Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-30 / 281. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N E PÚJSÁG fl MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS II MEGYEI TANÁCS LAPJA 1985. NOVEMBER 30., SZOMBAT Ara: 2,2* forint XL. ÉVFOLYAM, 281. SZÁM A megyei szakszervezeti küldöttértekezlet elé Az idei esztendő a nagy visszatekintések és a nagy ter- vezgetések éve. A befejeződő ötéves tervről készítünk nem szégyellnivaló kasszát és az újnak indulunk neki, nagy reményekkel és vágyakkal. Hisszük — és nem ok nélkül —, hogy gazdagodunk mind egyéni sorsunkat, mind az országot nézve. Az év elején a párt XIII. kongresszusának impozáns tanácskozása volt a jeladás a mérleg elkészítésére és a programalkotásra. Aztán jöttek, jönnek sorba a beszámolások és az azzal járó tisztújítások. Előbb a képviselő- és tanácstagválasztások, az új Országgyűlés és a helyi tanácsok megalakulása, aztán a népfrontválasztások és velük párhuzamosan a szakszervezeti beszámolások, küldöttgyűlések következtek. És íme, ma összeült a szakszervezetek X. megyei küldöttértekezlete. Ülést tartott az Elnöki Tanács A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Kádár János tájékoztatta a testületet a brit kormány meghívására Nagy- Britanniában tett hivatalos látogatásáról és Margaret Thatcher miniszterelnökkel, valamint más politikai és gazdasági vezető személyiségekkel ott folytatott tárgyalásairól. Az Elnöki Tanács a tájékoztatót egyetértéssel tudomásul vette és megállapította: a látogatás eredményes volt, elősegítette az előrelépés feltételeinek további javítását a magyar—brit kapcsolatok konkrét területein, hozzájárult, a különböző társadalmi rendszerű országok közötti kölcsönös megértés, bizalom erősítéséhez és jól szolgálta az enyhülés ügyét Az Elnöki Tanács az Alkotmány 22. pragrafusának (2.) bekezdése alapján az országgyűlést december 20-án. pénteken 10 órára összehívta. A Minisztertanács javasolja. hogy az országgyűlés tűzze napirendjére a népgazdaság hetedik ötéves tervéről, az 1986. évi állami költségvetésről és a tanácsok 1986—90. évi pénzügyi tervéről, továbbá a választójogi törvény kiegészítéséről szóló törvényjavaslatokat. A testület megtárgyalta a községi tanácsok pályázatait, amelyekben várossá nyilvánításukat kezdeményezték. Ügy határozott, hogy 1986 január 1-től várossá nyilvánítja; Bács-Kiskun megyében Bácsalmás, • Tiszakécske, Békés megyében Mezőko- Vácsháza, Borsod-Abaúj- Zemplén megyében Edelény, Tokaj, Fejér megyében Bicske, Sárbogárd. Hajdú-Bihar- megyében Püspökladány, Komárom megyében Kisbér. Nógrád megyében Szécsény, Pest megyében Budaörs, Szi- getszentmiklós, Somogy megyében Boglárlelle, Szabolcs- Szatmár megyében Tiszavas- vári, Szolnok megyében Kun- szentmárton, Vas megyében pedig Vasvár községet. Az érintett helyi tanácsok kezdeményezésére az Elnöki Tanács döntött községek egyesítéséről, községi tanácsok és községi közös tanácsok szervezéséről, valamint községi tanácsok alapításáról. A lakosság számának növekedésére, az alapellátás intézményeinek kiépítettségére figyelemmel Érsekhalma. Felsőlajos és Űjtelek belterületét községgé alakította. A továbbiakban az ügyészségi és a bírósági szervezetet érintően a tatai városi bíróság és a tatabányai városi bíróság összevonásáról, valamint a tatai városi ügyészség megszüntetéséről határozott. Az Elnöki Tanács megtárgyalta a közkegyelem gyakorlásáról kiadott törvény- erejű rendelet végrehajtásának tapasztalatait, majd kinevezésről döntött, bírákat mentett fel és választott meg. * * * A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Gábor Ferenc ezredest vezérőrnaggyá kinevezte. Európai kulturális fórum „Az eszmecserék jók és hasznosak voltak” Interjú a magyar szóvivővel A hét elején befejezte munkáját az európai kulturális fórum. A hathetes tanácskozásról a magyar küldöttség szóvivőjét, Drexler Gábort kérdeztük meg. — Hogyan gondol vissza a találkozóra? — Mi az európai kulturális fórumot a helsinki folyamat fontos állomásának tekintjük. Fontosságát növeli az, hogy először vitatták meg önálló tanácskozás keretében az európai kultúra és a kulturális együttműködés kérdéseit. További érdekessége és sajátossága a budapesti fórumnak az volt, hogy nagy számban vettek részt munkájában az európai és az észak-amerikai kontinens vezető kulturális személyiségei is. Az ilyen típusú tanácskozásokon általában a kormányok képviselői vannak jelen, most viszont a hivatásos diplomaták és politikusok mellett szót kaptak a nemzetközi konferenciák légköréhez és szigorú rendjéhez kevésbé szokott művészek, írók, a 35 ország kulturális életének neves képviselői. Az eszmecserék jók és hasznosak voltak. Ez nem csupán a mi értékelésünk. A résztvevők többségének is ez volt a benyomása. Jó né- hányan — szám szerint 22 ország képviselői — a záróülésen elhangzott beszédükben is hangot adtak ennek a véleményüknek. — Nem csupán eszmecsere folyt a fórumon, hanem sok javaslat is elhangzott. — Igen, majdhogynem úgy fogalmazhatnék, hogy több, mint kellett volna. Mire gondolok? Amikor sokakkal együtt a konferencia sikeréről beszélünk, akkor arra gondolunk, hogy a csaknem 900 résztvevő delegátusnak mintegy kétharmada kulturális személyiség volt. A küdlöttek a négy munka- bizottságban — az előadó-, illetve a képzőművészetről, az irodalomról, és végül a kulturális téren megvalósítható együttműködésről folyó vitákban — véleményt (Folytatás a 2. oldalon) IIVII. ötéves népgazdasági tervjavaslatról tárgyalt a SZOT A VII. ötéves népgazdasági tervjavaslatról és a terv megvalósítását elősegítő szak- szervezeti feladatokról tárgyalt tegnapi ülésén a Szak- szervezetek Országos Tanácsa. A tanácskozáson Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke is részt vett. Gál László, a SZOT titkára, a napirend előadója rámutatott, hogy a tervjavaslat minden korábbinál mélyrehatóbb társadalmi vitában formálódott, s e folyamatban a szakszervezetek is feladataiknak megfelelően vettek részt. Véleményezték a terv gazdaságpolitikai, műszakigazdasági, iparfejlesztési, szociálpolitikai elgondolásait csakúgy, mint a népgazdasági terv egészét. Számos javaslatot, észrevételt tettek a termelés politikára és az életszínvonalpolitikára egyaránt. A szakszervezeti javaslatok végső egyeztetésére a kormány és a SZOT vezetőinek legutóbbi megbeszélésén került sor, ahol a kormány képviselői hangoztatták, hogy kellő figyelemben részesítik a szakszervezeti kezdeményezéseket és azokat a terv véglegesítésekor hasznosítják. — Természetesen nem tudtuk minden törekvésünket maradéktalanul érvényesíteni — mondotta. — Né-, hány életszínvonalpolitikai kérdésben a jogos igények láttán gyorsabb fejlődésre tettünk javaslatot. Erre azonban csak a tervezettet meghaladó gazdasági növekedés esetén kerülhet sor. A szak- szervezetek úgy látják, hogy a tervezők eredményes munkát végeztek, a törvényjavaslat megfelel a XIII. párt- kongresszus határozatának. A terv az egész társadalom programja, céljait a szak- szervezetek is támogatják, végrehajtásáért minden szükséges erőfeszítést megtesznek — mondotta. Gál László előadói beszédét széleskörű vita követte. Felszólalt Faluvégi Lajos is, aki tolmácsolta a kormány köszönetét azért a munkáért, amellyel a szak- szervezetek részt vettek a VII. ötéves tervjavaslat kidolgozásában. — A szakszervezetek véleménye, elképzelései, kritikája és javaslatai jelen voltak a tervező munka minden fázisában — mondotta. A szakszervezetek konstruktív véleménye, józan kritikája komoly befolyással volt a VII. ötéves terv előkészítését megelőző társadalmi vitára is. Ezért az aktív közreműködésért köszönet illeti a szakszervezeteket — mondotta a miniszterelnökhelyettes. A tanácsülés okmányt fogadott el, amelyben állást foglal a hetedik ötéves nép- gazdasági tervről és a megvalósítását elősegítő szak- szervezeti feladatról. Ebben rámutat: a szakszervezetek szocialista építőmunkánk következő öt évre tervezett programjával egyetértenek, támogatják. megvalósítását sokoldalúan elő kívánják segíteni. Ezzel is szolgálni akarják előrehaladásunkat, népünk anyagi, szellemi fel- emelkedését. képviselni a bérből és fizetésből élő dolgozók érdekeit. A megye szakszervezeti mozgalmának e fontos tanácskozásán van mit mérlegre tenniük a küldötteknek. Olyan öt esztendő áll mögöttünk, amely sok tekintetben új igényt, magasabb követelményeket támasztott a szakszervezetekkel szemben. Talán nem felesleges emlékeztetni arra, hogy öt évvel ezelőtt nyugaton árgus szemekkel figyelték, hogy vajon a szocialista országok — köztük a magyar — szakszervezeti mozgalmai „tanulnak”-e valamit a lengyel eseményekből. Ábrándjaik, konfrontációra törekvő szakszervezetbe vetett reményeik rövid idő alatt szertefoszlottak, mert hamar kiderült, ki kihez járhatna tanulni — elméletet és gyakorlatot egyaránt. Mint ahogy az is csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem mindig az képviseli a legjobban a dolgozók érdekeit, aki a leghangosabb. Hányán, de hányán tudnák bizonyítani, hogy milyen nehéz volt politizálni, jó szakszervezetet csinálni az elmúlt öt évben. Ha valahol keményebben léptek fel a mozgalom képviselői, egyesek felhorkantak, skandalumot kiáltottak. Pedig semmi nem történt, csak a mind demokratikusabbá váló közéletünkben próbálta megtalálni, elfoglalni a maga új helyét a szakszervezet. Régi mozgalmi emberek öt-tíz éve hangoztatott, azóta közhellyé vált megjegyzése kívánkozik ide: „Könnyű nektek, konszolidált körülmények között éltek, mennyivel egyszerűbb ma politizálni, mint akkor, a mi időnkben!” Ábrándozni, meg soha meg nem adott nagy történelmi lehetőségek elmulasztása fölött keseregni persze lehet, de mindenkinek a maga korát kell élni. és mind teljesebben megélni. A látványos győzelmek kora lejárt! A megnehezült gazdasági körülményeink között — amikor az anyag- és energiaárak robbanásszerű emelkedése, és a külpiacok beszűkülése miatt hazánkat akkora anyagi veszteség érte, amekkora csak a második világháborús kárunkhoz hasonlítható — másképpen kell politizálni. Jobban meg kell becsülni eredményeinket és jobban büszkének lenni sikereinkre! Amikor az életszínvonal megőrzése is kemény gazdasági harc és fegyelem kérdése, akkor növekvő felelősség hárul beosztottra és vezetőre, politikusra és po- litizálgatóra egyaránt. Az elmúlt öt esztendőben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a nehéz gazdasági helyzetből előrelépni csak a közös érdekeltség megteremtésével lehet. Olyan helyzet kialakításával, amelyben minden dolgozó — ahogy mondani szokás: a portástól a vezérigazgatóig — személyes felelősséget érez a