Békés Megyei Népújság, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-09 / 7. szám

NÉPÚJSÁG 1986. január 9., csütörtök KGST-tervegyezteto Hanoiban Vihar a smai lovoldozo halála után Szovjetunió Kongresszusi szellem Szerdán a vietnami fővá­rosban megkezdte munkáját a KGST Tervegyeztető Bi­zottságának 37. ülése. A ta­nácskozáson részt vevő ma­gyar delegációt Faluvégi La­jos, a Minisztertanács elnök- helyettese, az Országos Terv­hivatal elnöke vezeti. Az ülésen a KGST-tagállamokat a központi tervező szervek elnökei képviselik, kivéve a román küldöttséget, amely­nek élén elnökhelyettes áll. Megfigyelőként részt vesz a tanácskozáson Laosz tervhi­vatali elnöke és Jugoszlávia hanoi nagykövete. Az ülés megnyitóján Pham Van Dong, a vietnami mi­Űjabb gazdasági szank­ciókat rendelt el Líbia ellen Ronald Reagan amerikai el­nök. Reagan kedd este — közép-európai idő szerint szerdán kora hajnalban — megtartott, és az amerikai televíziós hálózatok által közvetített sajtókonferenciá­ján azzal vádolta meg Moa- mer el-Kadhafi líbiai veze­tőt, hogy szerepe volt a múlt év december 27-én a római és a bécsi repülőté­ren elkövetett, és 19 halálos áldozatot követelő merény­letekben. Kijelentette, „Lí­bia azzal, hogy anyagi tá­mogatást nyújtott az olyan terrorista csoportoknak, amelyek amerikai állam­polgárokat támadtak meg, fegyveres agressziót követett el az Egyesült Államok el­len, ugyanúgy, mintha saját fegyveres erőit használta volna fel erre”. Az elnök által elrendelt gazdasági intézkedések, ame­lyeket közvetlenül sajtó- konferenciája előtt írt alá hivatalosan is, rendkívüli fel­hatalmazásra hivatkozva ,a következőek: — Az amerikai vállala­toknak tilos bármiféle ke­reskedelmet folytatni Lí­biával, tilos amerikai áruk eladása és líbiai áruk vá­sárlása ; Kereskedelmi ellentétek és gazdasági együttműködés, pénzpolitikai kooperáció és katonai kérdések, vámügyek és aktuális nemzetközi prob­lémák egyaránt szerepelnek Abe Sintaro japán külügy­miniszter ma kezdődő há­romnapos hivatalos ameri­kai tárgyalásainak napirend­jén. A tokiói diplomácia ve­zetőjének washingtoni meg­beszéléseit most talán a megszokottnál is nagyobb érdeklődés kíséri. A japán— amerikai viszonyban az el­múlt időben jó néhány fi­gyelemre méltó fejlemény következett be, olyan ese­mények, amelyek a tőkés vi­lág két legerősebb gazdasá­gát messzemenően érintik. Az elmúlt hónapokban például minden eddiginél magasabbra kúszott az egy­re nyomasztóbbá vá|ó ame­rikai kereskedelmi deficit, mind élesebben vetődött fel a törvényhozásban is vala­milyen behozatali korlátozás szükségessége. A Reagan- adminisztráció egyelőre el­zárkózott az ilyen protekcio­nista jellegű lépésektől, azt azonban nyomatékosan To­kió tudomására hozta, hogy az évről évre halmozódó passzívum sokáig nem fo­kozható már. Egyes, közösen elhatározott valutapiaci be­avatkozásokkal (vagyis a jen értékének növelésével) már részben e hiány csök­kentésén munkálkodnak. A tárgyalásokon valószí­nűleg kiemelt helyet kapnak a nemzetközi biztonság, az nisztertanács elnöke, kö­szöntve a résztvevőket, meg­állapította: az ülés bizonyo­san kiemelkedő fontosságú, hiszen a szocialista nemzet- gazdaságok hosszú távú együttműködésének ad kere­tet. A KGST-n belül Viet­namnak, Kubának és Mon­góliának nyújtott sokoldalú támogatás nem csupán az érintett országok mihamaráb- bi felzárkózását szolgálja, hanem fontos tapasztalatot ad a harmadik világ álla­mainak a követni kívánt fej­lődési út kiválasztásához, előmozdítva egyben az új, igazságos gazdasági világ­rend kialakítását. — tilos az amerikai repü­lőgépek leszállása és a ha­jók kikötése Líbiában, ha­sonlóképpen tilos líbiai re­pülőgépek és hajók fogadása az Egyesült Államokban; — tilos hitelek és kölcsö­nök folyósítása Líbiának; — amerikai vállalatok szá­mára tilos gazdasági tevé­kenységet folytatni Líbiá­ban; — az amerikai állampol­gároknak felelősségrevonás és büntetés terhe alatt el kell hagyniuk Líbiát. Akik a tilalmat megszegik, bün­tető eljárás alá kerülnek. Reagan azt mondotta, hogy az Egyesült Államok­nak „megcáfolhatatlan” bi­zonyítékai vannak Líbia köz­vetlen részvételére a terro­rista akciókban, arra, hogy az ország területén „terro­rista-kiképző központok” vannak, de az ezzel kap­csolatban feltett kérdésekre nem volt hajlandó választ adni, arra hivatkozva, hogy ez biztonsági érdekeket sér­tene. Ugyancsak kitért az el­nök az egyenes válasz elől. amikor arról faggatták, sor kerülhet-e Líbia elleni üa- tonai akciókra a jövőben. A Líbia ellen korábban kilátás­ba helyezett „megtorlás” el­maradását azzal indokolta, hogy az országban még je­lentős számú amerikai van. erőegyensúly problémái, s ezzel kapcsolatban az ame­rikai „űrvédelmi” elképze­lések is. Japán egyelőre nem állt ki olyan egyértelműen az SDI-tervek mellett, mint Nagy-Britatnnia, de — az NSZK-hoz hasonlóan — a „technológiai kutatás” terü­letén kétségtelenül hajlandó­ságot mutat. Kérdés, meny­nyire árnyalja majd ezt a magatartást a szovjet—japán kapcsolatok javításának újabban ismét többször han­goztatott szándéka, Sevard- nadze külügyminiszter jövő hétre jelzett tokiói útja. Nem választható el mind­ettől a japán—amerikai ka­tonai együttműködés ügye sem. Alig pár hete, hogy el­ső ízben adtak át korszerű japán haditechnológiai be­rendezéseket az Egyesült Ál­lamoknak — amit elvileg törvény tiltana a szigetor­szágban. Szintén hagyomá­nyosan érzékeny téma a nukleáris fegyverrel felsze­relt amerikai hadihajók lá­togatása: legutóbb néhány napja tiltakozott Kanagava tartomány kormányzója egy robotrepülőgépekkel ellátott tengeralattjáró kikötése mi­att. A két ország viszonyát alapvetően persze nem . a súrlódások határozzák meg, ám az is igaz — a felsorolás csupán utalásként szolgált —, hogy kapcsolatukban a véleménykülönbségeket, az esetenkénti ellentéteket sem lehet szem elől téveszteni. Szegő Gábor A tagállamok képviselői nevében Nyikolaj Talizin, a Szovjetunió minisztertaná­csának első elnökhelyettese, a Szovjetunió Állami Terv­bizottságának elnöke mon­dott köszönetét Vietnamnak a találkozó megszervezésé­ért. Már maga az a tény, hogy — ezúttal először — Vietnamban kerülhetett sor ilyen magas szintű KGST- tanácskozásra, a VSZK fej­lődését, haladását mutatja, mondotta, hangsúlyozva a szocialista államok sokolda­lú együttműködésének je­lentőségét. A KGST tervegyeztető bi­zottsága ma folytatja ülé­sét. Reagan sajtókonferenciá­ján rendkívüli hevességgel és megvető módon beszélt Kadhafi líbiai vezetőről, akit egyebek között „barbárnak és zavarodottnak” nevezett. Azzal vádolta, hogy „mene­déket és támogatást ad a gyilkos terroristáknak”. Bár a sajtókonferencia je­lentős részében a Líbia el­leni akciókról volt szó, az újságírók néhány más kér­dést is feltettek. Egy kérdés­re válaszolva Reagan elnök közölte: az Egyesült Álla­mok és a Szovjetunió kö­zött egyelőre nincs megálla­podás egy újabb csúcsta­lálkozó időpontjáról. Mint mondotta, változatlanul jú­nius végét tartaná kedvező időpontnak, de tudomása van arról, hogy szovjet‘rész­ről szeptemberi időpontot javasoltak. A szerda reggeli The New York Times szerint Reagan azért áll el a katonai akció terveitől, mert azok túlsá­gosan is magas kockázatot jelentettek volna. A kor­mányzat a lap szerint első­sorban a Líbiában élő mint­egy 1500 amerikai állampol­gár miatt aggódott, de azt is kénytelen volt számításba venni, hogy a közvetlen ka­tonai akció várhatóan je­lentős veszteséget hozott volna az amerikai légierő­nek, és könnyen alakulhatott volna úgy, hogy az egyértel­mű kudarcnak lett volna minősíthető. Emellett az amerikai felderítésnek nin­csenek megbízható adatai az állítólag Líbiában működő „terrorista szervezetekről”. A szeszes italoktól, nyilvá­nos mulatozásoktól hazájuk­ban eltiltott szaúd-arábiaiak sóvárogva várják, hogy meg­nyissák azt a 23 kilométeres hidat, amely a több sziget­ből álló, kis Bahrein állam megközelítését gépkocsin alaposan megkönnyebbítené. Bahrein ugyanis az Arab­öbölben a kéjsóvárak Mek­kája. Itt szabadon árusíta­nak szeszes italokat, a szál­lodákban vannak éjszakai bárok, revüműsorok. A híd megnyitását erede­tileg a jövő hónapra tervez­ték, de az utolsó pillanatban elhalasztották az idei év vé­géig. A hivatalos magyarázat az volt, hogy még nincsenek kész a vámépületek és né­hány bekötő út. A valóságos ok az, hogy a bahreini kor­mányzat éppen az építkezés befejezésekor döbbent rá igazán, mennyire kockázatos következményei lehetnek a ország gazdaságára ennek a „köldökzsinórnak”. Bahrein már régóta ve­gyes érzelmeket táplált a híd létrehozásának terve iránt, mert félelemmel töl­tötte el Szaúd-Arábia gazda­sági és politikai felsőbbren­dűsége. Az út megépítésének költségeit, legalább egymil- liárd dollárt is Szaúd-Ará­bia fizette. A kis ország nem nagyon mer bármiben is nemet mondani a dús­gazdag szomszédnak. Most Bahrein kis időt akar nyerni, mert biztosíta­ni akarja, hogy az összeköt­tetés több hasznot hozzon, mint bajt. Mivel szinte nincs Tüntetések robbantak ki az után a bejelentés után, hogy börtöncellájában fel­akasztotta magát Szuliman Hater határrendőr őrmester. A Nílus-deltai Akjadban, az őrmester szülőfalujában, a tüntetők gumiabroncsokat égettek. Egyiptomi részről ta­gadják azokat a jelentéseket, hogy a tiltakozók középüle­teket támadtak meg. Tíz nappal Hater halálhíre előtt az őrmestert életfogy­tiglani kényszermunkára ítélte a haditörvényszék, mert október elején a Sínai- félszigeten megölt hét izraeli turistát. A védelem arra hi­vatkozott, hogy tettének el­követésekor a rendőr ^ nem volt beszámítható állapot­ban. Ami azonban „beszá­mítható” volt: Izrael nem sokkal előbb lebombázta a PFSZ tuniszi szálláskörleteit. Ezért Egyiptomban parázs tüntetések robbantak ki. Hater ügyét az iszlám és a baloldali ellenzék felkarolta. Olyan nyilatkozatok és saj­tójelentések kerültek nyilvá­nosságra, hogy Hater érzel­meit „meg kell érteni, s hogy tette valójában hazafias volt”. Az ellenzéki pártok a közeljövőben akarták fel­keresni Hoszni Mubarak el­nököt azzal a kéréssel, hogy engedje el vagy mérsékelje a rendőrre kiszabott büntetést. A börtönhalálról készített kórbonctani jelentés szerint azt fulladás idézte elő. A későbbi vizsgálatokra bízták annak megállapítását, hogy voltaképpen milyen körül­mények között. Hater egy Kairó környéki börtön kórházi osztályán halt meg, ahol állítólag bil- harziás megbetegedéssel ke­zelték. A keddi bejelentés előtt senki sem szólt arról, hogy ilyen baja lenne. Va­sárnap meglátogatták hozzá­tartozói és egy lapszerkesztő. Most mind azt mondják, hogy Hater nem foglalkozott öngyilkossági gondolatokkal. A rokonok nem hisznek az öngyilkosságban. Azt állít­ják: tizenegy emberre bíz­ták a foglyot, s lehetetlen, hogy ennyi börtönőr ne tud­ta volna megakadályozni tet­tét, ha mégis erről lett vol­na szó. olajjövedelme, a kis ország a térség „szórakoztató” köz­pontjává akarja tenni ma­gát. 180 millió dollárért most építenek egy „arab Disney- landet”, hatalmas szórakoz­tató parkot a turisták oda- csábítására. Félő azonban, hogy Szaúd-Arábia arra fog­ja kényszeríteni Bahreint, hogy tiltsa be a szeszes ita­lokat és az éjszakai lokálo­kat. Márpedig ez esetben Bahrein éppen olyan unal­mas lenne, mint Szaúd-Ará­bia. S ha a hídon jönnének is Bahreinba nagy számban arab turisták, de nyilván nem éppen a legvastagabb pénztárcájúak: ők bizonyára továbbra is Kairóba és Nyu- gat-Európába mennek majd számlálatlanul szórni a pén­züket. A fő aggodalom azonban gazdasági jellegű. A bahrei­ni kereskedők ugyan örül­nek a turisták áradatának, de okkal aggódnak amiatt, hogy velük együtt jönnek a nagy szaúdi cégek, s olcsóbb áraikkal kiszorítják a bah­reini piacról a hazai keres­kedőket. A szaúd cégek ugyanis állami támogatást élveznek, nagy mennyiség­ben importálnak árúkat, és így alacsonyabb áron tudják kínálni azokat. A vásárlók jól fognak járni, de a helyi üzletembereknek kevesebb haszonnal kell majd beérni­ük. Márpedig a bahreini kormányzatnak, mint annyi más országban, elsősorban az üzleti körök érdekeit kell szem előtt, tartania. Nincs már sok idő hátra az SZKP XXVII. kongresz- szusáig. Élénk mozgás, fel­frissült szellem, messzeható változások jellemzik a szov­jet közéletet, s a nyílt, érde­kes, kritikus és önkritikus vitákban országszerte érző­dik a kongresszusi szellem. A szovjet kommunisták a leghatározottabban síkra- szállnak az ország előtt álló feladatok halogatásának fel­számolásáért, a Szovjetunió gazdasági, társadalmi fejlő­désének meggyorsításáért. Az erről szóló új koncepciót az SZKP tavaly áprilisi plénu­mán munkálták ki. A plé- num határozatai alapján jött létre az a három dokumen­tum, amelyről a döntő szót a kongresszus fogja kimon­dani. Az új szerkesztésű pártprogramról, a módosí­tott szervezeti szabályzatról, valamint a XII. ötéves terv­ről és a 2000-ig szóló gazda­sági-társadalmi fejlesztés fő irányairól van szó. Ez a há­rom okmány a legszorosabb kölcsönhatásban van egy­mással. A program kitűzi a távlati célt: a szocialista tár­sadalom tökéletesítését azon az úton, amely a kommuniz­mus felé vezet. A gazdasá­gi, társadalmi fejlesztés irá­nyai ezt a programot lefor­dítják a konkrét tennivalók nyelvére: megszabják a szá­mokat, a határidőket és a feladatok sorrendjét. A mó­dosított szervezeti szabályzat pedig lehetővé teszi, hogy a szovjet kommunisták az SZKP megnövekedett vezető szerepével, és egyben na­gyobb felelősséggel vegyenek részt a gigászi munkában. Mi kell ahhoz, hogy a Szovjetunióban felgyorsuljon a gazdasági, társadalmi fej­lődés? Az országos vitában, a különböző pártfórumokon és értekezleteken a felszóla­lók mindenekelőtt azt szö­gezték le, mi az, ami nem kell, s azt hangsúlyozták, hogy a lényeg: meg kell te­remteni azokat a feltétele­ket, amelyek közepette va­lóban felgyorsulhat a fejlő­dés. Az ütemváltást elsősor­ban a gazdasági életben kell véghezvinni. Mihail Gorba­csov a szovjet parlamenti képviselők előtt mondott be­szédében úgy fogalmazott, hogy e téren gyökeres for­dulatra van szükség. Az SZKP főtitkára által emlí­tett gyökeres fordulatot ma­ga a kitűzött, grandiózus cél követeli meg: az ezredfor­dulóig, vagyis másfél évtized alatt csaknem megkétszerez­ni a szovjet nemzeti jöve­delmet, a munkatermelé­kenységet pedig 2,3—2,5-szö- rösére emelni. A cél elérése annál is bonyolultabb, mivel a rendelkezésre álló erőfor­rások nem bővülnek, hanem szűkülnek, azaz a gazdaság hatékonyságát kell növelni. Az SZKP tehát azt a felada­tot tűzi az ország elé, hogy az eddigi extenzív fejlődés­ről az intenzív fejlesztésre álljon át. Arról van szó, hogy a szükséges eredményt nem a mind nagyobb számú anyagi eszköz latba vetésé­vel, hanem a tudás mozgó­sításával érjék el. A tudást a legtágabb értelemben kell felfogni: a munkakultúra növelésétől a tudományos­műszaki vívmányok mielőbbi meghonosításáig. Az egész folyamatban különösen nagy szerep hárul a tudományos­műszaki haladásra. Ez a fo­galom kettős tartalmú: egy­részt jelenti a meglevő tech­nikák fejlődését, másrészt magában foglalja azt is, hogy a Szovjetunióban for­radalmi módon rátérnek el­vileg egészen új technológiai rendszerek, a legnagyobb ha­tékonysággal dolgozó beren­dezések legújabb nemzedé­keinek alkalmazására. Nem titok, hogy mind ez ideig a műszaki haladás jórészt meglehetősen lassan ment végbe. A helyzetet jól érzé­keltette Vitalij Vorotnyikov- nak, az SZKP Politikai Bi­zottsága tagjának, az Orosz- országi Föderáció miniszter- elnökének a tulai pártérte­kezleten elhangzott megálla­pítása: amíg egy műszaki öt­let a termelésben megvaló­sul, addig a Szovjetunióban 6-9 év telik el, de néha még több. Vorotnyikov kiemelte, hogy ezt az időtartamot két évre kell lecsökkenteni. A robotizálás és az automati­zálás azonban nem öncél: szolgálja az életszínvonal emelését. A felszabaduló munkaerőt pedig más terüle­teken helyezik el. Az új technika új, maga­san képzett dolgozót követel meg. A Szovjetunióban tel­jesen világosan látják az em­beri tényező szerepét, azt, hogy a legragyogóbb terv semmitmondó papírhalmaz, a legkorszerűbb gép használ­hatatlan ócskavas a tervet valóra váltó, a gépen dolgoz­ni tudó ember nélkül. A szakmai képzettség hallatla­nul fontos, ám nem minden. Mert nemcsak arról van szó, hogy valaki tudjon dolgozni, hanem arról is, hogy érdeke fűződjék a kiváló teljesít­ményhez. Ez viszont átvezet a vi­táknak ahhoz a gondolatá­hoz, hogy a gazdasági me­chanizmus miképpen ösztön­zi a dolgozókat a jó munká­ra. Viktor Afanaszjev, a Pravda főszerkesztője rá­mutatott: sok szó esik a gaz­dasági mechanizmus szünte­len tökéletesítéséről, ám sez tökéletesnek nem nevezhető. Mindenesetre az erőfeszítések arra irányulnak, hogy a vállalat és személy szerint minden egyes dolgozó a sa­ját zsebén mérhesse le, hogy érdemes új módon, hatéko­nyan gazdálkodnia. Ez felté­telezi, hogy a központi ter­vezés tovább erősödik, mi­közben kibontakozik a vál­lalati önállóság és kezdemé­nyezőkészség, ami viszont a korábbinál nagyobb felelős­séget ró a vállalatvezetőkre. Mindez egyúttal azt is je­lenti, hogy a feladatok nagy­ságával összhangban kell ki­alakítani a káderpolitikát. Arról meggyőződni, hogy ez folyamatban van, elegendő elolvasni az újságot. Alig van nap, hogy valamilyen sze­mélyi változásról ne közöl­nének hírt, új miniszterek, új megyei és járási párttit­károk nevét látjuk a lapok hasábjain, a Politikai Bi­zottságba is egészen új nem­zedék jutott be. A pártérte­kezletek azt mutatják, hogy a kommunisták éltek a le­hetőséggel, és tömegével szabadultak meg a tehetet­len, a kiváró vezetőktől, olyanokat állítottak a he­lyükre, akiket elvszerűség, az új iránti fogékonyság, a felelősségvállalás jellemez. Mindez ugyancsak hozzájá­rul a jó politikai légkör ki­alakulásához. A kongresszus előtti vita még tart. Bizonyos tanulsá­gok azonban már leszűrhe- tők. A közélet mozgásba len- dülése azt mutatja, hogy az SZKP felhívására a pártta­gok, az ország népe termé­keny, elemző eszmecseré­vel válaszol. Ennek során a megoldatlan kérdésekre összpontosul a figyelem, és nyíltan beszélnek fogyaté­kosságokról, hibákról, meg­értve, hogy a nyíltság, az egyenes beszéd pártkövetel­mény: a hibák kijavításá­nak módszere. A vita már eddig is azt tanúsítja, hogy a Szovjetunióban egyetérte­nek a fejlődés meggyorsítá­sával. és tenni is készek érte. Hável József „Barbár, zavarodott terrorista” Reagan sajtóértekezlete Valuták és hadihajók Híd a „Kéj-folyó” fölött

Next

/
Oldalképek
Tartalom