Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-05 / 182. szám
NÉPÚJSÁG 1985. augusztus 5., hétfő A HÉT ben láttuk, rákérdeztünk: Miért nem kapni legét? A Hét kamerája Legó- Landban járt. Dánia egyik kisvárosában fél évszázada kezdték gyártani napjaink e kedvelt játékát, amellyel ma már becslések szerint 55 millió gyermek játszik. Nem vitás, hogy jó játék a legó. azonban két baja van: drága és nem lehet kapni. Megpróbáltunk utánanyomozni megyénkben, vajon mi ennek az oka? — Az év utolsó negyedében kapjuk a tőkésimport- játékokat, tehát a legót is. Ez azt jelenti, hogy karácsonyra viszonylag eleget tudunk kínálni, évközben azonban csak elvétve juthat hozzá a vásárló. Pedig a legó — borsos ára ellenére — igen keresett játék — mondja Kozrna Mihályné, a békéscsabai Univerzál Áruház játékosztályának vezető- helyettese. — Az igazság az — folytatja —, hogy évről évre kevesebbet kapunk. Rendelni ugyan rendelhetünk, de gyakorlatilag nincs beleszólásunk abba, hogy mennyit szállít a Triál. Békés megyében Szarvason. Gyulán, Békésen, itt nálunk és még néhány kisebb békéscsabai üzletben szerezhet a szülő — ha szerencséje van — legót, s ez más nyugati játékokra. például az ugyancsak népszerű Matschboxokra is vonatkozik. — Különösen ilyenkor nyáron nem dicsekedhetnek túl nagy választékokkal az áruházak játékosztályai... — Mint mondtam, a tőkés importból, vagyis a francia. dán, angol játékokból annyit kapunk, amennyi jut, s nem sokkal jobb a helyzet az egyéb, külföldi termékek esetében sem. Kedveltek az NDK, a csehszlovák, a jugoszláv játékok, ezekből is több kellene. Keresett szezonális termék például a csehszlovák gyártmányú műanyag gyermekmedence, amely jelenleg hiánycikk. Kevés van a hazai „kuckó”- ból is, ezt szintén nagyon megkedvelték a vásárlók, többek között azért, mert olcsó. Maradnak tehát elsősorban a hazai játékok, amelyek gyakran minőségi szempontból nem éppen kifogástalanok. Ezt nem is hagyják szó nélkül, sem a vásárlók, sem az üzletek. A megyei tanács kereskedelmi osztályára a vállalatoktól és az Áfészektől kéthavonta beérkezett jelentésekben legalábbis gyakran felfedezhetők erre utaló megjegyzések. Valamikor valaki kitalálta a legót. Olyan játék ez, amellyel valószínűleg unokáink. dédunokáink is örömmel játszanak majd. Jó. lenne azon törni a fejünket: hogyan érhetnénk el, hogy a hazai játéküzletek polcai olyan hazai árucikkekkel teljenek meg, amelyekről rögtön tudni: kiknek, m; célból készültek? - Vagyis játszásra alkalmas játékokat várunk. A jövő generáció neveléséről van ugyanis szó, s ha így nézzük, a játékkérdés már igazán nem játék. G. K. Jubileumi kiállítás Békésen Rendhagyó köszöntő, ünnepi beszéd nyitotta meg a Tízéves az alkotótábor című jubileumi kiállítást a Békési Galériában augusztus 3-án, szombaton délután. A 38 festő alkotását felsorakoztató retrospektív kiállítás az elmúlt évtizedben Békésen táborozó hivatásos és amatőr képzőművészek egyéniségének, művészetének gazdagságáról ad tanúbizonyságot. „Ha körülnézünk, látjuk, ezek a mi táborozóink, akik mindig visszatérnek. Közülük csak egy, az alapítók közül Párzsa János, aki nem jöhet vissza többé” — mondotta Sass Ervin művelődés- politikai rovatvezető, újságíró a megnyitójában.. Visszaemlékezett az elmúlt évek programjaira, kiállításaira, arra, hogyan kapcsolódik közössé a békési táborban a képzőművészek témavilága, miként lesz békési gyökerűvé, békési hangulatúvá. Megyénk vizuális kultúrájának fejlődéséért vitathatatlanul sokat tett ez a tábor, a benne formálódó közösség, az őket irányító Lóránt János festőművész. Ez alkalommal a táborozó művészek emléklapot kaptak. Lóránt János pedig a Békés városért emlékplakettet vehette át. A kiállítás egyúttal a tizedik képzőművészeti alkotótábor kapunyitását is jelentette, amelyet évről évre a békési városi művelődési központ rendez. A tábor augusztus 3-tól 17-ig biztosít változatos programot és alkotási lehetőséget a résztvevőknek. .Az idén az Arad— Békés megyei kulturális kapcsolatok keretében három román festőművészt is a vendégek sorában köszönthettek. Vasárnap, augusztus 4-én Szarvasra látogattak tanulmányútra, ahol megtekintették Ruzicskay György festőművész alkotóházát, és az arborétumot. A következő napok vázlatkészítéssel, tanulmányok rajzolásával,’ rézkarckészítéssel, a munkakiállítás előkészítésével telnek. Augusztus 15-én Tóth Ernő festőművész kiállítása nyílik a Galériában délután 3 órakor, amelyet Rideg Gábor, a Művészet folyóirat főszerkesztőjének előadása követ. Az alkotótábor az itt készült munkák bemutató kiállításával zárul. B. Zs. Lóránt János festőművészt emlékplakettel jutalmazták , . Fotó: Gál Edit VIT-levél a világ ifjúságához A XII. világifjúsági találkozó résztvevői üzenetet intéztek valamennyi ország fiataljaihoz. A világ ifjúságához szóló levél lényegében a fesztivál záródokumentuma. Felhívja a figyelmet, hogy a moszkvai találkozón több mint 20 ezer különböző politikai, filozófiai és vallási meggyőződésű fiatal gyűlt össze. Az ifjú nemzedékek tagjai egymás jobb megismerésére és megértésére törekednek, együtt akarnak gondolkodni arról, miként járulhatnak hozzá napjaink legsürgetőbb problémáinak megoldásához. Egy ilyen széles fórumon természetesen elkerülhetetlen — állapítja meg a levél —, hogy a sok megvitatott kérdésben néha véleménykülönbségek keletkezzenek a résztvevők között. Ez azonban nem akadályozta meg azt, hogy a VIT ráirányítsa a figyelmet a fiatalok béke- és szabadság- vágyára. Ez az a legfontosabb vonás, amely összekapcsolja az ifjúság széles, demokratikus, progresszív békeerőit. A VIT résztvevőinek levele megemlékezik a nácizmus felett aratott győzelem 40. évfordulójáról. A fiatalok tisztelettel adóztak mindazoknak, akik megmentették az emberiséget a szolgaságtól; a szovjet népnek, amely kiemelkedő módon járult hozzá a hitleri fasizmus felett aratott győzelemhez, a többi szövetséges nemzetnek, a partizánoknak, az ellenállási mozgalmak harcosainak, az antifasisztáknak és demokratáknak, a szabadságharcosok millióinak. A VIT résztvevői felszólítják a világ ifjúságát, hogy függetlenül politikai, filozófiai és vallási meggyőződésétől, tegyen meg mindent egy atomkatasztrófa megakadályozása. a nukleáris és hagyományos fegyverkezési verseny megállítása érdekében. Elkötelezik magukat a Helsinki Záróokmány szelleme mellett. Egyetértenek az államközi kapcsolatoknak a dokumentumban lefektetett elveivel, hozzá akarnak járulni a Helsinkiben meghatározott célok eléréséhez, az enyhülés politikájának felélesztéséhez, a különböző társadalmi rendszerű országok közötti együttműködés megerősítéséhez. A VIT-levél szól az új, igazságosabb nemzetközi gazdasági rend szükségességéről is. A világ fejlett és fejlődő országai még jelentős mértékben képesek fejleszteni együtt-. működésüket az egyenlőség elve alapján. Ily módon lehetődé válik a ma még meglévő nemzetközi konfliktusok jelentős részének elhárítása, biztosítani lehet a legégetőbb társadalmi, gazdasági, ökológiai és más globális problémák leggyorsabb megoldását. A találkozó dokumentuma végül hitet tesz az ifjúság jövője mellett. Munkatársaink jelentik Moszkvából Köszönet a MBLÉV-nek Befejeződött a Mini-VIT A TU 154-es pilótafülkéje. E gép személyzete hozta nap mint nap anyagainkat Moszkvából. Az elmúlt héten többen érdeklődtek, hogyan tudunk Moszkvában dolgozó munkatársainktól nap mint nap friss anyagot kapni. A válasz egyszerű: kellett hozzá egy kis lelemény és nagy segítőkészség. A lelemény az volt, hogy még jóval a VIT előtt megkerestük a Malév pártbizottságát és megkértük: tud- nának-e segíteni nekünk az anyagok hazajuttatásában? Első szóra vállalták, és ennek a nagy segítőkészségnek volt az eredménye, hogy este 6 és 7 óra között Békéscsabára érkezett az aznapi szöveg és fotóanyag. Persze, ezeket el is kellett készíteni. Amikor a fesztiválprogram véget ért, akkor kezdődött az újságírók munkája. Hajnali 3 és 4 óra között mondtuk magnóra azokat a tudósításokat, melyeket a Malév délután induló gépe juttatott el Magyarországra. Természetesen ahhoz, hogy ezek a tudósítások a gépre kerüljenek, valahogyan ki kellett vinni azokat a Malév kirendeltségre vagy a repülőtérre. Aki már járt Moszkvában, az tudja: hatalmasak a távolságok. Ha valamiért nem tudtuk a Malév belvárosi irodáján délelőtt 10 óráig leadni az anyagot, akkor nem volt más hátra: irány Seremetyevó. Szállodánktól a repülőtérig körülbelül egy óra az út, mégpedig egy olyan taxival, mely nem ritkán 100 kilométeres sebességnél is gyorsabban haladt. Itt azután már a maiévesek vették gondjaikba a küldeményt. Szerencsére a Föld jó irányba forog, így hála az időeltolódásnak, a 2- kor induló gép 2 után néhány perccel már Ferihegyen landolt. Innen a küldemény útja a Vámparancsnokságra vezetett, ahol már várták a megyénkből felutazó megbízottak. Nemcsak mi fuvaroztuk ugyanis az anyagot, hanem besegített ebbe a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság is. A feladat meglehetősen fárasztó volt, hiszen úgy kellett nap mint nap Budapestre érkezniük, hogy a reggeli gép Moszkvába hozhassa az aznapi Népújságot. Így minden nap frissen tájékozódhattunk az itthoni eseményekről és gyorsabban kaptuk meg a Békés Megyei Népújságot, mint sok megyei előfizető. Dióhéjban ennyit lehet elmondani ennek a másfél hetes munkának technikai, szervezési hátteréről. Balatonföldváron nem látványos ünnepséggel ért véget a Mini-VIT rendezvény- sorozata, hanem a minden esti tánctanítás koronájaként egy, a résztvevőknek meghirdetett táncversennyel. Majd másnap a közel 320 résztvevő buszra, vonatra és kocsiba ült, hogy mától ismét a munkahelyén végezze mindennapi munkáját. De mindannyiunkban megfogalmazódott az újbóli találkozás vágya: hogy azok a fiatalok, akik a Világifjúsági és Diák- találkozó vetélkedősorozata idején összebarátkoztak, majd egy fesztivál résztvevői lehettek, találkozhassanak azokkal a társaikkal, akik részesei voltak a moszkvai eseményeknek. Többek javaslatára elhatároztuk, hogy hamarosan ismét együtt lesz a 40 fős VIT-vágtacsa- pat, s meghívjuk azokat is, akik Békés megyei fiatalokként nem a vetélkedősorozat, hanem az alapszervezetben végzett munkájuk jutalmául kint jártak a VIT-en. Talán a legjobban sikerült hazai fesztivál ért véget a moszkvai VIT-tel egyidőben Balatonföldváron. A Békés megyei fiatalok a sportversenyek összesítésében aranyérmet szereztek. Korábbi tudósításaim alkalmával említettem, hogy a programok jellemzője a spontaneitás volt. Lehet, hogy éppen ez tette kerekké a tíz napos fesztivált: ahol felkínáltak olyan programokat, bemutatókat, versenyzési lehetőségeket, amelyekkel a fiatalság bizonyíthatta rátermettségét, képességét. S éppen ezért érezhettük úgy, hogy a moszkvai VIT-tel egy időben — ha nem is egy nagyszabású nemzetközi eseménysorozat részeseként — a magunk módján mi is mélyítettük a világ ifjúságának barátságát a Balatonföldváron részt vett szovjet, finn, lengyel, bolgár és német fiatalokkal. Sz. J. Tegnap, moszkvai idő szerint este 10 órakor különvonattal hazaindult a magyar VIT-küldöttség első csoportja, köztük a Békés megyeiek. A küldöttek kedden a kora reggeli órákban érkeznek Békéscsabára. A tudósításokat készítették: Lónyai László, Lovász Sándor, Niedzielsky Katalin, Nagy Ágnes, Ungár Tamás. Morzsák a barátságról A Gorkij parkban egy délután szolidaritási nagygyűlésen vettünk részt. Sok nép képviselőjével barátságot kötöttünk itt, találkozásunk emlékére jelvényeket, plakátokat, színes prospektusokat adva a másiknak: ha hazatér emlékezzék ránk, jó szívvel, sokáig. Ezen a délutánon egy kedves, japán fiúval ismerkedtem meg. Aláírást cseréltünk, s a legelterjedtebb nemzetközi nyelven — kézzel-lábbal — azt is tudattuk egymással, honnan jöttünk, mely nemzetet képviseljük, mi a nevünk... És így tovább. Azóta ez a fiú minden reggel és este az eszembe jut. Na, ne tessenek rosszra gondolni, az ok egyszerű: barátságunk pecsétjeként egy kulcstartót nyomott a kezembe, rajta csillogó fémlapocskán az angol és másik oldalán a japán nyelvű üzenet, melyet csak itthon, e nyelvek egyikét ismerő kollégám segítségével kaphattam meg: „A békéért, a háború és a hidrogénbomba ellen.” S hogy miért jut nap mint nap eszembe ez a kedves fiú? Nos, mert hazatérve, lakásom ajtaját ha kinyi- totn, megcsillan kezemben a fényes fémlapocska... * Persze, más, kézzel fogható emlékem is maradt, például az a ken- dőcske, melyet a VTT-bazáron vásároltam ott-tartózkodásom ideje alatt. Aláírásokat gyűjtöttem rá, s ahogy most nézegetem a két francia kislány aláírását — akikkel együtt énekeltünk az egyik alkalm; utcai „hangversenyen” — eszembe jut egy szovjet kollégám. Ki tudja miért, sokunk közül épp engem szemelt ki, mikor e két francia lánytól kértem autogramot. Jót nevettünk, mikor kiderült: eljött az a pillanat, amire azt mondják nálunk, akasztják a hóhért. Búcsúzóul dedikálta s átadta azt a könyvecskét, melyet az eddigi VIT- ekről írt, s megígérte, ha megjelenik a velem készített anyag az ifjúsági lapban, melynek dolgozik, elküldi a címemre. Azóta lesem a postát. .. * A moszkvaiak vendégszeretetére mi sem jellemzőbb, mint a következő történet, melyet utastársam mesélt. Köztudott — szomjunkat csillapítandó —, nem volt könnyű sörhöz^ miegymáshoz jutni. Nos, a fent említett fiatalember ez ügyben kért tanácsot egy utcai járókelőtől. Az pedig már ment is, fogott egy taxit, s a város másik végébe szállította a szomjazót. A vásárlás után visszatért vele szállodánkig, s még a taxiköltséget is magára vállalta...