Békés Megyei Népújság, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-09 / 7. szám

1986. január 9., csütörtök NÉPÚJSÁG Műpártolók köre Békésen — Kiállítás a galériában HANGSZÓRÓ Hogyan segíthetünk? Amikor a fiatalokról van szó, hajlamosak vagyunk az ál­talánosításokra. Nem érdekli őket semmi, legfeljebb a diszkózás, azon túl közömbösek, udvariatlanok — és mond­juk, mondjuk tovább a negatív jelzőket, róluk beszélget­vén. Sommás így ez az ítélet, s meglehetősen igaztalan. Mert mi, idősödők, s azután az idősek is másként gondol­nak, gondolunk vissza az ifjúkori évekre. Mindenkinek a saját ifjúsága a legszebb, s ez így természetes. De az is természetes, hogy az utánunk jövő .generációknak mások, és mások a törekvéseik, s óhatatlanul mások az ideáljaik is. mint nekünk: „annak idején". A közömbösség a leggyakrabban elhangzó vád a fiatalok ellen. Hogy nem minden fiatal közönyös, erről hallhattunk egy jó példát a hét elején ^ Petőfi adón az Ifjúsági Rádió Segíthetünk? című műsorának első riportjában. Egy húsz év körüli fiú a pesti csúcsforgalomban egy le­robbant autót észrevéve odament, s kérdezte a vezetőt, mi a baj? A konzultációt egy megtermett ember zavarta meg, aki nyakon ragadta a segíteni szándékozót, s durva szavak kíséretében elvonszolta, mondván: ne az úttesten pletykál­janak. Még ez sem rettentette el a fiút, visszament, s egye­dül tolta ki a meghibásodott autót a forgalmas sávból. Miért csinálta mindezt? — tette fel a kérdést a szer­kesztő-műsorvezető, Ungváry Ildikó, történetesen éppen a szóban forgó autó vezetője. „Segíteni másokon: ez az egyik legjobb érzés, s ha most nem tettem volna meg, nem várhatnám el soha, hogy — mondjuk — egy szorult hely­zetemben bárki is segítsen rajtam — hangzott a válasz, megnyerő egyszerűséggel. Ez a természetes, és hisszük, a fiatalok túlnyomó többsé­gükben — és az idősebbek is! — így gondolkodnak. Magányos, egyedül élő idős ember egyre több van ha­zánkban. A rádió és a Rákoskeresztúri Dózsa György Mű­velődési Központ közös felhívására sokan jelentkeztek még karácsony előtt, 17—18—19 évesek, de némileg idősebbek, már családosok is. A felhívás lényege az volt: ki-ki hívjon meg egy-egy idősebb embert a szeretet ünnepére. A Segít­hetünk? második riportjában az „akcióban” részt vevő fia­talok szóltak arról, hogyan is zajlott le a karácsony? Az akciót azért tettem idézőjelbe, mert a beszélgetésből kide­rült. nem erről van szó immár, hiszen barátságok köttettek az idősekkel, nemcsak egyszeri találkozásról számoltak be az ifjú riportalanyok. Öröm volt hallgatni a nyilatkozókat. Kitűnt a beszámolókból, hogy ezeknek a fiataloknak e ta­lálkozások hatására máris kissé megváltozott az életük, s szemléletük is. Az egyik tizenhét éves lány arra is rádöb­bent, hogy mennyi mindent tanult rövid idő alatt attól a nénitől, akit ő fogadott, s hogy még bizony mai dolgokról is milyen jól el tudott vele beszélgetni. Nagyon fontos és felelősségteljes feladatra vállalkoztak a rákoskeresztúri fiatalok: felfényesíteni az idős, magányos emberek életét. S miközben gondozzák őket, foglalkoznak, beszélgetnek velük, az ő életük is újabb értelemmel gaz­dagszik. Érdemes volna ezt a mozgalmat országossá tenni . . . Pályaválasztás. Hamarosan itt a bizonyítványosztás ideje. Igaz, hogy most még csak az első félévit veszik kézbe majd a diákok, de a nyolcadikosok, s a negyedikes középiskolá­sok pályaválasztás előtt állnak, számukra sorsdöntő napok következnek. Valahová be kell adniuk jelentkezési papír­jaikat. Igen, de hová? A legtöbb családban nyilván régóta fontolgatják, most főleg a nyolcadikosokra gondolok, hova menjen a gyerek? Sajnos, a sokéves tapasztalat azt mutatja, inkább a vágyak dominálnak, méghozzá a szülői vágyak, a 14 évesek pálya- választásában. Kevesen veszik figyelembe a gyerekek ér­deklődését, lehetőségeit, s olyan pályára kényszerítik őket, mely bizony a legtöbb esetben kudarccal zárul, s „meg­feneklett” életeket eredményez. A pályaválasztás buktatóira is a Segíthetünk? műsorá­ban hívták fel a figyelmet, s intették a szülőket, tanárokat egyaránt a gondosabb, reálisabb szemléletre. S nemcsak I ez a három téma szerepelt ebben az alig egyórás műsor­ban, hanem sok más aktuális téma is. Végig érdekes — s nemcsak a fiatalok számára tanulságos, hasznos — volt a Segíthetünk? idei első adása. Pénzes Ferenc Bertalan Agnes könyve a Sárréti füzetek sornzatban Általánosan ismert vizuá­lis kultúránk alacsony szint­je. Az okok szerteágazóak. Egyik fő vonulat századunk ellentmondásaihoz, és az e talajon kibontakozott művé­szet bonyolultságához vezet el bennünket. Másik lénye­ges összetevő az. hogy köz­oktatásunk mindmáig nem vonta le a XX. század ‘ kul­túrájában a vizualitás irá­nyában bekövetkezett válto­zásokból fakadó következ­tetéseit. Miután ezen a te­rületen a sok cikk, értekez­let, nyilatkozat ellenére sem remélhető komolyabb vál­tozás, ezért látáskultúránk jobbításának feladata túl­nyomóan a közművelődésre hárul. Békés város művelődési központja jól érzékelte ed­dig is ezt. és derekasan ki­vette részét a rendezvények, kezdeményezések egész so­rával a tennivalókból. Ezek közül a legszélesebb körű. legnagyobb hatósugarú az a közel ötven kiállítás, melye­ket é\®nként megrendeznek, részben a művelődési ház­ban, részben pedig gazdasá­gi egységekben. ' Ezeket az eddig is gyako­rolt formákat gazdagította a múlt év elejétől az az egész megyében egyedülálló vál­lalkozás, mellyel létrehozták Nem tudom. Kellér Dezső szeret-e írni. De azt tu­dom, hogy nem rajong azért, hogy róla írjanak. Ebben nemcsak szemérmesség, visz- szahúzódás, de némi önzés is rejlik. „Tőlem biztosan jó poénokat vár — mondta. — Kitalálhatnék, de akkor in­kább megírom saját ma­gam.” Nézem az arcát. Viccel? Komolyan gondolja? Ezt ak­kor sem tudtam pontosan, amikor a Vidám Színpadon hallottam konferálni, húsz­huszonöt évvel ezelőtt. Állt a függöny előtt, megszívle­lendő. találó, okos — vagy merésznek tűnő — gondola­tokat. igazságokat mondott. A közönség néha nem tudta, hogy felháborodjon, szo- morkodjon vagy nevessen-e, amikor az öregségről. a munkahelyi lógásokról. a szerencsejátékokról, az el­adók és vásárlók közötti el­lentétekről beszélt, vagy ne­tán arról, hol szorít a (fut- ball)cipó. A kabaré akkoriban szá­momra — számunkra — egyet jelentett Kellér Dezső­vel. — Hogyan lett konferan­szié, milyen út vezetett a színház világába? — kérdez­tem tőle. — Először festő akartam lenni, a gimnázium nyolca­dik osztályával egyidejűleg az Oroszlán utcai Felső Ipar- rajziskola esti tanfolyamát is elvégeztem. Az érettségi után a Ma Este című lapnak rajzoltam az újságíráshoz. A lap elküldött, hogy egy in­Televiziónk Belpolitikai Főszerkesztősége dokumen- tumfilm-szerkesztőségének nagyszabású vállalkozásával