vállalat, az intézmény sorsa, jövője iránt. Lehet, hogy ebben a folyamatban naponta kell áldozatokat hozni és lehet, hogy a kemény vitákban apró győzelmek és vereségek váltogatják egymást, de csak ez az út vezet előre. Felértékelődnek olyan, fogalmak, mint a megfontoltság, a nyíltság, az egyenes, őszinte véleménynyilvánítás, és az ésszerű kompromisszumok kötése. Annál is inkább, mert olyan helyzet adódott a gazdaság irányításának belső demokratizálódásával és a munkahelyi demokrácia eszköz- rendszerének szervezeti megerősítésével és tartalmi fejleszt tésével, amelyben nem lehet külön győzelmeket aratni. Vezetőnek és vezetettnek, vezetőnek és szakszervezetnek egyaránt sírni és nevetni is — hosszú távon — csak együtt lehet. Csöppentem már olyan vitába, amelynek egyik oldalán rendre bizonygatták: „Nálunk a cégnél nincs szakszervezet, mert a tisztségviselők mindennel egyetértenek”. És alig hitték el, a másik fél tapasztalatát, hogy náluk, nálunk sokfelé, olyan szakszervezet van — és ebből van több —, amelynek van véleménye. Aztán találkozni — mert erre is van példa — olyan gazdasági vezetővel is, aki büszkén mondja, hogy maga alá gyűrte a szakszervezetet, így aztán náluk — hál’ istennek — sosincs vita. A két példa egy éremnek két oldala és közte a peremre körbevésve az alapigazság: aki így gondolkodik, az zátonyokat épít a gazdaság, az üzem hajózó útján. Más szóval, a statisztálóknak csak a statisztaszerep jut, ezt a fellépést még a színházban is igen-igen ritkán jutalmazzák tapssal. Az ilyen vezető hasonlatos ahhoz a hadvezérhez, akinek katonái csak testben vannak a harctéren és az első nehézség láttán megfutamodnak. Az a tisztségviselő pedig, aki csak a gazdasági vezetővel való egyetértésre rendezkedik be, nem áldoz fel kevesebbet, mint az emberek bizalmát. Egy régi szakszervezeti vezető mesélte, hogy akkor, amikor ő a mozgalomba került, a legjobb munkások lehettek csak tisztségviselők és aktivisták, mert minden felszólalásuk mellett ott kellett lennie aranyfedezetül a minőségi munkának. Ez adott nyomatékot, hitelt a szavaiknak. Ma sincs másként! Szövegből — ahogy manapság mondják — nem lehet megélni. A mögött kell lennie valaminek. Vállalkozókedvnek, hitnek és tettnek. Akkor régen, az a bizonyos aranyfedezet tekintély, elvi és bizalmi kérdés volt. Ma — merem mondani — kényszer is. A szakszervezetek megnövekedett hatásköre, beleszólási joga megköveteli, hogy a mozgalom ügyeit, a dolgozók érdekeit a legalsó szinten is jól képzett, a munkában is kiemelkedő tisztségviselők intézzék, képviseljék. A magyar szakszervezeti mozgalomnak ezekben a dolgokban gyökerezik a valóságos társadalmi presztízse. A közvélemény értékeli a megváltozott gazdasági helyzethez és az ennek hatására módosult társadalmi-politikai viszonyokhoz való rugalmas alkalmazkodást, a dolgozók érdekeinek határozottabb képviseletét és a kormány gazdaság- politikája iránti bizalmát. A szakszervezetek legfőbb vezető szerveinek tárgyalásait és vezetőinek szereplését nagy figyelem kíséri. A szakszervezetek a megyében is élvezik a dolgozók bizalmát. Ez tükröződik abból a beszámolóból, amelyet a Szakszervezetek Békés Megyei Tanácsa terjesztett megvitatásra és elfogadásra a mai megyei küldöttértekezlet résztvevői elé. A kritikus és önkritikus helyzetelemzés megfelelő alap a nyílt eszmecseréhez, amelytől megyénk közvéleménye reális számvetést és alkotó programot vár. Az épülő autóbusz-pályaudvar Békéscsabán. írásunk a megyeszékhely VII. ötéves tervkoncepciójáról az 5. oldalon Árpási Zoltán
