Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-03 / 181. szám
1985. augusztus 3., szombat Koszta Rozália: Kettős portré Koszta Rozália: Ház Ajtósfalván Verasztó Antal: M űteremben (Az orosházi festők csoportjának ajánlom) állványokon mocorgó képek festékszag száradó tónusok az egyik világos a másik sötété bb az egyiken lábanyoma látszik a télnek a másikon szeplőhányó tavasz van az ablakban pislogó Nap egy spirálgyűrű mélysége fölött karcsú lány telt kebleit fényképezi kimerevített hullámok közt fekete „csendlabda” szunyókáló vén küszöb előtt hever a világ a tenger keretbe foglalt ölelése mohos köveket fürdető vízesés halottszárnyú sirályok röpte nyitva az ajtó vendég Vagyok szakállas festő arcok akvarellben olajban (és a valóságban) finn tájak közt vitázva várjuk a tavaszt vásznakra álmodott színek előtt kézmeleg ecsetek pohár bort iszom veletek Ti örök szépségkeresők KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET „. ..példátlan vala Kelemen László Úrnak igyekezete...” 225 éve született az első magyar állandó színház megszervezője A színjátszás az anyanyelv érvényesülésének egyik fontos színtere, a kor politikai, ideológiai áramlatainak tol- mácsolója, terjesztője. Ügye mindig nagy társadalmi felbuzdulást váltott ki a múltban, de napjainkban is. Gondoljunk csak az új Nemzeti Színház és az ismét működő Operaház sorsának figyelemmel kísérésére, támogatására. Különösen nagy volt a jelentősége „Thália papjainak a nemzeti megújulás nagy ívű történelmi folyamatában. A felvilágosodás évszázadának végére a lomha magyar társadalom is megmozdult. A jozefinizmus hatása és ellenhatásaként az 1770-es évek elején jutott el a fejlődésnek arra a fokára, amelyen a nemzeti nyelvű színjátszást igényelhette. A haladó szellemű, magyarság próbálkozásainak egyik járható útja a nyelvújítás, az irodalmi nyelv megteremtése volt. Ez pedig nem képzelhető el 'színpadon beszélt nyelv nélkül. .......példátlan vala Kelemen László Úrnak igyekezete a' Játékszín’ felállításában” — értékelte tevékenységét egy kortársa a XIX. század elején. Az 17(i0-ban (más források szerint 1762- ben vagy 1763-ban) született Kelemen László a magyar színjátszás állandósulásának valóban szívós, minden áldozatot vállaló harcosa volt. Társulata 1790 őszén két sik eres — az akkor éppen ülésező diéta résztvevői által is szívesen látogatott — előadást tartott, amelyet kétéves kényszerszünet követett. A Kazinczy Ferenc és több felvilágosult nemes — jórészt eszmei — támogatását élvező magyar színészek képviselője-direktora kérvények és körlevelek özönével próbálta a vármegyéket,, Pest városát, a helytartó- tanácsot rábírni az anyagi támogatásra. Fáradhatatlan tevékenységének eredményeként 1792-től 1796-ág folyamatosan működött színháza Pest-Budán. Az első magyar hivatásos színtársulat kulturális kisugárzása országosan is jelentős volt. E demokratikus intézmény előadásait a nádortól kezdve a diákságon át az alsóbb néprétegek tagjai is látogatták. Hamarosan ki-, tűnt, hogy Kelemen az egyetlen az egész „nemes színjátszó társaságban”, aki teljesen magáévá tette azokat a felvilágosult gondolatokat, amelyekkel a játékszín megteremtését indokolták : .........a’ mi társaságunk, m elly nemes és köz jóban határozott tzélt, úgy-mint kedves Anyai-nyelvünknek, az erköltsöknek, és a’ betsü- letnek tsinosítását tette fel”. Az akkori újságok — a Magyar Hírmondó és a Magyar Kurir — tudósításai nyomán az érdeklődő végigkísérheti a négy év produkcióit (köztük Moliere, Goldoni, Shakespeare darabjait), a társulat tagjainak szereplését, sőt betekintést nyerhet a belső viszályokba is, amelyek aztán karöltve a kedvezőtlen politikai háttérrel a végső felbomlást eredményezték. „Magyar, hajnal hasad, de meg nem virradt még” fejezik ki a sorok híven a korabeli állapotokat. • A magyar felvilágosodás politikai mozgalma, a Martinovics vezette jakobinusok társadalmi bázis híján elbuktak. Az 1790-es évek elején még harcos nemesi nacionalizmus is erőtlenné vált. A ferenci abszolutizmus cenzúrájának túlzott szigora, a korábban is szűkösen csordogáló vármegyei pénzforrások elapadása, a polgári vállalkozók hiánya végképp kihúzta a talajt a „nemzet napszámosai”-nak lába alól. A társulat 1796-ban történő végleges felbomlásakor Kelemen László már nem volt a tagok sorában. Egy évvel korábban elűzte őt a jakobinus mozgalom felszámolásában is dicstelen szerepet vállaló színésznek, a tehetséges, de kalandor Se- hy Ferencnek ádáz intrikája. Kelemennek azonban élete volt a színház. Már korábban is hangoztatott véleményét megvalósítandó — miszerint vidéki színjátszás nélkül elképzelhetetlen a pesti fönnállás —, Nagyváradon hívott életre újabb társulatot 1799-.ben. Nemsokára Szegeden, Kecskeméten, Nagykőrösön és más városokban tűntek föl a színészek hosszabb-rövidebb időre, majd végképp felhagytak a játékkal. Az állandó magyar társulat Kelemen előtt lebegő célja immár hiú ábránddá vált. Nevüket mégis beírták a magyar történelembe, hiszen a polgárinemzeti színjátszás alapköveit, ha sok áldozat árán is, de ők rakták le. A színjátszás ügyét korábban megszállottként fölkaroló Kelemen László visz- szavonult, kántorként élve le hátralevő éveit, tragikus hirtelenséggel 1814-ben, Csa- nádpalotán bekövetkezett korai haláláig. Nem érte meg a reformkort, amelynek idején szárba szökkent az általa oly' lelkesen támogatott eszme. Kereskényi Miklósné Koszta Rozália: Apám Ménesi György: Bekezdések egy életrajzból i. Mire sorra került, a szép szó elfogyott; mire megmenekült, már tudta, hogy halott. II. Négy sorra futja, kedves, az erőmből, négy szomorú sorra. Pedig öntudatom lobogó vásznával ma senki sem törölte fényesre cipőjét, ripacs-könnyekkel se sírta tele senki e vásznat. És nem fáj a fejem, se a szívem, egyáltalán semmi bajom. Csak nem megy az írás. Hogyan is menne, ha a szavak vörös ballonjai konganak itt üresen, és a tettek kemizált mezején elburjánzik a dudval? III. Majd húszéves ez a nász, negyven is lesz, úgy vigyázz! „Ugyan! A tavalyi hó ...” — kárai sok tamáskodó. Valahánynak sorjába’ koppintsunk az orrára! Köves István: Akár a fák Forgolódunk a gazdátlan tömegben, mert árvák vagyunk, akár a fák, megbotlunk minden gyermekkacagásban, indulatainkban is ragaszkodás van, árvák vagyunk, akár a fák ... ' mi, vasárnapi apák. Kéthetenként elmondhatnánk, mi újság, de némák vagyunk, akár a fák, hozzuk-visszük, mint Patyolatból az inget, s hiába a sok szánakozó tekintet, némák vagyunk, akár a fák ... mi, vasárnapi apák. Paragrafust mormolva költői csodára várunk, hisz bénák vagyunk, akár a fák. megmelegszünk egy szemsimogatéliban, vidám fogócska csak álmaink taván van, bénák vagyunk, akár a fák ... mi, vasárnapi apák.