találkozhatunk a közeljövő­ben, a követkéz«) hét műso­rában. Hat részes sorozat ké­szült A Lusitania elsüllyesz­tése címmel, bemutatva Európa és az USA történeté­nek alakulását a XIX. szá­zad végétől az 1. világháború befejezéséig. A munkálatokat 1980-ban kezdték meg. Colin Simpson a műpártolók körét. Igaz, hogy ennek nincs olyan szé­les hatósugara, mint a kiállí­tásoknak, azonban hatásá­ban sokoldalúbb és mélyebb annál. A kör huszonöt mű­gyűjtőt tömörít, akik havi 250 forintot fizetnek be a művelődési központhoz, és ennek ellentételeként min­den hónapban kapnak egy- egy grafikai lapot. És nem is akármilyen grafikáról van szó, hanem olyanról, ame­lyet külön a művelődési köz­pont megrendelésére készí­tett a grafikusművész, mind­össze 25 példányos nyomat­ban. Az eddigi névsor igazán imponáló. Találunk az alko­tók között Munkácsy-díjas művészeket (Kass János, Ló­ránt János), pályájuk kezde­tén álló. de máris országo­san ismert alkotókat (Tóth Ernő, Fülöp Ilona), és ta­nulmányaikat nemrég be- végzett pályakezdőket (Baji Miklós. Csuta György) is. Az első év alkotói együt­tese művészetpolitikailag is szerencsés: módot ad a meg­mérettetésre az alkotói pá­lya' elején állóknak, elkerül­ve így a provinciális ön- mennybemenesztés nem rit­ka veszélyeit. A kezdemé­nyezésnek némi mecenatúra jellege is létezik, mert ha nem is busás, de csekély terjúhoz portrét rajzoljak, de az újságíró késett. Mivel én már kész voltam a mun­kámmal, megcsináltam az interjút is. A rajzért két pengőt, a szövegért nyolcat fizettek. Bár a matematika sosem volt erős oldalam, ki­számítottam, joőban járok, ha riportírásra adom a fe­jem. Hogy könnyen startol­hattam ezen a pályán, abban nagy segítségemre volt An­dor bátyám, aki már 18 éves korában Az Üjság belső munkatársaként dolgozott, öt kis Kellérnek becézték, engem, az öccsét már nem hívhattak így, ezért a pici Kellér lettem. 28 éves vol­tam — hogy a fenti kérdés­re végre feleljek —, amikor először konferáltam; a Te- réz-körúti Színpadon léptem fel először, 1933-ban. Utána csak alkalmilag konferáltam, főként írással kerestem meg a lóversenyre és kártyára valót. Tréfákat. kuplékat. dalszövegeket írtam, ezek közül sok vált népszerűvé, ma is örökzöld slágerként hangzanak el. Mondok egy­két példát: a Papiak mellett lakik a Katica, a Jaj de jó a habos sütmény, az Asszo­nyom. önt keresem írtam magyarnótákat is: a Szere­tem a kertet, a Nem tudom az életemet hol rontottam én el. Több operett librettó­ját átdolgoztam — többnyire Békeffy István társaságá­ban —, ezek a Luxemburg grófja, a Csárdáskirálynő, a Gerolsteini nagyhercegnő (amit egyébként ebben az évadban újít fel a Fővárosi Operettszínház), s ne felejt­könyve alapján Fehér György írta a forgatókönyvet, és ő a dokumentumfilm^sorozat rendezője is. Narrátornak Antal Imrét választotta, aki­vel öt nap alatt vették fel a 400 oldalnyi szöveget. A do­kumentumokért a magyar, a berlini és prágai archívumok anyagát kutatták fel, és egy angol cég is adott néhány percnyi felvételt a Lusitaniá- ról egy amerikai kikötőben. Mi is a Lusitania és mi­lyen szerepet játszott a vi­tiszteletdíjat azért kapnak az alkotók. (A nemes kezdemé­nyezés támogatása érdeké­ben éppen erről mondott le a kör javára legutóbb Kass János.) Az így megszerzett grafikai művek azon túl. hogy naponta megújuló örö­met nyújtanak a tulajdonos­nak. bizonyos anyagi érték­őrző szerepet is betöltenek. Különös jó érzés a gyűjtő számára, ha pályája kezde­tén tudott művet szerezni magának később ismertté vált. művésztől. A műpár­tolók köre mindezeken túl még közösséget is teremt és alakít. És ezt sem szabad fi­gyelmen kívül hagynunk eléggé automatizálódott tár­sadalmunkban. A közös ta­nulmányi kirándulások is jól segítik egymás megisme­rését. A kör tagjai szinte ki­vétel nélkül találkoztak a művek alkotóival is, és ez szinte természetesnek te­kinthető a békési alkotótá­borban működők esetében. Ennél sokkal mélyebb, köz­vetlenebb kapcsolat jött lét­re a kör tagjai és Fülöp Ilo­na grafikusművész között: minden egyes gyűjtő részére egyedi, névre szóló ex-librist készített. Külön tanulmány tárgyát képezhetné az a rendkívül gazdag alkotói in­venció. amellyel egyetlen kezzem el egyik kedvenc darabomról, a Három ta­vaszról sem. melynek Lajtai Lajos szerezte a zenéjét, és Honthy Hanna vitt sikerre. — Ügy tudom, 1945 után vált főfoglalkozásává a kon- ferálás. — Igen. 1945-ben a Pódi­um Kabaréhoz kerültem, ez­után 1950-ben a Kamara Varietében konferáltam, s 1951-ben, amikor megnyílta Vidám Színpad, én is alapí­tó tagja lettem. Tizenkét éven át dolgoztam a Révay utcai színházban. amely megalakulásának 15. év­fordulóján örökös tagjává választott. A hatvanas évek derekán a Thália Színház­ban állítottam össze és kon­feráltam két kabarét, majd jöttek a nyugdíjas évek . .. — ön most ünnepli nyolc­vanadik születésnapját. Nyolcvan év . . . nagy idő. Együtt járta a vidéket Törzs Jenővel, tréfákat írt Herceg Jenőnek, Komlós Vilmos­nak, Salamon Bélának, in­terjút készített Karinthy Frigyessel, együtt kártyá­zott Szép Ernővel, Ráday Imrével, dolgozott Huszka lágtörténelem alakulásában? Az akkori idők egyik legna­gyobb utasszállító hajója volt, amelyet 1915. május 7-én az ír partok közelében egy né­met tengeralattjáró torpedó­jának találata érte. és 18 perc alatt elsüllyesztette. A katasztrófa következtében 1200 ember vesztette életét. Az óceánjáró elsüllyesztése okot szolgáltatott ahhoz, hogy az USA az antant olda­lán belépjen az első világhá­borúba. Az utasszállító hajó tragé­diája nemcsak nemzetek történetével, hanem termé­szetesen emberi sorsok ala­motívumot (életfa) sziporká­zó ötletességgel fejlesztett 25 individuális, önálló alko­tássá. Örömteljesen pász­tázhatjuk végig tekintetünk­kel az ex-libriseket, értékel­ve, hogy egyesekben köze­lebb maradt a művész a fa formához, másokon öntör­vényű gallyszövevénye­ket hozott létre, és ismét más megoldásban közelítet­te a fatörzset és az ágakat az emberformához. Az év során a körnek jut­tatott műveket és az ex-lib- riseket a napokban megnyi­tott önálló kiállításban mu­tatja be a békési művelődési központ. Ebben a tárlatban, minden bizonnyal a békés­csabai Kner Nyomda grafi­kai művésztelepének inspi­ráló hatására, komoly részt képeznek az ofszettechnika felhasználásával készült la­pok. Ezek mellett persze nem hiányzik a linómetszet és a rézkarc sem. Tartalmi­lag is tág horizontú a kiállí­tás: valósághű, atmoszféri­kus hatásra törekvő és gon- dolattársítási együttműkö­dést igénylő művek teszik változatossá a bemutatót. A kiállítás egyben kedvcsináló is kíván lenni, hiszen a mű­velődési központ tervbe vet­te, hogy a művek eredeti voltának feladása nélkül, végső létszámként ötvenre fejleszti a műpártolók köré­nek tagságát. A kezdemé­nyezés közművelődési és művészeti jelentősége, fon­tossága egyként indokolja, hogy sikert kívánjunk a szép terv megvalósulásához. Dömötör János Jenövei, Ábrahám Pállal, Lajtai Lajossal . . . Szép név­sor. — Néha úgy érzem ma­gam, mint az az 1848-as hon­védveterán, akit mi — csi- kágói srácok — körülültünk a Ligetben, hallgattuk, s közben egymásra hunyorog­tunk, egyetlen szavát sem hittük el. Ha ma arról me­sélnék a fiataloknak, kiket ismertem, kikkel dolgoztam együtt, lehet, hogy ők is ösz- szekacsintanának, hiszen ezekből ma utcanevek, szob­rok lettek. — ön viszont ma is dol­gozik: a televízióban nyolc­van perces portréfilm készült Kellér Dezsőről, a Szépiro­dalmi Kiadónál pedig egy új kötete, a Fogom a függönyt. Hogyan őrizte meg a kondí­cióját? — Van egy elméletem, de nem hiszi el senki: a levegő és a mozgás árt nekem. Füs­tös kávéházakban dolgoz­tam, cigarettáztam. hajna­lig is fent mardtam, de úgy látszik, ez használt. — Elégedett embernek érzi magát? — Igen. Sosem voltak nagy igényeim, s ezeket ki tudtam elégíteni. Azt a mun­kát végeztem, amit szeret­tem, bejártam a világot, fel­léptem Amerikában, Kana­dában és másutt. Ma is sze­retek utazni, s most, hogy nyugdíjas villamos bérlettel rendelkezem, számomra megszűnt a távolság is. De komolyra fordítva a szót: elégedett vagyok. mert megbecsülték a munkámat, érdemes, majd kiváló mű­vész lettem, elégedett va­gyok, mert úgy érzem, sze­retnek az emberek. S talán ez a legnagyobb, a leg­szebb kitüntetés . .. Kárpáti György kulásával is összefügg. Emel­lett igen sok talányt, izgal­mas kérdést is magában rejt. azért nagyon alkalmas „tör­ténelmi krimi” elkészítésére. Erre vállalkozott tehát te­levíziónk stábja, amikor 1980-ban hozzákezdett A Lu­sitania elsüllyesztése elkészí­téséhez. A hatrészes sorozat most közönség elé kerül, az első két részt január 13-án este 22 órai kezdettel láthat­juk a tévé 1-es programjá­ban. Ezt követően egy-egy részt, majd újból két részt láthatunk. (erdős) A Sárréti Múzeum baráti köre újabb kiadvánnyal lep­te meg az irodalom barátait. Ez alkalommal Bertalan Ág­nes író Sirató című művét adták ki 1000 példányban, a Karcagi Nyomda ügyszerető kivitelezésében. A könyv az írónő édesanyjának, Szabó Pál író feleségének állít em­léket. Szép, nagy ívű írói munka, korrajz is egyben, melyben Biharugra képe is sokoldalúan kirajzolódik. Lírai vallomás a gyermeki szeretetről, az élet értelmé­nek kutatása. „Ö, Mamukám, szép-e iga­zából az élet? — írja Berta­lan Ágnes. — Vagy csak az Idő szép, a természet szép, a bokrok, a virágok, a náda­sok, a méhek, a madarak röpte? A gyűrődő fellegek Várad felől? A zengő Ég? A kiscsirkék csipogása. a pattanó rügy? Az őszi hal­dokló levelek hullása? Mind­ez csak akkor szép, ha mi látjuk, ha mi nézzük, hi­szen a szépségek szépsége, ha együtt vagyunk .. .” E könyv lapjain, mi, az olvasók is együtt lehetünk, együtt vagyunk Szabó Pál családjával, ott lehetünk Bi- harugrán, ahová „Várad fe­lől” gyűrődnek a fellegek, és ahol „zengő az Ég”. A 120 oldalas könyvet fényképek zárják a család életéből, hogy az olvasó még jobban megismerhesse azt a kört, ahol az írónő, ahol az édesanyja, egész családja élt. A Siratót Miklya Jenő szerkesztette és Czine Mi­hály lektorálta. (s) „Úgy érzem, szeretnek az emberek” Interjú Kellér Dezsővel fl Lusitania elsüllyesztése

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom