Békés Megyei Népújság, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-11 / 109. szám
1985. május IX., szombat o Békés József: Telkek, évszakok — Tudod mi jutott eszembe — fogta meg a fiú a lány kezét. — Mi? — Elmehetnénk megnézni valamelyik telkünket. A fiút Imrének hívták, a lányt Mártának. Három telkük volt. Egy a Bethesda utcában a Városligetnél, egy a Népstadionnál, egy rövid kis zsákutcában és egy Budán. Eredetileg mind a három a fiúé volt, de egy idő óta már így beszélt róluk: a Bethesda utcai telkünk, a budai telkünk, a telkeink... — Elmehetnénk megnézni valamelyik telkünket — mondta Imre és kiitta maradék szódáját, mely már langyos volt, és elvesztette minden erejét. — Hideg van — válaszolt a lány, anélkül, hogy ránézett volna. Percek óta már azzal szórakozott, hogy egy vitatkozó párt figyelt. A férfi harmincas volt, a lány húsz körül lehetett. Inkább a férfi beszélt, a lány csak néha mondott rövid, egyszavas válaszokat. — Fogadjunk, hogy öt percen belül sírni fog! — Kicsoda? — Az a lány a sarokban. — Miért? — Mert a lej mast mondja meg neki, hogy elég volt. Szeretné már befejezni. — Mit? — Jaj, de csacsi vagy — nevette el magát Márta ma délután először. — Hát á viszonyukat. Melyet feltehetőleg az úr kezdeményezett, melybe az ifjú hölgy gyanútlanul belemászott, melyet azonban az úr most már láthatóan un. És ezért szakítani akar. A hölgy viszont szerelmes az úrba, minek következtében természetesen nem akar szakítani. Imre idegenkedve hall-, gáttá. — Mi közöd neked ehhez? — Valamivel szórakozni kell. — Ügy teszel, mintha én tehetnék róla, hogy nem kaptunk jegyet. Ki az isten gondolta, hogy még mast is ennyire meg vannak őrülve ezért a filmért. — Én. Néhány pillanatig hallgattak. Aztán Imre megismételte javaslatát: — Elsétálhatnánk megnézni valamelyik telkünket. — Mondtam már, hogy hideg van. Itt is fázom. — Ha sétálnánk egy nagyot, mindjárt nem fáznál, — Mert te elhatároztad, hogy nem fogok fázni. A lány türelmetlen, csaknem sértő hangon mondta ezt. Imre azonban nem érezte bántónak, és azon kezdett gondolkozni, hogy a három telek közül melyiket kellene megnézni. Márta ezalatt ismét a sarokban ülő párt figyelte. A lány már valóban zsebkendőjét gyürködte. Időnként kifújta orrát és ilyenkor lopva megtörölte a szemét is. (Írói jegyzetlapok) Minden telünk nyár valahol, másnak; minden éjszakánk nappali verőfény. így kerek a világ. * * * Széljegyzet egy Petőfi,vershez: Legmesszebbre a határokon túlra — a hazai barikád tetejéről látni? * * * Igen. „az egyes nemzetek szellemi termékei közkinccsé válnak”, de hozzá kell ma már tennem: a szellemi szemetei is: közgonddá, közpiszokká, közsöpredékké. * * * Csábító hasonlat: a minden rendű és rangú keretközösségeket — mint megannyi törtet — közös nevezőre kell hoznunk, hogy ösz- szeadhassuk őket. Csakhogy ennél a műveletnél elsikkadnak olyan lényeges tartalmi és valóságelemek, melyek az új differenciálódás elemei, s' főszerep vár rájuk az össze- adódás után. A menetrend — Na, mit mondtam — lökte meg Márta Imre kezét. — Már bőg. — Hadd bőgjön — hang» zott a bosszús válasz. A budai telekhez kellene elsétálni. Az gyönyörű ilyenkor télen, amikor hó fedi a várost és csodálatos a kilátás a telekre épített képzeletbeli ház ablakaiból. A telek magasan fekszik, alatta behavazott háztetők hullámai, aztán a Duna-parti gesztenyesor, a víz sötét csíkja, a pesti pldal feketefehér sakktáblája. Márta ilyennek soha nem látta; utoljára ősz elején nézték meg ezt a telküket. — Menjünk fel a budai telekhez! — Hagyjál már! Most kezd izgalmassá válni az ügy. Ha jól emlékszik, a budai telket mutatta rtieg először Mártának. Vagy a Bethesda utcait? Persze, hogy a Bethesda utcait. Kora tavasszal, nem sokkal azután, hogy megismerkedtek. Akkoriban rengeteget sétáltak: a kezdődő szerelem Imrénél egyet jelentett a vég nélküli csavargásokkal, több órás sétákkal és ezek alatt a hosszú-hosszú beszélgetésekkel. Bár ő mindig szeretett sétálni. Akkor is, ha egyedül volt. A telkeket is magányos sétái során szerezte. A Bethesda utcainak remek fekvése van és jó nagy is. Lehet vagy kétszázötven, háromszáz négyszögöl. Egyik felén a Városligetre néz Csend, csodálatos levegő, isteni kilátás a liget hatalmas fáira. Másik oldalról egy kis utca határolja, mert ez saroktelek, ami még külön növel i értékét. Igen, ezt mutatta meg először. A körúti presszóból, ahol találkoztak, sétálni indultak. Befordultak a Nép- köztársaság útjára, s amikor a Hősök terére értek, akkor jutott eszébe, megmutatja a lánynak a Bethesda utcai telket. — Gyere — karolt bele —. megmutatom a telkem. — A telked?! — nézett rá meglepődve a lány. — A telkem. Miért, mit csodálkozol ? — Neked van telked? — Van. Nem is egy. — Értelek — nevette el magát Márta. Aztán játékos komolysággal mondta: — De hiszen akkor ön nagyon gazdag, uram! — Ügy van, hölgyem. Nagyon gazdag vagyok. — És ha szabad érdeklődnöm, hány telke van? a szokásos: különböznünk kell, hogy egyesülhessünk — egyesülnünk kell, hogy különbözhessünk. * * * Jóval több mint száz olyan ország van a földkerekségen, amelyre minden bizonnyal nem gondolunk, amikor évő- dünk a magunk kicsinyességén — vajon miért csak a sokkal kevesebb „nagy ország” az állandó összehasonlítási alap? Lám, egyszerű matematikai arányszámmal bizonyítható, hogy nem lehet véletlen a hasonlítgatások iránya, ha folyton a kevesebb felé, és sohasem a nagy többség felé szóródik. Vajon a kicsi ország szapora emlegetésben nem a kicsi felelősség keres igazolást? * * * Olyasforma a népek, országok függetlensége is, mint az egyén szabadsága; röviden és hézagosán szólva: fel— Három, kisasszony. Akarja őket látni? — Feltétlenül, uram. Meggyorsították lépteiket, s mindkettőjükön akaratlanul is a várakozás izgalma vett erőt. — íme: a telek! — mondta Imre, amikor odaértek, és ebben a pillanatban valóban úgy érezte, mintha saját telkét mutatná. És várta a hatást. — Isteni! — sóhajtott fel Márta. — Félelmetesen klassz! Tudod, hogy ez félelmetesen jó telek — ismételte meg. — Tudom — mondta Imre büszkén. — Azért választottam. — Állatian magabiztos a pacák — szólalt meg újra Márta. — Biztosan kiváló érvekkel dolgozik. A nyakam merném rátenni, hogy azt bizonygatja, mindezt csak a lány érdekében teszi. A lány érdeke, hogy szakítsanak. Fogadjunk, van kocsija. — Ma már semmit se jelent az, hogy valakinek kocsija van. — Ugyanis ma már nálunk mindenki gyönyörűbbnél gyönyörűbb kocsin suhan. Óriási! ismert szükségszerűség. Sosem is volt, hát hogyan lehetne ma függetlenség a történeti, földrajzi tényezők — realitások — számbavétele nélkül. Kölcsönösség, egyenrangúság, viszonyosság — úgy tetszik, ezek a függetlenség nem változó, nem avuló, lényegi jegyei. Az engedményekben is, a korlátozásokban is. * * * Nem sokat ér az a távolsági humanizmus, amelynek közvetlen környezetéből — itt és most — sem együttérzésben, sem tettekben nincs fedezete. Amely csak ezer, tízezer kilométerekre hatékony, de a saját szűkebb társadalmi-hazai közegében — ahol tehát csak küzdelemmel, áldozatokkal, kockázatokkal együtt lehet vállalni — szinte minden érzékenységét, hatékonyságát elveszti. Sőt: ugyanezek között a tá- volsági humanisták között, akik rendre olyan gondokat vesznek a szívükre, amelyeket eleve nem vehetnek a vállukra, feltűnően sokan vannak, akik nem egyszerűen közönyösek, hanem éppenséggel türelmetlenek, elutasítók, ingerültek, ha olyan hazai gondokkal, sorskérdé— Ezt nem mondtam. — De ez volt az értelme. — Egy frászt volt az az értelme. — Ne kiabálj! — Nem kiabálok. Csak... — Csak? — Hagyjuk — legyintett Imre. — Nincs kedvem veszekedni. — Nekem sincs. — Helyes. Akkor hagyjuk. Csakugyan itt akarsz ülni egész délután, ebben a büdös presszóban ? — Tudsz valami jobbat? Imrének már a száján volt, hogy újra javasolja, menjenek fel a budai telekhez. De visszaszívta. — Nem — mondta. — Semmi jobbat nem tudok. — Na látod! A budai telek nem nagy, talán száz négyszögöl sincs. Hosszú téglalap alakú, egyik végén egészen elkeskenyedik és a Dunával1 szembeni oldalon magas tűzfal határolja. Ide egészen különleges házat tervezett. Keskeny, szinte csak egy szobányi szélességűt, mely felfelé terjeszkedik, és hátával teljesen nekisimul a szomszéd ház tűzfalának. így minden egyes helyiség a Dunára néz, a ház eleje csupa üveg, csupa ablak, melyen egész nap besüt a nap. A budai telek a napfényt, a nyarat jelentette. Ezzel szemben a Népstadionnál, abban a kis zsákutcában még nyáron is volt valami enyhén őszies hangulat. Talán a környék előkelősége tette ezt. A túlzott előkelősekkel találkoznak szembe, amelyekből megszakadásig vehetnének át terhet — a vállukra is. Igaz, nem kockázat nélkül. * * * Részlet, útinaplóból: Napról napra hetekig árad a látványok zuhataga, egyik hullám a másikat temeti, elmossa, kisimítja. Fogyasztás a látvány nekem, idegennek, habzsolja a szemem eleinte, aztán jóllakottan, eltelten csipegeti. Hová lettek az első napok emlékezetes pillanatai, nagy érzései? Meddig élmény a világjárónak az új, az ismeretlen, a látvány, és met- től kezdve csak — fogyasztás? Gyanítom, a sok utazás felületességre neveli az embert. Elmélyülésre nincs idő, a friss benyomásokra újabbak, még frissebbek torlódnak — alig hiszem, hogy ez a mennyiség valaha is minőségbe csap ót. * * * A békés együttélés lehetőségeit még alig ízlelgeti a sokféleképp megosztott emberiség, és íme, máris fölrajzolódik a közeli jövő térképén a felparcellázhatatlan emberi köztulajdon, mely a ség mindig bágyadt egy kicsit. Mint az ősz. Ezt a telket Imre se szerette any- nyira, mint a másik kettőt. — Eladjuk, jó — javasolta legutóbb. amikor arra jártak. — És mit veszünk az árából? — Vízibuszt. — Vízibuszt? — nevetett Márta. — Persze. A belsejéből kidobunk mindent, kivéve a motort, és berendezzük lakásnak. Ha megunjuk a Bethesda utcai villát és a budai házat, átköltözünk a vízibuszba. — Isteni. És le-fel járunk vele a Dunán. — Sőt, ha kedvünk tartja, kifutunk a nyílt tengerre. Sürgősen meg kell tudnunk, van-e valahol eladó vízibusz. Imre elmasolyodott és megfogta Márta karját. — Te, mast már csakugyan el kellene adni azt a telket a Népstadionnál, és megvenni a vízibuszt. Mire a Dunáról lemegy a jég, szeretném berendezni. — Mit mondasz? — Nem emlékszel? Ügy egyeztünk meg. hogy azt a telket eladjuk és az árából vízibuszt veszünk. — Hadd már ezt a hülyés- kedést! Vízibuszt... Na. Kész. Befejezte a pacák. Már fizet is. Most még hazaviszi a lányt a kocsiján, mert az úgy illik. S azzal minden befejeződött. — Hála istennek. így talán tudsz egy kicsit rám is figyelni. — Mit akarsz? — Mondom. Sétálni. — Azt hittem, vízibuszoz- ni. — Majd a nyáron. Ha megvettük. — A vízibuszt. .. — Igen! A vízibuszt! — mondta Imre mérgesen. Márta nem válaszolt, néhány pillanatig hallgattak. Aztán a lánv ismét megszólalt: — Nem lesz neked még kocsid se .. . Akkor se, amikor — ahogy mondtad — valóban nem lesz nagy dolog. — Na, na . . . ez egyáltalán nem olyan biztas. — Miért? Talán lesz? — Lesz. — Ügy, mint telked, meg vízibuszod! Imre ránézett a lányra, hosszan, figyelmesen vizsgálta, mintha most látná először. Aztán csak ennyit mondott: — Lehet — és intett a pincérnek, hogy fizetni szeretne. Miután a pincér elment, felállt: — Szevasz. — Most mi bajod van? — kérdezte a lány. — Semmi. Csak szeretném megnézni, milyen a kilátás a budai telkemről. Amikor hó borítja a várost. közös létérdek kényszerével már nem is csupán békét, de azon túl szövetséget, együttműködést parancsol a népeknek: egyetemes közvagyonunk a levegő, az éltető víz — sőt a talaj, a szabad természet rombolása sem csupán belügy. * * * Konvergencia? Ügy tetszik, nemcsak a természet valósága, de olykor a társadalom, a gazdaság valósága is tartalmazhat olyan evidenciákat, amelyeket ténynek, törvénynek kell elismerni, netán hasonló következtetéseket levonva, a kapitalizmusban és a szocializmusban egyaránt. * * * Ütköző voltunk idáig, olykor a küzdő felek csapásait mindkét irányból felfogó s élő tömegével fékező harmadik. Szeretnénk végre azzá válni, amire szintén predesztinál történelmi—földrajzi helyzetünk: híd és kapocs az égtájak, a világméretű áramlatok, az egymással végleg megbékélt népek között. Minket már csak ez a szerep s ez a hivatás kárpótolhatna valamelyest a történelmünkért.. Arcok közelről — Mikor járt utoljára o szülőfalujában'’ — Gádoroson? Van már vagy négy esztendeje. A művelődési központba hívtak irodalmi estre. Jólesett, hogy gondoltak rám, hiszen egyébként nemigen jutok el gyerekkorom színhelyére. A megyénkből származó Békés József írót ismerhetik olvasóink, hiszen legényein kívül lapunk Körostáj- mellékletében is rendszeresen jelennek meg novellái. Mint televíziós dramaturgot a közelmúltban Balázs Bé- la-díjjal jutalmazták. Ebből az alkalomból beszélgetünk. — Huszonöt éve dolgozom a Televíziónál, alighanem ezt a negyedszázadot díjazták — mondja Békés József. — Szerencsés módon esett egybe a fiatalságom és a magyar televíziózás hőskora. Minden új volt, mindent ki lehetett próbálni. Nagy élő adásokkal debütáltam: Ki mit tud?. Ki miben tudós?. Ki minek a mestere?, Halló fiúk. halló lányok! — hogy csak a legemlékezetesebbeket említsem. Versengő városok címmel az első kapcsolásos műsor. aztán a Szeged—Ogyesz- sza közötti élő kapcsolat az éterhullámokon át. Próbálgattuk, mit tud a televízió, s a mindennapok tapasztalataiból épült, ami azóta már rutin. Amilyen szép volt a kezdet, annyira fárasztó, egész embert kívánó volt a munkám. Saját dolgaimra alig maradt energiám, ezért váltani kellett, s csak mint dramaturg dolgoztam tovább. — Üjabb, termékeny korszak kezdődött... — Nem számoltam pontosan, de legalább 100 televíziós film írója, vagy dramaturgja voltam. Idén nyáron lesz egy sorozat, amelyben a nemzetközi díjakkal jutalmazott alkotásokat tűzik műsorra. Kilenc mű kerül képernyőre, köztük például a Keménykalap és krumpliorr, amelynek dramaturgja voltam, s az írója Csukás István. — Mi a dramaturg dolga a televízióban? — A készülő forgatókönyv első olvasója, a film első nézője kell, hogy legyen. Tudnia kell az író fejével gondolkodni, s közben nem szabad szűkkeblűén bánni a tanácsokkal, hiszen más követelményei vannak az epikának és más a televíziós filmnek. — íróként nem dolgozik önben a dramaturg is? — Keserves éveim voltak, amikor írás közben azt figyeltem, mit szólnék ehhez, mint dramaturg. Külön kell választani a kétféle munkát, még ha ez egyfajta megha- sonlást is eredményez. Ám becsülöm annyira a dramaturg feladatát, hogy saját műveimhez mindig kérem mások segítő kontrollját. — Az elmúlt években két színházi bemutatója is volt Békéscsabán, illetve Gyulán. Lesz folytatás? —A Próbakő és A legbátrabb gyáva című színpadi munkáimat mutatták be Békésben. Ez utóbbi televíziós felvételei május közepén kezdődnek. Szó van arról, hogy a Szépirodalmi Ki- * adónál megjelenő Temetkező című szatirikus regényemből darabot írok a Gyulai Vár- * színháznak. Ez is új feladat. — A beszélgetést köszönjük, és gratulálunk a kitün,- tetéshez. Andódy Tibor Jelinek Lajos: Anatole France-illusztráció Fekete Gyula: Népek hazája nagyvilág
