Békés Megyei Népújság, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-25 / 21. szám

1986, január 25., szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET Művelődés és urbanisztika Nem titkolom, vérmes reményekkel készülődtem a Ba­lassagyarmaton rendezett hetedik észak-magyarországi urbanisztikai konferenciára. Sokat sejtető témát tűztek ugyanis napirendre a tanácskozás meghirdetői: a műve­lődés és az urbanisztika összefüggéseit. Mintha végre — valami égi sugallatra — meghallották volna építészeti szakembereink is a közművelődésben dolgozók sóhaját: városfejlesztési terveinket művelődési szempontból is át kellene gondolnunk. Hiszen számtalan területét emelhetnénk ki minden­napi életünknek, hogy a térfelhasználás milyen rejtett módokon képes befolyásolni a művelődési folyamatok si­kerességét. Szerepe van például a környezet minőségé­nek. szervezettségének, és annak is, hogy mennyire gaz­dag világot tudunk magunk körül kialakítani. Miért vonzóbb például a városokban kibontakozó művelődési élet? Miért érzik jobban magukat az elfog­lalt emberek — mondjuk — egy vendéglátóipari egy­ségben? Miért nagy a vonzása egy város főterének? Számtalan olyan kérdés, amelyre ez az urbanisztikai konferencia tudatosabban is felhívhatta volna a fi­gyelmet. Aki ugyanis egy kicsit is elmélyül a kérdéskör vizsgá­latában, ráeszmél: még az apróbb dolgokban is mennyi­re jelen van az emberszempontúbb térfelhasználás igé­nye. Példaként egyik lakótelepünk jut eszembe — ahol nem tudni, tervezési hiba folytán-e vagy szándékosan — a lift előtt kialakult egy elszeparálható, L-alakú térrész. Az érkező, amikor kilépett a liftből, azzal a furcsa ér­zéssel találkozott, hogy egyenesen egy lakásba, és nem egy lépcsőházba érkezett. Az elszeparálható térrészt ugyanis, még ha nem is függönyözték el, berendezték, „humanizálták” az emelet lakói. Az egyik emeleten vi­rágok, szőnyeg. A másik emeleten polc gyermekjátékok­nak, sakkasztal és így tovább. S ami a legfontosabb, az azonos emeleten lakók közösen használt térrészévé, afféle kis klubbá vált. Nos, mindez csupán egy kis építészeti hiba végered­ménye. Mégis elgondolkodtató, hogy éppen az ilyen „funkciótlanságok” alkalmasabbak a leginkább az ember sajátos igényeinek kielégítésére. Hányán bosszankod­tunk például már amiatt, hogy a kertmérnökök aszta­lán roppant szépen megtervezett parkok sétányai min­denfelé, csak éppen arra nem vezetnek, amerre a több­ség halad. És hosszan-hosszan lehetne még a sort folytatni. Az egyik ifjúsági klubunk például azzal aratott nagy sikert a fiatalok körében, hogy kiszórta a székeket a helyiség­ből. Beszereztek egy nagy padlószőnyeget, amire csak cipő nélkül volt szabad rálépni — még a vendégeknek, meghívott előadóknak is. Megszűnt a feszengés, a me­rev széken ülés, és a klub egy csapásra benépesedett. Pe­dig csak a rendelkezésre álló teret használta fel sajáto­san, a fiatalok igényei szerint. Mindez hogyan tartozik azonban a művelődés és az urbanisztika viszonyához? A balassagyarmati konferencián elsősorban építési szak­emberek vettek részt. Mindössze két művelődési szak­ember tett eleget a meghívó invitálásának. Az észak­magyarországi urbanisztikusok jószerivel csak egymás­nak mondogatták, egymást erősítgették abban az egyéb­ként fontos nézetben, hogy az urbanisztikai fejlesztése­ket művelődési szempontból is át kell gondolni. Egy azonban bizonyos: mindezekről a problémákról ötletgazdagabban is szó eshetett volna, ha a konferen­cián a közművelődési szakemberek is elmondják, mi­képpen hat a tér szervezettsége, funkciógazdagsága, em- berarcúsága a művelődési és szabadidő-felhasználási fo­lyamatok sikerességére. Fomai Miklós A mindentudás igézete Tanulmányok Németh Lászlóról „Ma úgy érzem — olvas­suk Németh László egy ké­sei feljegyzésében —, az egész országban ott bujkál a tájékozódásnak az a Iáka, az a tanulói düh, mely az én ifjúságomra olyan jellemző volt, s ha ezt megtisztítjuk, világos értelmet adunk ne­ki, tán sikerül sok bajt lá­tott nemzetünkből is egy érdeklődéssel összetartott, a szép. s jó tiszteletére hangolt közösséget, »mintaosztályt-“ csinálni, amelyben tán az olyan íróknak is lesz helyük, amilyen én voltam.” Ezt a reményt sok minden látszik valóra váltani, a többi között A mindentudás igézete című kötet is, amely mintegy az „utókor” Németh László-ké- pének egy változatát rajzol­ja ki az olvasó előtt. A kis tanulmánygyűjtemény a JAK Füzetek című könyvso­rozat tizenhetedik darabja­ként jelent meg, vagyis a fiatal írók gondolkodását hi­vatott képviselni. Szerzői kö­zött mindazonáltal a kevésbé fiatalok dominálnak: Bélá­di Miklós, Lackó Miklós, Pethő Bertalan; joggal gon­doljuk azonban, hogy a fia­tal írónemzedék, ha nem is a szerzőséget, de a Németh Lászlóról megrajzolt képet a magáénak ismeri el. Szegedy-Maszák Mihály, a kötet összeállítója joggal hi­vatkozik arra, hogy napjaink fiatal magyar értelmiségét elsősorban Németh értekező prózája érdekli. A kollektív tanulmánygyűjtemény is el­sősorban az esszéíróról, a gondolkodóról kíván képet adni, pontosabban azt kere­si, hogy Németh eszmete­remtő tevékenysége milyen forrásokból táplálkozott és milyen, ma is figyelmünkre érdemes eredményekre ju­tott. Ezek a kérdések fog­lalkoztatják a kötet szer­kesztőjét is, midőn az esszé­író Németh értékrendjét vizsgálja, Lackó Miklóst, aki a Tanú-korszak „minő­ségszocializmusáról” ad köz­re figyelemre méltó megál­lapításokat, Béládi Miklóst, aki Németh minőségfogalmát nézi meg közelebbről, Ger­gely Andrást, aki Németh és Szegfű Gyula emlékezetes vi­tájának történetét eleveníti fel, Kosa Lászlót, aki Né­meth protestantizmusáról ér­tekezik, vagy Kiss Gy. Csa­bát, aki Németh László Ke- let-Európa-felfogásának ösz- szetevőit elemzi. Ezeket az eszmetörténeti tanulmányo­kat azután két nagyszabású regényelemzés egészíti ki: Pethő Bertalan az Égető Esz­ter, Kulcsár Szabó Ernő pe­dig az Utolsó kísérlet epikai világképét rajzolja meg. A kötetben foglalt tanul­mányok analitikus módon közelítik meg Németh László gondolkodását, a felvonuló szerzők jól tudják, hogy . a kritikai mozzanatokat sem nélkülöző elemzés méltó iga­zán ahhoz a nagyszerű író­gondolkodóhoz, akiről képet kívánnak adni. írásaikból nemcsak az „utókor” Németh László-képe, pontosabban en. nek a képnek egy változata bontakozik ki előttünk, ha­nem Németh eszmeteremtő munkásságának nagy ered­ményei, értékei is tisztább fénybe kerülnek. Olyan esz­mei eredményekre gondolok, mint a hagyományok és a modern törekvések egyezte­tésének igénye, az emberi egyetemesség vagy a minőség gondolata: ezek valóban Né­meth László szellemi örök­ségének el nem évülő érté­kei. (Szépirodalmi Könyvki­adó) p r Ágh István: Süvöltők Világ legkisebb süvöltözése udvari fámról ebben a megtelepedett télben, van ok pirinyó csodálkozásra, megjöttek a süvöltők, letelepedtek csütörtök délutánra, de mintha csak ez az akácfa lenne' jó, a többi maradjon a honiaknak, gerlék, verebek, rigók! a süvöltők mára honfoglalók, otthonosabbak nálam e hazában, úgy csőrözik az ágat. mintha szétvernék a fát, idehallik a magvak roszogása, olyan öntudat süvölt e madárból, még a bögye is lángol, s hogy magát föl ne gyújtsa, szürke szárnyait jól magára húzza, de hogyan kerültek ide? és én hogy kerültem ide? csak az isten nem csodálkozik rajtunk, egynapos ittlét, hatvan, ezer év? Baktai Faragó József: Csontjaid a csillagoknak (Nevelőanyánk emlékének) Elmentél csöndben, a holtak templomába, örökre összekulcsolt kézzel, magadban imát mormolva, Nevelőanyánk — Jámbor Eszter. Temetésedre zaklatott szívvel zarándokoltunk. Itt maradtunk: Nevelőapánkkal, magunkat s Téged siratva, megözvegyült szikjöldi árvák. Érted zúgtak a ványai harangok. Zokogva zuhogtak koporsódra a szikföldes rögök, melybe halálodig körömmel kapaszkodtál. — Nehéz nékünk a búcsú, s nehéz néked a föld. Hetvenhat év lángja lobbant el szemedben. Ott a mélyben sírod süppedő kápolnájában, szétosztod csontjaid — az elárvult csillagoknak. Dévaványa, 19S5. 12. 20. Kuncz Aladár emlékezete születésének századik évfordulóján A századelő íróinak a szerkesztőség és a könyvtár volt az iskolájuk, s ahogy Párizsban az ßcole Normale Supérieure nevelt nemzedé­keket az irodalom számára, nálunk a francia műhely mintájára épült, annak va­rázsában élő Eötvös Kollégi­um. Itt ismerkedett az iro­dalommal és az élettel Kuncz Aladár is: a kolozs­vári szülői ház választékos kultúrája, az egyetemi elő­adások tudós légköre, s fő­ként a francia gondolkodás világos szelleme oltották be­le az irodalom szere tétét. Könyvtár és előadóterem, szellemesen társalgó szalon, és vitáktól gőzölgő kávéház óvták azt a viszonylag zárt világot, amelyben Kuncz Aladár is élt. Életét az iro­dalom irányította, az alko­tás azonban még váratott magára: a fiatal irodalmár kezdetben csak elegáns esz- széket, szellemes kritikákat és jobbára önarcképnek si­került novellákat adott ki kezéből. Az alkotás és az élmény szomja, a szobatudós és a világfi lehetőségei kö­zött válogató érdeklődés va­lójában egy nemzedék útke­resését fejezte ki, azt a vi­lágot, amelyből Proust és Thomas Mann regényhőse is születtek. így lett Kuncz Aladár az induló Nyugat munkatársa, Ady Endre hí­ve és barátja, Párizs és a francia irodalom szerelmese, aki fiatal tanárként minden nyári vakációját a francia fővárosban töltötte, s egy­forma mohósággal vette bir­tokába az olvasmányokat és az élményeket. Életébe váratlan szeren­csétlenség gyanánt robbant bele az első világháború, s minthogy a hadüzenet után francia földön rekedt, esz­mény. és idegroncsoló esz­tendőket kellett lemorzsol­nia eldugott internálótábo­rok lakójaként. A francia kultúrába vetett hitét még- sem veszítette el, és elke­rülte a kiábrándultságot is. Sorsát a humanista értelmi­ségnek a háborút követő új eszmei tájékozódása alakí­totta át: a háborús megpró­báltatások, az egész emberi­séggel közös tragikus tapasz­talatok hozták létre nála is a polgári humanizmus újfaj­ta, morálisan elkötelezett változatát, és ezzel Thomas Mannhoz, Romain Rolland- hoz és Babits Mihályhoz ha­sonlóan a felelősségvállalás­ban és a cselekvésben talál­ta meg hivatását. Az életet már nem élvezni, hanem megismerni és alakítani akarta, ez a szándék állítot­ta a születő erdélyi magyar irodalom fontos őrhelyeire, midőn elvállalta-* a kolozsvá­ri Ellenzék című napilap, majd az Erdélyi Helikon cí­mű irodalmi folyóirat, irá­nyítását. Szerkesztőként és kritikusként eur°Pai távlato­kat nyitott, korszerű gon­dolatokat és művészi igé­nyességet oltott az addig jó­részt tájékozatlanul hányó­dó és nem egyszer belső tor­zsalkodástól megosztott iro­dalmi életbe. Az ő munkája teremtett egy időre szövet­séget az erdélyi magyar és román írók között is, jóaka- ratú igyekezete a kultúra néhány percnyi békéjét va­rázsolta a soknemzetiségű Közép-Európa egyik legvi­harosabb sarkába. Ennek a morális magatar­tásnak az eredményeként jött létre — már a közeli halál árnyékában — a rég­óta áhított alkotás is: a Fe­kete Kolostor, a fogolysors regénye, amelyet a huszadik század egyik súlyos emberi tapasztalatának, a fogságnak a „mítoszaként” méltatott egyik francia kritikusa. Ez a remekbe szabott könyv a tárgyi valóság dokumenta­tív rajzából és az emlékezés lírai képeiből, elbeszéléséből és vallomásból, elemző lé­lektanból és anekdotákból, a kollektív regény és az em­lékirat műfaji hagyományai­ból teremtett modern epi­kus formát. Sajátos és kor­szerű írói alkotást hozott létre, a modern magyar irodalom egyik társtalanul álló remekét, de többet is ennél: a háborúban elárult klasszikus humanizmust hir­dette a mind embertelenebb erők szorításában vergődő Magyarországnak, sőt túl a haza határain, az újabb há­borúba tántorgó Európának. Pomogáts Béla Csányi Béla: Kotrógép a Körösön

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom