mohácsi Ottó megyei tanácselnök üdvözöl­te. Az Elnöki Tanács elnöke Szolnokon a pártszékházban a megyei párt-végrehajtó bi­zottság tagjaival találkozott, s meghallgatta Majoros Ká­roly beszámolóját a 450 ezer lakosú alföldi megye politi­kai, gazdasági és kulturális életéről. Ezt követően vendéglátói társaságában Martfűre in­dult, ahol elsőként a nö­vényolajgyárat kereste fel. Losonczi Pál programja a látványosan fejlődő Szolnok megyei település másik nagyüzemében, a Tisza Ci­pőgyárban folytatódott, majd a Zagyvarékasi Béke Ter­melőszövetkezetet látogatta meg, ahol a megye mező- gazdasági nagyüzemeinek ve­zetőivel találkozott. A más­félórás eszmecserén szó esett a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok előtt álló feladatokról, valamint Szol­nok megye mezőgazdasági fejlődéséről, jelenlegi gond­jairól, s az ezek megszünte­tésére hivatott tennivalókról. Lázár György programja Heves megyében Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnöke szerdán Heves megyébe lá­togatott. Egerben, a párt­székházban Barta Alajos, a Heves megyei pártbizottság első titkára és Maróti Sán­dor, a megyei tanács elnök- helyettese fogadta. A kor­mány elnöke a megyei párt­végrehajtóbizottság tagjai­val időszerű politikai, gaz­dasági kérdésekről folytatott megbeszélést, s tájékoztatót hallgatott meg a 344 ezer lakosú megye politikai, gaz­dasági és kulturális életé­ről. Lázár György ezután fel­kereste az Egri Finomszerel­vénygyárat, majd a gép- és műszeripari szakközépiskolá­ba látogatott. A kormány elnöke délután Egerben, a műemléki belvá­rosban tett sétát. A Dobó té­ren, a nemrég felépült új piaccsarnokban és a műem­lék épületek között kialakí­tott hangulatos sétálóudva­rokon át Varjú Vilmos vá­rosi tanácselnök kalauzolta a vendéget. Lázár György Heves me­gyei programja a megyei pártbizottság székházában zárult, ahol gazdasági veze­tőkkel folytatott eszmecserét időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről. MarAthy László Csongrád megyében Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnök- helyettese szerdán látogatást tett Csongrád megyében. Szegeden, a megyei párt­székházban a helyi párt- és tanácsi vezetők fogadták. A megbeszélésen Szabó Sán­dor, a megyei pártbizottság első titkára beszámolt a me­gye gazdálkodásának ered­ményeiről és gondjairól. A Politikai Bizottság tagja ezután felkereste a Magyar Tudományos Akadémia Sze­gedi Biológiai Központját. Délután a Szegedi Akadé­miai Bizottság székházában tudománypolitikai tanácsko­zást rendeztek, amin Ma­róthy László mondott zár­szót, és válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Dusán Cskreblcs Fejér megyében A hazánkban hivatalos ba­ráti látogatáson tartózkodó Dusán Cskrebics, a Szerb Szocialista Köztársaság el­nökségének elnöke kíséreté­vel együtt szerdán Fejér me­gyével ismerkedett. A láto­gatásra elkísérte Szabó Imre ipari minisztériumi állam­titkár, Györke Sándor, ha­zánk belgrádi és Milovan Zi- dar, Jugoszlávia budapesti nagykövete. Az Ikarus székesfehérvári gyárában Barts Oszkárné, a Fejér megyei pártbizottság első titkára és Bállá Károly igazgató fogadta a vendége­ket. Tájékoztatták a delegá­ciót a megye fejlődéséről, valamint az évente 14 ezer autóbuszt előállító nagyvál­lalat tevékenységéről. Ez­után gyárlátogatás követke­zett. A látogatás délután a 15 ezer hektáron gazdálkodó Agárdi Mezőgazdasági Kom­binátban folytatódott. Itt Dobóczki István mezőgazda- sági és élelmezésügyi minisz­terhelyettes és Ozvald László, a kombinát vezér­igazgatója fogadta a küldött­séget. A vezérigazgató ismer­tette a fő ágazatok tevé­kenységét, majd a vendégek megismerkedtek a kombinát Elza-majori tehenészetének munkájával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom