Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-19 / 246. szám
0 1985. október 19., szombat — Klub nincs, de... Közművelődés a békési szőnyegszövőben Készülnek a szebbnél szebb szőnyegek ... A Csaba Szőnyegszövő és Háziipari Szövetkezet békési részlegének fiataljai, valamikor a hetvenes évek közepén társadalmi munkában pinceklubot csináltak. Jól kihasználták a szépen berendezett helyiséget, a rendezvényekre sokszor a városból is be-betértek egy kis szórakozásra, művelődésre. A közelmúltban telefonon érdeklődtünk a klub sorsáról, ám mint megtudtuk: felszámolták, mert nem volt rá igény. Nosza, felkerekedtünk — ez lesz csak a „leleplező” riport —, hogy megtudjuk, mi történt. Ám a nagy leleplezésből mégsem lett semmi ... Az ok egyszerű: a békésiek alkalmazkodnak a dolgozók változó igényeihez, s olyan művelődési formákat választanak, melyek most érdeklik az asszonyokat. De ne vágjunk a dolgok elébe. . . Történetünket kezdjük ott, mikor — nem egykönnyen — felemelve a pincelejárat vasajtaját, lebotorkálunk a dohszagú félhomályba. A faburkolat még tartja magát — jelezvén, hogy a helyiség egykor jobb sorsra érdemesült —, ám fölötte „salétromvirágok” nyílnak, s a hajdan volt, meghitt berendezés helyén, most használaton kívüli szövőszékek alkatrészei sötétlenek a sarokban. A klubnak befellegzett, nyugtázzuk magunkban, miközben óvatosan araszolunk kifelé, mert az asszonyok ezzel bocsátottak le minket: a békákat mennek megnézni? Más úgy sincs odalent! — Körülbelül öt évig élte virágkorát a klub — emlékezik némi nosztalgiával Kovács Jánosné, a részleg helyettes vezetője, aki 1980 óta látja el a közművelődési feladatokat —, akkor bizony még fiatalabbak voltunk. A KISZ-alapszervezet is létezett. A KISZ-titkár, Szász Mária irányításával társadalmi munkában készült el a klub, ahol sokszor hetente rendeztünk táncestet, ilyen-olyan előadásokat. AztSn hirtelen, egy év alatt szinte minden lány férjhez ment, gyerekeik születtek. megszűnt az alabszervezet is ... A pezsgő klubéletnek vége lett, a berendezést kértük, vigyék el, itt csak tönkremegy, másutt meg szükség lehet rá. Mindezt már nyugodtabb körülmények között, az irodában meséli, aztán arról beszél, hogy egyre kevesebb fiatal dolgozik itt, talán ezért nehezebb az embereket mozgósítani. Családalapítás, építkezés, háztartás, pénzkeresés a szakcsoportokban . . . Mindmind nehezítik a közös művelődés, szórakozás megszervezését. Ám Kovácsné mégsem mond le az asszonyok „mozgósításáról”, s e munkájában nagy segítséget jelent a brigádmozgalom. — Azt nem mondom, hogy kapva kapnak a színházvagy a mozibérleten, de azért mindig akad két-há- rom ember egy-egy közösségből, aki rávehető (!), hogy megnézze ezt, vagy azt az előadást. S aki idáig eljut, több-kevesebb sikerrel részt vesz az „Ember és környezete” köz- művelődési vetélkedőn. A „Kell a jó könyv!” pályázatra is rendszeresen beneveznek. — A részvétel a fontos, ugye? Nem a győzelem — mosolyodik el Kovácsné. — Amúgy is sokan szeretnek olvasni. Hogy esténként ne kelljen a könyvtárba elmenni, havonta egyszer „házhoz szállítják” a könyveket. Ilyenkor legalább 20-an kölcsönöznek. Hogy a kínálat milyen legyen, ezt már jól tudják a könyvtárosok. Mindig akad kedvünkre való. * * * — Ügy bizony — mondja Végh Mihályné is —, mindig találok nekem valót. Fantasztikus könyvet, önéletrajzi regényeket, csak győzzem olvasni. Esténként, ha minden munkát elvégeztem, hozzáfogok és olvasok, amíg bírja a szemem. Mert azzal százalékoltak le. Mióta nem szőhetek, takarítok itt, mert ezt a munkahelyet szerettem meg. Talán, hogy sokat olvas, Véghné a Kossuth Könyvkiadó bizományosa is. Lelkesen magyarázza, hogy ki mit szeret vásárolni, hogy a lexikonok kelnek el a leghamarabb, s hogy ami végleg nem kell senkinek, „kitom- bolázzák”. — Ne higgye, hogy nem olvassák el! Itt ez a könyv, a Budavár visszavétele. Megnyerte az egyik asszony, aztán elolvasta és odajött hozzám: „Nem is olyan rossz könyv ez!” — mondta. Látja, azóta már csak ez az egy maradt belőle. Ha Véghné a könyveiről, hát Molnár Györgyné a természetszeretetéről nevezetes munkatársai körében. A szövetkezetből sokan tagjai az Előre természetjáró szakosztályának. 