Békés Megyei Népújság, 1985. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-20 / 169. szám

1985. július 20., szombat o CH2ÜB0" Ön mivel tölti a hét végét? A hétvégi pihenőnapokat mindig várjuk, de a legin­kább talán a nyári hóna­pokban, hiszen ilyenkor rengeteg program kínálko­zik. A strandolás, kirándu­lás, játék, szórakozás mel­lett — s ezt se feledjük — akad azért munka is bő­ven. ön mivel tölti a mostani hét végét? — ezt kérdeztük pénteken né­hány embertől. Dr. Banda Istvánná gyógyszerész, a gyulai Er- kel-gyógyszertár vezetője: — A hét végét? Szomba­ton Aradra utazunk ismerőd sokhoz, este vissza is jö­vünk. Ritkán találkozunk, úgyhogy beszélgetéssel gyor­san eltelik a nap, esetleg elmegyünk presszóba és fel­keresünk egy másik ismerő­sünket is. Vasárnap meg — sóhajt — egyenesbe hozom a háztartást, hét közben ugyanis nem nagyon jutott rá idő. Nálunk is szabadsá­golás van, egyedül vagyok most bent gyógyszerész, sok a munka. Szombaton érkezik haza a fiunk az építőtábor­ból, ő is hoz haza' egy halom mosniyalót. S ha még ma­rad egy kis időm, pihenek. Tudja, nagyon szeretek alud­ni. Prágai Illés öntő szak­munkás, az Orosházi Kőolaj­ipari Gépgyárban dolgozik. — Ezt a hét végét kelle­mesen töltöm — mondja vi­dáman —, szombaton lesz ugyanis a névnapom. Igaz, délelőtt dolgozom, ugyanis karbantartás miatt majd le- állunk, és előre ledolgozunk két napot. Délután megfő­zöm a bográcsost, marha- pörkölt lesz. Dehogy dinszte- lem a hagymát! Ügy szok­tam, hogy egy sor hagyma, egy sor hús. Este jön a csa-. Iád, a szüleim, testvérek, a sógor, az anyósomék. A lá­nyunk dél körül ér haza Szarvasról, a kisebb, a fiú segít főzni. Az ajándék? Az meglepetés szokott lenni. Va­sárnap meg a ház körül te- szek-veszek, van egy kis jó­szág is. Ebédre a szüléim­hez megyünk, merthogy édesapám is Illés. Hát így. Honvári Lászlóné babako­csival sétál a békéscsabai Univerzál Áruház előtt. Ad­minisztrátor, most gyesen van a kisfiúval. A lányai már nagyobbacskák, 8 és 11 évesek. — A nagyobbik nyaral Csanádapácán a nagymamá- óknál. Szombaton mi is utá­na megyünk és ott töltjük a hét végét. Csak a buszozás, ilyen melegben! Gyorsan te­lik a két nap, főzünk, foglal­kozunk a gyerekekkel, pihe­nünk. Ruck János, az Üjkígyósi Aranykalász Tsz elnöke: — Általában hét végén, is ki szoktam nézni a tsz-be, a vasárnap délután a pihe­nésé. Most szombaton, meg vasárnap is kimegyek a ha­tárba, megnézem a kombáj­nokat. Hosszú ez az idei be-, takarítás, volt 400 hektár zöldborsónk, az őszi kalá­szos összesen 1600 hektár, úgyhogy van mit csinálni. A gépekkel is akadt gond, rá­adásul filléres alkatrészekkel szokott baj lenni, de nem is ez hátráltat, hanem az idő­járás. Csöpörgős, de ■ a ka­pásoknak ennyi kevés, az aratást viszont lassítja. Visszatérve a hét végére, otthon van egy kis kert, jó­szág, úgyhogy most megkell permetezni a szőlőt, a zöld­séget, szombaton estére meg lakodalomba vagyunk hiva­talosak. Sinka Zsolt újkígyósi kis­diák, az ősszel lesz ötödi­kes: — Tetszik tudni, a szüle­im elváltak, és minden má­sodik hét végén apunál szok­tam lenni. És most második hét vége lesz. Apuval el­megyünk Sarkadkeresztúrra a nagymamához. Ott na­gyon szeretek lenni, a falu­szélen laknak, és apuval ket­tesben mindig elmegyünk csavarogni a Nagyér partjá­ra, meg a környékre. Ez a legjobb, mert minden olyan érdekes, és én különben is erdész szeretnék lenni. Jó munkát, jó pihenést! Tóth Ibolya Learattak a Kevermesl Lenin Tsz-ben A kevermesi Lenin Terme­lőszövetkezetben szerdán be­fejeződött a nagy nyári munka, az aratás. Az idén 68 hektár őszi árpa és mint­egy 1300 hektár búza termése került a magtárakba. Az aratás első napjaiban még igen vizes volt a gabona, ké­sőbb már kevesebbet kellett szárítani. Jelenleg a szalma­betakarítás, bálázás, kazla- záa, majd a tárcsázás, és a műtrágyázás következik. Halfogó verseny Békésen A Magyar Országos Hor­gász Szövetség megyei inté­ző bizottsága július 28-án, vasárnap Békésen rendezi meg felnőtt férfi, női és if­júsági csapatversenyét a Ket­tős-Körösön, a dánfoki ifjú­sági tábortól a közúti hídig terjedő, város felőli szaka­szon. A megye egyesületei hat fősi csapatokkal nevezhet­nek, találkozás reggel 6 óra­kor a tábornál, ezt követően kisorsolják a helyeket, majd az etetés után, 8 órakor kez­dődik a vetélkedés. A dél­előtti eredmények alapján, 16 órától kerül sor az egyéni versenyre, majd 19 óra 30 perckor az eredményhirde­tésre. — plp — Rendkívüli tv-adásnap hétfőn Július 22-én, hétfőn rendkívüli adásnapot tart a Magyar Tele­vízió. A műsor 18.05-kor hírek­kel kezdődik, majd a Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Jerzy Zielinski, Len­gyelország budapesti nagykövete mond ünnepi beszédet. A prog­ram 18.30-kor az Országos Egész­ségnevelési Intézet rövidfilmjé­vel folytatódik, ezt 18.40-kor a Tévétorna, majd az Esti mese követi. Ezután 19-től 23 óráig a tévénézők összeállítást láthatnak a múlt héten egyszerre két hely­színen — Philadelphiában és Londonban — megrendezett kon­certről, amelyen világhírű röck- sztárok léptek fel az afrikai éhe­zők megsegítésére. Az adás 23 órakor a hírekkel zárul. Új szolgáltatás Jó egy évvel ezelőtt alakult meg a bécsi Penta Tours és az OTP közös vállalkozásaként az OTP—Penta Tours Utazási Iro­da. Az intézet harmincöt or­szágba, 23 útvonalon kínál prog­ramokat, hozzájárulva a magyar idegenforgalom bővítéséhez. Az iroda kínálatát az osztrák utazá­si irodák ajánlataiból válogatta össze. Üj szolgáltatása az OTP—Pen­ta Tours irodának, hogy 1985. áprilisától repülőjegy-értékesí­téssel is foglalkozik. A MALÉV és minden más légitársaság já­ratára, a világ minden országá­ba lehet itt repülőjegyet válta­ni, egyéni és szolgálati útlevél­lel rendelkezőknek és jogi sze­mélyeknek is egyaránt. Mindezt megyénkben az OTP megyei igazgatósága intézi. Kondoroson minden program szerint megy — A főagronómus szabadi Ságra ment — ezzel fogad­nak az aratás kellős közepén a Kondorosi Egyesült Tsz központjában, majd kisvár­tatva hozzáteszik. — Jól megy az aratás, jól összeszo­kott gárda segíti a betakarí­tásban dolgozó 19 kombájn és a kiszolgálóegységek sze­mélyzetét. Különben is mi már túlvagyunk a nehezén. A naptár július 18-át mu­tatott. Naponta 200—250 hektárról takarították be ed­dig a termést, s ha a fran-, cia búza is beérett volna 250 hektáron, akkor július 20-ra az aratásból csak a szalma­bálázás és a kazlazás, meg a tarlóhántás maradt volna. De hát a francia búza érése 5 napot késett, így egy kicsit megcsúszott, de azért -még mindig a betakarítási prog­ram szerint várható a mun­ka befejezése. Az elnöki irodában érte­keznek. A főágazatvezetők számot adnak az általuk ve­zetett területen folytatott gazdálkodásról és a közeljö­vő tennivalóiról. A pártbi­zottság titkára, Szmola Gyula megerősíti a kapott informál ció valódiságát. — Alig győzzük a megtelt kombájntartályok ürítését — mondja mosolyogva. — Ez különben jó jel — teszi hoz­zá —, mert jó a termés. — A szövetkezet határá­ban dolgoznak-e idegen, más vidékről idesereglett gépek­kel? — Nem kértünk ilyen se­gítséget, mert a mi 19 nagy