Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-26 / 252. szám
1985. október 26., szombat o Mladonyiczky Béla szobrászművész Műhely-kiállítása Békéscsabán IgmUkftM-------------------------------M indenekelőtt a Munkácsy Mihály Múzeum kitűnő sorozatáról. a Műhelyről kell szólnom. A cél, közelebb hozni alkotót és befogadót, művészt és közönséget, nagyon elismerésre rqéltó. A választott módszer, a szokásos kiállítási feszesség oldása az alkotói folyamatba a művész szűkebb környezetébe történt betekintés által jónak, eredményesnek bizonyult. A két csabai szobrászművész, korábban Varga Géza. most pedig szeptember 26- án nyílt Műhelyével Mladonyiczky Béla jól éltek a lehetőséggel, hivatalosság nélkül. bensőségesen avatták be látogatóikat műtermük útján emberi, művészi világukba. Mladonyiczky Béla alkotói- emberi környezete közvetlenségének megteremtésében az érdem komoly része illeti a kiállítást rendező Takács Győző keramikusművészt. Elismeréssel kell 'szólni arról is, hogy ez alkalommal megvalósult a Műhely-sorozat egésze alatt fennállott és indokolt igény, a természet- tudományi kiállítás és a Műhely bemutatkozási terének külön választása. Igen szerencsés a „belépő”. Archaikus ízeket idéző, érdes felületű önarckép, nem akármilyen posztamensen. Az Alföld legotthonosabbá vált fája, az akác hántolat- lan, repedezett, szakadékos „plasztikájával” hatáserősítő harmóniaként rímel az erőteljes fejre. Az önvallomás erejét, személyiségét tovább fokozza a falra írt autogram kissé ügyetlen esetlensége, elcsúszása. Belépve azután otthon vagyunk a műhelyben. Kis „m”-mel írtam, mert van itt Egy nemlétező ház kitalált történetéről van szó. (Ha valaki mégis magára ismerne, az csak a véletlen műve!) Gyöngy utca 3. még nincs a városban, most tartanak szemlét az illetékes építési szakemberek a gaztól felvert egyenetlen terepen. A gyomok helyén hamarosan házat akarnak gyö- kereztetni. Négyemeleteset, mert törvény szerint ez az a magasság, ameddig meg lehet lihegtetni a kedves lakókat. De jó is lesz nekik valahová hazaérni végleg, döntöm el a jövendő lakók sorsát magamban. Űj emberi környezetbe kerülnek, bárhonnan is jöjjenek. Ezen aztán újra elgondolkodom, valóban annyira zavartalanul jó lesz a dolguk?! Asszociálható versrészlet jut eszembe: „Régi barátom, gondold meg, lassacskán megszokod majd. Lassacskán beletörődsz ajtódon kopogtatnak majd rövidesen barátaid s rokonaid, s jó szívvel üdvözölnek." Cigarettaszagú szavak húznak el mellettem. Csak aztán ide is be ne költözzön Erna ?! Gunyoros nevetgélé- süket magukkal viszik a beszélgetők, nekem meg koncul hagyják a gondolatok gubancát. Mint az istennyila vág belém a felismerés, én már hallottam Ernáról! Régi városlakó barátaim legendákat meséltek róla. Olyan legendákat, melyben Erna kinyújtott kezét mindeddig fenyegetésre használta. Víziószerű váratlansággal szokott lecsapni. áldozataira, figyelmeztettek ! Ma is vannak családok, akik pirinyó ablakú szűk albérleti szobában (alig berenÜnportré a kiállítás anyagából minden, ami elősegíti, individualizálja otthonosságélményünk kialakulását. Szoborállvány félig(?) felrakotl agyagportréval, faragószemüveg, pipa, satupad, sapka, rendezett „rendetlenül" hagyott faágdarab faragószer- számok, márványszilánkok és közelebb a művészethez egészen vázlatos skiccek és befejezett kész rajzok. Az utóbbiak sorából az emberábrá- zolóak néhányvonalas lényegmondással, a tájat és az utcarészletet megjelenítők viszont részletgazdagabban szólnak hozzánk. A rendezű nem a kiállítás-, hanem a műhelygondolatot érvényesítette következetesen abban is. hogy nagyon helyesen nincsenek „képcédulák”. A szobrok, érmek mellett ezek zavarnák a műhely atmoszféráját és semmivel sem kerülnének közelebb ezekhez a realista, önmagukért beszélő alkotádezés, szögek az ajtóban, gyermek a kiságyban) áhítoznak „az én házam az én váram” birtoklására, ahol végre azt csinálhatnak, amit éppen kedvük tartja. Képzeljük el őket a beköltözés utáni örömteli rendezkedés állapotában mikor váratlanul fülünkbe sajdul a csengő hangja. Az ajtóban álló hölgy nem köszön. Azt ajánlom maguknak — mondja —, más időpontban rámoljanak, mert nekem pihenőidőm van! Rábámulnak, ilyen lenne itt az élet?! A fiatalasszony a megfellebbezhetetlen látomás távozása után kapkodva mosogat, csörömpölve hull ki kezéből egy pohár ... Tekintetét máris az ajtóra kapja. Nem, ezek csak kezdeti nehézségek, állapítja meg magában. Évek múltán kiderül, legjobb megoldás mégis az lenne, ha a lépcsőházat az idegbetegségére hivatkozó hölgyre íratnák, és mindenki más kiköltözne a házból. Ezeknek a lakásoknak nincs hangszigetelése, mondja Ernát látott barátom. Ebből következően a gyermeksírást, emelt hangot, a gyerekek futó lábdobogását több emelet magasságból is kitűnően lehet hallani — a víz- csobogásról nem is beszélve. A jó orrú házi gourmandok azt is érzékelni tudják, mi fő a szomszéd fazekában. Az egy-két évtizede együtt lakók mégsem, vagy alig perlekednek egymással, mert rég kialakították saját nyugalmuk biztosításának változatait. Akik erre a képességre néhány év alatt nem tudtak szert tenni, szelektálódtak. Magyarán: elköltöztek. Csak azok maradtak, akik ezt az állapotot el tudsokhoz, ha olvashatnánk, hogy Várandós, Parasztasz- szony, Akt stb. Többször leírták már Mladonyiczky Béla munkássága értékelése kapcsán, hogy ismeri az anyagok természetét, a bennük lévő plasztikai lehetőséget. A megállapítás igazát a Műhely is meggyőzően igazolja. Ez a tudás azonban nem kényszeríti azonos anyagon belül sem egysíkú kifejezési forma, megoldás választására. A faplasztikáiban mondanivalójától függően találunk simán, lágyan, líraian formált és élekre faragott, keményebb felületeket. És hogy a szemcsés homokkő szűkszavú egybefoglalása is milyen gyöngéd líraiságra „képes”, arra a bejárat melletti női fej (Szél) kitűnő példa. A fa erezetének finom rajzát többször érvényesíti munkáiban. Ezen túl azonban nagyon egyénien, sajátos térbeli-formai lehetőséget vett észre, és juttatott érvényre a „gyökérfej’’-ben (Leonidas). A szoborcsinálás michel- angelói alapelve, az anyagból kibontás, lehántás elevenedik meg előttünk, amikor egymás mellett találjuk az érintetlen, eredeti, nyúlánk fatörzset és mellette a fiatal női test hajló, lenge-költői karcsúságát (Tánc). Mladonyiczky Béla munkásságának egyik méltatója kissé mentegetőzve szól aktjainak érzékiségéről. A Fohász irányfénnyel hangsúlyossá tett lapályai, domborulatai egészséges erotikát sugároznak. (A fényforrás jól komponált elhelyezése ár- nyékképélményt is ad számunkra.) Mladonyiczky Béla alkotói ták fogadni életformának. Aki már Virrasztóit végtelennek tűnő éjszakákon lázas gyermeke betegágyánál, az nem rohan ajtót tépve, ha a szomszédban felsír a gyerek. Az ilyen ember már a tekintetéből is tud pólyát készíteni egy síró kisgyerek fájdalmára. Döbbenten vettük tudomásul, hogy ez az emberi csoda nem tárulkozhat fel minden ember lelkében. Kismamával történt: síró gyermekét karján cipelve fogyasztotta a lépcsők számát, mikor házi Ernájuk megdöbbentő kívánságot buggyantott ki a száján: te is maradtál volna Anyád ... ! ? Elképzelem, ahogy a folyondárok kusza tömkelegéből újabb házak nőnek szemembe. Az ablakokban arcok jelennek meg, szájukon örömtől tétova szavak: „A szobámban Béke van! De már a rádiót bekapcsolni nem tanácsos, mert akkor a szobámban szertefoszlik a Béke.” Máris ott vagyok, ahonnan elindultam, az értékek és érdekek zavarában. Végre megértettem, Erna nem úgy létezik, hogy jár- kel egyik házból a másikba, mint valami vándoriparos, hanem mindenütt egyszerre van jelen. Nem produkció ez, hanem következmény. Fizikai és szellemi megújulást biztosító urbánus búvóhelyeinken vajon hányfajta foglalkozást: igényt, lehetőséget, érzelmet, meggyőződést,, érdemein alul vagy felül élő embert választ el egymástól az a bizonyos el nem szigetelt előregyártott panel?! Mert az együttélés erényei és hibái nagyjában-egészében a fenti — távolról sem teljességre törekvő — meghatározások közt gyökereznek. Nyilván abszolutizálás lenne e társadalmi méretű problémát kizárólagosan az új építési mód időt álló tanulságaként felfogni. A társadalmilag és egyénileg feltehető kérdés itt az, hogyan tarthatók be az együttélés írott és íratlan szabályai?! A válasz alaphangja az újonnan épülő ház „hangkomfortjában” rejtőzik. Morális oldalról — alkalmazkodás és tűrőképesség dolgában is — a ház vénájának komoly részét képezik érmei. Itt is találkozunk velük, de ez esetben is a születés, keletkezés folyamatába beavatottan. A kész érmék mellett pozitív és negatív gipszformák segítik ezt elő. A klasszikus síkba terített érmék mellett az erőteljesebben megmozgatott, olykor már tektonikus felületek e művészeti ág kitágult lehetőségeiről szólnak. A portrékon túl a térbeli problémák (ablakok) és a merészen, de eredményesen fölvállalt tájmegjelenítés is foglalkoztatják. És itt van megrázó erejű Auschwitz érmének elő- és hátlapja is. A kiállított tanagrák közül a plasztilineken érezzük leginkább a frisseséget, a dinamikát és a csinálás örömét. A közelükben lévő gipszek velük összehasonlítva halványabbnak tűnnek. Befejezésül térjünk vissza még a satupad környékéhez, hiszen itt találjuk szellemi rokonait, példaképeit a falon. Nem meglepő, hogy társadalmi problémák iránt érzékeny, hagyományt tisztelő, mondjuk ki nyíltan, az elkötelezett művész, Mladonyiczky Béla szellemi környezetét Bartók, Nagy László, Kohán György, Sinka István alkotják. A satupadon pedig üveg alatt vállalt életfilozófiáját hordozó mondatok, idézetek láthatók. A valóságélményt szolgáló rendezéstől némileg elütő és első pillanatban keresettnek tűnő ez a forma. Miután azonban ezek a mondatok hozzátartoznak szűkebb környezetéhez, és mert a pad lapjának úgy sincs ez esetben funkciója, „stílustörés” nélkül illeszkednek az egészbe. Végezetül csak annyit kívánhatunk a kiállító művésznek, érezze továbbra is jól magát ebben a környezetben, annál is inkább, mert a tárlatlátogató számára élményt adóvá tették a sétát a szobrok, érmek, szerszámok, gondolatok. Dömötör János minden lakója egyformán címzettnek számít. Mert szabály ide vagy oda: az este tíz óra után műszakból vagy bárhonnan hazatérőknek az étkezés, fürdés vagy egyéb életszükségleteik kielégítése természetes szükségletnek számít. Ilyen házban csak a hangokra figyelve, nem lehet élni. Hét végén azért enyhülnek a dolgok, a lakók ilyenkor végre gyakorolhatják kiveszőiéiben levő szakásainkat (melyről annyit írunk és beszélünk az elsivárosodás és elidegenedés jegyében). Jöhetnek a vendégek, rokonok, belföldről-külföldről, felhangozhatnak az ovációk, sőt, olykor némi zene is. Természetesen mindez hétköznap sem büntetendő cselekmény. De ha valamelyik együttélő- nek kedd-szerdára esik a hétvége, vagy a szomszéddal szemben a méréshez csak a rövidebb mércét találja vagy: „Mire sorra került, a szép szó elfogyott”, akkor az évente kétszer-háromszor előforduló családi vagy baráti összejövetelek — bármily szolidak legyenek is azok —, a szomszéd panaszában naponta előforduló zülléssé, tivornyává silá- nyodhatnak. Persze Erna módszer alkalmazása esetén: — a résztvevőket egyenként ki kell dobálni az emeletről —, e^ek az összejövetelek eredményesen kiküszöbölhetők. Nem akarom — és nem is tudom — ebben a témában a mindentudó szerepét vállalni. De hiszek abban, hogy megfelelő mennyiségű morális értékek halmozódása esetén Erna-mentes övezeteket lehet létrehozni. Olyan közös tulajdonú értékekre gondolok, mely minden együttélő számára a napi megújulás lehetőségét, a családok békés egymás mellett élését és szabad tevékenységét szavatolják. Hogy mire alapozom az optimizmusomat?! A mi lépcsőnk is a szomszédok ajtaja előtt araszol a magasba, még sincs ilyen problémánk. Nálunk Béke vari, nyugodtan hazamehetünk. Verasztó Antal: Ha szép szó nincsen kéznél Kunkovács László: Kerek tyúkól Kántor Zsolt: Malév-szív az első repülőút bizony csalódás volt készültem rá. leltár szerint bezsebeltem a látványokat semmi magasztos semmi bensőséges nem akadt csak a várt képzetek tudott asszociációk tudtam a pilóta ujjai között pörög ariadné fonala ez megnyugtatott, szeretem a mitológiát nem féltem, persze a repülőtér sörei után egy üveg szürkebarátot nyaltam be a gépen gyors interjút készítettem a legszebb légikisasszonnyal és a vendégkönyvbe írtam tíz lelkendező sort a személyzetről dicsértem az ellátást, legalább a levegőben nem kell külön fizetni az élvezetekért, végre úrnak képzelhettem magam és kávéztam is a WC-ről megállapítottuk: TISZTA, s ez különös kijelentésnek tűnt a habrolós felhők között aztán bemondták: miskolc fölött járunk pesten jóidő van. a gép tapsolt amikor megérintettük ferihegy bársony bőrét simán megérkeztünk, itthon vagyunk: ez a HAZA iidv néktek budai hegyek Kunkovács László: Járgányos daráló