1982-ben a békésiek is mozgolódni kezdtek, a fő szervező Molnámé volt. — Előbb 13-an voltunk, most 19-en vagyunk a szakosztályban. Nem fogja elhinni : legaktívabb tagjaink a nyugdíjasok, ők minden túrán részt vesznek. A szövetkezet is hozzájárul az évi négy kiránduláshoz — szebbnél szebb tájakon fordultak már meg —, csak a hozzátartozóknak kell fizetniük, s mindig arra indulnak, amerre a többségnek kedve tartja. — Most éppen Eresztvény- be szervezünk egy októberi túrát — meséli Molnárné —, csak az a baj, hogy akinek iskolába jár a gyereke, nem tud menni . . . * * * A műhelyekben — ha megosztható a figyelem a nem éppen könnyű munkával — vége-hossza nincs az asszonyok beszélgetésének. Hol a tegnapi televízióműsor, hol más a téma. Most a művelődésről, szórakozásról kérdezzük őket, s arról, miért kell annyit beszélnie Ko- vácsnénak, ha valamilyen rendezvényre, előadásra hívja őket. — Amire tudunk, elmegyünk — mondja a Semmelweis brigád vezetője, Budai Gáborné —, mi elsősorban a színházat szeretjük, de moziba is el-elmegyünk, ha van rá időnk. — Az idő! Abból van kevés — panaszkodik Pándi Lajosné. — Itt csaknem mindenkinek két-három gyereke van. Képzelheti, mennyi munkánk van, ha hazamegyünk ! — Főzés, mosás, meg ott a kert — veszi át a szót Lő- rincz Józsefné —, ott is van mit csinálni. Azért ha közvetlen munka után tartják, el-eljövünk a TIT-előadások- ra is. Kovácsné mindig tudja, mi érdekel minket, monNÉPÚJSÁG dani sem kell, hogy gyógyszerekről, betegségekről vagy másról akarunk tájékoztatót hallani. — Később már nehéz lenne összehozni bennünket — kapcsolódik a beszélgetésbe Domokos Gáborné. — Tudja, elég az a nyolc óra, amit együtt töltünk. Utána mindenki siet haza, az övéihez. * * * Mielőtt végleg elbúcsúzunk Kovácsnétól, még megpróbáljuk összegezni a tapasztalatokat. Az éves tervet is kikészítette, nézzük meg, mi mindent szeretnének megvalósítani az idén. Folytatják a dolgozók politikai képzését, részt vesznek az „Ember és környezete” közművelődési vetélkedőben, ellátogatnak a városban megrendezésre kerülő kiállításokra és így tovább ... — A város kulturális intézményeivel jó kapcsolatunk van — teszi még hozzá. — Mindig elküldik programjaikat, segítenek amiben csak tudnak. A szövetkezet vezetése is támogatja ezt. Bármit kérünk, megkapjuk. Soha nemet nem mondanak semmire. Később, már itthonról, felhívjuk a szövetkezet elnökét, hogy elmondjuk tapasztalatainkat. Karcag József elismeréssel szól a békési részleg munkájáról: — Minden nagyobb részlegünkben szervezett közművelődés folyik. Sajnos, dolgozóink keresete igen alacsony, ezért igyekszünk a felmerülő igényeket támogatni. Színház-, mozibérleteket veszünk, ha kirándulni akarnak, buszt szerzünk . . . A békésiekről egyébként csak jót mondhatok. Tettre kész társaság, nem tudunk olyan kéréssel előállni, melyre ne lenne egyből tíz vállalkozó, legyen az sürgős munka vagy egyéb. Már csak azért is megérdemlik, hogy segítsük őket. * * * Lám, nemrég tettük le a telefont, s már kész is ez a riport. Igaz, nem lesz egyhamar klubhelyiség a békési részlegben, ám a beszélgetések során arról győztek meg minket, hogy nem a hol, hanem a mit és a hogyan kérdésre kell a választ keresnünk. S nekik volt mit válaszolniuk e kérdésekre. Kép, szöveg: Nagy Ágnes MOZI Az élet muzsikája Aki nem különös rajongója az operettnek, aligha élvezi ezt a filmet. Ügy tűnik, kevés számban vannak megszállott hívek, mert bizony Az élet muzsikája című mozidarab nem ígérkezik elsöprő sikernek. Legalábbis nálunk nem. Mivel szovjet—magyar koprodukcióban készült, el tudom képzelni, hogy a Szovjetunióban sokkal nagyobb sikere lesz, mint idehaza. Korszakokat meghatározó, kivételes egyéniségek alkotásai maradéktalan erővel hatnak országhatárokon, kontinenseken is túl, ám a filmes „középhad” munkája minden más művészeti ágnál jobban kötődik egy- egy ország ízlésvilágához, a közönség igényéhez vagy éppen a filmgyártás lehetőségeihez. Bár az élet muzsikája túlnyomó részt magyar „termék”, hiszen Kálmán Imre életét dolgozza fel. Palásthy György rendezte, magyarok a főszereplők — Huszti Péter, Piros Ildikó, Eszényi Enikő —, a mi opa- raházunk szólistái közül valók az énekesek — Melis György, Sass Szilvia és még sokan mások — mégis valószínű, hogy közelebb kerül a nézők szívéhez az Uralon innen és túl, mint a Duna— Tisza partjainál, vagy éppen a Körösök vidékén. Talán udvariasságból, vagy Kálmán Imre ottani népszerűsége miatt? Csábító lehetőség egy-egy kalandos életű, világhódító muzsikus pályájának filmre vitele. Látványos, fordulatokban gazdag történetet kerekíthetnek belőle, többnyire a bőség zavarával küzdve. Biztosítékul pedig ott a zene, amelyet ha mértékkel használnak, majd csak elviszi valahogy az összekötő réFiúk, lányok, kutyák Stúdiósok bemutatkozása egy szellemes vígjátékban Pleskonics András és Felkai Eszter megbeszélést tart a szereplőkkel Fotó: Gál Edit „Tagadhatatlan, hogy van a vígjátéknak valami szociális magva. A Morisot Intézet növendékei, ez a kedves banda, arra szervezkedik, hogy kutyarablásaival enyhítsen valamit a szociális igazságtalanságokon. Önök bizonyára tudván tudják, hogy a társadalmi bajokat nem jótékonykodással, hanem forradalmakkal kell megjavítani. Higgyék el, ezt a mai francia fiatalság is egyre inkább tudja! Mi ezzel a játékkal azonban nem forradalmat akartunk csinálni, hanem csak szórakoztatni. Szórakoztatni, de úgy, hogy közben az ember nemesedik, higgyen a jóság erejében ...” Az idézet egy levélből való, amely Paul Armont és Paul Vanderberghe francia szerzőktől érkezett Békéscsabára 1971-ben, amikor Fiúk, lányok, kutyák című darabjukat bemutatta a Jókai Színház. Az előadást akkor Máté Lajos rendezte, a zenét Egyed Ferenc szerezte. A főhőst Gonda György, Esteliét Felkai Eszter, Claudinét Fodor Zsóka játszotta. Gálfy László volt a nevelő, Széplaky Endre á rendőrbiztos. Részlet a Békés Megyei Népújság 1971. március 11-i kritikájából: „Máté Lajos rendezéséből érezni, hogy ragaszkodott a szerzők elképzeléséhez : Nem akartunk sem harcolni, sem blöffölni...! — írják a már említett levelükben, holott éppen ez a harc és blöff lehetősége lehetne a rendezői koncepció buktatója is, ha túlságosan aktualizálni akarta volna a darabot. Máté Lajos nem hamisította meg a vígjátékot a polgári világgal elégedetlenkedő fiatalok tinédzser-lázadásával, hanem meghagyta annak, aminek a szerzői szánták. Csak annyira vette komolyan a mű eszmeiségét, amennyire kellett, s így nem lett az előadás sem szirupos érzelgősséget keltés, sem grotesz- kül ható nagyot tenni akarás ...” A békéscsabai premier előtt Budapesten a Madách Színház évadnyitó előadásán szerepelt a vígjáték 1947- ben, Zilahy Lajos fordításában, Bálint György rendezésében. A főbb szerepekben Rozsos Istvánt, Ferrari Violettát, Békés Ritát, Ruttkay Ottót láthatta a fővárosi közönség. A francia írók üzenete találó mottó a darab elé, pontos, egyértelmű ars poetica. Művüknek nem tulajdonítanak súlyos társadalmi mondandót. Nem akarnak sokat, csak egyszerűen szórakoztatni. De azt úgy, hogy a jóság erejét hirdessék, az emberségre figyelmeztessenek. Eszerint mégiscsak sokat akarnak: szórakoztatni és nevelni. Vagyis mindent, amit jó irodalom, jó színház — a művészet tehet. Fiúk, lányok, kutyák — a fel (vagy rang?) sorolás önmagában, legalábbis a lányokra nézve, kicsit sértő. Ám nem a cím fontos, az akár Gyerekek és kutyák is lehetne. A Madách Színház bemutatójával foglalkozó kritikák között bőven van méltató, bőven van elmarasztaló. Egyben viszont egységesek: fiatalos lendület, felszabadult lárma, naiv tisztaság, romantikus diákszerelem, gyermekcsínyek jellemzik ezt a darabot. Most Pleskonics András állította színpadra Armont— Vanderberghe darabját a stúdió tagjaival. A rendezés megfelel az írói szándéknak. Csínytevést, játékot mutat be. A rendező némiképp tartott a rablás, a „kutyaterror”, az önkényes igazságszolgáltatás hatásától: igyekezett a mai néző felfogásához közelíteni, igazítani a hangsúlyokat. A közös ügy közösségformáló erejéről, az összetartozásban való feloldásról kíván szólni. A tánc — Felkai Eszter koreográfiája — a darab erőssége, a szereplőknek magas mérce. A tíz-tizenöt évvel ezelőtti zenét láthatóan élvezik a stúdiósok. A szereplők nagyon fiatalok. A főhőst, a nagy sztárt, Gilbertet Micsinyei Károly játssza. A többi diák Sövény Tibor, Szatmári Gábor, Csizmadia Éva, Dóka Andrea, Dolp Andrea, Széplaki Annamária. A köny- nyed, kalandos diáktörténet a fiataloknak „testhezálló” szerep. Ifjúsági színház sok énekkel, zenével, tánccal. A rendező szerint a stúdiósoknak kitűnő gyakorlat. S nyilvánvalóan jó lehetőség az újabb sikeres bemutatkozásra, megmérettetésre. Hiszen az elvárások nem kicsik, miután a stúdió tagjai az utóbbi években sokfelé bizonyították tehetségüket, rátermettségüket, játéksze- retetüket. Szép siker volt a Jókai Színházban az Ágacska bemutatója, de felléptek színházon kívüli programokon, ünnepélyeken, rendezvényeken, számos társadalmi megbízásnak tettek eleget. Az első bemutató Eleken lesz október 28-án, Békéscsabán február 1-től játsszák a Fiúk, lányok, kutyák című vígjátékot. Niedzielsky Katalin székét is. Sajnos, Az élet muzsikájából az élet szinte teljesen hiányzik, és a muzsika is csak bántóan kimódolt tálalásban adatik elő. Kép- és fogalomzavarban szenved az előadás. Kuszán keverednek benne a filmes és a színpadi jelenetek: az első operett, a Tatárjárás felvételei nyilván szabadtéren történtek, hiszen lovak sokasága, masírozó katonakórus látható, ám a premier nézői színházi széksorokból örvendeznek. Máskor, a „tsi- kós romantika” receptje szerint, vadul vágtató hintón dalol a szilaj primadonna, vágtat be, egyenest egy pici színpadra. Azt sem értem, miért kell minden teret statisztákkal telezsúfolni? Ha kicsi a színpad, azért szoronganak, ha a Néprajzi Múzeum auláját bérlik ki a felvételre, akkor oda is két- annyi táncost rendelnek, mint amennyi elfér. Csak keserűen mosolyogni lehet, amikor az első világháborús csatatereken a Csárdáskirálynő dallamára mennek szuronyrohamra a különböző ármádiák katonái, s találkoznak a lövészárokban az egymásra rontó dalos felek . .. Kálmán Imre. számtalan nagy sikerű operett szerzőjének életéről készített filmes illusztráció nem számíthat „operettsikerre”. (A hevenyészett utószinkront, a primitív maszkírozást nem is említem.) Ha mégis végigülhető egyáltalán az előadás, az a minden próbát kiálló zenének köszönhető, és egy-egy villanásnyi jelenetnek. mint amilyen például Ernyey Béla vagy La- tabár Kálmán szerepe volt. (Andódy)
