Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-01 / 179. szám

1985. augusztus 1., csütörtök

Kukoricázók

Autó, alkatrész, javítás

Egy országos vizsgálat tapasztalatai

Befejeződött a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak a személygépkocsi- és alkatrészforgalmazás, valamint a hazai járműjavítás helyzetét feltáró országos célvizsgálata, amelyet 1984. elején indított a lakossági bejelentések alapján. A vizsgálatot az tette szükségessé, hogy az utóbbi két évben jóval töb panasz érkezett az autó- és alkatrészforgalmazással, valamint a járműjavítással kapcsolatban, mint a megelőző esztendőkben. A célvizsgálat az 1983 óta eltelt időszakot tekintette át, de egyes kérdések előzményeinek vizsgálata visszanyúlik 1979-ig.

F

paszos levéllel kezdődött, amelynek az utolsó mondata így hangzik: „Nálunk ilyen a kereskedelem?!” Többször is elolvastam és nem tudom eldönteni, hogy bosszankodjam-e, vagy szomorkodjam. Talán mindkettő helyénvaló.

A kereskedelmi morálról ugyanis az utóbbi időben sokat hallani. A belkereskedelmi tárca kollégiuma az elmúlt évben tanulmánynak beillő elemzést adott ki az eladó-ivevő viszonyában észlelhető nemkívánatos jelenségekről. A korrupcióról, az ármanipulációkról, a vásárlók megkárosításáról, az eladók viselkedéséről. Dicséretes tenniakarás! Csak az a szépséghibája, hogy valamiféle misztikum lengi körül. A hír hallátán megpróbáltam az illetékeseket nyilatkozatra bírni. Enyhén szólva nem túlságosan örvendeztek az ötletnek. .Minek ezt nyilvánosságra hozni? A vállalatok, a szövetkezetek elkészítették az intézkedési terveiket, minden hókusz-pó- kusz nélkül oldják meg a nem kis feladatokat — magyarázták. Különben, is, miért a hibákat verjük nagydobra, jobb volna, ha az eredményekről beszélnénk. Rendben van, mondtam, melyek azok? Itt megállt a tudomány, mert a vizsgálatok egy-re több és súlyosabb szabálytalanságokat tárnak fel.

Mégis bosszankodom, bár a panaszos konkrét esetről ír, a végén viszont általánosít. Ez akkor is igaz, ha nem .állít, hanem kérdez és tőlünk várja a választ. Elnézést, hogy a dolgok elébe vágok, de úgy érzem: azonnal le kell szögezni, hogy nem ilyen a magyar belkereskedelem! Az egyedi szabálytalanságok azonban joggal felháborítják az embereket és nem csodálkozha-' tunk azon, hogy ilyenkor túlzásokba esnek. Mert ki örül annak, ha az üzletben megtalálható áruval egyszerűen nem szolgálják ki a vásárlót? Bucsán, a .Bék'és Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat terményboltjában ez történt. A férj egyetlen zsák kukoricát szeretett volna megvenni. A boltos nyeglén rászólt: „Ha van könyved, jöhetsz, ha nincs, nem adok kukoricát!” A vevő azt sem tudta, hogy milyen könyvről van szó, Hiszen mindketten ipari munkások, a közeli városban dolgoznak. A háztájiban néhány baromfit, malacot tartanak. Levélírónk édesanyja is hasonlóképpen járt annak- elötte. Az idős asszony alig ért a kapuig, a kereskedő már integetett: „Magának

már úgysem jut!” Amikor az egyik vásárló megjegyezte, hogy miért nem ad neki, hiszen van még bőven kukorica, keresetlen szavakkal rendre utasította. Mondván: senkinek sem tartozik elszámolni azzal, hogy kit szolgál ki és kit nem.

A sorokat olvasva, sok minden eszébe jut az embernek a kereskedelmi morálról. A leírtak ugyanis nem csupán a megengedhetetlen hangnem miatt felhá- borítóak, hanem még súlyosabb visszaéléseket feltételeznek. Elindulok és megpróbálok valamiféle bizonyosságot szerezni. Nincs könnyű dolgom. Hiába írtam levelet a panaszosnak, hogy mikor érkezem Bucsá- ra. csak a 16 éves forma kislány van odahaza. A nagymama viszont megerősíti a leírtakat. Hozzáteszi: nem

érti a boltos viselkedését. A faluban ezenkívül három té- esz- és Áfész-terménybolt van, egyre nagyobb a kon-* kurrencia. Persze, verseny ide vagy oda, a hiánycikk Bucsán is hiánycikk. Megyek a szóban forgó terményboltba és csodát látok. Teli a garázs kukoricával, fiatalasz- szony hajlong a zsákok fölött. Az üzletvezető Karcagon van, a felesége viszi a boltot. Mondom, hogy panaszkodnak a férjére, állítólag kukoricázik egyes vásárlókkal. Meg sem lepődik, esze ágában sincs tagadni;

hogy esetenként nem szolgálnak ki mindenkit kurrens áruval. Mit képzelnek egyesek, csak kukoricát, rizsdarát vinnének, a többi termény pedig a nyakunkon marad. Szidja a falubelieket, akik irigykednek, azt hiszik, hogy milliomosok, pedig minden mázsa eladott termény után 4 forintot kapnak. Számoljak, havonta 6n7 vagon árut értékesítenek, az elmúlt 3 hónap alatt 1,5 millió forint forgalmat értek el. Érdemes ennyiért dolgozni? Jobban tenném, ha be- állnék és megmutatnám, hogyan kell csinálni.

Nahát! Óhatatlanul mosolygok a mondatain. 'Elnézően, közhelyszerűen motyogok valamit arról, hogy mindenkinek ott kell helytállnia, ahová állították vagy saját maga állt. Ki lehet szállni a buliból! Az asz- szony bólogat, de nem enyhül. Állítja, hogy a férje helyesen járt el, amikor nem szolgálta ki a vevőt. Ugyanis náluk az a szokás, amikor fogytán a kukorica, lehúzzák a rolót, hogy a másnap reggel érkező vevőknek még tudjanak adni. Hogy kik ezek a vásárlók, arról nem szól a fáma. Sántít a vásárlási és visszatérítési könyvre való hivatkozás is, hiszen erre a könyvre csak keverék takarmányt szolgálhatnak ki, kukoricát nem. Beszélhetek én a kereske-i delmj morálról, az áruvisz- szatartásról, a szabálytalanságok következményeiről. Falra hányt borsó. , Ami a legmegdöbbentőbb: nem érzékeli, hogy visszaél a lehetőségeivel, durván megsérti a kereskedelmi etikát. A tanácsházán, a végrehajtó bizottság titkára is csak any- nyit mond: „Ismerem a

Jóskát, meglehetősen durván bánik a vevőkkel, úgy tudom, hogy emiatt voltak nézeteltérései a vállalattal is."

Ennyi. Ilyen ember a Jóska és kész. Valóban? Lehet, hogy igazságtalan vagyok, hiszen számos eladó van még megyénkben, aki vajmi kevespt törődik a vásárlók lelkivilágával és most a háttérben a markába nevet. Kevés az esély arra, hogy valaki tollat ragad és a világ előtt kiteregeti viselt dolgait. A tanulság miatt azonban nem árt olykor az úgynevezett kukoricázókról szólni. Még akkor is, ha napjainkban „felhígult” a kereskedelem. Kétlem, hogy a gabonaforgalmi minden üzletében szakképzett kereskedő fogadja a vevőket. A hiánycikkek magas száma ugyancsak kedvezőtlenül befolyásolja az eladó-vevő kapeso-, latot. Ázzál a nézettel viszont aligha lehet egyetérteni, hogy a kereskedelmi morál a hiánycikkek számának csökkenésével javul. Tehát várjunk ölbe tett kezekkel,

' az idő mindent megold. A józanul gondolkodók belátják: ez a „közgazdasági” megközelítés tarthatatlan, mert megreked az alkalom szüli a tolvajt igazságnál, azt feltételezi, hogy a kereskedelem csak akkor hagy fel a korrupcióval, ha visz- szaélésre nem lesz lehetőség. Ez a felfogás a tisztességes kereskedőket sérti elsősorban. A kereskedelemnek belülről kell megtisztulnia.

Tudom, a konkrét példa talán sántít, mert a gabonaforgalmi vállalatok nem a belkereskedelmi tárcához tartoznak. Ilyen irányú tevékenységük azonban jelentős, a kereskedelem etikai normái rájuk is vonatkoznak. Mindenesetre a körzeti üzemvezető azonnal intézkedett. Leveléből idézek: „A kivizsgálás során mégáZlapí- tottuk, hogy a boltvezető vétett a kereskedelmi szabályok és az etika ellen, ezért fegyelmileg felelősségre vonjuk.’’

I

lyen ember a Jóska! — hallom a bucsaiak véleményét és azon gondolkodom: ez a fegyelmi

megváltoztatja-e alapvetően a magatartását, a felfogását. Bízzunk benne.

Seres Sándor

A KNEB összefoglaló jelentése megállapítja: a személygépjárművek javításához szükséges pótalkatrészek és szerkezeti elemek iránti kérésiét alapvetően a hazai autópark típus és életkor szerinti összetételétől, illetve az ezt meghatározó személygépkocsi-importtól függ. A hazai személygépjármű állomány kor szerinti összetétele — évente 100 ezer autó importja ellenére — fokozatosan romlott, s 1983 végén az autóknak már mintegy 30 százaléka volt öregebb a nemzetközileg még elfogadott 10 évnél. Azóta a személyautók 7,9 éves átlagkora tovább nőtt és 1984 végére megközelítette a 8,4 esztendőt. A járművek 'cseréje, valamint az autóval még nem rendelkezők igényének fokoVégre itt a nyár! Szarvason aki teheti, a nagy meleg elől a Körös vizébe menekül. Így nem is reménykedhettem, hogy a Krecsmd- rik Endre Üttörőházban találok vajakit. Nagy meglepetésemre mozgalmas élet fogadott, így nem volt nehéz megtalálnom Timár Imrénét, az úttörőház igazgatónőjét. Tőle tudtam meg, hogy a városi társastáncklub a napokban ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját.

— A klub 1970-ben alakult. Az elmúlt időszakban két otthona volt: az első a művelődési központban, most pedig itt, az úttörőházban, ahová a klub 1976-ban, az épület átadásának évében költözött. A tagok száma változó, általában 40—50 között van. Társadalmi vezetője Istenes Anna, a szakmai vezetője Csáki Emília, aki másodállásban látja el e sokrétű feladatot. Országszerte ismert, többszörös pedagógiadíjas, aki hazai és nemzetközi zsűritag, országos szak- tekintély.

Ezután a klubba kerülés lehetősége felől érdeklődtem:

— A klubtagság nem korhoz kötött. Nyolcéves kor— Ellesett pillanatok —

zatos kielégítése a VII. ötéves tervidőszakban — a számítások szerint — évente mirttegy 130 ezer gépkocsi behozatalát teszi szükségessé — állapítja meg a jelentés.

A személygépkocsi állomány mennyiségi növekedését — 1981—1984 között

mintegy 30 százalékkal nőtt az autók száma — az elmúlt öt évben nem követte arányos mennyiségű, ütemes alkatrész-import. Ennek egyik oka, hogy az alkatrészforgalmazó vállalatok, a gépkocsi-tulajdonosok érdekeivel ellentétben 1984-re az előző évinél mintegy 8 százalékkal kevesebb alkatrészt és szerkezeti elemet rendeltek az autógyáraktól, s az ellátást nehezítette az is, hogy a külföldi gyártók egy része a megrendelt alkatrészeknek

tói gyermektánctanfolyamon vehetnek részt, majd a haladó klubelőkészítő után a tehetséges gyerekek klubtagokká válhatnak. Emellett tánctanfolyamok indulnak 7—8 osztályosoknak, közép- iskolásoknak. iparitanulóknak, és dolgozó fiataloknak, akik — ha kedvet és tehetséget éreznek a tánchoz — szintén kérhetik klubtagságukat.

Felkerestem Csáki Emíliát is, aki részletes felvilágosítást adott a klub működéséről. Mint elmondta, elsődleges feladatuknak tekintik a formációs táncok tanulását, a közízlés formálását, a kulturális rendezvények segítését, színvonalának emelését, s nem utolsósorban a versenytáncoso); . nevelését.

Az elmúlt 15 év alatt sok sikert értek el. A táncklub tagjai 1983-ban megkapták az előadói díjat, majd ugyanabban az évben nívódíjat érdemeltek ki, s KlSZ-ösztön- díjat nyertek. 1984—85-ben ők kapták a nemzetek közötti diáktáncverseny meg- rendezési jogát.

A társastáncklub szombaton ünnepelte fennállásának másfél évtizedes jubileumát. Egész napos rendezvényt szercsak 85—90 százalékát szállította le.

Problémák vannak a személygépjárműveket és a pót- alkatrészeket forgalmazó cégek, valamint a szervizek kapcsolatában is; a forgalmazóknak a megrendelések gyakoriságát csökkenteni kívánó kezdeményezéseivel szemben a szervizek arra törekednek, hogy a javítási feladatokat minél kisebb készletekkel oldják meg, s így növeljék gazdálkodásuk hatékonyságát.

Az alkatrész-ellátási gondokat növelte, hogy az AFIT tröszt megszűnése után a megfelelő pénzeszközökkel rendelkező önállósult egységek a javításokhoz leggyakrabban szükséges alkatrészekből nagyobb készleteket raktároztak. Az ilyen készletfelhalmozás más autójavító szervezetek elől vonta el a zökkenőmentes munkához elengedhetetlen alkatrészeket’' s így sok esetben mesterséges hiányhoz is vezetett. A KNEB-vizsgálat tapasztalatai szerint a szervizek a munkák 15 százalékát csak akkor tudták elvégezni, ha az autó- tulajdonos maga szerezte be a szükséges alkatrészeket a kiskereskedelmi hálózatból

veztek ebből az alkalomból, és tablókból álló, képekkel illusztrált kiállítást rendeztek. Délután az úttörőházban

A forgalmazásban és fel- használásban érdekelt szervezetek a vizsgált időszakban több kezdeményezést tettek az alkatrészgyártás és -felújítás szélesebb körű elterjesztésére, A nagyobb mennyiségű alkatrészfelújítást azonban akadályozza, hogy egyelőre hiányoznak a felújításhoz szükséges gépek, célszerszámok, illetve a beszerzésükhöz szükséges pénzeszközök. E mellett az is hátráltatja e tevékenységet, hogy a javíttatok tööbsége még bizalmatlan a felújított alkatrészekkel szemben, s az új, illgtve a felújított alkatrészek ára közötti, mindössze 10 százalékos különbség sem hat ösztönzően a megrendelőkre.

Az alkarészgyártásba mind nagyobb mértékben kapcsolódik be a magánkisipar: 1984-ben 500 kisiparos csaknem 100 millió forint értékű

— többségében tartós hiánycikknek számító — pótalkatrészt állított elő. E termékekkel kapcsolatban azonban gyakori a panasz, hogy minőségük — a magasabb árak ellenére — nem éri el az import alkatrészek minőségét

— állapítja meg a KNEB összefoglaló jelentése.^

*Az alapos elemzés után a KNEB több javaslatot tett az illetékeseknek az alkatrészforgalmazás és -felhasználás területén tapasztalt kedvezőtlen jelenségek megszüntetésére.

(MTI)

találkozhattak a klub megalapítói és jelenlegi versenytáncosai.

Cseri Magdolna

Alkohol

Tizenöt centis vigyorba torzult az arca, amikor észrevette ismerősét a buszmegállónál. Már messziről megcélozta és betegesen felfokozva mesterkélt örömét kiabált feléje: „Szerbusz, Szivar!” Egyik járda szélétől a másikig támolygott, de inkább oldalvást haladt, mint előre, bizonytalan, hol kis, hol nagyobb léptekkel és még három perc sem telt el, míg megtette a 10 méteres távolságot felfedezett ismerőséig.

A buszra várók utálattal' szemlélték a részeg embert, aki mit sem törődve a környezettel, „Szivarhoz” érve is kiabált, miközben parolára nyújtotta kezét. Ám annyira támolygott, hogy csak többszöri kísérletezés után akadt meg izzadt tenyere a másikéban.

— Erős paparikát zabáltam ... azért csuk ... csuklók — lökte ki magából, az erőlködéstől szörnyű grimaszokat vágva, a szavakat. — Gyere, aranykomám, igyunk rá... egyet... nekem már nem adnak ... — azzal belecsimpaszkodott ismerőse karjába és vonszolni kezdte.

A szarvasi klub 1983-ban nívódíjat kapott

— Nem csodálom. Inkább haza menj, hisz alig állsz a lábadon ... — hárította el „Szivar” az invitálást.

Közben megérkezett a busz. Mindenki felszállt, csak az erőben illuminált ember maradt a megállóban. Arcán az * előbbi torz vigyor kitörő gyűlölet vonásaivá változott. Ar- tikulálatlanul kiabált a busz után.

— Mit pofázol?! A magamét iszom... Hukk... Majd pont egy ilyennek fogok ... hazamenni... Marrrha ... Menj az anyádba ...

Még kóválygott pár lépést a busz után, de az utolsó fenyegető karmozdulata olyan szélesre sikerült, hogy úgy huppant le a magas fűvel benőtt árokszélre, mint aki már az elődöntőben kiesik az ökölvívó-bajnokságon, összeszorított ajkakkal próbált feltápászkodni, de sehogyse sikerült. Forgott vele a világ. „Ezt már csináltam egyszer” kavargóit benne a homályos gondolat. Előbb röhögni kezdett, aztán minden átmenet nélkül felüvöltött: „Menjetek a francba!"

Az értelem utolsó szikrái viaskodtak agyában az egyre sekélyesebbé váló eszmetprsítással, a kialvó emlékezettel. Akkor, a kocsmává züllött büfében rántotta magára az asztalterítőt, hogy fel akart állni, mikor felesége, meg a hétéves kislánya bejött érte. Csörömpölve hullottak mellé a poharak. A lány kiszakította kezét az anyjáéból és rémülten hozzá szaladt: „Rosszul vagy, apu?” Aztán mindketten, a többiek gúnyos röhögésétől kísérve, megszégye- tlülten kullogtak ki az ajtón. Utánuk kiabált: „Mit kémkedtek utánam, menjetek a francba!”

... Végre sikerült valahogy lábra állnia. Imbolyogva. lépett le az úttestre.

A személygépkocsi, hiába fékezett, már nem tudta.elkerülni.

Varga Dezső

fl szarvasi társastáncklub másfél évtizede