Békés Megyei Népújság, 1985. június (40. évfolyam, 127-150. szám)
1985-06-10 / 134. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N E PÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYE! TANÁCS LAPJA 1985. JtJNIUS 10., HÉTFŐ Ara: 1,80 forint XL. ÉVFOLYAM, 134. SZÁM Jó hangulatban, fegyelmezetten szavazott Kádár János szavaz (Teletotó) Az Országos Választási Elnökség közleménye az országgyűlési képviselők és tanácstagok országos választásának összesített eredményéről a megye lakossága Hazánk belpolitikai életének kiemelkedő eseményeként szombaton országszerte a szavazóurnákhoz járultak a választópolgárok, hogy megválasz- szák a következő fél évtizedre az országgyűlési képviselőket és a tanácstagokat. Reggel hat órakor — több helyütt, ahol a termelőmunka folyamatossága ezt diktálta: már öt órakor — megnyíltak az ünnepi díszbe öltöztetett, virágokkal, zászlókkal és köszöntő feliratokkal is ünnepélyes hangulatúvá tett szavazóhelyiségek. Szabad hazánk négy évtizedes történelme során a városok és a falvak népe immár tizennegyedszer élt demokratikus jogával, újjáválasztva a Magyar Népköz- társaság törvényhozó testületét és a helyi hatalmi, népképviseleti szerveket. Egész társadalmunkat megmozgató, értékelésre és állásfoglalásra késztető, s ily módon js elkötelezett cselekvésre ösztönző eseménysorozat előzte meg a szavazást. A fővárosban és a megyékben megtartott 42 ezer 734 tanácstagi választókerületi és 762 képviselői választókerületi jelölőgyűlésen a résztvevők száma meghaladta a másfél milliót. Lakosságunk jelentős része tett tehát tanúbizonyságot közéleti érdeklődéséről, és mintegy 200 ezren véleményt is nyilvánítottak a politikáról, fejtették ki véleményüket közös dolgainkról, javaslatokkal is hozzájárulva az országépítő, program kialakításához, ritaradéktalan megvalósításához. A kisebb és nagyobb közösségek eredményeit, a fejlődés lehetőségeit elemző, s egyben a következő öt évre útravalót is jelentő felszólalások bizonyították: a jelölőgyűlések jól töltötték be fontos politikai és közjogi szerepüket. A nyíltság, az együttgondolkodás jegyében lezajlott találkozók ismét megerősítették gzt a bizalmat, amely az MSZMP XIII. kongresszusának idején a párt irányvonala iránt megnyilvánult. Üjra kifejeződött és egyértelmű helyesléssel találkozott az a kívánság, hogy folytassuk tovább, egyszersmind a fejlődés követelményeihez igazodva újítsuk meg immár több mint negyedszázados, az élet igazolta politikánkat. Köztudott, hogy az Országos Választási Elnökség elfogadta a képviselőjelöltek jegyzékét; e szerint a 352 képviselői választókerület közül — amelyeknek mindegyikében, az 1983- ban elfogadott új választójogi törvény alapján, most először kötelező volt a kettős jelölés — 54 helyen történt hármas, 4 helyen pedig négyes jelölés. Ugyancsak a mostani választásokon először 35 személyt — a párt, az állam, a társadalmi és tömegszervezetek' kiemelkedő képviselőit, a nemzetiségek, az egyházak, tudományos és kulturális életünk jeles személyiségeit — a Hazafias Népfront Országos Tanácsa országos listán jelölt képviselővé, rájuk valamennyi választópolgár leadhatta szavazatát. A több héten át tartott, nagy érdeklődéssel és alkotó eszmecserékkel fémjelze'tt jelölőgyűléseken 88 ezer 98 tanácstagjelöltnek is bizalmat szavaztak. E fórumokon sok tízezer közérdekű javaslat, bejelentés hangzott el, megannyi értékes gondolat, melyet hasznosítani lehet és kell is az ország, illetve a kisebb és nagyobb közösségek érdekében. Szombat reggel az országban összesen 11 ezer 132 szavazóhelyiségben már a hivatalos nyitás előtt elfoglalták helyüket az öttagú szavazatszedő bizottságok. Még egy utolsó szemlét tartottak, megállapítva, hogy minden készen áll a választópolgárok fogadására — a nyomtatványok, a szavazó- fülke, biztosított a szavazás titkossága —, így lezárták és lepecsételték az üres urnákat. * * * Békés megye lakossága a hagyományoknak megfelelően ünnepi hangulatban, fegyelmezetten járult az urnák elé. A szavazóhelyiségek virágokkal, zászlókkal, köszöntő feliratokkal várták az állampolgárokat. A megyei választási elnökség reggel fél 5-kor kezdte meg a munkát — tájékoztatott Békéscsabán a megyei tanács épületében dr. Kertész Márton, a megye; választási elnökség elnöke. Előzetesen kiadták az engedélyeket, ahol a helyi körülményekre hivatkozva kérték, hogy reggel 5 órakor már megkezdhessék a szavazást. Ilyen előzetes engedélyt a megyében 32 választókörzet kapott. Megyénkben a választópolgárok nagy többsége délelőtt járult az urnákhoz. Körösnagy- harsányban, Üjszalontán, Kertészszigeten, Körösújfalun, Gerlán fejezték, be a leghamarabb a választást. Mezőberény: van ebben a mai napban valamilyen ünnepélyesség Békéscsaba Hat óra előtt 10 perccel Békéscsabán a Petőfi úti iskolában a 14—15-ös választókörzet választási bizottságának asztala előtt ünneplőbe öltözött emberek hosszú sora kígyózott. Békefi József nyugalmazott gazdasági vezető éppen az elfüggönyözött fülkéből jött ki és az urnához lépett. — Azért jöttem ilyen korán, . hogy minél hamarabb eleget tegyek állampolgári kötelességemnek. Sok az elfoglaltságom. Megyek ki a kertbe. Ma mindent el kell végeznem, mert holnap focimeccs lesz. Az Előre a Csepellel játszik. — Mit vár ettől a találkozótól? — Jó játékot. És természetesen a csabaiak győzelmét. Reggel öt óra előtt már megérkeztek a szavazócédulák a Petőfi úti iskolába. Nemsokára a • szavazók is megjelentek. Erről tájékoztatott Antali Gáborné, a szavazatszedő bizottság elnöke. Többen munkába igyekeztek, meg olyanok is akadtak, akik kirándulni indultak. Mezőberény Hét óra van. Mezőberényben a 11-es számú élelmiszerboltban nagy a sürgés-forgás. — Eddig több mint 200 vásárló fordult meg a boltban. Fél hatkor nyitottunk ... hogy eleget tegyek az állampolgári kötelezettségnek — mondja Benyovszki Pálné boltvezető-ihelyettes.-— Hogyan szavaztak? — Hárman dolgozunk a boltban. Fölváltva mentünk szavazni. A két kartársnőm itt a közelben szavazott. Nékem azonban el kellett menni a Ságvári utcai iskolába. Jó kilométernyire van innen. Arrafelé lakunk. Kocsival mentem. Hamar végeztem. Van ebben a mai napban valami ünnepélyesség. Tudja, a szavazás miatt. Az emberek is egy kicsit másképpen viselkednek. Újkígyós Széchenyi téri általános is-, kola, Újkígyóson. Fiatal házaspár, Kovács János és felesége gyermekkocsival jön a szavazóhelyiségből. A kocsiban egy 8 hónapos kisbaba. — Ma reggel Jancgika ébresztett föl — mondja a fiatalasszony. — Sírt? — Dehogy, kiabált, éhes volt. Megivott egy üveg tejet és aztán jöttünk vele szavazni. — A körzetükben három tanácstagot jelöltek. Kire voksoltak ? —* A régi tanácstagra, Ba- csa Lajosra. — Miért? — Mert ismerjük —•. válaszol a férj, aki Békéscsabán a baromfifeldolgozó vállalatnál dolgozik. — Együtt szoktunk focizni. Van arra egy futballpálya. Körbe kellene keríteni. Meg is csináljuk társadalmi munkában, csak kapjunk anyagot. (Folytatás a 2. oldalon) Jancsika ébresztett Június 8-án az országgyűlési képviselők és a községi, városi, fővárosi kerületi tanácstagok választása törvényesen, rendben megtörtént. A választási törvény rendelkezése szerint a^j a jelöltet választották ország- gyűlési képviselőnek, illetve tanácstagnak, aki az érvényes szavazatok több mint a felét megkapta, feltéve, ha a szavazásban a választópolgároknak több mint a fele részt vett. Az a jelölt, aki a választókerületben megválasztott országgyűlési képviselő, illetőleg tanácstag mellett megkapta az érvényes szavazatok legalább egynegyedét, pótképviselő, illetőleg póttanácstag lett. A választók nyilvántartásába összesen 7 728 208 választásra jogosult állampolgárt vettek fel. Az országos választási lista képviselőjelöltjeinek választásán 7 265 915-en (94,0 százalék) vettek részt; szavazataikból érvényes 7 210 495 (99,2 százalék), érvénytelen 55 420 (0,8 százalék). Az országos listán szerepelt 35 jelölt mindegyikét megválasztották képviselőnek. Az országgyűlési, illetőleg a tanácstagi választókerületekben a választójogosultak száma 7 568 480. A képviselők és a tanácstagok megválasztásában 7 103 146an (93,9 százalék) vettek részt. Az egyéni választókerületekben jelölt országgyűlési képviselőkre leadott szavazatokból érvényes 6 716 387 (94,6 százalék), érvénytelen 386 052 (5,4 százalék). Az érvényes szavazatokból a képviselőjelöltekre 6 636 635- öt (98,8 százalék), a jelöltek ellen 79 602-t (1,2 százalék) adtak le. A 352 országgyűlési választókerületben megválasztottak 307 képviselőt, és 285 pótképviselőt; 45 országgyűlési választókerületben egyik jelölt sem kapta meg a megválasztáshoz szükséges szavazatokat. Ezekben pótválasztásokat kell tartani. A tanácstagokra leadott szavazatokból érvényes 6 797 822 (95,4 százalék), érvénytelen 324 149 (4,6 százalék). Az érvényes szavazatokból a tanácstagjelöltekre 6 723 115-öt (98,9 százalék), a jelöltek ellen 74 707-et (1,1 százalék) adtak le. A 42 734 tanácstagi választókerületben 41885 tanácstagot és 30 885 póttanácstagot választottak meg, 849 tanácstagi választókerületben kell pótválasztást tartani. Mind az országgyűlési választókerületekben, mind a tanácstagi választókerületekben június 22-én tartják a pótválasztásokat. flz országos választási listán megválasztott képviselők ' Barcs Sándor 99,1* Mándity Marin 99,2* Bartha Tibor 99,2 Márk György 99,2 Biró Imre 99,2 Nánási László 99,2 Bognár József 99,2 Németh Károly 99,1 Duschek Lajosné 99,2 Óvári Miklós 99,1 Gáspár Sándor 98,8 Pesta László 99,1 Gyenes András 99,1 Péter János 99,2 Havasi Ferenc 99,1 Pozsgay Imre 99,1 Hámori Csaba 99,1 Réger Antal 99,2 Jakab Róbertné 99,2 Salgó László 99,1 Katona Imre 99,2 Sarlós István 99,1 Kádár János 99,2 Straub F. Brúnó 99,2 Káldy Zoltán 99,2 Szabó István 99,2 Kállai Ferenc 99,1 Szakács József 99,2 Kállai Gyula 99,1 Szentágothai János 99,2 Kiss János 99,2 Trautmann Rezső 99,2 Lázár György 99,2 Varga Imre 99,2 Losonczi Pál 99,2 Békés megye országgyűlési képviselői 1. Szarvas Andrásné Kurgyis Andrásné 2. Dr. Hankó Mihály Gyulavári Pál 3. Magyar Pál Molnár Mihály 4. Ancsin Károly Bayer János 5. Szabó Miklós Bőd Antal 6. Sebesi Lászlóné Budai János 7. Dr. Eleki János Dr. Szántó Péter 8. Púja Frigyes Kassai Béla 9. Németh Ferenc Szente Sándor 10. Zahorecz József Kunos Zoltán 11. Fekete János 12. Dr. Iványi Lajos Varga Zsigmond 13. Dr. Maróthy László 14. Balogh László Püski János 15. PÓTVÁLASZTAS képviselő 54,3* pótképviselő 44,6 képviselő 50,2 pótképviselő 49,0 képviselő 54,1 pótképviselő 45,1 képviselő 55,1 pótképviselő 43,9 képviselő 62,0 pótképviselő 37,2 képviselő 74,1 pótképviselő 25,3 képviselő 65,2 pótképviselő 34,2 képviselő 54,8 pótképviselő 28,9 képviselő 52,0 pótképviselő 47,3 képviselő 54,0 pótképviselő 45,4 képviselő 76,0 képviselő 57,2 pótképviselő 30,3 képviselő 87,7 képviselő 58,2 pótképviselö ül,4 *Az érvényes szavazatokból a jelöltre leadott szavazatok százaléka, A megyénkre vonatkozó részletes adatokat lapunk holnapi számában közöljük.