Békés Megyei Népújság, 1985. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-07 / 210. szám
1985. szeptember 7,, szombat o lENilUl-fito Mai békési festészet Beszélgetés Rideg Gábor művészettörténésszel a megye képzőművészetéről — Élmény volt hallgatni békési előadását a mai magyar képzőművészet jellemzőiről, főbb vonulatairól. Ezért, és mivel az interjú terjedelme adott, különösen nehéz arra kérni Rideg Gábor művészettörténészt, a Művészet folyóirat főszerkesztőjét, hogy dióhéjban vázolja fel a mai festészet képét, és helyezze el ebben Békés megye alkotóit. — Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egyre inkább céltudatosan kell Békés megyébe jönnöm, mert a megyei tanácstól kaptam egy felkérést, hogy mérjem fel az itteni képzőművészetet, a megyében dolgozó művészek munkásságát és helyzetét. Felhatalmazást is kaptam, hogy tegyek javaslatot. mit kellene tenni a művészeti élet fejlesztésére a hivatalos szerveknek. hogy — nem azt mondom, hogy központba kerüljön Békés megye, de — egy kicsit pezsgőbb művészeti élet induljon meg. Nem szükségszerű a tapasztalataim szerint, hogy ez a vidék végvár le^ gyen. Nem lesz a magyar képzőművészet fellegvára, központi bázisa; ez nyilvánvaló. De dolgoznak itt olyan művészek, akik egy kis támogatással, jobb menedzseléssel nagyon rangos helyet foglalnának el a magyar képzőművészetben. Persze, dolgoznak már itt ismert, nagy mesterek is, de ez más lapra tartozik. Nagyjából rendelkezem már az összképpel, hogy milyen is a megye képzőművészeti élete. Azt is meg kell mondanom. hogy egy terület művészeti helyzetét jobbá tenni íróasztal mellől természetesen nem lehet. Ez a műtermekben dől el. Az viszont elérhető íróasztal mellől is. hogy a lehetőségeket jobbá tegyék, hogy mindenki a képessége maximumát tudja kibontakoztatni. Különböző képességű emberekkel találkoztam itt a megyében, és az a véleményem, hogy mindenkit képessége szerint, és a maga körében kellene jobban megbecsülni. Vannak művészek, akik a maguk körében igen hasznos tevékenységet tudnak kifejteni, ha ebben segítséget kapnak. Bár ez a kör nyilván szű- kebb. mint egy másik, országos fórumon jelentkező művész esetében, aki az egész ország képzőművészetébe be tud kapcsolódni. Milyen a mai magyar képzőművészet? Szerencsére, nagyon sokszínű és sokrétű. És talán megkezdődik lassan a különböző felfogások, különböző művészi kifejezési módok békés egymás mellett élése. Ugyanis mostanában már ritkán hallani, hogy ilyen módon vessék fel a kérdést: nonfiguratív, vagy figuratív művészet. ? Egyi’e inkább a tényleges érték szerint rendeződik mind a két ellentétes póluson a művészet. Természetesen ehhez az is kellene, hogy egymáshoz toleránsabbak legyenek az irányzatok, felfogások képviselői, mint jelenleg.. Az előadásomban is elmondtam, hogy hazánkban az egy négyzetkilométerre eső tehetséghányados viszonylag magas, s taRn. ez okozza, hogy a művészek gyakran egymásnak esnek. Tehát kicsit nagyobb türelemmel, megbecsüléssel kellene lenniük egymás iránt, még akkor is, ha eltérő a felfogásuk, másként látják a világot. És akkor azt hiszem, hogy a képzőművészet társadalmi rangja is megnövekedhet, és a jelentősége szerint növekszik meg, mert úgy érzem, hogy a magyar képzőművészet ma talán nemzetközileg is értékesebb, mint amilyen híre van a világban, és mint amennyire mi szerénységből. vagy önbizalom hiányában feltételezzük. Az átlagszínvonala nem hogy megüti a világszínvonalat — ilyenről beszélni, ugye, művészet esetében, elég nevetséges dolog —, hanem mindenképpen legalább olyan jó, mint a nagy képzőművész nemzetekként számon tartott európai nemzetek képzőművészetének átlagszínvonala, ha nem jobb. Ennek bizonyítéka például, hogy Európa-szerte a kinn élő magyar művészek sokszor vezető szerepet játszottak egy-egy művészi törekvésben, és a befogadó ország képzőművészetében nagyon is jegyzett helyet foglaltak el. Nemcsak a klasszikus példákra gondolok. hanem Amerigo Tótra. Kemény Zoltánra, akit nálunk kevésbé ismernek, de európai hírű, rangú mester. De említhetném Szalai Lajost, akit a magyar grafika atyjának tartunk, joggal. Ugyanilyen joggal a modern argentin grafika megteremtőjének is tarthatják. Ha kicsit több szerencséje van, talán Picasso grafikáival egy szinten emlegetik : képességei ehhez mindenesetre megvoltak. Gondolok a közelmúltban, tragikus körülmények között elhunyt, békéscsabai születésű Bátkay Ervinre, aki mint építész és képzőművész, szintén jelentős szerepet játszott a modern francia városépítésben. A Magyar Nemzetben a halálakor megjelent nekrológ feltételezi, hogy a közeljövőben esetleg szülővárosában találkozhatunk emlékkiállításával, és azt követően Budapesten is. Természetesen Békés megyében a történelmi és művészettörténeti hagyományokból adódóan mindig meghatározó volt az alföldi festészet. A mai napig is ennek bizonyos változatai, módosulásai játszanak — ha nem is kizárólagos, de — domináns szerepet. A viharsarki országrész művészeti hagyománya azért egy kicsit különbözik a klasszikus alföldi irányzattól, mert itt a meghatározó egyéniség Kohán György, aki amikor Vásárhelyen dolgozott is, az alföldi festészet sajátos színfoltját képviselte. Ügy is fogalmazhatnék, hogy mobilin sabb vagy konvertálhatóbb volt mindig is az ő szemlélete egy modernebb korba is, mint akár Tornyai vagy Endre Béla művészi világa. Kohán egyik művészi programja ugye a fal volt, és nem kapott falat, sajnos. Ha jól emlékszem, a felszabadulás után nem festett falképet. A mai békési művészi életben is meghatározó szerepe van az alföldi iskolához, elsősorban az alföldi tájhoz kötődő realista, de a hagyományos realizmust akár egy szürrealista, akár groteszk felhanggal színező, oldó, dúsító természetfelfogásnak. Azonkívül Békés megyében van egy határozott konstruktív, nonfiguratív irányzat is, s ennek jó színvonalú kép^ viselői vannak. Főleg a grafikus Lonovics Lászlóra gondolok. A noníiguráció egyik legjelesebb képviselője, Fajó János szintén erről a vidékről származik. Ennek az irányzatnak is létjogosultsága van a megye képzőművészetében. El kell mondanom, hogy a megye művészeivel és képzőművészeti életével való ismerkedés során lényegében egy nagy revellációm volt a Kétegyházán élő Eyas Kovács József. Nagyon sajátos, nagyon konzekvens, figyelemre méltó világkép az ő festészete, amit jobban meg kellene ismertetni a megye közönségével is, bár az ismerkedés a közönség részéről nem lesz vele könnyű. Munkássága viszont mindenképp megérdemli a nagyobb figyelmet. — Olyan korban 'elünk, amikor körülöttünk gépek, technika, háborús veszély. Televízió, rádió, fotózás, film, video. Ezek a modern eszközök egyre inkább uralják az embereket. A művészetkedvelők és a művészek többsége félve kérdezi; mi lesz ebből? ön miben látja a mai festészet erejét, szerepét ebben a rohanó, gépies, a múzsáknak nem kimondottan kedvező világban? — A huszadik század felgyorsult technikai civilizációjában óriási szükség van a művészet megtartó erejére. A művészet fejlődése nem analóg a műszaki fejlődéssel. Én Vozsnyeszenszkij szovjet költővel értek egyet, aki úgy fogalmazott egy helyütt, hogy reakciós mindennemű haladás, ha az ember érdekeit sérti. Márpedig a civilizáció gyakran sérti az ember érdekeit. A technikai haladás természetesen hat a művészetre, új eszközök áramlanak be, új módszereket tesznek lehetővé. Mindez, lehet hasznos, pozitív. Ám a legfontosabb, hogy az elidegenedett embereket, az elveszett emberi értékeket, normákat mnd-mind a művészetnek kell visszaszereznie. A technikai civilizáció valamennyi kihívását tehát a művészetnek úgy kell fogadnia, hogy nagyon komoly szerepe van az ember őrzésében, megőrzésében, a teljes személyiség megőrzésében minden művészetnek, így a képzőművészetnek is. Hogy milyen lehetőségei vannak ma egy modern festőnek? Szerintem ugyanolyanok, mint egy reneszánsz vagy barokk művésznek. Ugyanolyan hittel és etikai elkötelezettséggel kell tennie a dolgát, mint az egykori mesterek tették. Ha tud élni ezzel a lehetőséggel, akkor sikerül műveiben rögzítenie azt az etikai modellt, magatartásbeli normát, amit jó lenne, ha az emberiség időnként megszívlelne. Tudom azt, hogy ezt meglehetősen rossz hatásfokkal teszi az emberiség. Mert ha már megszívlelte volna mindazt az etikai intelmet, vagv a modellt próbálta volna követni, ami rögzült az emberiség története folyamán egyes műalkotásokban, beleértve irodalmat, zenét, képzőművészetet, akkor ma — azt hiszem — nem olyan gondokkal küszködnénk, hogy az atomháború fantomját,. végzetét hogyan sikerülne elkerülni. Akkor már az emberiség örök' békéje régen megvalósult volna. Akkor már sokkal jobb lenne ez a mai emberiség . . . Képzeljük csak el, milyenek lennénk ma, ha mind-, ezt az erőfeszítést a kultúrtörténet során a művészek nem tették volna még! A lázálmomban se jöjjön elő a művészet nélküli világ! Előbb-utóbb minden társadalomnak fel kell azt ismernie, hogy nem a társadalom tesz azzal szolgálatot, hogy támogatja a művészetet, hanem a saját önmegtartásának jól felfogott érdekéből kell lehetővé tennie a művészei számára, hogy képességeik maximumát tudják teljesíteni, mert különben egy nagyon fontos társadalmi regulátorszerepről mondana le, ami a művészet mindig is volt a társadalom életében. Csak a művészet tudta közvetíteni (például) a vallás által előírt etikai normákat, az emberi együttélés írott és íratlan szabályai alapján kialakult együttélési normákat, meg tudta győzni a maga eszközeivel arról az embereket, hogy időnként tiszteljék meg azzal magukat, hogy emberként viselkednek ___Képzeljük el, a világ milyen lenne művészet nélkül! Ez egyrészt elképzelhetetlen, másrészt meg nincs kedvem elképzelni .. . Niedzielsky Katalin Schéner Mihály: Adakozás Száz éve halt meg Bonyhay Benjámin Száz évvel ezelőtt, 1885. szeptember 9-én halt meg Mezőberényben az a Bonyhay Benjámin, aki 1849- nyarán több alkalommal is oly szívesen vitte be kocsiján Petőfi Sándort Gyulára híreket hallani, találkozni Szakái Lajos költővel és az akkor éppen Gyulán időző Sáro- si Gyulával, aki ugyancsak jelesen művélte a költői mesterséget. Bonyhay (akkor megyei árvaügyi főszámvevő, később neves közíró, szépíró és költő is) „Petőfi Mezőberényben” című cikkében (Vasárnapi Újság, 1881. február 27.) írta le a nevezetes utazásokat. Szinnyey József 1891-ben megjelent „Magyar írók élete és munkái” című több kötetes művében is megemlékezik róla. Közli, hogy „Bonyhay Benjámin ügyvéd és megyei hivatalnok, szül. 1805. okt. 11. Füzes-Gyarmaton Békésmegyében, hol atyja B. Sándor ev. ref. lelkész volt; a gymnasiumi s jogi tanfolyamot Debreczenben végezve letette az ügyvédi vizsgát, az 1824—25. évet a német nyelv elsajátítása végett Lőcsén tölté. 1826-ban Békésmegyében joggyakornok volt. 1827. Mező-Berényben jegyzővé választatott, 1845 végén leköszönt hivataláról. 1846-ban a békés-bánáti ev. ref. egyházmegyében előbb a gyomai, utóbb a gyulai kerületben iskolai felügyelőnek, 1848. máj. 9. megyei árvaügyi számvevőnek, 1849 tavaszán árvaügyi főszámvevőnek választatott meg. A világosi fegyverletétel után Mező-Berénybe vonult vissza, mint a békés-bánáti ref. egyházmegye tanácsbírája. Meghalt 1885. szept. 9. Mező-Berényben.” Szinnyey ezután felsorolja, hogy Bonyhay „népies czik- keket, beszélyt és verseket közölt" a kor nevezetes fővárosi és a Békés megye lapjaiban, elsősorban a Békésben és a Békésmegyei Közlöny hasábjain. A Békés, mely Gyulán jelent meg vasárnaponként, és önmagát „politikai, társadalmi és közgazdászati” lapnak jelzi, 1885. szeptember 20-i számában ad hírt Bonyhay Benjámin haláláról: „A szeretetre méltó derék öreg úr 80 éves koráig hű napszámosa volt a hazai irodalomnak, s habár tehetségei nem voltak olyanok, amelyek neki országos hírt kölcsönözhettek, ama nem éppen' kicsiny kör, mely közvetlenül ismerte, kellőleg méltányolta tanulmányai sokoldalúságáért." Érdekes és a százéves évforduló alkalmából ide kívánkozik a tény, hogy a Békés 1885. augusztus 23-i számának „tárcza-rovatában” tette közzé Bonyhay Benjámin utolsó versfüzérét, a „Tapasztalati mondatok"-at, melyet az „öreg úr" bizonyára még el is olvashatott, halála előtt alig két héttel . . . Emlékezzünk most e jeles megyénkfiára ezzel az utolsó, intő költeménnyel. S. E. Bonyhay Benjámin: Tapasztalati mondatok Hogyha kenyérbe jutsz, meg is szolgálj érte, Mert jó embernél ez becsület kérdése. Ha van bátorságod igazat mondani, Legyél bátor ennek súlyát is hordani. Kímélettel bánj az olyan férfiakkal, Kik tisztában vannak mások, s önmagukkal. Az irigység nem-az irányzottat vérzi, Hanem önnön magát — azt — aki azt érzi. Hogy más a szabadság, más a szabadosság, Megmondja azt maga a józan okosság. Hidd meg belértéked kicsinylítik arról, Amennyivel többet tartasz te magadról. Tűrd el azt békével, mit nem változtathatsz, A sors csapásain így bizton megnyughatsz. Hol vidám üdület nincs, csak bús komorság, Kétségbe esésről ott már nincs orvosság. Ki minek mestere annak a tolvaja. Mostani világban ki-ki tapasztalja. Egy község békéjét nagy bűn felzavarni, S így a zavarosban halászni akarni. A jótékonyságnak legdicsőbb jutalma. A nemes léleknek édes öntudatja. Kinek jó, szíve nincs, csak önzést rejt keble, Annak boldogságról nem lehet sejtelme. Ritka eset az, — ha be nem teljesedik, — Hogy aki mint vétett, akképpen bűnhődik. A nyomorúságban útált lesz az élet, Vele megküzdeni tud csak erős lélek.
