Békés Megyei Népújság, 1985. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-16 / 217. szám
1985. szeptember 16., hétfő LDPSZÉL Egyenlőség Még egy hét és glóbuszunkon megvalósul a francia forradalom második jelszava is: az Egyenlőség, mert hogy a nappal és az éjjel egyenlő hosszú lesz. Az első jelszó, a Szabadság legfőbb ideje a „nyár, amin már rég túl vágyunk, míg a harmadikra, a Testvériségre, majd télen kerül sor, amikor a hazai gáztermelés már nem fedezi a teljes szükségletet. Igazán szép dolog ez a hármas jelszó, s most, hogy a nyári szabadság előkészítette a talajt az egyenlőséghez — mindenkinek egyformán kiürítve a zsebeit a nyaralás alatt — teljes erővel, agyonpihenten nekiláthatunk az egyenlőség elmélyítésének. Nehéz dolgunk egyébként igazán nincs, mert jól kitaposott úton haladhatunk. Napjainkra például, ha még nem is teljes az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvének érvényesülése, a kibontakozás kezdeti szakaszát magunk mögött tudhatjuk, azzal a jóleső érzéssel, hogy az első jelentős lépést megtettük: nagyon sok helyen egyenlő már a bére a beosztott — egyetemet végzett — mérnöknek a szakmunkáséval, és az sem ritka, hogy a segédmunkáséval is! Tehát az egyelőség egyik fele már adott. De ki merem jelenteni, hogy megtaláljuk mi még az egyenlőség másik felét is! Sőt meg is van: megyénk vasas üzemeinek, gyáregységeinek dolgozói jószerivel teljesen egyenértékű munkát végeznek a vállalati központ, a törzsgyár dolgozóival, és hosszú éveken át egyenlő nagyságú béremelésben is részesültek, velük ezzel egy másik egyenlőség is teljesült, mert évről évre ugyanany- nyi maradt az alapbérekben a különbség a mieink rovására. Szóval szép dolog az egyenlőség, amely az élet sok területén egyre inkább megnyilvánul. Sőt a törvényelőtti egyenlőség egyes esetekben tovább is fejlődött, mert már akad egykét ember, aki el tudja intézni, hogy ha vétkezik, akkor is egyenlő bánásmódban részesüljön a tisztességes állampolgárokkal. . Persze kisebb ügyekben is kialakult az egyenlőség! Mert hiába van az egyik embernek több pénze, mint a másiknak, őrölt fahéjat egyik sem kap környékünkön. Vannak persze, akik akkor is kitennék az egyenlőségjelet — eléggé el nem ítélhető túlbuzgalmukban —, amikor annak semmi értelme. Aztán csodálkozhatnak a következményeken! így járt kedves barátom is, amikor a vállalati kiváló ünnepségen, gyanútlanul benyitott a különterembe, és utólag felháborodott azon, hogy rosszalló fejcsóválások fogadták. Negyvenéves fejjel pedig igazán tudhaná már, hogy a Szabadság meghozta az Egyenlőséget is, azóta minden ember egyenlő ugyan, ám míg a teljes Tesvérisé- get föl nem építjük, mindaddig átmeneti korban élünk, és addig mindig is lesznek még egyenlőbbek, mint ő. Nem értem hát, hogy jut eszébe egyenlőség- jelet tenni maga és a nálánál egyenlőbbek közé?! Ha így folytatja, úgy jár, mint a nappal egy nappal a napéjegyenlőség után: megrövidül! Kőváry E. Péter A sokszor leírt, változatlan valóság „Hátrányos helyzetű” textiles lányok A Békés megye oktatásügyét elemző írások, jelentések (de sok van ez utóbbiból!) egyikéből sem hiányoznak az Alfredo Lima Ipari Szakmunkásképző Intézet textiles tagozatának sanyarú sorsát ecsetelő fejezetek. S mégis minden marad úgy, ahogy volt. Azaz elfogadhatatlanul. A krónikás sem ringathatja álomba magát, ismerve a megye oktatásügyének megannyi gondját. De a riportban megszólaltatott pedagógusok, diákok sem kergetik Novalis kék madarát. Ahogyan a tagozat vezetője. Lázár Imréné fogalmazott: „Belefáradtam a harcba ennyi év után” — érzése lengi körül az egész iskola jövőjének ügyét Akkor minek egyáltalán felemlegetni? Döntő érvek a miértre Az „anyaintézet”, azaz a 611-es Ipari Szakmunkás- képző Intézet — újabb, elegánsabb nevén Alfredo Lima Sítekmunkásképző — vezetése sokadik helyzetelem- ző jelentésében a következőket fogalmazta meg a textiltagozat jelentőségével, tehát fejlesztendőségével kapcsolatban: „A megye ipari üzemeiben foglalkoztatott munkások 14 százaléka a textiliparban dolgozik. Előzetes felmérések szerint a VII. ötéves tervben a létszám iránti igény meg fog duplázódni. Az Unicon önállósodása, a Patex békéscsabai gyárának fejlesztése, kihelyezett üzemei (Kevermes, Vésztő) létrehozása, a Béköt és üzemei (Körösladány, Vésztő, Sarkad. Mezőkovácsháza) újabb szakmunkásgárdát igényelnek.” A mintegy ötezer főt foglalkoztató békéscsabai textilipari üzemek termelési értékben is komoly szerepet játszanak mind megyei, mind népgazdasági szinten. S ezek az üzemek foglalkbztatják a munkaképes nők 80 (!) százalékát. Az előrejelzések szerint évenként 850 könnyűipari végzettségű szakmunkástanulóra lesz szükség. (S bár szorosan nem tartozik ide, de 1990-ig még 140 középfokú és 100 felsőfokú textilipari végzettségű szakembert igényelnek üzemeink.) Naplemente helyett... De hogyan? A textilipari szakmunkásképzés zöme az előbb említett iskolában folyik, ahol ebben az évben is 450 diák kezdte meg a munkát. (Ez már a rendtartás szerint is önálló iskola megalapítására alkalmas tanulólétszám.) A ma kihelyezett tagozatként működő iskola épülete 100 éve készült el, és laktanyának. A szomszédban ma is katonák tanyáznak, érkezésemkor is lelkesen gusztálták a csinos tanulólányokat. Az igen hálás naplemente vagy -felkelte helyett én csak a Pöltemberg utcai épületben uralkodó állapotok hálátlan leírására vállalkozha- tom. Textillel letakart folyosófalak, alatta egér- és patkánycsaládok tanyáznak, a vizesblokk előtt a szünetekben hosszú sorok, a tu- solót csak azért ismertem fel, mert mondták, hogy az; tornaterem sehol, télen az osztályokban „pipálja ki” a kegyetlen órabeosztású testnevelő tanár a tornaórákat, s a harmadikos konfekciószakos gyerekek osztálytermében már egy tűt sem lehetne leejteni. Igen! A 450 gyerekre ebben az épületben négy osztály van, s reggel 7-től este 7 óra 10 percig tartó kettős műszakban „üzemelnek”. A pedagógusok, szakoktatók egy részének órabeosztása nagyon kedvezőtlen. De vannak még csodák. Mégis hűségesek az iskolához. Aztán egy sétát is tettünk a tagozatvezetővel. A szomszédos 4-es, 8-as általános iskolába, aho] megkapták délelőtt 11 óra 20 percig a két ebédlőt, s ahol csak az ebéd befejeztével folytathatják a tanítást estig. (Ottjártunkkor a kicsik orosz órája folyt, miközben a szabad asztalokon már terítettek.) A másik ebédlőben a 34 elsős nőiruha-készítő tanuló ismerkedik iskolájával (?). az új tantárgyakkal. Többségük ötkor kel, s a látottakra megfogalmazták: nem ezt várták. (Még elsősök, tehát szolidan fogalmaztak.) Pedig s, de nagy dolog is ez, az osztály 80 százaléka elsőre erre a szakmára, ebbe az iskolába jelentkezett. Osztályfőnökük, Gyeraj János- né, szeretettel, mosollyal igyekszik pótolni azt, amit csak téglával, korszerű fűtéssel, tehát normális munkakörülményekkel lehetne megteremteni. „Mit vár tőlem”? A tagozat vezetője, akitől már korábban idéztem, kicsit fáradtan mondja, mikor a Budapestről érkező szakfelügyeletet bejelentő telefonbeszélgetést befejezi: — Mi.t tegyek? Talán írjak a művelődési miniszternek? Ügy gondolom, már az sem segítene. Itt kezdtem a pályámat 1975-ben. Azóta a tagozatunk komoly sikereket ért el diákjai révén az országos szakmai tanulmányi versenyeken. S mégsem változott semmi. Ezeknek a gyerekeknek ez a három év a „legszebb év”. Utána mennek dolgozni. De úgy nézünk ki, mint a lányok legszebb álma? Keményebb életre kényszerítjük itt őket, mint amikor majd dolgozni fognak. A bázisvállalataink- nál, a Békötnél, az Unicon- nál, s a Patexnél a tanműhelyek különbül néznek ki — sőt, nagyon ;s korszerűek —, mint ez az iskola. A bejáró délutánosok a hideg folyosókon, a tornapadokon várják, hogy rájuk kerüljön a sor. A tizenegy főhivatású tanárnak képtelenség emberhez méltó órarendet ösz- szeállítani. Aztán még van hat szakoktatónk. Csoda, hogy nem mennek el. . . Megnézzük a raktárt. A tankönyvek — mert vizesek a falak — szépen megduzzadtak. A tanáriban a pedagógusok heringek módján. S hogy két szakmunkástanulólánnyal elbeszélgethessek, a picinyke irodából három emCsőd szélén a téglagyártás? — Ügy döntöttünk, hogy lakást építünk — állított be a nyár elején barátom a szüleihez. — Kinéztünk már egy szép, nagy portát, nincs messze a városközponttól sem. Meg aztán mííút mellett van. a gázt hamarosan vezetik. — Jól meggondoltátok, te gyerek — ült le édesapja. — Szerényen, de segítünk majd mi is — kapcsolódott a beszélgetésbe édesanyja. — És van elég pénzetek? Manapság, aki épít, annak sok-sok pénzzel kell belevágni... — Pénz, pénz! — csattan fel az öreg. — Építőanyag, tégla! Az kell. Az meg nincs. — Még hogy nincs? Annyi a falazóanyag, mint csépléskor a törek — kedélyeskedett barátom. Valóban van tégla? — Dögivei! — legyint Peity Frigyes, a Dél-alföldi Tégláéi Cserépipari Vállalat műszaki igazgatóhelyettese. Komótosan rágyújt, s miközben keresi a napi jelentéseket, nagyokat szippant cigarettájából. Kézbe kapja a kis számológépet, beüti az adatokat, s néhány perc múlva mutatja. — Vállalatunk gyáraiban több mint 20 millió kisméretű téglának megfelelő falazóanyagot tárolunk. Ebből az anyagból csaknem 500 családi házat lehetne felfalazni. Az elmúlt év októberétől halmozódott fel ez a roppant tömegű építőanyag — hallom. Közismert, hogy az 1980-as évektől mind jobban előtér-i be került a magánerős lakásépítés. Ebbe „besegített” az öt éve pusztított árvíz, na és az utóbbi évtized belvizes időszaka. A városokban, községekben új utcákat nyitottak, tucatszámra bontották a régi vert falú vagy vályogházakat, melyek helyén korszerű, új családi fészkek épültek. A magánerős építést a kedvező hitelfeltételek és egy adminisztratív intézkedés is hivatott volt serkenteni, szolgálni. így aztán nem csoda, hogy a megnövekedett igényekkel az építőanyag-ipar nem tudott versenyt tartani, időbe tellett, amíg felvette a lépést. Vagyis az idő rövidsége miatt az anyágipar nem is készülhetett fel megfelelően a gyártó kapacitások bővítésére, az új beruházások sem léphettek termelésbe egyik napról a másikra. No és időközben az árak sem csökkentek. — A magánerős lakásépítési program megkezdésekor láttunk hozzá fejlesztéseinkhez. A régi, hagyományos gyárakat, amelyeket inkább be kellett volna zárni, fejlesztettük, átalakítottuk. így került sor például a mező- berényi kettes, az orosházi, a dévaványai, a hódmezővásárhelyi és a szőregi gyár korszerűsítésére, bővítésére. Ezzel együtt egy nagyarányú rekonstrukciót is indítottunk Makón, mely az idén készül el. A már termelő és korszerűsített gyárak évente 12 millió darabos többletkapacitással rendelkeznek — magyarázza a műszaki igazgatóhelyettes. S csak zárójelben jegyzi meg, hogy minden korszerűsítésre tízmilliókat költöttek, jórészt hitelből, a felettes szervek biztatására. No és persze akkor még ugyancsak jelentkeztek az igények, az igazgató és helyetteseinek asztalán úgymond állandóan csöngött a telefon: „Tégla és cserép kellene...” — recsegték a készülékek. Igen, akkor igény volt még a falazóanyagra, a termelést túlórákkal, plusz műszakokkal, no és a vállalati gazdasági munkaközösségek termelésükkel segítették. Aztán az elmúlt év végén fordult a kocka. Novembertől a készletek nőni kezdtek, az esztendő utolsó napján 5 millió darabos készlete volt a DTCSV-nek. — Bíztunk abban, hogy tavasszal nő a kereslet — kapcsolódik a beszélgetésbe Bauko Mihály igazgató. — Nem jött be — tárja szét kezeit, s megtudom azt is, hogy a túlkínálat, ami a hazai építőanyag-ipart napjainkban jellemzi, a vállalatnál kezdődött. A DTCSV idei alaptervében 215 millió darabos téglatermelés szerepel. Ezzel szemben a lécet magasabbra tetették: 234 millió téglának megfelelő falazóanyag gyártását várták el a gyári kollektíváktól. — Az év első felében jelentősen elmaradtunk értékesítési tervünktől. Az év első hat hónapjában 191 millió forint volt a falazóanyagból az árbevételünk, az előző évi hasonló időszak 218 millió forintos bevételével szemben — folytatja az igazgató. * * * Ügy tűnik, az építési kedv ugyancsak megcsappant, s A szűk folyosón a szokásos sorbanállás. S a tisztaság ellenére mindenütt hódít a penész a falakon Fotó: Gál Edit bérnek kell kicuccolni. Elmenőben Lázár Imréné megjegyzi : — Ha a szüleim nem lennének textilesek, ami kötelez, már régen elmentem volna . .. Hégeíy Tünde Békésről jár be mindennap. Nem gond, mondja, mert közel lakik a buszmegállóhoz. Mégis reggel 6-kor kel, ha délelőttös. Mikor délutános volt, akkor, hogy időben hazaérjen, még ebédelni sem tudott. Most szerencsésebb, mert harmadikos nőiruha-varró, így csak egy műszakban tanul. A kamuti Péter Julianna kollégista. Ö is harmadikos. de más problémái vannak. Két átszállással jut el az iskolacentrumban levő kollégiumából, ahol minden reggel hatkor kel. Akkor is, ha az esti műszakban ddlgozik, amikor már busz sincs, hogy a négy kilométerre levő kollégiumba visszatérjen. Az Uniconban ebédel, mert az iskolának nincs ebédeltetési lehetősége. Jól érzi magát, de amikor este 11 körül hazatér a kollégiumba, bizony inába száll a bátorsága, hiszen már többször is inzul- tálták őket Békéscsaba sötét, peremkerületi részén. A 611-es Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója. László István sem vár a sajtó nyilvánosságától sokat. Megadóan válaszol kérdéseimre. — Mi már mindent megpróbáltunk. Annak a tudatában, hogy Békés megyében az ipar szempontjából meghatározó a könnyűipar. Éppen ezért nem értem, miért tekintjük mostohagyereknek a textiltagozatot? Holott ez a képzés lányainknak létbiztonságot nyújt hosszú távra. Nem tudok semmi reménykeltőt mondani. Hiszen már minden létező fórumot megjárt ez a problémánk. Pedig meggyőződésem, ez politikai kérdés is. Hiszen ezeknek a gyerekeknek joguk van arra, hogy olyan körülmények között tanuljanak, mint akárki más gyereke. — Csoda az — teszi fel önmagának is sokadszor a kérdést —, ha ilyen körülmények közé nem kapunk mérnöktanárokat? Ki jönne ilyen helyre? . . . Már 1976- ban jeleztük ezt a gondot. Volt egy miniszteri és egy miniszterhelyettesi ígéretünk is az új iskolára. A miniszterek mentek, a probléma maradt. Akkor mit vár tőlem? B. Sajti Emese csökkent a téglakereslet. Pedig a fejlesztések nyomán a gyártók még ennél is többre lennének képesek. Mindez persze azt jelenti, hogy az építőanyag-ellátás most már úgy ahogy megfelelő. S csak zárójelben jegyezzük meg, az építési kedv csökkenése nyomán a gépészeti termékekből is jobb ellátás várható. Maradjunk a falazóanyagoknál. A gyártó el akarja adni — jó áron — termékeit. Még olyan áron is, hogy a gyárak csökkentik téglatermelésüket. — Vállalatunknak nem kedveznek a magas készletek, a termelést nem győzzük forgóalappal. ígéret van arra, hogy készlethiteleket kapunk, de többletkamattal... Azt is fizetnünk kell majd, s ez olyan költség, ami vállalati eredményünket rontja — magyarázzák. — Talán árcsökkentéssel el lehetne adni a felhalmozódott téglát — vetem közbe. Erről szó sem lehet — hallom szinte egyszerre. A tégla és a cserép dotált termék, az árcsökkentés egyenlő a veszteségek növelésével. Akciók viszont vannak és lesz-, nek: rakodási és fuvarkedvezményt adnak, ami a termék árát nem érinti, nem érintheti. * * * — Mi a helyzet a cseréppiacon? — A hazai építőanyagipar nem tudja tetőfedő anyagokból az igényeket kielégíteni, annak ellenére sem, hogy Veszprémben megkezdték a betoncserép gyártását — válaszolják. Gyártják, ám iráíita nem túl nagy a kereslet. Ha az árát, s az új terméket v’zsgálva •elemezzük, akkor . .. szóval, nem olcsó. Az osztrák betoncserépnek 22 forint 50 fillér darabja, s ennél csupán egy forinttal olcsóbb a veszprémi betoncserép. A csabai mennyibe kerül? Csak félve írom le, nem a reklám céljából: a natúr cse-, répnek 4 forint darabja, a mázas is alig fele a hazai előállítású betoncserépnek. — A pontos cserépigényeket szerintem ebben az országban napjainkban senki sem ismeri. Egy biztos: a tégla iránti kereslet csökkenése maga után vonja a cserép csökkenését is, s a piac jelenlegi állása szerint erre egy-két esztendőn belül sor kerül — magyarázza az igazgatóhelyettes. * * * — Akkor hogyan tovább? — A gyártósorok egy részét leállítjuk, a többletműszakokat megszüntetjük, a gyártást optimális szintre szorítjuk vissza, a minőség javításával. Jó anyagokat akarunk csinálni, olyat amilyet az építkezéshez keresnek, s ezek egyben a január 1-én életbe lépő hőtechnikai szabványoknak is megfelelnek. Szentesen januártól megkezdjük a 36x19x19 centiméteres új tégla gyártását, s további kísérleteket folytatunk újabb termékekkel, melyek a módosított szabvány követelményeinek megfelelnek. Ami a tégla gyártását illeti: december végére 32 millió darabos készlettel számolunk. Azért ennyivel, mert csak ennyi a tárolóterünk. Küldje a vevőket, most nem kell sorba állni, bármilyen falazóanyagot azonnal tudunk adni — mondja búcsúzáskor az igazgató. Sz. A.