teljesítményű kombájnunk aránylag rövid időn belül, 10 —12 nap alatt képes megbir­kózni a rá váró feladattal. Persze csak akkor, ha min­denki ide, erre összpontosít. Vasárnap is dolgoztunk (jú­lius 14-én), a vezetői ügyele­tet én láttam el. Minden a program szerint ment: Min­denki a helyén volt ott és akkor, amikor az ő munká­jára, helytállására szükség volt. Meggyőződésem, a szer­vezéstől függ minden. Ilyen körülmények között valóban szabadságra mehe­tett Beregszászi Károly ter­melési főmérnök, akit most a nyári betakarítás utolsó napjaiban bizonyára már az őszi feladatok szervezése foglalkoztat. D. K. Hétvégi csicsergő-ajánlat Amarant, penant, aman- dina, rozella, asztrild: mind többen vannak azok, akik e nevek hallatára nem nyúl­nak az idegen szavak szó­tára után. (Megjegyezendő: nem abban találnák meg az amúgy sem létező magyar megfelelőt...) De most nem nyelvészeti kalandozásra szó­lítjuk a tisztelt olvasót, ha­nem egy ritka élményben szeretnénk részesíteni. A ma­gyar díszmadártenyésztők egyesületének békéscsabai csoportja tegnap délben nyi­totta meg a holnap este zá­ruló kiállítását a Békés Me­gyei Tanács békéscsabai székházának klubtermeiben. Az említet „idegen,, sza­vak egy-egy madárfajt je­lölnek. A csicsergő gyüleke- * zetben — 64 kalitban és 18 volierben — persze nem csak az említettek kaptak helyet, hanem más fajok is. Csak a legszínesebb és a legegzotikusabbnal^ ítélt pa­pagájok közül van itt a „kö- zönséges”-nek számító hul­lámos minden elképzelhető megjelenési formájú példá­nya, a nimfák majd teljes választéka, továbbá például egy pár szenegáli és az ún. törpepapagájok több, igen­csak kolorisztikus és nem utolsósorban a lakásban könnyen tartható változata is. De ne feledkezzünk meg a mi háziverebünk színes és ékes rokonságáról, a dísz­pintyekről sem. A rizs, sza­lag, apáca és Napóleon szö­vőpintyek mellett a külön­böző amandinák jelentik a látványosságot. S mint álta­lában minden ilyen alka­lommal, most is a kiállított „szépségek” jelentős részét meg is lehet vásárolni. A csabai csoport különben augusztus 9. és 11. között az orosházi ifjúsági házban ál­lítja ki csicsergő kollekció­ját. S ha már a többi bemu­tatónál tartunk: augusztus 17. és 20. között rendezik meg a szegedi XXI. Nemzet­közi Díszmadár-kiállítást a Marx téri kiállítási város „B” pavilonjában. (N. L.) Fotó: Szőke Margit A Gyulai Várszínház idei második ősbemutatóján Gosztonyi János A festett király című komiko-tragédiáját játsszák a 600 éves téglavár színpadán. Az előadást Darvas Iván ren­dezte, képűnkön a címszereplő, Bubik István Fotó: Béla Ottó Ma: Körös-parti vásár Gyomaendrődön ma, szom­baton délelőtt 10 órakor kez­dődik a már lassan hagyo­mányosnak számító Körös­parti vásár. Ezúttal is a Hő­sök útja végénél, a szabad­strand előtt lesz az adom- veszem, melyen fazekasok, fafaragók, bőrdíszművesek, rövid- és bazárárusok kí­nálják portékájukat. Az iga­zi vásári hangulatot csak fo­kozza a kedvelt népdaléne­kesek és művészek előadása. Fellép többek között Béres Ferenc népdalénekes, dr. Né­meth József humorista, a Körösmenti szövetkezeti nép­táncegyüttes, a művelődési központ Szövetkezet népdal- köre, az újkígyósi színjátszó­csoport pedig vásári komé­diákkal szórakoztatja a je­lenlevőket. S aki pedig meg­éhezik, megszomjazik, arról a Gyomaendrőd és Vidéke Áfész gondoskodik. Újságírók voltunk két hétig Ez az írás irodalmi dol­gozatnak tökéletesen meg­felelne. De egy újságcikknél ügyelni kell arra, hogy az ol­vasót már az első mondatok megragadják, nehogy pár sor elolvasása után félredobják, mondván: ez nem érdekes! — oktatja az újságíró a ta­nulót. A helyszín a Békés Me­gyei Népújság Szerkesztősé­ge. Egy hónappal ezelőtt fel­hívást intéztek a diákújság­írókhoz, és jelentkezésüket várták kéthetes * tanfolyam­ra. Tizenöten vállalkoztunk, a megye különböző iskolái­ból a „kiképzésre”. A múlt hétfőn már az első csoport­ban, hatan, munkába is áll­tunk. Az első napon az újság­írók munkájáról és felada­tairól tájékoztattak, majd a különböző rovatoknál he­lyeztek el bennünket, és egy-egy újságíró mellé ke­rültünk. Az első héten a patronálót mindenhova kö­vetni kellett. Bárhova ment, bármit csinált, mindig a nyomában lenni, figyelni, jegyzetelni kellett. Továbbá a kiosztott feladatok teljesí­tése, egy-két rövidebb cikk megírása volt a feladat. Ter­mészetesen az újságíró a mellé beosztott tanulóval együtt bírálta az elkészített fogalmazást, megbeszélték, mi a hiba, hogyan kellett volna megírni az anyagot. Az első héten meglátogat­tuk a nyomdát is, ahol a lap készül. Figyelemmel kísér­hettük, mi, diákújságírók, hogyan állítják össze a la­pot, hogy szedik, és végül hogyan nyomtatják ki. Éj­jel 11 órakor már mind a ha­tan a másnapi sajtóval ke­zünkben távoztunk a nyoín- dából. A második hét kicsit „rázósabb” volt, mindenki maga választotta ki, milyen témáról ír, egyedül járt az anyag után, önállóan készí­tett riportot. Reméljük, hogy nem okoztunk csalódást. Borsos Gabriella Jelentkezés újságíró-stúdióra A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Oktatási Igazgató­sága újságíró-előképző tanfolyamot hirdet utolsó vagy utolsó előtti éves hallgatóknak. A stúdiófoglalkozásokat tíz hónapon át hetente egy alkalommal az esti órákban tartjuk az Ujságiróiskola épületében. Újságíráshoz tehetséget és kedvet érző fiatalok jelentkezését vár­juk. A kiválasztás felvételi beszélgetés alapján történik. A jelentkezést rövid életrajzzal szeptember 15-ig kérjük beküldeni az alábbi címre: MUOSZ Oktatási Igazgatóság 1374 Budapest, VI. Bajza u. 1. Pf. 6X5 MUOSZ Oktatási Igazgatóság Hír a szegedi négyes ikrekről A május 22-én Szegeden született négyes ikrek életé­ben pénteken új, örvendetes esemény történt: az egészsé­ges, jól fejlődő csecsemők közül hárman hazakerültek Nagy-Kovács Sándorék új lakásába. A boldog szülők a három fiúgyermeket vihették most haza a városi gyermekkór­házból, ahol eddig ápolták a kicsiket. Az egy kiló negy­ven dekagrammal született Árpád most két kiló ötven- hét dekás, a másfél kilóval született Dávid két kiló het­venhét dekás, Tibor pedig a születéskori másfél kilóról, két kiló hatvanegy dekára gyarapodott. Szépen fejlődik az egy kiló öt dekával vi­lágra jött Tünde isi, akinek a súlya most két kiló. A kis­lányt azonban még két-há- rom hétig az egészségügyi intézményben gondozzák, s azután kerülhet majd haza testvérei társaságába. A Nagy-Kovács család korábbi albérleti, szoba- konyhás lakásából időközben egy szegedi lakótelepi új, két szobával, és két félszobával rendelkező tanácsi lakásba költözhetett. Az otthon be­rendezéséhez segítséget nyúj­tottak a szülők munkaadói, a Szegedi Élelmiszer-kiske­reskedelmi Vállalat, a Csong- rád Megyei Tejipari Válla­lat. A megnövekedett létszá­mú család segítséget kapott az OTP-től, az Állami Biz­tosítótól, a Domus Áruháztól is. A városi tanács intézke­désére napi nyolc órában vé­dőnő nyújt segítséget az édes­anyának a kicsinyek gondo­zásához. A körzeti orvos is naponta felkeresi a gyerme­keket, figyelemmel kíséri fej­lődésüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom