Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-25 / 251. szám

1985. október 25., péntek Új népfronttitkárt választottak Kétsopronyban Felhívás közérdekből A munkaviszony jogokat és kötelezettségeket foglal magába. Nem ritka az olyan eset, amikor hol az egyiket, hol a másikat éri csorba, akár a dolgozó, akár a vállalat mulasztásából. Legtöbbször ilyen előzményei vannak a munkaügyi vitáknak. A tapasztalatok azt igazolják, hogy a vitákat körültekintő munkával meg lehet előzni. Sok helyen ehhez a döntőbizottságok nyújtanak segítséget. De akár megelőzésről, akár munkaügyi viták lefolytatásáról van szó, nagyon fontos, hogy a jogszabályok előírásai ér­vényesüljenek. A megyei munkajogi bizottság sok segítséget nyújt a munkaügyi döntőbizottságoknak. Rendszeresen figye­lemmel kíséri tevékenységüket. Évente munkajogi fóru­mot szervez, ahol az időszerű és a gyakorlati munka so­rán felvetődő munkajogi kérdésekre választ kapnak a döntőbizottságok elnökei, a vállalati munkaügyi veze­tők. Az idén október 30-án ismét lesz ilyen tanácskozás Békéscsabán, a MÁV Művelődési Házban, erre már ko­rábban a munkáltatók vezetői megkapták a meghívót. Megyénkben több mint 260 munkáltatónál — üzem­ben, szövetkezetben — működik munkaügyi döntőbizott­ság. Több mint 2 ezer 500 tisztségviselő tevékenykedik bennük. Sokan közülük a közelmúltban kapták meg ezt a felelősségteljes megbízatást. De vannak olyanok is so­kan, akik már több éve látják el ezt a tisztséget. A me­gyei munkajogi bizottság a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa, a jogászszövetség megyei szervezete és a munka­ügyi bíróság ebben az évben is megszervezi a döntőbi­zottsági tagok részére a továbbképzést. Sor kerül a leg­fontosabb munkajogi szabályok ismertetésére, előadá­sok hangzanak el a munkaügyi viták eldöntésének rend­szeréről, a munkaviszony szabályozásáról, a munkaszer­ződések módosításáról, a munka díjazásáról, a szociális, kulturális juttatásokról, a fegyelmi és az anyagi felelős­ségről. A munkaügyi bíróság jelentkezési lapokat kül­dött a vállalatoknak és a szövetkezeteknek. A munka­ügyi döntőbizottságok azon tagjai, akik továbbképzés­ben még nem részesültek, vagy régebben jártak mun­kajogi tanfolyamra, a decemberben induló továbbképzé­sen vegyenek részt. A tanfolyamra 1985. november 30- ig lehet jelentkezni. A jelentkezési lapot a munkaügyi bírósághoz kell beküldeni. A munkajogi szabályok ismerete nemcsak a döntőbi­zottságok működésének elemi feltétele, érdeke a mun­kahelyi kollektíváknak, a vállalatoknak, a szövetkeze­teknek egyaránt. De érdeke a szakszervezeti bizottsá­goknak is, melyek többsége példamutatóan segíti a dön­tőbizottságokat. Ügy is lehet fogalmazni: közérdek. Már­pedig továbbképzés nélkül aligha lehet a munkajogi is­mereteket gyarapítani. Bagyinka Mihály Petrovszki Istvánná óvónő személyében kellemes modo­rú, tettrekész fiatalasszony lett a népfrontbizottság tit­kára Kétsopronyban. A HNF-értekezlettel egybekö­tött szeptember 30-i falugyű­lésen — amint legutóbbi ta­lálkozásunkkor megemlítette — 170—200 ember vett részt. A művelődési házban tartott összejövetelen Banadicsné Loránd Ibolya békéscsabai városi HNF-titkár képvisel­te a felsőbb szintű HNF-tes- tületet. Elismerését fejezte ki a „leköszönő” helyi mozgal­mi vezetőknek, aktivistáknak eddigi fáradozásaikért, majd eredményes közéleti munkát kívánt a megválasztott új tisztségviselőknek. — Milyen tapasztalatokra tett szert ezen a rendezvé­nyen? — Elöljáróban szeretném megemlíteni — mondotta az új kétsopronyi népfronttitkár —, hogy életemben először vettem részt ilyen rendezvé­nyen. A program szerint An­gyalos Lajos párttitkár a VI. ötéves terv feladatainak vég­rehajtását, Majernyik István­ná HNF-titkár a községi nép­frontbizottság 5 év alatt ki­fejtett tevékenységét ismer­tette. A VII. ötéves terv cél­kitűzéseiről pedig dr. Kos­suth László társadalmi ta­nácselnök tájékoztatta a fa­lugyűlés résztvevőit. Nekem, személy szerint Paulik Pál téesznyugdíjas felszólalása tetszett, illetve keltette fel érdeklődésemet. Arra kérte a fiatalokat: minden tűlük tel­hetőt kövessenek el annak érdekében, hogy a település Szerdán délelőtt a megyei könyvtárban a kör szervezé­sét előkészítő értekezletet tartott dr. Virág László, a városi tanács művelődési osz­tályának vezetője, s a meg­hívottak csabai patrióták, egyben a művészet, irodalom, és a különböző tudomány­ágak jó ismerői voltak. A baráti kör megalakítását a tanács vezetői szorgalmaz­zák, -hogy erősítsék az innen elszármazott, vagy csak egy ideig is itt élt neves embe­rek kötődését Békéscsabá­hoz. továbbfejlődjön. Hiszen — mint mondotta — a mai kö­zép- és időskorú nemzedék korábban sokat küzdött a fa­lu szebbé, gazdagabbá téte­léért, a lakosok élet- és munkafeltételeinek javításá­ért. Az ifjúság nevében Nagy Mártonná tanár válaszolt, megköszönve e korosztály­nak az eddigi erőfeszítése­ket. Ugyanakkor megígérte, a jövőben a község fiataljai is arra törekednek, hogy jobban kivegyék részüket a közösségi célok megvalósítá­sából, s nem utolsósorban a szervezési feladatok ellátásá­ból. Különben ezen a falu­gyűlésen szavazták meg a 600 forint településfejlesztési hozzájárulást a lakosság kép­viselői. — Volt-e azóta egyéb gyű­lésen? — Igen, az ifjúságpolitikai bizottság a napokban tar­tott ülést, s ezen már mint községi népfronttitkár, vala­mint az óvoda fiatal dolgo­zóinak képviselője lehettem jelen. Kezdettől fogva tu­dom, hogy szükségem van arra, hogy sok-sok tapasz­talatot gyűjtsék és véle­ményt cseréljek. Ugyanis mindkét gyermekem gondo­zása, nevelése végett én is igénybe vettem a gyest, ami nem csekély kiesést jelen­tett. Ezenkívül tanulnom kel­lett és ez annyi elfoglaltság­gal járt, hogy nem lett volna erőm, energiám és időm a társadalmi feladatok elvég­zésére. Most már úgy érzem, jobban nyílik lehetőségem erre, a közéleti megbízatá­sok teljesítését is beleértve. Az előkészületek még a kezdeti stádiumban vannak, az első volt egy lista össze­állítása azokról, akik itt szü­lettek vagy itt éltek egy da­rabig, vagy itt jártak isko­lába, mint például az a 18— 20 volt NÉKOSZ-os diák, köztük dr. Pál Lénárd, Sza­bó László, Faragó Vilmos. Az első megbeszélés célja pont az volt, hogy mindenki — az újságot olvasó közön­ség is — segítsen a most több mint száznál még töb­bet felkutatni, továbbá a kör működéséhez ötletet adni, Petrovszki Istvánné, Kétsop- rony új népfronttitkára — Hol tanult? — Levelező tagozaton, a Szarvasi Óvónőképző Inté­zetben, és az idén kaptam oklevelet. Ugyanis régi vá­gyam az volt, hogy gyere­kek között lehessek; tanít­sam, neveljem őket. A nyolc általános befejezése után — mondhatnám úgy is, hogy egy kis rábeszélésre — a békéscsabai Sebes György Közgazdasági Szakközépisko­lába iratkoztam be. Az érett­ségi után a Békés Megyei Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalatnál mint admi­nisztrátor helyezkedtem el, s 1982. májusáig ez volt a munkahelyem. Közben férj­hez mentem és Békéscsabá­ról átköltöztünk ebbe a köz­ségbe. Itt a napköziotthonos hogy azokat beépíthessék a működési szabályzatba. Az elképzelések közé tartozik az időnkénti budapesti találko­zás, a látogatás Békéscsabá­ra, hogy a város barátai megismerjék a város mosta­ni életét, s az elért eredmé­nyeket. Talán még az is jó lenne, ha minden augusztus 20-án egy nagy — falusi búcsúhoz hasonló — rendezvény ke­retében találkoznának Csaba barátai az itteni barátokkal, rokonokkal, ismerősökkel. óvodában azután gondozónő lettem. Külön örömömre szolgál, hogy a szlovák nyelv oktatására is képesítést sze­rezhettem. Szüleimtől, nagy­szülőimtől, valamint az álta­lános iskola első—második osztályában sajátítottam el e nemzetiségi nyelv alapjait. — Milyen tervei vannak a jövőre nézve? — Ami egyéni elképzelé­seimet illeti, ha lehetőség nyílik rá, szeretném a taní­tóképzőt is elvégezni. A párt­ba még ez év tavaszán kér­tem felvételemet. Továbbra is a gyermekek között kí­vánok maradni, mert amint említettem, a pedagógiai pá­lyát őszintén hivatásomnak érzem. Társadalmi, közéleti vonalon pedig az a szándé­kom, hogy a népfrontmoz­galom célját, belső szerve­zeti felépítését, különböző munkaterületeit minél ala­posabban megismerjem és segítsek bevonni az ilyen jellegű teendők ellátásába lakosságunk széles rétegeit. Már magam is tapasztaltam eddig, milyen sokat jelent az, ha egy-egy munkahelyi közösség folyamatosan pat­ronálja a gyermekintézmé­nyeket. Például társadalmi munkában a zuhanyozót szo­cialista brigádok készítették el itt az óvoda udvarán. Van még tennivalónk a művelő­déssel és a sportolással kap­csolatban is. Jó lenne, ha kö­zös erőfeszítéssel felépülne a tornaterem, mivel a műve­lődési házban tartják a test- nevelési órákat jelenleg. A helyi feladatok megoldása­kor a párt-, állami, társa­dalmi és gazdasági szervek­kel együttműködő népfront­bizottságunk továbbra is szá­mít a lakosság aktív közre­működésére. Kép. szöveg: Bukovinszky István CB-rádiózás A CB-rádió tulajdonosok szá­mára ez év februárjától kötele­ző frekvencia-használati díj bevezetésének eddigi tapasztala­tairól a posta illetékes szakem­berei tájékoztatták az MTI munkatársát. Elmondták: a rendelet körülbelül 60 ezer CB- rádió tulajdonosát érintette, s köztük is legérzékenyebben a magánelőfizetőket, hiszen a kö- zületek már évtizedek óta fi­zetik a CB-rádiók üzemeltetésé­ért kiszabott tarifát. Ez a fajta adpzás külföldön sem ismeretlen, a fejlett nyuga­ti országok többségében is díj­fizetéshez kötik a frekvenciák használatát. Magyarországon hosszú évekig csak közületek- nek volt CB-készülékük — mindössze 1—3 csatornásak —, s évente és csatornánként egy­ségesen 240 forintos díjat kel­lett utánuk fizetni. A hetvenes évek második felében követke­zett be a ..robbanás”, mind a CB magyarországi elterjedése, mind pedig a készülékek tech­nikai fejlődése terén: megtöbb­szöröződött a tulajdonosok szá­ma, s megszaporodtak a sok csatornás berendezések. Mindez nem kis feladatot rótt a postá­ra, egyre nagyobb anyagi rá­fordításokat követelt, s követel ma is. Az idén bevezetett frek­vencia-használati dijak mintegy 30 százaléka marad a postánál. Ennek egytizede fordítható fej­lesztésre, így egyebek között a CB-készülékek vizsgálatához szükséges műszerpark bővítésé­re, korszerűsítésére, a CB-zés továbbfejlődését segítő techni­kai feltételek megteremtésére. Az új tarifarendelet szerint februártól a CB-tulajdonosok- nak a frekvencia használatáért 1—6 csatornáig évi 240, illetve 720 forintig, 7—40 csatornáig 460. illetve 1440 forintot kell fi­zetniük, a készülék teljesítmé­nyétől függően. Az első hetek­ben úgy tűnt. hogy visszaesik hazánkban a CB-zés. ám ez csak átmeneti megtorpanásnak bizonyult, s most már újból di­namikusan szaporodik a készü­lékek száma. Mindössze három­százan pecsételtették le készülé­küket. adták vissza az enge­délyt, illetve kérték a csatorna­szám csökkentését. A rendelet eleve mentesíti a fizetési kötelezettség alól az el­ső csoportbeli rokkantakat, vala­mint a hadirokkantakat és a va­kokat. Előkészületben a Békéscsabaiak Baráti Köre fl „nagyasszony” Dél van, s még nem jutottam ágyhoz. Ideges, bocsánatké- rö pillantások kísérnek. Mert a számomra kijelölt fekhely­ről Cs. néni nem akar menni. Megérkezik a fia is. Kiabál, intézkedik, Cs. néni marad, én ideiglenesen másik ágyra ke­rülök. Másnap megtudom, hogy a kilencvenöt éves asszonynak már nyolc napja el kellett volna hagyni a kórházat, de a fia mindig elintézte, hogy maradjon. Nagy okuk volt rá: köl­töztek, festettek, mázoltak. A mama pedig élvezte a helyze­tet. Valaha énektanárnő volt, otthon adott leckéket. A kór­ház tele volt a történeteivel, hogy ő milyen előkelő szárma­zású, hogy a férje milyen magas állami pozíció töltött be. s hogy milyen gazdagok. Éjjelente — mert természetesen ak­kor rádiózott — az operaáriákat együtt énekelte az előadó­val, s meg kell hagyni, még mindig szép, bársonyos, kul­turált hangon. Cs. néni keresztnevét senki sem tudta, mert csak keve­seknek engedte meg a párbeszédet. Szólni akkor lehetett hozzá, ha engedélyt adott rá. Mitagadás, se a szobatársai, se a kórház dolgozói nem rajongtak érte. Ágyszomszédja már négy hete feküdt mellette, de mert cigányasszony volt az istenadta, levegőnek nézte. Aztán, mikor elérkezett a távozás ideje, Cs. néni fia megjelent, ki­rályi tartással, kart karba öltve léptek ki az ajtón — kö­szönés nélkül. Jutka, a talpraesett cigányasszony odafordult társához, markába kuncogva a szavakat: — Nézze már, Ró- zsika néni! Hogy lehet igaz Cs. néni meséje a nagy gazdag­ságról, a nyugati márkájú kocsiról, amikor a fia zsebéből félig kilógott a rojtosra használt buszbérlet. Lehet, hogy a nagyságos asszony csóróbb volt nálamnál is . .. Hogy ezt ■nem kiálthattam utána! Gyorsan magához vette a botjait, kivágta az ajtót, de a furcsa pár már eltűnt a folyosó végén. ■ álmatlanság Napi két óránál sehogyan sem tudott többet aludni. Oly mértékben és mennyiségben szedte az altatókat jó ideje, hogy már nem is hatottak rá. Rózsika néni mégsem adta meg magát. Sőt, mint elmesélte, most kezdett igazán magá­rul törődni. Mindennap jár hozzá a körzeti orvos, lesi a gondolatát is, aztán minden évben befekszik e jó hírű kór­házba is egy kis ..renoválásra”. Minden nővérke ismeri, sze­reti, hiszen minden kezelésnél bőkezűen adakozik. Derűjé­ből mégiscsak a nappalokra futotta. Éjszaka forgolódott, szeme alól leste, mikor teszem le a. könyvet, de én maka­csul faltam egyiket a másik után. Aztán a negyedik éjszaka már nem bírta tovább. Kibugy- gyant belőle minden keserűsége. Az urával, egy szép. Pest melléki kertes házban lakott, s velük egyetlen fia, később feleséggel és két gyerekkel. Rózsika néni nem nagyon jött ki a menyével, s nagyobbik unokája sem segített, kedves­kedett neki soha. De élt nyugodtan, dolgozott egy kis laka- tosmühelyben. gondozta a kertet, háziasszonykodott. Sorsok kórházi ágyról Aztán eltemette a férjét. Búslakodott, de ott volt még mellette szeretett fia. Aztán őt is eltemette, pedig „élete boldogsága” — ahogyan mondta — csak 38 éves volt. Ró­zsika néni akkor rokkant meg lelkileg. A menyének is része volt benne, aki folyton nógatta, adják el a házat, mert ö mo­dern lakásba. Pestre akar költözni. Rózsika néni hallani sem akart róla, de aztán földre sújtotta a legutolsó, villám- csapásszerü hír: megölte egy fanatikus őrült az unokáját, a l-.is Marikát, a 13 éveset, a kedvesebbiket. Rózsika néni nem vitatkozott tovább. Eladta a házat, s a régi konyhába húzódott, immár mint „haszonélvező”. A pénz javarészét odaadta a menyének, meg a nagyobbik uno­kájának, hadd éljenek fővárosi életet. Az unoka havonta egyszer meglátogatta. Hol egy cipő, hol egy ruha árát csalo­gatva ki az öregasszonyból. Pedig figyelmeztették a szom­szédok, hogy a gyerek csak a pénzért jön, de Rózsika néni nem akarta megérteni. Aztán vett az unokájának kétszáz­ezerért egy balatoni telket kis.víkendházzal. Talán, hogy megvásárolja unokája szeretetét. De ahogy megtörtént a vá­sár, az unoka elmaradozott. Egyszer Rózsika néni ágynak esett. A szomszédok ápol- gatták, főztek, mostak rá. Rózsika néni pedig írta a levele­ket az unokájának. Egyszer azt is belefogalmazta, hogy kór­házba kell mennie, s vigye magával a takarékkönyvet, ne­hogy idegenek kezébe kerüljön. Az unoka már másnap meg­jelent, de aztán a kórházba be se nézett. De hogyan is nézhetett volna be, mikor a takarékból kivett pénzen el­utazott Svédországba. A szomszédok meg csak duruzsoltak, mígnem a nagyma­ma beparancsolta takarékkönyvestül az unokát. Hát biz abból 20 ezer forint hiányzott. Akkor elszakadt a maradék érzelmi szál is Rózsika néniben, ami még az unokájához fűzte. Magára maradt. S most szórja a pénzt, gyógyíttatja ma­gát ha kell, ha nem. Vagy inkább a társaság kedvéért, a jó szóért vonul egyik kórházból a másikba? Ki tudja. Nyolc­vanhárom év alatt összeszedett annyi betegséget, amivel mindig ágyhoz lehet jutni. És Rózsika néni csak mesél, me­sél, gyűjtögeti a részvét fakasztotta jó szavakat, a megvásá­rolt szeretetet. Egyedül maradt örökre. S ezen a vilg leghí­resebb orvosprofesszora, leggondosabb, legmosolygósabb ápolónői sem segíthettek. Rózsika néni tudja ezt, s a dol­gokat úgy veszi, ahogyan vannak: neki már minden csak pótszer. Az igazi az álom, amelybe csak ritkán, néhány órá­ra zuhan, s amelyet mindig végigkiáltoz, perlekedve a sor­sával. Anna néni Madárcsontú, apró asszony volt. Szelíd hangja, tartózkodó viselkedése szinte észrevétlenné tette. Napokig hallgatott. Ha látogatási idő volt. a fal felé fordult, s meg sem rezzent az ajtónyitásokra. Nem várt senkit. Néha odaült az ablak elé, s a tolakodóvá kényeztetett galambokat etette. Egyszer, egy fiatal lány robbant be a kórterembe estefelé. Tétován körülnézett, majd Anna néni ágyához sietett. — Tessék, hoztam egy kis meggyet! — szólt a köszönést elspórolva, majd gyorsan elhadarta, hogy eladták a nagy­mama házát, ezért legyen türelemmel, de hármas lakáscse­rébe bonyolódtak, addig igazán jó helyen van a nagyi, csak élvezze a kórházi kiszolgálást. A nagymama, mikor szóhoz jutott, csak annyit rebegett el: — Kislányom, kifizetem én a meggyet, ne költsél rám. — Nem kell! — mordult rá a legújabb divat szerint öltö­zött fiatal lány. — Vegye úgy, hogy ajándékba kapta. Hosszú percekig csend ült a kis kórteremre. A jelenet mindenkit megrázott. Míg egyszercsak nagyon halkan meg­szólalt Anna néni: — Milyen régennem láttam a kisunokám. Itgye, szép? Anna néni rá egy hétre csendesen elaludt. Örökre. Akkor jött be három gyermeke. Addig nem is tudtuk, hogy van neki. Vagy legalábbis volt, amíg felnevelte őket . . . B. Sajti Emese

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom