Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-08 / 33. szám

1986. február 8., szombat SPORT SPORT SPORT Hódiköt—Békéscsaba 23-20 (11-7) Férfi kézilabda-mérkőzés a Kner Kupáért. Hódmezővásár­hely, 200 néző. V.: Atkári, Láda. Hódmezővásárhely: Busa (kapus), Mészáros 2, Suszter 1, Vizsnyal 9 (1), Czibere 6, Hor­váth, Olasz. Csere: Petrovszki (kapus), Kertész 2, Noel 2, Kun 1, Kieska. Edző: Nádori Pál. Békéscsaba: Szabó — Balogh, Csuvarszki 1, Szentmihályi, Ferencz 2, Gávai 4, Fekete 2. Csere: Bogárdi 4, Kiss S., Tóth J. 6 (5), Velky 1. Edző: Pa­taki György. Kiállítások: 14, ill. 12 perc. Hétméteresek: 3/1, 111. 5/5. Az eredmény alakulása: 16. perc: 8—2, 33. perc: 12—10,50. perc: 19—14 ... Az első negyedórában, de később is jelentős játékveze­tői segédlettel húztak el a ha­zaiak, igaz, ekkor sok ziccert is kihagyott a békéscsabai csapat. A fordulás után ak­kor zárkóztak fel a vendégek. amikor hármas emberelőny­be kerültek, de később ismét sokat hibáztak. Ezen az sem segített, hogy az utolsó hat percben emberfogásra tértek át. Jő játékkal 3—0 a Drezda ellen Tegnap délután ismét je­lentkezett telefonon az NDK- ban készülő Békéscsabai Előre Spartacus labdarúgó- csapatának technikai vezető­je, Such Sándor. Mint elmondta, a csapat második mérkőzését a baj­nokság tavalyi ezüstérmese, a Dinamo Drezden ellen ját­szotta és jó játékkal, ke­mény mérkőzésen 3—0 (2—0)-ra legyőzték a házi­gazdákat. Ez első hallásra kisebbfajta szenzációszámba menne, de a tárgyilagos kép­hez hozzátartozik, hogy a drezdaiak erősen tartaléko­sán, öt válogatottjuk nélkül álltak fel. A békéscsabaiak összeállítása ez volt: Szabó I. — Vígh, Szabó II., Ta­kács J., Varga — Steiger­wald, Pásztor, Csanálosi, Szekeres — Kanyári, Kanál. Szóhoz jutott Adorján, Fecs- ku, Takács Z. és Vágó is. A gólokat Csanálosi, Fecsku és Kanyári szerezték. Legközelebb vasárnap lép pályára az Előre Spartacus, ellenfele a Gera együttese lesz. Túra a Bandika-fához Tizenhét szakosztály, több mint 160 túrázója találkozott a Bandika-fánál, Békéscsaba határában. A „25 túra a megyé­ben*’ akció harmadik túrája az egykori békéscsabai munkás- mozgalmi emlékhelyhez vitte a természet kedvelőit. Felvéte­lünk a megemlékezésen készült. Azzal váltak el a termé­szetkedvelők, hogy negyedik alkalommal, február 15-én ta­lálkoznak újra, amikor Kétegyházára „kirándulnak” a ro­mán tájházhoz Fotó: Gál Edit Magyar bajnoki cím pirosban és csaknem hétszáz mérkőzés feketében Negyven esztendő a kézilabdapályán — Nem sokkal Békéscsa­bán a íelszabadulás után megalakult a Szociáldemok­rata Párt csapata, a Barát­ság. Mint amolyan fiatal srác nap mint nap lejártam társaimmal együtt az Arany utca végire, a pályára. Ott fociztunk délutánonként. Más esetben a Nátor István által alapított kézilabdacsa­pat edzéseit bámultam a ka­pu mögül, amikor egy alka­lommal a mester megkérdez­te: „Nem akarsz egy kicsit beállni játszani, édes fiam?’’. Nem kellett sokat biztatni, attól kezdve a kéziedzésekre jártam. Időközben a két párt egyesülése után a Barátság­ból Törekvés lett, és csapa­tunk a területi bajnokságba kapott besorolást, más Bé­kés, Szolnok, Hajdú, Csong- rád megyei csapatokkal együtt. Sőt, mihozzánk sorol­ták a tatabányaiakat is. Nem is felejtem el: akkor nagy­részt rajtam múlott. hogy bajnokok leszünk-e, vagy sem. 1949-ben egy döntőnek beillő Békéscsaba—Tatabá­nya összecsapáson vagy há­romszor mentem el ziccer­ben, de mindannyiszor ki­hagytam. így a Tatabánya győzött, s mi ezüstérmesek lettünk. Abban az évben csu­pán egy vigasztalt, az orszá­gos középiskolás bajnokságon a Békéscsabai Állami Keres­kedelmi Középiskola (a mai Közgé — a szerk.) csapatá­val először bajnoki címet harcöltunk ki. Edző nélkül — Akkoriban még nem volt Adidas-felszerelés. Sőt sok csapat. .. —... bizony így van. Szakosztályunk rendszeresen bálát rendezett. aminek hasznából vettük a kelmét, s a szülők, feleségek varrták a dresszt, meg a nadrágot. Még NB I-es szinten is. Sőt! Az ebédet és uzsonnát is ott­honról vittük magunkkal. S az is érdekességnek tűnhet, hogy ez idő tájt engedélyezett volt. hogy a középiskolai csa­patban. de a klub együttesé­ben is pályára lépjünk. Volt olyan mérkőzés, amikor va­sárnap délelőtt itthon szere­peltünk, a mérkőzés után pe­dig jött értünk egy autó és fölvitt Budapestre, ahol a Vasassal játszottunk. Emlék­szem. a csapatunk mindene­sei, Hámori János és Gálik Endre, rohangáltak, hogy valóban eljussunk mindkét találkozó színhelyére. Edzőnk pedig nem volt, az edzés­programot és a csapatot ma­gunk állítottuk össze. — Mennyi edzésidőt töltöt­tek a pályán? — Heti kétszer volt hivata­los edzés, délután, munkaidő után. s addig tréningeztünk, amíg láttunk. Persze, emel­lett mindennap ott voltunk valamelyik pályán, s fociz­tunk, futottunk. Én tagja vol­tam az iskolánk labdarúgó- csapatának, de a hosszú táv­futó számokban is rajthoz álltam. — Aztán 1951-ben behívót kapott... — Igen. így kerültem a Honvédba. először tiszti isko­lára küldtek, de a tanulás mellett továbbra is a sport dominált az életemben, Két évet töltöttem a fővárosban, és 1952-ben lettem bajnok a Honvéddal. De hogy ne fus­sak előre: 1949-ben játékve­zetői vizsgát tettem. Igaz, az ötvenes évek végéig ritkán fújtam a sípot, hiszen első­sorban a játékkal voltam el­foglalva. Aztán ahogy mind­inkább tért hódított a kispá­lyás kézilabda, egyre inkább úgy éreztem, ezt nem nekem találták ki. Nem tudtam megbarátkozni vele. Persze,a korábbi években is játszot­tunk kispályán, amolyan té­li kupákat a Honvédban is. de ez olyan kiegészítő jel­legű volt. A kispálya térhó­dításával párhuzamosan meg­szűnt a nagypályás bajnok­ság. Pedig úgy érzem, azok is nagyon szép idők voltak. Jobban megoszlott a két csa­pat a majd 100 méter hosz- szúságú területen. S az sem volt mindegy, hogy a labda­rúgómeccsek előtt került sor a kézilabda-találkozók­ra a Csányi utcában — oly­kor 1500-2000 néző előtt. Labda helyett síp Két évvel ezelőtt az Előre- pályán újra találkoztak az akkori játékosok és nagypá­lyás mérkőzés keretében mérték össze tudásukat, a 40 éves találkozó jegyében. — Jóízűt mozogtam ezen a nosztalgia-mérkőzésen — fű­zi hozzá Medovarszki Pál. — Összejöttek a „cimborák”, s akár az ötvenes években, egymást lelkesítettük, hajtot­tuk. így volt ez 1953 őszén is, amikor leszereltem, s új­ra a Békéscsabai Törekvés színeiben játszottam. Később a BSZSE-ben, az Építőkben, majd az Előrében, ahogy változtak a nevek, vagy fu­zionáltak az együttesek. Ez időszak alatt be is kerültünk az NB I-be, de hát, akkor is voltak sportvillongások: egy szabálytalan átigazolás miatt a második forduló után ki­zártak bennünket. Még né­hány évig próbálkoztam a kispályán, de hát mint emlí­tettem, ezzel nem tudtam megbarátkozni. — S jött a játékvezetői korszak... — Addig is vezettem néha, amíg játékos voltam, innen­től kezdve viszont igazán a „sípmesterségnek” kezdtem hódolni. Három évig alacso­nyabb osztályban vezettem, majd 1962-ben debütáltam az NB I-ben. Pécsett már nem is emlékszem melyik pesti csapat vendégeskedett egy női mérkőzésen, amikor én kaptam a megtisztelő fela­datot: fújjam a sípot. 1967- ig huszonöt NB I-es találko­zót vezettem. Az új gazdasá­gi mechanizmus előtt „fog­tam vissza” magam egy ki­csit. — Miért pont az új gazda­sági mechanizmus lett a vá­lasztóvíz? — A Magasépítési Nemzeti Vállalatnál, a mai ÁÉV jog­elődjénél kezdtem dolgozni 1949-ben. Egy év múlva cso­portvezető lettem, de voltam főrevizor és egyik-másik osztály élére kerültem, min­dig oda, ahová még a ma is eszményképem, Drienyovszki János igazgató vezényelt. Nos, az új gazdasági mecha­nizmus bevezetése előtt meg kellett tanulnom annak min­den csínját-bínját. Hogy ele­get tudjak ennek tenni mun­kahelyemen, s bizony ez sok időmet lekötött, nem vállalhattam a legmaga­sabb szintű játékvezetést. Persze, ez nem jelenti azt. hogy elszakadtam volna a bíráskodástól, hiszen a me­gyei bajnokságban még ma is gyakran fölveszem a feke­te ruhát, és kezembe veszem a sípot. Az is némileg gátolt, hogy 1970-től a Gyulai Épí­tőkhöz, majd az Újkígyósi Áfészhoz kerültem, ahol fő­könyvelő voltam. Tizenegy esztendővel ezelőtt kerültem az Ingatlankezelő Vállalat­hoz, ahol revizor voltam, majd munkaügyi osztályve­zető, mint ma is. Hosszú sportpályafutásomat követő­en az IKV-nál megbíztak a szakszervezeti bizottság sportfelelősének. Nem akarták megverni — Időközben volt a Szak- szervezetek Megyei Tanácsá­nál is. — Igen, öt esztendőt töl­töttem el ott mint főköny­velő. Ez időszak alatt is so­kat tudtam segíteni a sport- mozgalomnak, elsősorban az anyagiak terén, hiszen akko­riban még a szakszervezetek „finanszírozták” a sportot. — Idestova három évtize­de a megyei kézilabda-szö­vetségben is tevékenykedik. — Kezdetben a fegyelmi-, majd a szervezési bizottság elnöke voltam, napjainkban Medovarszki Pál ma Fotó: Gál Edit pedig a játékvezető-bizott­ság elnöke. Sokrétű itt is a munkám. Nemcsak a bíró- küldésből, hanem az okta­tásból és továbbképzésből is áll a feladatom. Hogy pél­dát is mondjak: tavaly 24 Szolnok és 44 Békés megyei játékvezetőnek tartottunk Békéscsabán kétnapos játék­vezetői továbbképzést Arra mindig büszke voltam, hogy a szakszövetség és a megyei művelődési osztály között jó a kapcsolat. Csaknem tíz éve kértek föl szakreferensnek, azóta a diáksportkörök baj­nokságait is szervezem. — Csaknem negyvenesz­tendős „sportpályafutása” alatt minden bizonnyal átélt nagyon érdekes, vagy izgal­mas eseményeket. Felemlí­tene egyet-kettőt? — Arra büszke vagyok, hogy a csaknem 700 mérkő­zésen, amelyen játékvezető voltam, egyszer sem akartak megverni. Pedig volt olyan eset, s történt ez Békésen, hogy a közönség trágár vi­selkedése miatt, idő előtt le­fújtunk egy találkozót. Iga­zunkat alátámasztja: néhány mérkőzésre eltiltották a bé­kési pályát. Sport és diszkó — Milyennek találja a mai fiatal sportolókat, illetve já­tékvezetőket? — Szüksége van minden­kinek a rendszeres mozgás­ra. Azt kívánom, hogy a mai kézilabdázók, de minden sportot kedvelő fiatal ne csak testnevelésnek, hanem szóra­kozásnak is tekintse a spor­tot, akárcsak a diszkót. A játékvezetők? Ha két csapat több mint két tucat játékosa hétről hétre becsületesen fel­készül, edzőik hasonlóképp szívvel-lélekkel dolgoznak, akkor a síp mestereinek is ne csak szórakozást, hanem komoly felelősséget jelentsen egy-egy 60 perces játékveze­tés. Jávor Péter Elöljáróban: több mint 40 évet töltött el a kézilabda­életben. Csaknem 14 esztendeig aktív kézilabdázó volt, — persze a hőskorban elsősorban nagypályán játszott. Tagja volt a magyar bajnokságot nyert Honvéd nagypá­lyás csapatnak. Már aktív játékos korában bírói vizsgát tett, s írdd és mondd, 37 éve viseli a fekete bírói ruhát, saját becslése szerint 6—700 közé teszi azon mérkőzések számát, amelyen ő fújta a sípot. De ne áruljunk zsákbamacskát. Beszélgető partnerem ezúttal Medovarszki Pál. A Békéscsabai Barátság kézilabdacsapat 1947-ből. Állnak: balról Povázsai Géza intéző. Sásdi, Pénzes, Király, Palotai, Nátor, Kcsjár, Medovarszki Pál, Zagyva Béla szakosztályve­zető Elöl: Frankó, Vaszkó, Csepregi, Hortai, Botyánszki Archív felvétel BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpást Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlap kézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom