Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-29 / 280. szám
1985, november 29,, péntek NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Serdülő ifjúsági uszonyos és búvárúszó OB fl gyulai mérleg: két bronz A hét végén zajlott le Kecskeméten a serdülő és ifjúsági uszonyos búvárúszó OB, amelyen a gyulai MHSZ Kövizig köny- nyűbúvár klubjának tagjai is rajtkőre álltak. A legkiemelkedőbb gyulai eredmény: Felek Rita, a 25 méteres búvárúszásban bronzérmet szerzett, a 4x100 m-es serdülő fiúváltó hasonlóképpen a dobogó 3. fokára állhatott. A két bronzérem mellett további értékes helyezést szereztek a fürdőváros sportolói. Felek Rita a 100 és 200 m-es uszonyos úszásban 4—5. helyezést ért el, Papp Péter pedig a 25 m-es búváúszásban és a 100 m-es uszonyosúszásban 4. helyet szerzett. A gyulaiak edzője Reisz József szerint: „Biztatóak az időeredmények, ugyanis Felek Rita teljesítette az ifjúsági aranyjelvényes szintet. Ugyanakkor a váltóban elért 42.2 mp-s eredményével egyéniben ig újra bronzos lehetett volna. Papp Péter is beúszott az 50 mp-es határ alá, több edzésmunkával akár a jövő évi OB favorítja is lehet.” Ugyanakkor megtudtuk azt is, hogy a leány váltó egyik-másik tagja korábbi betegsége miatt maradt el eddigi legjobbjától, ezért az ifiváltó csak 5. volt. November 16-án volt a válogatott keret értekezlete Budapesten. A felkészülés fő célja: eredményes szereplés az 1986. évi nyugat-berlini világbajnokságon. „Ebben mi is érdekeltek vagyunk Szabó Jenő révén” — fűzte hozzá az edző. — „Ugyanis az 50 m-es búvár-, a 100 és 200 m-es uszonyosúszásban feltétlenül a legjobbak között kell lennie, ha. tagja akar lenni az utazó csapatnak. A kecskeméti edzőbizottsági ülésen az ifjúsáFelek Rita giak, illetve az utánpótlás korúak köréből Felek Rita és Papp Péter neve merült fel a válogatott kerettagságra.” □ Asztalitenisz A Békéscsabai Konzervgyár NB III-as férfi asztalitenisz-csapata a bajnokság utolsó fordulójában Eleken mérkőzött, és 15:1 arányban győzelmet aratott. A mérkőzés pontszerzői: Andódy, Czina, Seres 4—4, Bo- tyánszki 3. ill. Soós. Az NB III-as férfi csapatbajnokság Szabados csoportjának végeredménye: l. Bcs. Konzerv « 8103-25 16 2. Nagykőrös 8 5 2 1 66-62 12 3. Kecskemét 8 62 81-47 12 i. Jászberény 8 4 1 3 68-60 9 5. Makó 8 3 1 4 62-66 7 S. OMTK 8 2 2 4 62-66 6 7. Bcs. Előre Sp. 8 1 3 4 51-77 5 8. Mezőtúr 8 1 2 5 46-82 4 9. Elek 81 7 37-91 1 Azonos pontszám esetén a helyezéseket az egymás elleni eredmény dönti el. A bajnokság Őszi idényében a Békéscsabai Konzervgyár férficsapata pontveszteség nélkül áll a bajnokság élén. Az együttes folyamatosan javuló játékkal, biztosan vette az akadályokat. Az egyéni teljesítményeket értékelve Andódy Tibor kívánkozik az élre, aki 28 mérkőzésből 27 győzelmet aratott. Hozzá ha- sonól teljesítményt nyújtott a csapat ifjúsági játékosa, Seres Árpád, aki 32 mérkőzésből 28 győzelmet szerzett. A bajnokság során a csapat egyik erősségévé nőtte ki magát Sebestyén Sándor, aki csak három mérkőzést vesztett. A további pontszerzők: Balogh József, Bo- tyánszki Csaba és Czina József teljesítménye is jóval 50 százalék fölött alakult. A szakosztálynál folyó szakmai munka arra enged következtetni, hogy a csapat a tavaszi szezonra jól felkészülve, folytatja a sikeres szereplést, biztosítva ezzel részvételi jogát az NB II-ben az 1986—87. évi csapatbajnokságban. * * * Szarvason a közelmúltban rendezte meg az óvónőképző intézet és a városi szakmaközi bizottság a női asztalitenisz November 7. asztalitenisz-csapatversenyt. A rendezvényen nyolc csapat vett részt. A November 7. Kupa védője az OMTK (Komjáti Emma, Gajdács Beáta) csapata lett. A további sorrend: 2. Szarvasi óvónőképző Intézet (Rácz Anikó, Gavallér Anita), 3. óvónőképző Intézet II. (Laurinyecz Anikó. Kiss Mária). Szarvas—Csepel 63:57 (32:27) Kosárlabda MNK-mérkőzés. Nők, Csepel, 100 néző. V.: Szé- tsi, Szabados. Szarvas: Frankó A. (6), H. Molnár (12), Lelkes (4), Frankó K. (16), Dénes (10). Csere: Lestyán (1), Török (10), Daridáné (2), Vajgel (2). Edző: Szirony Pál, Lestyán Eszter. Csepel: Sárosi (14), Bori (4), Gyukili (5), Csendes (9), Szimcsák (15). Csere: Esvig (8), Beller (2), Juhász. Edző: Ács András. Az eredmény alakulása: 7. p.: 15—4, 13. p.: 27—13, 17. p.: 29—22, 25. p.: 44—35, 34. p.: 59—45... A sorsolás szeszélye úgy hozta, hogy összekerült két NB X-es csapat a kupamérkőzésen. amelyen a Szarvas kapott hamarabb lábra, s az első játékrész elején jelentős előnyre tettek szert. Fegyelmezetten védekezve és pontosan dobva érték el kosaraikat. A félidő végére feljött a durván és helyenként sportszerűtlenül játszó Csepel. Ebben az időszakban a pankrációhoz jobban hasonNegyvenhat csapat, Á Békéscsabai Városi Tanács V. B. sportosztályának Labdarúgó Szakszövetsége elkészítette az 1985—86. évi városi teremlabdarúgó-bajnokság csoportbeosztását. A rendezvényre rekord- nevezés érkezett. 46 együttes jelezte részvételét. A rendezők a benevezett csapatokat hat csoportba sorolták. Egy együttesben 15 játékos szerepelhet, igy a teremlabdarúgó-bajnokság 690 focistát mozgat meg a hétvégeken. litott a játék. A fordulás után is a főiskolások játszottak lelkesebben. Előnyüket megőrizve könnyed játékkal győztek az akkor már kosárlabdával is foglalkozó fővárosiak ellen. Az FSSC továbbjutása nagy fegyvertény a bajnokságban jobban szereplő Csepel ellen, ám a jövő héten sorra kerülő bajnoki találkozóra nem a legjobb előjel a csepeliek megfélemlítő harcmodora. 690 játékos Az első játéknap november 30-án lesz, Békéscsabán, a 2. Sz. Általános Iskolában szombaton 8 órától. Decemberben szombaton és vasárnap lesznek mérkőzések. januárban viszont már csak szombaton, mert ekkor megkezdődik a Békés Megyei Népújság terem kézilabda-torna küzdelemsorozata is. A záró, 11. forduló összecsapásait 1986. január 25-én játsszák a csapatok. Tömegsport Az elmúlt hét végén szakszervezeti kupaversenyt rendeztek Dévaványán, a helyi MHSZ- székházban. A szakmaközi bizottság — a korábbi évek gyakorlatához híven — légpuskalövészetre és tekeversenyfe hívta á fiatalokat, amelyre 12 gazdasági, illetve intézményi csapat nevezett. Eredmények. Légpuskalövé- szet, csapat: 1. Áfész 238 kör, 2. Csepel Autó 228, 3. Kiosz 220. Egyéni: 1. Szabó F. (Kiosz) 53. 2. Sunyák (Aranykalász Tsz) 52. 3. Murányi (Költségvetési Üzem) 52. Teke, csapat: l. Aranykalász Tsz 24 fa, 2. Szakmaközi Biz. 23, 3. Vas-, Fémipari Szöv. 22. Egyéni: 1. Papp L. (Vas-, Fémipari Szöv.) 9, 2. Csillag (Aranykalász Tsz) 7, 3. Székács (Medosz) 7. Munkatársakat keres A MULTIPROFIL GM: — ács, állványozó — kőműves — szobafestő, mázoló — lakatos, víz-, gáz-, központifűtés-szerelő — gázkészülék-szerelő — bádogos — hideg-meleg burkoló — villanyszerelő — üveges — gyors- és gépíró Ajánlatokat saját kézzel írott A 4 formátumban kérjük leadni: 5601 Békéscsaba. Pf.: 206. címre. Mesterlevéllel és telefonnal rendelkezők előnyben! Jó hozzáállás esetén kiemelt kereseti lehetőség! A BÉKÉSI OTP-FIOK a Békés, Kossuth u. 7. sz. alatti társasházban, 3 szobás lakások értékesítését kezdte meg Érdeklődni a fiókhelyiségben lehet, a lakásokat kívánság szerint a helyszíne» bemutatjuk. OLAJFÜTÉSES KAZÁNRENDSZERÜNKHÖZ vizsgázott fűtőt felveszünk FŰSZERT, Békéscsaba, Északi ipartelep. ELADÓ 3 db IFA—W 50 tehergépkocsi, felújított állapotban, eladó továbbá 1 db Volga 2103 típusú személygépkocsi, karambolos, új. Érdeklődni lehet: naponta 8—16 óráig Csonka Györgynél. Telefon: 62-377. A Gyulai Hűtőipari Vállalat 6 éves lejáratú, évi 11%-os kamatozású lakossági kötvényt bocsát ki, 12 millió forint összértékben, az Állami Fejlesztési Bank lebonyolításában 0 kamatfizetés minden év december 1. után, a törlesztés 1988 és 1992 között, négy egyenlő részletben történik II kötvények 10000 Ft-os címletekben, december 2-án és 3-án, Gyulán, a Kötőipari Vállalat épületében (Kossuth u. 7—11.) 10 órától 16 óráig vásárolhatók meg. Kispályás foci Orosházán befejeződött a városi kispályás labdarúgó-bajnokság őszi idénye. Az A csoportban a Csillag Áruház gárdája 100 százalékos teljesítményt nyújtva, nagy lépést tett a kilencedik bajnoki cím megszerzése felé. AZ ŐSZI IDÉNY VÉGEREDMÉNYE A CSOPORT 1. Csillag. Ar. 13 1357- 7 26 2. Honvéd D. 13 11 1 1 55-22 23 3. Kazép 13 103 43-21 20 4. Hungaropan 13 94 40-28 18 5. Határőrség 13 76 37-19 14 6. Hungavis 13 6 1 6 42-40 13 7. Müv. Közp. 13 6 1 6 44-46 13 8. All. Gazd. 13 5 2 6 46-42 12 9. Barátság 13 4 4 5 32-35 12 10. Nógrádi SE 13 3 2 8 27-41 8 11. Volán 13 2 3 8 30-57 7 12. AKG 12 1 4 7 23-50 6 13. Sütőipar 13 1 2 10 25-46 4 14. Rendőrség 12 1 2 9 17-54 4 Az AKG—Rendőrség mérkőzést a tavaszi idényben játsszák. B CSOPORT 1. Kazép F. 13 121 66-18 24 2. Költs. Uz. 13 8 3 2 49-19 19 3. Üveggyár 13 8 2 3 43-25 18 4. Üj Élet Tsz 13 8 1 4 48-33 17 5. Vas-Műany. 13 7 3 3 48-38 17 6. Hőtechn. 13 6 3 4 62-29 15 7. Egyetértés 13 7 1 5 45-38 15 8. UM Lakót. 12 3 5 4 38-44 11 9. Füszért 13 4 1 8 32-41 9 10. Posta 13 4 1 8 38-66 9 11. Unior 12 3 2 7 23-32 X 12. Juventus 13 3 1 9 24-63 7 13. Mezőgép 13 2 2 9 21-46 6 14. Fapados SC 13 2 1 10 23-69 5 Az Unior—UM Lakótelep mérkőzést szintén a tavaszi idényben játsszák. * * * Orosházán a városi KÍsz-bi- zottság és a testnevelési és sportosztály elkészítette a Magyar Ifjúság Kupa labdarúgó- torna programját. A területhez 12 csapatot soroltak be, melyeket a versenybizottság három, egyenként négycsapatos csoportba sorolt. A mérkőzéseket a nagyszénási tornacsarnokban rendezik. Első játéknap november 30., a második játéknap december 7.: ekkor rendezik a csoportmérkőzéseket. Mindkét napon 8 órakor kezdődnek a küzdelmek. A harmadik játéknapon, amely december 15-én lesz, a csoportelsők egymás között döntik el a végső sorrendet. A döntők is 8 órakor kezdődnek. A területről az első helyezett együttes jut tovább. * * * Tótkomlóson is befejeződött a kispályás labdarúgó-bajnokság, amelyre 8 csapat nevezett. Az őszi élmezőny: 1. Egyetértés, 2. Cosmos, 3. Afész. MEZEY LEMOND ...?----------------------------------- A k érdés felvetése nem annyira ostoba, mint amennyire első pillantásra talán gondolható. Hétközben a sportújságírók eszmecserére hívták a magyar labdarúgóválogatott vezetőit, hogy hivatalosan is, no meg baráti találkozási lehetőség megteremtésével kölcsönösen információt cseréljenek. Nem ez az első alkalom és követi majd újabb is, valószínű januárban, vagy februárban, önmagában az is elegendő ok erre, hogy válogatottunk elsőként bejutott a mexikói világbajnokság döntőjébe, s joggal pályázik például az év csapata büszke cím elnyerésére. Ezek után, legalábbis a nem pesti kollégák, alig akartak hinni a fülüknek, amikor egyik neves fővárosi író-újságíró feltette a kérdést Mezey György szövetségi kapitánynak: „Gyuri, Pesten sokfelé azt beszélik, hogy lemondasz. Mi van mögötte?” A kapitány — aki egyébként előtte kijelentette, hogy a felkészülés mostani időszakában nem sok újat tud mondani — egy pillanatra elmosolyodott, de aztán nagyon is komolyan kezdte fejtegetni, van alapja ennek a szóbeszédnek. Történt ugyanis, hogy Koltay Gábor, napjaink egyik legsikeresebb filmrendezője, szeretné megörökíteni a magyar labdarúgó válogatott világ- bajnoki „napjait” és ehhez minden segítséget meg is kapott. Mezey György és az MLSZ vezetői azonban — teljes egyetértésben — úgy gondolják, hogy a tervezett felvételek egy része zavarná a VB-f elkészülést, Mezey György pedig tiltakozik az ellen, amilyen módon és formában filmezni szeretnék. Úgy vélik, a film okozta „felhajtás” a „kiszemelt” labdarúgók felkészülését ugyancsak hátrányosan befolyásolná. A film készítéséhez eddig Mezey György véleményét elfelejtették megkérdezni. A kapitány pedig — tiltakozik. S kísértenek egy kicsit 1954 és 1978 keserű emlékei is, no meg, a Mészöly- film fogadtatása. Aligha tévedünk: Mezey nem fog lemondani, de — bármilyen ellentmondásos is — látszott, hogy amit Mezey elmondott, nagyon is komolyan gondolja. NVILTH-EVEL^ I ovász Jstván szeghalmi levélírónk felhatalmazott bennünket arra, ha úgy gondoljuk, sorait akár nyilvánosan is közölhetjük. Levelét tulajdonképpen Vass Sándorhoz, a sárréti kézilabdázók edzőjéhez intézte. Mivel úgy gondoltuk, hogy a levél megérdemli a nyilvánosságot, íme néhány részlete, „őszintén gratulálok életed eddigi legnagyobb sportsikeréhez. 50 éves múltál az idén, csapatod pedig az NB I B osztályba jutott. Az a kézilabdaegyüttes, amelynek stabil keretlétszáma 8-9 főből áll! Egy kapussal, egykét cserejátékossal megelőzni többek között a Debreceni Kinizsit, a Miskolci Spartacust, a tornateremmel rendelkező Karcagot, az igen jól igazoló Kazincbarcikát! Ilyen teljesítményt csak következetes, egyet akaró, egymásért mindenbe kész csapattal lehet elérni. Hogy mitől lett ilyen a gárda? A válasz kézenfekvő, látszólag egyszerű: egy mindenkiért, mindenki egyért! Több éve ismerlek, így láthattam, milyen hallatlan energiával, élettapasztalattal, következetességgel, türelemmel, szakértelemmel, pedagógiai és pszichológiai érzékkel formáltad, alakítottad csapatodat. Hol vannak már az osztályozót elkerülendő számolgatások, az idegtépő 2. hely, 1984-ben 3., 1985-ben a Közép csoport bajnoka Szeghalom. A kézilabda, úgy tűnik, nemzetközi eredményeink, sikereink ellenére még mindig nem kellőképpen elismert sportág hazánkban. Szeghalmon az lett! Sportszerű biztatásukkal a kitűnő szurkolók is megtették a magukét. Kívánom, hogy a maroknyi csapatot sikerüljön kellően megerősíteni, hogy méltóan képviselje Szeghalmot és Béké^ megyét a második vonalban is.” F. I. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes : Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar fosta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.