Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-01 / 27. szám
NÉPÚJSÁG 1986, február I., szombat Tóth-Máté Miklós: Szerződtetés Egy kora tavaszi napon Csutorjai hozza a hírt Tóföldinek, hogy Boócz- Sebestyén, a cselevári Újházi Ede Színház igazgatója beszélni akar vele. — Ott táborozik a Tátra- csúcsban — mondja Csutorjai —, már több színésszel is tárgyalt, téged is biztosan szerződtetni szeretne. — És te... ? — néz rá Tóföldi. — Semmi ... — vonja a vállát Csutorjai —, de különben sem mennék. Nagyobb szerepeket ott sem adnának, akkor meg minek ■ . . Nehezen mozdulok már, ez az igazság, megpróbálok itt legyökerezni. Amíg Tóföldi siet a Tát- racsúcsba. gondolatban sorra veszi az előnyöket. A cselevári színház kétségtelenül nagyobb, jelentősebb, mint a mezőcsalánosi, és közelebb is van a fővároshoz. Talán onnan jobban becserkészhető a film. a televízió, a rádió. De ami mindennél fontosabb, ott nincs Zselatin! Olyan érv ez, amely mindenképpen a cselevári színház felé billenti a mérleg nyelvét. Annak a szörnyetegnek még a látása is kibírhatatlan, hát még a rendezése! De egyébként is? Mit játszott ő itt? Nem túlzottan jelentős szerepeket, ettől csak jobb jöhet . . . Igaz, talán jönne itt is, de Zselatinnál még egy főszerep is feléi- egy kisebb börtönbüntetéssel, hát nem. azt nem . . . Akkor inkább Cselevár. A presszóba lépve rögtön észreveszi Boóczot, aki úgy nyúlik elő a színészek csokrából, mint mezei virágok közé tévedésből kötött kardvirág. Megnyúlt feje. hosz- szú, csontos alakja is ezt az asszociációt kelti, de még inkább pozíciója, mely természetszerűleg élesen elkülöníti a többiektől— Ülj le — veti oda Tóföldinek, mely felszólításban az is benne rejlik, hogy várjon a sorára. Tóföldi kedvetlenül ül le. őszintén szólva nem erre számított, nem ilyen „börzére”, hanem négyszemközti beszélgetésre, ahol csak ő és Boócz. . . Már hajlana rá. hogy Kihagyja ezt az egészet, de akkor ismét eszébe villan Zselatin a Krétakörrel .. . Nem, jobb. ha mégis marad. — Mit hozhatok? — lép hozzá Saci. — Üdítőt — mondja Tóföldi átgondoltan. Nem célszerű ilyenkot- sört, netán konyakot rendelni, mert azt találja hinni Boócz, hogy megrögzött alkoholista. Ezen a pályán még a látszólag „Vers. fájó szépség...” — írja Bartalis János, a nemrég elhunyt erdélyi költő, akit Kosztolányi Magyar Whit- mannak nevezett, Kolozsvár és Kosály énekese, páratlanul eredeti, és különös hangulatú lírát teremtett, s mégsem ismerjük őt eléggé. Költészete még indulása idején nagy feltűnést keltett. Bartalis igen sok verse, fél évszázaddal megjelenésük után is igen frissek, időszerűek, hiszen ez a líra nem a titok és az öntudatlanság állapotába zuhant költő látó- másvilága. hanem értelmi eszközökön is alapuló, kezdetben szemléleti jellegű, majd egyre harcosabb humanizmus. Bartalis lírája humanista líra, az egyetemes ember humanizmusa fakad belőle. Annak az embernek a hangja szólal meg, akit elküldenek a háborúba ölni. találkozik a másik katonával, s mindketten ott állnak fegyverrel a kézben, és becsapottam A becsapott ember vallomása ez. aki időről időre magányba kényszerül, s Kosály lesz a menedéke, ahol felépít magának egy vergi- liusi világot. Itt Dés mellett él és gazdálkodik, de nem jelentéktelen dolgoknak is jelentősége van, sőt, olykor azoknak a legnagyobb! Hörpölgeti az üdítőt, és félszemmel Boócz „holdudvarát" mustrálgatja. Nagyon haloványnak tetszik- Vezető színész egy sincs közöttük, csak olyan örökké elégedetlen „közkatonák". Egyedül Búzás fénylik ki, jó színész, de ebben az évadban csak két jelentéktelen szerepet játszott. Igaz, eléggé behatárolt a szerepköre. Paraszthős, kis tájszólással, de nagy indulatokkal. Boócz most éppen vele tárgyal, Tóföldi közelebb húzódik, nem árt, ilyenkor odafigyelni. — Még nem alakult ki a műsorterv — mondja Boócz —, de annyi biztos, hogy az Elektrával nyitunk . . . „Mi mással?” — gondolja Tóföldi, és ahogy végigpásztáz az arcokon, nem lát rajtuk meglepődést. Elektra, egyenlő Boócz-házaspár. ezt mindenki tudja. Nem maradhat ki ebből Cselevár sem. — Elektra — mondja Búzás —. de hát mi van nekem az Elektrában ? — Rád természetesen más feladat vár — nyugtatja Boócz —, nagyon érdekes feladat.. — Éspedig? — jön izgalomba Búzás. — Sárarany — mondja Boócz —, most dramatizálják a színház számára. De hiába minden, ha nincs Túri Danink. Na, mit szólsz hozzá? — Ez biztos?! — Mondom, hogy dramatizálják. Remélem, elkészül vele addig az író. Tirpák Rafael. A nevét biztosan ismered. — Tirpák? Hogyne . . — mondja bizonytalanul Búzás. — És mi lesz. ha nem készül el vele? — Erre is gondoltunk — mondja Boócz —. mi mindenre gondoltunk- Utóvégre ő is csak egy ember, megbetegedhet. meghalhat, mit tudom én. Abban az esetben egy másik Móricz-mű bemutatását tervezzük. — Melyiket? — Űri muri. Na. mit szólsz hozzá? — Nem rossz — mondja Búzás —, az nem . . . — Na látod — veregeti meg a színész asztalon pihelehet ez menekülés, hanem csupán menedék: „Ne bántsatok. Bartalis falun él és kenyeret keres. Kaszál, kapál, fúr, farag. Kaszacsengés! Kapapengés! Víg aratási dal! Fürj! Pity pala tty! Engem csak a párom segít. Ö. meddig élsz még így. barátom?" 1920-ban költözik feleségével együtt Alsókosályra. ahol 13 esztendeig élnek, majd Magyarországra jön, tanár lesz. 1941-ben térnek vissza Kolozsvárra. könyvtárosi teendőket lát el. Harmadik kötete után, 1943-ban jelenik meg első gyűjteményes kötete A mezők áldása címmel. Aztán egy időre ismét a ko- sályi magány, majd Kolozsvár újból. 1955-től sorra jelentek meg kötetei, egyre nagyobb elismerésnek örvend. A versválogatás Bartalis egész líráját akarja áttekinteni. hogy a legjobbakat nyújtsa át az olvasónak. Különösen szép Bartalis öregkori lírájából való váloganö nagy öklét Boócz —. kellesz, nagyon is . .. Buzáson látszik, hogy erősen töpreng. És ha egy színész töpreng szerződtetés közben, az nem jó jel. Boócz is érzi ezt, tudja, hogy valami kell még. valami súlyos érv, amivei végképp Cselevárra terelheti Búzást. — Egyébként — mondja látszólag közömbösen —, úgy hírlik, hogy a következő évadtól Zselatin lesz itt az igazgató, természetesen megtartva főrendezői beosztását is. — Micsoda?! — Búzás felkapja nagy bikafejét, és nem kétséges, hogy az indulat. ami a szemét sötétíti, máris rokon a Túri Daniéval— Te hogy vagy vele? — kérdezi ravaszul Boócz. mintha nem hallotta volna Búzás iménti kifakadását. — Mi ? Hogy én, hogy vagyok vele? Ahogy a rabszolga lehet a rabtartójával, jobbágy a földesurával, oroszlán az idomítójávaL. .. ! Soroljam még?! — Ne sorold — mondja nagylelkűen Boócz —, azt hiszem, világos . . . Szavaidból úgy vettem ki, mintha nem kedvelnéd túlságosan. — Nem — hörgi Búzás — nem... És ha még igazgatót is csinálnak belőle, nekem itt semmi keresnivalóm. Mit mondtál? Sárarany? A közlés természetesen Tóföldit is érzékenyen érinti. Zselatin mint igazgatófőrendező, ez a legnagyobb csapás, ami egy színházat érhet! Nincs az a tűzkár, jégverés, földrengés, ami ezzel egyenértékű Az a mérgezett lelkű zsarnok képes lesz bábokra cserélni a színészeket. Gólemekre, robotemberekre. Szerkezetek mozognak majd a színpadon számítógépes programozással, elektronikus zenére- Na, nem! Százszor inkább az „elektrás" Boócz! Amikor Tóföldire kerül a sor, Boócz már fáradtnak látszik. A harmadik kávéját kavargatja, az óráját nézi. de azért a mosolya változatlanul frissen virít. Boócz a mosolygós fajtából való. Arcát színes térítőként takarja be a mosolya, fellebben- teni lehetetlen. Nem oktontás. amely témavilágát tekintve még inkább kiszélesíti az ifjúkori lírát jellemző humanizmust azzal a bölcsességgel, amely két világégést megért ember élettapasztalata, a „kosályi bukóli- kák" világába való húzódás tanulsága. Emberi kötések példázatát emeli fel. a honi tájhoz való ragaszkodás szükségességét hirdeti, s közben minden bajban csak menedéke lehet a vers. „Bemenekülők a szobába. Rakom a tüzet. A fahasáb sír. A láng lobog. Halállobo- gással ölel az árny. Az ablakon kinézek. A hó pihéz. Az ágak hallgatnak. Es nagy, szürke zuhanással hull, szakad az alkony. — írja az Alkony című versében. A Nem kell címűben pedig így: „Egy nép szánt körültem, és vet szívéből a homokba élő magot, én lehajlok a bús, fáradt földre, és megcsókolom a vérző homokot." Az öregkor lírája a szép. hosszú ősz. dicsérete. Legszebb darabjai: Megjött az ősz. Messze vagyok. Idő. idő!. Vállamon őszi virágok. Anyaföld. s néhány alkotás, amely a tavaszt dicséri a szép őszt megért ember bölcsességével. Különösen megkapó a himnikus hangvételű költeménye: Tavasz Kosály felett. Bartalis János, aki 1893. július 29-én született a Brassó közeli Apáca községben. tíz éve nyugszik a há- zsongárdi temetőben. Fülöp Csaba diság egy ilyen terítő ezen a pályán, hiszen alá lehet, seperni minden érzéskaca- tot, gondolatfoszlányt, gyűlöletpiszkot, hogy a gyanútlan szemlélő semmit se vegyen észre. Csak ezt a színes térítőt, mely a biztonságos nyugalom és a rend benyomását kelti. — Először a főiskolai vizsgádban láttalak — mondja Boócz —, tetszettél . . . — Köszönöm — mondja Tóföldi. — Jó fejed van — mondja tovább Boócz —, kifejező jó fejed • . . És ez nagyon fontos. Ha egy kifejezéstelen fej jön be a színpadra, az nem tud érdekelni. Pac- ni. Egybemosódik a háttérrel. Tóföldi bólogat. „Jó fej — gondolja —. maszlag. Jó nyelv, az kell ehhez a szakmához. Nem is egy. mert az hamar elkopik . . . Legalább féltucat hosszú, selymes tapintási!, nagy csapásszámú, finom "birizgára« van szükség, hogy cserélgetni lehessen." — Mondja csak, Tóföldi — szólal meg váratlanul Boóczné, az „örökös" Elektra —. mondták már magának. hogy hasonlít • . . — Igen, többször is — vágja el a kinyilatkoztatást Tóföldi, és közben átfut az agyán: helyben vagyunk. — Igaz is — mondja Boócz —, valóban meghökkentő ez a te Ady-hasonló- ságod. He ... he . . . he . .. Az embernek kedve lenne egy autogrammot kérni tőled. — Öh, Ady — sóhajt Boóczné —, a költészet prófétája ő nekem. Mózese. Ézsaiása. Ezékielje- Megfog, megigéz. elgyötör. Térdre kényszerít, imára ösztönöz. Olykor álmodom is vele. Táltos nagy lovon vágtat a csillagok között, csak úgy pőrén, a ló sörényébe kapaszkodva .. . „Tulajdonképpen — gondolja Tóföldi —, most kit akartok szerződtetni ? Adyt, vagy engem ?” — Eltértünk a tárgytól — mondja Boócz, mintha sejtené Tóföldi lázongó gondolatait —, de azért nem oly messzire, hogy ge tudnánk rögtön visszatérni. Ugye, a kezdő fizetést kapod itt? — A kezdőt — mondja Tóföldi. — Nézd, én hozzácsapok kétszázat. Nem nagy pénz, de évad közben még emelkedhet. — És a szerepek ? — kérdezi Tóföldi. r— Ja. a szerepek. . — húzza a szót megfontoltan Boócz —. igen, hát hogyne. Nézd, a műsorterv még úgyszólván teljesen cseppfolyós. Vannak persze elképzelések, de felelőtlenül nem szeretek ígérni semmit ... — Mégis . . . Talán, esetleg .. . — Ki leszel használva — mosolyog rejtélyesen Boócz —, nagyon ki leszel használva- Jó fejed van, használható jó fejed, ne félj attól, hogy sétálni fogsz. — Ügy hallottam — folyamodik cselhez Tóföldi —. hogy bemutatjátok a Sáraranyt. — A Sáraranyt? — néz nagyot Boócz. — Hiszen az egy regény. Egyébként kitől hallottad ? — Beszélik . . . — Szó van róla. Valóban — mondja Boócz —. hogy esetleg egy Móricz-mű is . . . Talán a Sári bíró. De nem. még ez sem biztos. „Szegény Búzás” — gondolja Tóföldi, ahogy meghallja a harmadik Móricz- mű címét- De szerencsére Búzás már nincs ott, elment reménykedve. — Ne adj a szóbeszédre — folytatja mosolyogva Boócz —, mert akkor esetleg beleéled magad valamibe, amiből nem lesz semmi .. . Majd abba éld bele magad, amiből lesz valami. Miért? Itt rnár ígértek neked valamit a jövő évadra? — Semmit — ismeri be Tóföldi. — Na látod ... he ... he . . azt én is megígérhetem. — Köszönöm — mosolyog Tóföldi fanyarul. — Hanem fordítsuk komolyra a szót — vált át más hangnembe Boócz, és aztán hosszan elmagyarázza, hogy ö tulajdonképpen közösségi színházat akar teremteni Cseleváron. melyben szinte lényegtelen, ki mit játszik, hiszen úgyis az együttes játékon van a hangsúly. „Az ügyön" — mondja ezt többször is megismételve. Végül már olyan benyomást kelt Tóföldiben, mintha egy lelkes, a klienseiért mindenre kész ügyvéddel ülne szemben. „Nem járok sokkal jobban — gondolja Tóföldi, míg mély megértést tanúsítva hallgatja Boóczot —, de legalább megismerek egy másik színházat, más kollégákat, másik várost- És hátha jobban bejön színé- szileg is .. . Bircsák Pufi ott rendez, fölöttem járt a főiskolán, kedvelt. Talán. És Cselevár közelebb van Pesthez és távolabb Zselatintól. Azért ez is valami . . . Sőt, a lényeget tekintve ez minden." Delinek Lajos: Vízió Vers, fájó szépség Meditáció Bartalis János verskötete kapcsán Arcok közelről Pardi Anna Néhány évvel ezelőtt már találkoztam Pardi Annával. Emlékezetes nap volt, átbeszélgettünk egy délutánt, mégis, amikor ismét várok rá egy fővárosi presszóban, alig ismerjük meg egymást. — Sokat változtam az elmúlt időkben, és szeretném remélni, hogy az életszemléletem is, meg a költészetem is érettebb lett — mondja Pardi Anna. — Megtaláltam az egyensúlyt önmagam és a világ között. Alkatom olyan, hogy mindig nyitott maradok az új dolgokra, s ez segít a költészetben. Sokan azt gondolják, hogy a versek csak a szerelemről, és csupa elvont érzésről szólhatnak, ám engem most nagyon izgatnak a számítógépek. A jövő muzsikáját hallom az elektronika hullámaiban, nem maradhatok érzéketlen iránta. Verseimben az univerzum amplitúdói találnak visszhangot, életem mégis a befelé fordulás, a megbecsült magány felé halad. Igaz. sajnálom a régi jó társaságokat, az egymásra figyelő, segítő és bíráló baráti közösségeket. Riadtan látom. hogy mindenfelé elha- rapódzik a bekerítettség. Se igazán sírni, se örülni nem tudunk másokért. Veszélyes! Aki költő, enyhíthet magányán, amikor hangot talál olvasóival. Számomra is az a legfőbb vigasz, amikor nyomtatásban látom verseimet. — Mikorra várhatunk új Pardi Anna-kötetet? — Már nyomdában van két kötetem, a Magvető és a Szépirodalmi Kiadó gondozásában. A címeik — Adatlapok Cassandráról és Faustina emlékiratai — is sejtetik, hogy a világirodalom klasszikusainak női mását kutatom, modern szemlélettel. Mint ahogy a teremtésben elválaszthatatlan a két fél, az irodalomban is a teljességet jelenti a férfi és a nő. A közös élet. halál, orom és nyomorúság, a kiteljesedés érdekel. Hamlet mellett Ophelia, Faust társaként Margit. A cselekvő ember igazát hirdetem, mind nagyobb sugarú körökben járva be korunkat. Remélem, hogy szavaim egyre pontosabbak. igazabak. megszen- vedettebbek. — Kell a szenvedés? — Feltétlenül! Számomra nincs nagyobb boldogság, mint visszagondolni az elmúlt, túlélt szenvedésekre. Tudom, hogy az emberekben levő rossz véges, a tisztaság pedig végtelen. Eljutottam önmagam békéjéhez. ezért tudok otthon. Vésztőn, lényeget érintő, egyszerű szavakkal beszélgetni édesanyámmal, és minden tiszta emberrel. Érzem, hogy verseim vibrálása érzékeny lelkek gondolathullámzásaival rokon. így teremtünk közös hangot, amelyen egymáshoz szólni lehet. Fortyogó világunk is túljut a félelmek és szorongások bugyrain. Nagy lelki ' katarzis után nemzeteket köt össze a béke. a nyugalom, a kölcsönös tisztelet, és talán a szeretet is. Nincs más ésszerű lehetőség! Ésszerűtlenséget pedig, mi, emberek, többé nem engedhetünk meg magunknak. Andódy Tibor
