Békés Megyei Népújság, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-14 / 11. szám

1986. január 14., kedd izma uif »re Csoda a Gyopár Klubban Felajánlás az SOS gyermekfalu javára Egyre többet hallani a battonyai SOS gyermek­falu építéséről, és a közeljö­vőben megtörténő átadásról. Már eddig is jelentős anya­gi segítséget nyújtott a la­kosság felajánlások formá­jában. Hasonló kezdeménye­zésről számolhatunk be az ipari szövetkezetek Gyopár Klubjának részéről is. Az itt működő József Attila Szín­pad a közelmúltban mutatta be Schwa jda György: Csoda című komédiáját. Az ama­tőrökből álló kis csapat arra gondolt, hogy ha lehetőségük lesz rá, több helyen bemu­tatják a darabot, és az így összegyűlt bevételt a batto­nyai SOS gyermekfalu építésére ajánlják fel. Az előadás elkészült, és már a bemutató is lezajlott. Schwajda György alkotásá­nak műfajaként a komédiát jelölte meg, így a néző jog­gal várhat önfeledt szórako­zást a majd egyórás darab­tól. A Csoda azonban nem egészen azt nyújtja, amire számítunk. Félreértés ne essék, a hi­ba nem a darabban, még csak nem is az előadásban van. Egészen egyszerűen arról van szó. hogy a szín­padon megjelenő alakok, és azok kisebb-nagyobb prob­lémái valahonnan nagyon ismerősek. Nem kell sokat törni a fejünket, hamar eszünkbé jut egy iskolatárs. kolléga vagy barát, aki ha­sonlóan a darabban szereplő Veronikához, állami gondo­zottként nőtt fel. Rájuk gondolunk, valahányszor Ve­ronikát sírni látjuk a háttér­ben. így talán már érthető, hogy bármilyen komikus je­lenet zajlik is előttünk, még­sem tudunk szívből nevetni, pedig a szereplők minden igyekezetükkel azon vannak, hogy sikerüljön. A dolog érthető, hisz lelkes amatő­rök . .. A leszázalékolt, vak betű­szedő és mindig könnyes szemű feleségének történe­te sok tanulsággal szolgál, talán társadalombírálatként is felfogható, de felhőtlen szórakozást nem nyújt. Ez nem is baj; mert aki mpgnézi a darabot, talán el­gondolkozik azon, hogy ha Veronika az SOS gyer­mekfalu lakója lehetett vol­na. most kevesebb lenne sze­mében a könny és több a mosoly. (gajdács) Jelenet az előadásból r»tó: Gál Edit Tévét néz a gyerek... Mértéktelenül és válogatás nélkül? „A tévé két érzékszervet köt le, a szemet és a fület, miközben pedig a néző kép­zelete dolgozik” — így ösz- szegezte egy beszélgetés so­rán egy pszichológus a té­vénézés lényegét, s koránt­sem nyilatkozott róla pozití­van. Divat lenne a tévénézés káros hatásáról beszélni? Egyáltalán nem erről van szó. Hat-hét éves kor alatt a gyerekek fantáziavilága any- nyira élénk, hogy a képer­nyőn pergő eseményeket nem tudják az élettől. a valóságtól elkülöníteni. Mé­lyen átélik a történteket, a szépirodalmi művek meg­filmesített változatait, a me­séket. és a krimit. Sokan azt mondják: „Hadd nézze a gyerek a tévét, hiszen kicsi, úgysem érti." Pedig éppen ez a baj: a gyerek nem érti meg, amit lát, s a feldolgo­zatlan, nagy információtö­meg végül is feldúlja. Mind­ezek elkerülhetők, ha a két legfontosabb elvet, a felnőtt felügyelete mellett történő, és a szelektált tévénézést megvalósítjuk. Vajon miért van szükség hat-hét éveS kor alatt a fel­nőtt felügyeletére még a mesénél is? A gyerek szá­mára nem egyszer kommen­tálni kell a képernyőn tör­ténteket, mert kialakulatlan világképe miatt nem képes a tökéletes feldolgozásra. Se­gítenünk kell őt még a nem félelmetes történetek megér­tésében is. A közös tévézé­sek alkalmával nyugodtan hagyatkozhatunk a gyerek­re. Nem kell magyarázata­inkkal zaklatnunk őt — vár­juk meg, amíg kérdez, s ad­juk meg a megfelelő választ. Másrészt a gyereket segíteni kell abban is, hogy a film­művészet formanyelvét fo­kozatosan és korának meg­felelő szinten elsajátítsa. A gyerek nem máról holnapra tanulja meg az egyes filmes szakmai fogások és trükkök értelmezését — e téren is ránk szorul. Bevett szokás a legtöbb családban az esti mese. va­lamint a különböző gyer­mekeknek szóló rajz- és bábfilmek, mesejátékok né­zése. A jó ízlésű, és gyerek­hez értő felnőtt még ezek között is szelektálhat, hiszen nem egyszer vetítenek a gye­rek világát csepet sem fi­gyelembe vevő alkotásokat. A gyerek számára azonban elsősorban ne szórakozás le­gyen a tévé, hiszen ez a ki- kapcsolódásnak nagyon is passzív formája. A lurkó ül a tévé előtt, és nem tud vá­laszolni, reagálni — nincs kontaktusa. Sokkal haszno­sabb számára az alkotó te­vékenység — a játék, a raj­zolás például —, mert ez aktivitását igényli. Az erő­feszítések nélkül való él­ményhez jutás semmiképpen nem fejleszti a gyermeket. A tévé ugyanakkor szolgál sehonnan máshonnan meg nem szerezhető informá­ciókkal, s elsősorban ezekre kell gyermekeink figyelmét felhívni. A tévé másik nagy hibá­ja az, hogy a maga ritmusá­ban rohanja le az embert, s ehhez minden esetben alkal­mazkodni szinte képtelen­ség. A könyvnek ilyen hát­rányai nincsenek, ott mód van a visszalapozásra, a morfondírozásra, az élmé­nyek alaposabb feldolgozá­sára. Jó. ha mindezt szem előtt tartva inkább könyvet adunk gyermekeink kezébe a mértéktelen és válogatás nélküli tv-nézés helyett. Sokszor beszéltek már a szakemberek a televíziózás és a gyermeki agresszivitás kapcsolatáról. Egyes külföldi tv-társaságok éppen saját érdekeiktől indíttatva. azt bizonygatják, hogy a televí­zió nem okoz agresszivitást a gyermekben, inkább segíti levezetni az agresszív indu­latokat. Ezzel szemben a va­lóság az, hogy a rosszul megválasztott tv-műsor fe­szültségeket kelt a gyer­mekben, s a következmény éjszakai felriadások, nyug­talanságok és indokolatlan szorongások formájában je­lentkezik. A rossz műsorvá­lasztás esetén nagyon sok­szor arról van szó, hogy a szülő nem képes saját ké­nyelméről lemondani, s in­kább megengedi a még nem álmos gyermekének, hogy megnézze a krimit, mintsem ő maga eltekintsen a szóra­kozástól. Végezetül még annyit, hogy a tv-nézés esetén is alkalmaznunk kell a gyer­meknevelés egyik aranysza­bályát: meg kell találnunk a tiltás és a megengedés he­lyes arányait, s ehhez kö­vetkezetesen ragaszkodni kell. Csapó Ida KÉPERNYŐ Pisti a vérzivatarban Régi igazság, hogy a színház nem igazán színház a kép­ernyőn. A televíziós felvétel, a közvetítés sok mindent el­hozhat a néző lakásába, sok mindent viszont képtelen visz- szaadni. Most — szombat, tv. 2. műsor, 20.05 — mégis úgy tűnt, nem veszett kárba teljesen az előadás. Örkény István drámája, a Pisti a vérzivatarban élvezetes, hatásos volt — még így, a képernyőn is. Talán a nagyszerű színészi alakí­tásoknak köszönhető mindez. Tordy Géza Pistije és elő­nyös, illetve nem előnyös tulajdonságai, Tevékeny Pisti (Balázs Péter), Félszeg Pisti (Garas Dezső) és Kimért Pisti (Szombathy Gyula), valamennyien olyan mesteri fokon nyújtották a történelem vérzivataraiban sodródó magyar vagy inkább közép-európai kisembert, hogy játékuk már egyenként — talán még monodrámaként — is betöltené az estét, azaz a képernyőt. De remek partnerei voltak a Pis­tiknek Gobbi Hilda. Halász Judit és Peremartoni Krisztina, valamint a többi szereplő. Talán Örkény István groteszk játéka azért volt jó a televí­zióban is, mert hat-hét éve szerencsém volt a darabot „élő­ben” látni a Pesti Színházban. De a személyes élménynél fontosabb az a szerzői szándék, amely a történelem tisztán­látására, az önmegvalósítás társadalmi lehetőségeinek elemzésére irányul. A magyar történelem sorsfordulói és apáink helytállásának vizsgálata, múlt és jelen összefüggé­sei, 'velünk élő történelem. Ez az, amit az író célba vesz, s amit Várkonyi Zoltán tisztelettel szolgált és hatásosan ki­domborított rendezésével. Olyan téma ez, amely mellbe vág, gondolkodásra kényszerít; arra ösztönöz, hogy az em­ber tükörbe nézzen, válaszokat keressen, találhasson, és felemelt fejjel mehessen tovább a jelenben. Önkritika, fe­lelősségvizsgálat, mércék, igazságok felülbírálása. Meglepő, merész hang volt Örkényé az 1979-es ősbemu­tatón. tíz évvel a mű keletkezése után, s bizony merészen szól ma is. Roppant szellemes, szórakoztató; egyszerűen nem lehet ott hagyni. Még egy oka lehet, amiért Örkény drámája viszonylag keveset veszít színházi értékeiből a képernyőn. Ez pedig a gyakran a szerző szemére vetett epikus jelleg, ami persze a drámának nem kifejezetten előnye. De például a Pisti a vérzivatarban című groteszk játék jelenetei, az egyperce­sekre emlékeztető, sziporkázó párbeszédek majdhogynem „kívánkoznak” a képernyőre vagy legalábbis nem idege­nek tőle. Gyerekek a tévé előtt A gyerekeknek szerkesztett hétvégi délelőtti műsorok a televízióban sokrétűek, gondos összeállításról tanúskodnak. Kisóvodások és nagy iskolások egyaránt megtalálják a ma­gukét. Mindig van mese (Meséről mesére), rajzfilm (Don Quijote, spanyol sorozat), sport (Telesí), zene, játék és if­júsági program (Gyalogbéka, magyar filmsorozat, Fiatalok pályaközeiben, A tornászlány, amerikai film) szép szám­mal. Könnyed és igényesebb, kissé együgyű és komoly szórakozás, titkolt vagy erőltetett, sőt tolakodó nevelő szándékkal, ismeretadással. A televízió a gyermek szemében is nagyhatalom. Hiszen annyi mindent hoz el neki, oly sok élményt, ismeretet kö­szönhet a képernyőnek, ami az egész világot mutatja be. Óráit, félnapjait köti le; hát kell is, hogy igényeset nyújt­son, maradandót is adjon, ne csak időtöltés legyen, amo­lyan „jobb híján program”. Gyakran az sem hátrány, vallják sokan, hogy a tévé „se­gít” a szülőnek, aki kis időre legalább „megszabadul” a gyerektől, jut ideje másra, házi munkára, pihenésre, saját szórakoztatására. Ilyen áron? Nem hiszem, hogy csak így lehet. Jobb, ha a gyerek tud önállóan játszani, tanulni, vagyis nem csak a szülő jelenlétében, felügyeletével, ön­állósága aztán kiterjedhetne arra is, hogy tud a tévéműso­rok között válogatni. S nem ül a képernyő előtt, ha kell, ha nem, csak akkor, amikor érdemes, amikor neki való a program. De vajon elmegy-e önként, ha nem ez a helyzet? Vagy el lehet-e küldeni, amikor például a gyerekműsor után Az Aphrodité-örökség ismétlése kezdődik? Egyáltalán: hogyan tanulhat meg a gyerek a tévéműso­rok között válogatni? Rájön-e vagy kitől tudja meg, hogy a tévét ki lehet kapcsolni, s át lehet menni a másik szo­bába játszani, olvasni? Hogy ki lehet — ki kell — menni a levegőre, ami legalább olyan fontos, mint a szórakozás, az ismeretszerzés a készülék előtt. Honnan tudja meg a gye­rek? Például a szülőtől, ha ezt látja . . . Niedzielsky Katalin A Békéscsabai szimfonikus zenekar Gyulán A megyénk legjobb hang­szeres muzsikusait, zeneisko­lai tanárait tömörítő Bé­késcsabai szimfonikus ze­nekar pesti vendégművé­szekkel lépett fel a gyulai Erkel Művelődési Központ Színháztermében megren­dezett bérleti hangversenyen. Nagy Ferenc vendégkar­nagy, az Állami Operaház karmestere, Falvay Sándor neves zongoraművész. A meghirdetett és nagy­szabású Weber: Oberon nyi­tány helyett Mendelssohn: Hebridák című nyitányát játszották. Ez a nyitány a szerző skóciai élményét idé­zi. Falvay Sándor zongora- művésznek már régóta siker­zeneműve Fryderyk Chopin 1830-ban Varsóban alkotott, ugyanott bemutatott — tehát fiatalkori — e-moll zongo­raversenye. Rendkívüli fi­nomsággal, varázsos művé­szettel tolmácsolta a mű zon­goraszólamát mind a három tételben. Az első tétel bűbá­jos főtémája olyan behízel­gő, hogy ezt sokáig megőriz­te a hallgatóság. Shakespeare: Szentivánéji álom című mesejátékához Mendelssohn már fiatalkorá­ban írt a mese hangulatát megelevenítő nyitányt, ami­nek finom, kecses mozgású táncdallama lett emlékeze­tessé. Hallhattuk az Éji mu­zsika álmodozó dallamát; a házasságkötő termekből so­kan ismerik a befejező Nászinduló diadalmas ritmu­sait, ami itt is lelkes ünnep­lést váltott ki. Nagy Ferenc karnagy nagy rutinjával a maximu­mot hozta ki a zenekarból, és így megérdemelte az ün­neplést. A hangverseny mű­sorát régi és kedvelt Mesz- lényi István konferálta, aki­nek sikerült jó hangulatot teremtenie. Dr. Márai György Aktfotók Egy vándorkiállításról A III. országos aktfotó-kiállítás Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, Riese nagyközségből az év első napjaiban Orosz­lányba érkezett. Az előző, 1983-as pályázat fotóanyagát mint­egy 60 hazai településen több mint 50 ezer néző látta. Mi­után a tavalyi pályázatra a fotósok közül több mint kétszer annyian jelentkeztek, mint ú megelőzőre, várható, hogy a siker is megduplázódik. A Magyar Fotóművészek Szövetsé­gének szakzsürije 104 szerző 827 alkotása közül választott ki 129 képet. A kiállítás Vas megyébe, Szombathelyre utazik tovább a körúton. Nehéz dolga volt a szakzsűrinek, amikor arról kellett dön­tenie, hogy mely művek valók közönség elé, s kiket díjaz­zanak. Jung Zseni, aki a legnagyobb anyaggal szerepel, mél­tán kapott kollekciódíjat érzékeny, férfi-nökapcsolatot feltá­ró munkáiért. Ugyanez vonatkozik a szintén visszafogott hangú Újhelyi Istvánra és Csabai Istvánra. Katona Bálint szintén díjazott képei már elgondolkodtatóbbak, bár inkább csak formai jegyeket, s egy-egy ötletet hordoznak. Az aktfotózás Magyarországon nyilvánvalóan útját keresi, ez a III. országos tárlatból is kitetszik. A kezdeményezés azonban rendkívül hasznos, mert sok helyen, sok falusi te­lepülésen, sokféle érzelmi, sokféle értékítéletű esztétikai, eti­kai alapállású ember látja, és sokat tesz a képzőművészet, s általában a művészet terjesztéséért. A nagy sikerű kiállítás népszerűségét jelzi, hogy több alkotás már menet közben el­veszett. Kádár Péter Germán Péter: Akt ernyővel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom