Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-31 / 204. szám

1985. augusztus 31., szombat NÉPÚJSÁG Idegen a koporsóban Egy kegyeletsértő figyelmetlenség krónikája Ez már nem „bakancs-rock” Edda-buli volt Békéscsabán Fotó: Halmai László Éjszaka fél tizenkettő. Már alig pislogok, mikor végére érek a „Sötétség határának”. ■Jól ír ez a Nemere István! De azért kezembe veszem Agatha Christie-t. Rém iz­galmas még a címe is. Egye­nesen hátborzongató: „Te­metni veszélyes”. Az dobja rám az első követ, akinek nincs kenyere. Én bizony be merem vallani, hogy az egész napi robot, meg az unokák közötti civódások elrendez- getése után jólesik egy kis krimit olvasni. Szinte fel­üdülés! Bele is kezdek... ,,A vén Lascombe reszketeg léptekkel totyogott szobáról szobára, hogy felhúzza a re­dőnyöket. Némelyik ablakon kinézett, s ilyenkor összehúz­ta öreg, enyves szemét. Hamarosan visszaérkeznek a temetésről. Kissé gyorsab­ban lépkedett. Sok az ab­lak ...” Mi ez? Felhúzódott az én redőnyöm is?? Nem. Ez tele­fonberregés? De hát ki az ör­dög keres ilyen késő éjsza­ka?! Na, várj csak egy kicsit ..laskagomba” — dobom fél­re Christie-t, meg a lepedőt. Odacammogok a telefonhoz. Érdes hang veri ki belőlem a csihart, és mintha folyta­tódna a krimi: — Halló! Te vagy az ugye. aki olyan borzalmasakat ír az újságba? Neked akarom elmondani! Nem az anyám volt a koporsóban, akit te­metni akartunk! Elcserélték! Csak ott álltunk egész reg­gel a nyitott sírgödör előtt, és elmaradt a temetés! Hal­lod? Nem, nem vagyok be­rúgva. Bánfi András vagyok, a hajszesz feltalálója . . . Más volt a koporsóban! „TESSÉK NAGY LÉLEGZETET VENNI” Jó néhány perc telt el, míg ■annyira lecsillapodott, hogy folyamatosan el tudta mon­dani a krimibe illő történe­tet. Augusztus 16-án este csen­gett a telefon Bánfi békés­csabai lakásában. Az intézet­ből hívták, ahol idős édes­anyját gondozták, ápolták. Bánatos női hang szólt a kagylóba és mondta: „Tessék nagy lélegzetet venni ...” S Bánfi ebből tudta már, hogy meghalt az édesanyja. Szép kort ért meg, 88 évet, de már teljesen legyengült, ülni sem tudott, elhagyta az ere­je. A vonal túlsó végéről ér­deklődtek: — Ugye. saját te­metés lesz? — Természetsen — felelte Bánfi. — Ott te­metjük el anyámat, ahol szü­letett, és ahol apám is nyug­szik, Kaszaperen. — Akkor tessék elmenni a temetkezési vállalathoz, el­intézni a szállíttatási enge­délyt a tanácsnál, ehhez be­szerezni a halottá nyilvání­tási papírokat, és ha társa­dalmi temetést óhajtanak, akkor a TÜSZSZI-t is fel kell keresniük ... De legelőször is tessenek behozni a mamá­nak ruhát, amiben el akarják temettetni. Bánfi nyakába vette a vá­rost. Mindent elintézett, és közben a történtekről értesí­tette Jánost, a Kaszaperen lakó bátyját, meg hát az egész népes családot. A te­metkezési vállalatnál, tekin­tettel a hármas ünnepre; azt javasolták, hogy ezt követő­en rendezzék a temetést. Pontosabban 22-én, csütörtö­kön. De a vállalat már 21-én Kaszaperre szállítja a halot­tat, mert „sajnos adódott már úgy — mondták —, hogy együtt volt a gyászoló rokonság, és a koporsó ké­sett, elakadt valahol az úton. Ne kóvályogjon a városok között egy halott, ezért biz­tosabb, ha egy. nappal előbb a helyszínre szállítják”. Ezt is megüzenték Kaszaperre, hogy kellő időben fogadják özv. Bánfi Istvánná tetemét. El kellett menni még Mező- kovácsházára is, mert a vál­lalat ottani temetkezési szak­emberei intézik majd a dísz­letek, kellékek stb. kiszállí­tását, és mivel társadalmi te­metésről van szó, a' kultúr- ház igazgatóját is fel kell kérni a búcsúbeszéd megtar­tására, s ehhez természete­sen rendelkezésére kell bo­csátani a hosszú, 88 éves élet­pálya adatait. Mire mindez elrendeződött, elérkezett a temetés előtti nap, amikorra Kaszaperen várták a koporsót. A helyi rokonság éberen figyelt Csa­ba felé, egészen este fél 9-ig! Hiába! Akkor Bánfi bátyja telefonált Csabára, és közölte öccsével: valami hiba tör­tént, mert édesanyjuk ko­porsója nem érkezett meg, pedig másnap i'eggel 9 órára tűzték ki a temetést. A ro­konok Pestről, s a környék­ről már megjöttek. „Nézz utána öcskös, hogy mi van a mamával...” — mondta Já­nos. AZONOSÍTÁS ÖNGYÜJTÓFÉNYNÉL Már este 9 is elmúlt, ami­kor Bánfi. András benyitotta temetkezési vállalat Petőfi utcai irodájához, ahol né­hány napja befizette a csak­nem 6 ezer forintos költsé­geket, és megbeszélte a te­metés részleteit. Senki sem volt ott. Tovább hajtott a Jókai utcai telepre. Ott is csak az éjjeliőröket találta, akik azt mondták: „Tessék reggél 8-ra bejönni, már nincs hivatal”. Nagy nehezen megérttette az éjjeliőrökkel, hogy mi a helyzet. Egyikőjü- ket beültette a taxiba, és: el­mentek a Partizán utcai te­lepre, ahol ki volt írva a mű­szaki vezető lakásának címe. Felkeresték, ő azonban sem­miről nem tudott, de felöl­tözött, és azt javasolta, men­jenek el az Orosházi utcába az ügykezelőhöz, aki kiadta a papírokat a halottról. Ö biz­tosan tud felvilágosítást adni a megboldogult hollétéről, és szállításának elmaradásáról. Felkeresték őt is, aztán együtt jöttek be a Jókai utcába, s a hölgy onnan a Berényi úti temető hűtőházába küldte Bánfit, hogy állítólag ott van az édesanyja, menjen, és azonosítsa őt. Ahogyan a hullaház sötét termében fel akarták kat­tintani a villanyt, elpattant a körte membránja. A te­metőőr világosságot nem, csak felvilágosítást tudott adni, mondván: csupán egyetlen férfi és nő teteme van bent egymás fölött. Nézze meg Bánfi a nőt. Az öngyújtó gyenge fényénél, anélkül, hogy kihúzták vol­na a koporsót, a homályban egy erősen lesoványodott arc élét és a keskeny orrot lehetett csak látni. Mivel más nő nem volt a hulla­házban, Bánfi megnyugodva távozott, „özv. Bánfi István­ná, élt 88 évet" feliratú fe­dél alatt éjszaka háromne­gyed tizenkettőkor hosszú, vi­szontagságos bujdosás után elindulhatott a gépkocsival Kaszaperre a koporsó. CB-N KERESIK A HALOTTAT Másnap reggel negyedki- lenckor érkezett meg Bánfi és felesége Kaszaperre taxi­val. A ravatalnál már vagy ötvenen álltak a koporsó kö­rül és nemsokára megjöttek a mezőkovácsháziak, a bú­csúbeszédmondó is. János már szorongva várta öccsét, s amint az mellé lépett, hal­kan szólt hozzá: — Gyere csak, testvér. Nézd — azzal félrehúzta a koporsó fehér leplét. — Ez lenne az édesanyánk? Eny- nyire megváltozott volna? Bánfi megdöbbenve né­zett a halott arcra: „Nem, ez nem a mama!” A fatális felismerés mell­be vágta az egész gyászoló gyülekezetét. Mély felhábo­rodását fejezte ki a búcsú­beszédmondó is és hozzátet-, te, nem ez az első ilyen eset, de ő, sajnos, nem marad­hat itt, más községben is vái'ják temetésre . .. Nem volt mit tenni, Bán­fi András „lóhalálban” igye­kezett vissza Békéscsabára taxival. Szerencsére a ko­csiban volt CB-rádió, s a gépkocsivezető út közben je­lezte központjának az elföl- delés sikertelenségét. Kérte: telefonáljanak a temetkezési vállalathoz, hogy tudják meg, ki tüntette, el, és egyál­talán hol található az el­hunyt. Így aztán mire Bé­késcsabára értek, a CB-ösz- szeköttetés révén már tud­ták: a vasúti temető hulla­házának hűtőjéhez kell men­niük, ott a megboldogult. Már várták őket. Miután Bánfi András a halottban felismerte édesanyját, a mű­szaki vezető zavartan kért elnézést a tévedésért. Kide­rült, hogy a szokott helyen kitűzték ugyan a halott szál­lítására vonatkozó utasításo­kat és azt, hogy aznap még kit és honnan kell Gyulára, Békésre, Kaszaperre szállí­tani, csak éppen nem nézte meg senki a papírokat. Így aztán özv. Cs. J.-né, akit 11 órakor kellett volna Békés­csabán a Berényi úti teme­tőben utolsó útjára kísérni, tévedésből Kaszaperre ke­rült, úgy, hogy koporsójára özv. Bánfi Istvánné kopor­sófedelét illesztették, ugyan­csak tévedésből. Most özv. Cs. J.-né fedele is útra kelt Kaszaperre, hogy ott aztán igazi helyére kerüljön. * * * A hosszú és kimerítő tor­túra után csak délután 2 órakor tudták megtartani a temetést Kaszaperen. Addig­ra a gyülekezet nagy része hazament. Az ember legszívesebben nevetne a rejtői fordulatú tragikomédián, ha nem len­ne olyan kegyetlenül kegye­letsértő, majdnem hogy hul- lagyalázó ez a vállalati fe­gyelmezetlenség, felelőtlen, kétes hírű „tévedés”, ami­ért, igaz, elnézést kértek. Persze sokszor téved az em­ber. Gyakran esik úgy, hogy fizetésnél összecseréli az öt­forintost az új húszassal. No, de halottakat összecserélni! . . . Már elnézést. . . . . . Azt hiszem, még Aga­tha Christie sem talált ki ennyire morbid esetet — veszem újra kezembe a „Te­metni veszélyes” ponyvát. Talán nem okoz annyi ér­tetlenséget, mint Bánfi ese­te a temetkezési vállalat­tal ... Varga Dezső A „fő eddás”: Pataki Attila Legalább másfél ezren les­tük csütörtökön az eget. A híres hamleti kérdés elprofá- nosítása (esik vagy nem esik . ..) csak azért volt fon­tos, hogy megrendezhessék az idei nyár utolsó szabad­téri rendezvényét a békés­csabai Széchenyi ligetben. A Megyei Művelődési Központ a híres-hírhedt, de kétségte­lenül fergeteges népszerűsé­gé új felállításában április közepe óta létező Edda Mű­vek elnevezésű rockegyüt­test hívta meg. Régen volt már ilyen zsúfolt a szabadtéri nézőte­re. A helyzet a szokásos: a színpad előtti „katlanban” a csapoló tinik csapata, mö­göttük a kevésbé vérmesek szorosan a padokon. S nem kevesen azok is, akik az öt­venes évek végén huszonéve­sen rossz dobozos rádióból erősítőt, tűzifából gitárt bar­kácsoltak, majd néhány év­vel később maguk között gyakran beszélgettek egy li­verpooli négyesről, akiket Beatlesnek hívtak . . . Mert a rock mára már polgárjogot nyert. A divat­ból klasszikus lett ugyan, de a napi csatákban mégiscsak az előbbi hat, befolyásol. Ezért keresik az együttesek azokat a formákat, amelyek elsősorban külsőségekben nyilvánulnak meg és így „eladhatóvá” teszik az egé­szet. A nyolcvanas évek ele­jén indult (s pillanatok alatt kibontakozott) a hazai úgy­nevezett új hullám egyik legmarkánsabb és viszonylag szélsőségmentes együttese volt a miskolci Edda Mű­vek. Aztán őket is utolérte a feloszlásba torkolló meg­újulási kényszer. De fel tud­tak támadni: Pataki Attila, az együttes énekese-vezetője azonnal felismerte azt az igényt, amelyre építeni le­het. „Értetek, miattatok, be­lőletek vagyunk!” — hang­zik el sokszor-sokszor egy koncerten. És ez így igaz. A megújult csapat szinte kizárólag a zenére, a kicsit kemény, mégis melodikus, valóban professzionista rockzenére összpontosít. Szinte hetek alatt lettek mű­fajuk talán legjobb hazai képviselőjévé. Persze, még most is siker a Kölyköd vol­tam (ezzel zárták csabai kon­certjüket; sokszor ismétel­ve!), meg a többi régi „mű­ves" szám. De van sok-sok új is, amelyek megőrizték a régi együttes értékeit és még csillogóbbat is tudnak terem­teni. Az emelkedő színvonal — s ez már csak így van ebben a műfajban — azért jelzi is azt a területet, ahol még fejlődni kell, érdemes. Ez pedig a szöveg, amelynek tartalmi nívója igen-igen alatta marad a zenéjének. Igazán élménygazdag, szó­rakoztató volt az Edda Mű­vek csabai koncertje. Remél­hető, hogy rövidesen újra ta­lálkozunk a héttagú rockcsa­pattal, hiszen a szeptember végén megjelenő — ilyetén formában első — nagyleme­zük bemutató koncertturné­ját októbertől szervezik. (nemesi) Politikai intézményeink o Érdekképviseleti szervek, egyesületek A korábbiakban bemuta­tott társadalmi szervezetek közül jó néhánynak lénye­gi funkciója az érdekvéde­lem és az érdekképviselet. A dolgozók, a lakosság külön­féle csoportjainak érdekeit kifejezi és képviseli a szak- szervezeti mozgalom, a KISZ, az MTESZ, a népfront egyes szervei, az országos nőtanács, a nemzetiségi szövetségek. Mellettük további egyéb ér­dekképviseleti szervek is működnek országunkban. Ilyenek a szakmai érdekkép­viseleti szervek, melyek a szóban forgó terület dolgo­zóinak szakmai tevékenysé­gével kapcsolatos érdekkép­viseletét látják el. Ezek kö­zé tartozik például a Kisipa­rosok Országos Szervezete (Kiosz), és a Kiskereskedők Országos Szervezete (Kisosz), amelyek a kisiparosok, illet­ve a magánkiskereskedők ér­dekeit képviselik az állami és társadalmi szervek előtt, tagjaik részére különféle szolgáltatásokat nyújtanak, részt vesznek továbbképzé­sükben, közreműködnek a társadalombiztosítási, szo­ciálpolitikai, munkavédelmi, adózása feladatok ellátásában. Fontos tényezői társadal­munk életének a szövetkeze­tek területi és országos ér­dekképviseleti szervei. Ren­deltetésük, hogy segítsék a társadalom és a szövetkeze­tek érdekeinek egyeztetését, a szövetkezetek gazdálkodá­sának és belső életük de­mokratizmusának folyama­tos fejlesztését. A mezőgaz­dasági, az ipari és a fogyasz­tási szövetkezetek országos érdekképviseleti szervei a Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsa (TOT), az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa (Okisz), és a Fo­gyasztási Szövetkezetek Or­szágos Tanácsa (Szövosz). Tagjaikat az országos szövet­kezeti kongresszusokon vá­lasztják meg. Az országos tanácsok irányelveket és ajánlásokat dolgoznak ki, kö­telező határozatokat azonban nem hozhatnak a szövetkeze­tekre, és azok területi szö­vetségeire. A szövetkezetek számára különféle szolgálta­tásokat nyújtanak, kezelik az országos közös pénzalapokat, kapcsolatot tartanak más or­szágok hasonló jellegű szer­veivel, ési a nemzetközi szö­vetkezeti szervezetekkel. Ellátnak érdekképviseleti feladatokat az alkotóművé­szek — például az írók, a képzőművészek, az építőmű­vészek — szakmai szövetsé­gei is. Ezek a demokratikus alapokon álló társadalmi szervezetek egyúttal a maguk eszközeivel hozzájárulnak művészeti águk fejlődéséhez, az alkotók és a társadalom kapcsolatainak erősítéséhez. Talán nem szerénytelenség, ha külön is említést teszünk a sajtó és a tömegkommuni­káció dolgozóinak társadalmi és érdekképviseleti szerve­zetéről, a Magyar Üjságírók Országos Szövetségéről. A MUOSZ szervezi és elősegíti az újságírók közéleti és tár­sadalmi tevékenységét, fog­lalkozik szakmai képzésük­kel és továbbképzésükkel, jo­gi és erkölcsi védelmet nyújt tagjainak az őket ért igaz­talan támadásokkal szemben, ugyanakkor fellép a szocia­lista újságírás etikai normáit megsértők ellen. Az illetékes szakszervezettel közösen fi­gyelemmel kíséri az újság­írók élet- és munkakörülmé­nyeit, egészségügyi és szociá­lis ellátását, művelődési és sportolási lehetőségeit. A szö­vetség keretében különféle klubok, szakosztályok és ta­gozatok működnek, melyek elősegítik az újságírók tájé­kozódását, szakmai problé­máik megvitatását, tapaszta­lataik kicserélését. A különböző tudomány­ágak művelőinek társaságai ugyancsak jelentős fórumai a hazai közéletnek, tudomá­nyos életünknek. Az azonos szakterületen dolgozók ön­kéntes társadalmi tömörü­lései társadalmi eszközökkel mozdítják elő tudományáguk fejlődését: vitákat, konfe­renciákat, és más hasonló rendezvényeket szerveznek, folyóiratokat, lapokat és egyéb kiadványokat jelen­tetnek meg, pályázatokat ír­nak ki, közreműködnek tag­jaik tudományos továbbkép­zésében. Bizonyos szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátnak, így felkérésre vé­leményt mondanak a szakte­rületüket érintő koncepciók, jogszabályok, döntések ter­vezeteiről, javaslatokat, kez­deményezéseket tehetnek az illetékes állami szerveknek. A rokon szakterületeken mű­ködők esetenként szövetség­be tömörülnek, mint amilyen az MTESZ, vagy a Magyar Orvostudományi Társasá­gok és Egyesületek Szövetsé­ge, a MOTESZ. Az említetteken kívül még igen sok egyesület működik országunkban. Ezek célja tagjaik valamilyen irányú szükségleteinek, igényeinek, érdeklődési körének kielégí­tése, az ehhez szükséges fel­tételek biztosítása. Működ­nek tudományos, szakmai, közművelődési, sportegyesiü- letek, azonos hobbival ren­delkezők (bélyeggyűjtők, horgászok kisálattenyésztők) egyesületei, és így tovább. Közvetett, vagy közvetlen módon olykor egyes állami feladatok megoldásában is részt vesznek, vagy fontos társadalmi célok teljesülését segítik (gondoljunk például az önkéntes: tűzoltó-, vagy a városszépítő egyesületekre). Egyesület alapítását bármely állampolgár 'kezdeményezhe­ti, de a szervezési megkezdé­séhez, majd az egyesület lét­rehozásához a törvényességi felügyeletet gyakorló állami szerv engedélye szükséges. E szerv vizsgálja meg az elő­írt feltételek meglétét, sí azt, hogy az egyesület céljai nem ellentétesek-e társadalmi ren­dünkkel, nem ütköznek-e törvényeinkbe. Az egyesület legfőbb szer­ve a valamennyi tagot ma­gában foglaló közgyűlés, amelynek az egyesületet érintő kérdésekben döntési joga van. A közgyűlés külön­féle ügyintéző és képviseleti szerveket választ, amelyek irányítják, szervezik és el­lenőrzik az egyesületben fo­lyó munkát. Léteznek helyi, illetve országos egyesületek, ez utóbbiak helyi szerveze­teket, csoportokat is létre­hozhatnak. A tagfelvétel módját, a tagok jogait és kö­telességeit, a belső felépítést az egyesület alapszabálya ha­tározza meg. Az MSZMP XIII. kong­resszusa hangsúlyozta, hogy a párt támogat minden köz­hasznú egyesületet, mozgal­mat, amely szocialista ala­pon, törvényeinkkel össz­hangban társadalmunk ja­vára tevékenykedik. Ezzel is fejleszteni kívánja a feltéte­leket ahhoz, hogy az állam­polgárok közvetlenül, vagy az őket képviselő társadalmi szervek, testületek, egyesü­letek útján részt vegyenek közös ügyek intézésében. Gyenes László (Vége)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom