Békés Megyei Népújság, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-11 / 109. szám

NÉPÚJSÁG 1985. május 11., szombat Mire büszkék a félegyháziak? II gyomai református templom tornya Bátor ember legyen a tal­pán, vagy legalábbis nagyon jó futó, aki ki meri jelen­teni Kiskunfélegyházán, nagy nagy nyilvánosság előtt, hogy Petőfi Sándor Kiskőrösön született. Bátornak kell len­nie azért, mert töretlenül él­nek a városban a kiskun hagyományok, azok között pedig éppen nem utolsó he­lyen áll az önérzet. S jó fu­tó is legyen, mert a harcias kiskunok hamar megkergetik azt, aki elvitatja a hallha­tatlan sorokat: ,,Ez a város születésem helye’’, a vers alatt pedig félreérthetetlenül Kiskunfélegyháza neve áll keletkezési helyként. Arról is mindenki tud a városban, hogy mekkora vita volt 19:i4-ben, amikor a leg­nehezebb alkotó korában el­hunyt Móra Ferencet Szeged is, Félegyháza is a maga halottjának tekintette, s jó félszázad múltán akadt ma­gát megnevezni sem akaró kiskunfélegyházi lakos, aki a költséget vállalta volna, csak hozzák haza Móra hamvait. S milyen igazságtalanság — csak itt tartják számon, hogy volt a nagy írónak István nevű bátyja, maga is író, s rajongó híve Félegyházának. Több mint kétszáz év után, 1743-ban népesült csak be újra Félegyháza, Jászfény- szaruból jászokkal, a Szeged melletti (Illésről kunokkal. Csakhamar megváltották ma­gukat a jobbágyteher alól, s alig 30 évvel később Mária Terézia mezővárosi rangot adott Félegyházának. Legalábbis papíron. Mert bizony, aki három-négy év­tizeddel ezelőtt járt ott, vaj­Három oldalról meredek sziklaszirten, a Mátraderecs- ke és Recsk közötti hegyhát nyugati végén, a 260 méter magas Balata-bércen épült Kanázs vára. A környéken a XIII.-szá- zar második felében szinte minden terület a hatalmas Aba nemzetség tulajdona volt. Az országnak királyt is adó család egyik tagja itt telepedett meg. Sokfelé jár­hatott, méghozzá nyitott szemmel, mert az akkortájt divatosnak számító lakótor­nyot sokszögűre, hétoldalú­ra terveztette. Ilyen a viseg­rádi Salamon-torony, ha­sonló maradványokat cso­dálhatunk meg Hollókőn és Salgó várában is. Az első lépéseket további­ak követték: megkezdődött bővítés. Bekerítették a tágas udvart, majd egy négyzet formájú épületet húztak fel, ennek sarkait szépen meg­mi kevés városias jelleget fedezhetett fel. A házak föld­szintesek voltak, a lakosság túlnyomó többsége mezőgaz­dasággal foglalkozott, jósze­rivel ugyanúgy, mint amikor Petrovics István mészárszéke állt itt, vagy később, amikor 1886-ban, a szegény, de nya­kas 48-as félegyházi kisku­nok a száműzött Kossuth La­jost választották képviselő­jükké. Álmos volt a város, aho­gyan sokan, odalátogatók tartották? Korántsem. Csak szegény. Még a felszabadu­lás után is elég sokáig kel­let várniuk, amíg a fejlődő városok sorában rájuk kerül a sor. Aztán 1966 és 1975 között, két ötéves tervidő­szak alatt megépült a víz­mű, a szennyvízcsatorna, a központi tisztítóberendezés, és csaknem háromezer új lakás. No, meg az ipar! Működik Kiskunfélegyházán Villamos­szigetelő és Műanyaggyár, oda telepedett át Budapest­ről az Április 4. ©épipari Művek, gyáregysége van Fél­egyházán az Alföldi cipő­gyárnak, s egész sor ipari szövetkezet egészíti ki az ipari tevékenységet. Az Ál­latforgalmi és Húsipari Vál­lalatnak a közeli és távoli környék húsellátásában van nagy szerepe. Múlik az idő, változik a Kiskunság is, de azért .ho­gyan is lehetne meg a meg­énekelt „delelő gulyák” nél­kül ! Hat termelőszövetkezet verseng egymással állatte­nyésztésben és növényter­mesztésben, nem hagyva ki ez utóbbiból a szőlőt sem. munkált, mértékre faragott kváderkövekkel erősítették meg, bizonyítva, hogy törek­véseiket nemcsak a célszerű­ség, hanem az esztétikai ér­zék is vezette. A későbbi história nem ebben a jelentőségét fokoza­tosan elvesztő — ez a sors várt a korszerű fegyverekkel szemben egyre nehezebben védhető lovagvárakra — fő­úri fészekben formálódott, hanem többek között a he­gyek lábánál megbúvó két faluban. Később a törökök bevet­ték és lerombolták a fala­kat. Olyannyira, hogy többé senki se fészkelje be ma­gát a várba, s ne fenyeget­hesse Allah híveinek vi­szonylagos nyugalmát. A fal­rombolás valószínűleg az 1552-es nevezetes egri ost­rom előtt történhetett, hi­szen Mátraderecske ekkor hódolt be a töröknek. amelynek levét mindig is kedvelték a dolgos és jóhu­morú kiskunok. A határ szép zöldje be­vonult a városba is.' Sok a park, a szemet gyönyörködte­tő, tüdőnek kellő fa és virág. Sok átutazó turista meg- megáll néhány órára Kis­kunfélegyházán. Amint el­kezd tájékozódni, ámulattal hallja, hogy mennyi minden van ezen a kicsinek látszó, régi településen. Mindenek­előtt: nem is olyan kicsi, a lakosságszám 36 ezer kö­rül jár. Aztán érdemes meg­nézni a Móra Ferenc-házat az egykori Daru utcában, ahol az író született, meg természetesen a Petőfi-házat is. És Holló László állandó kiállítását. No meg ezzel egy épületben, a hajdani Kiskun Kapitányságon a börtönmú­zeumot, amely Magyarorszá­gon egyedülálló, s olyan kü­lönleges emlékek láthatók benne, mint a szék, amely­ben Martinovicsot lefejezték, vagy az a nyereg, amelyen Rózsa Sándor ült szélsebes lova hátán, betyárkorában. Tarjányiék ötösikrei szin­tén Kiskunfélegyháza neve­zetességei közé tartoznak, s az egész város szeretettel fi­gyelmességekkel veszi körül őket. S még mindig nem tel­jes a kép, hisz élnek itt más nevezetes emberek is, úgy­mint Juhász László, a je­lenlegi, és Abonyi Imre, az előző fogathajtó világbajnok, Réczi László dr. birkózó vi­lágbajnok, most ügyvéd. Szü­löttei és barátai ötévenként adnak egymásnak randevút Kiskunfélegyházán, a Kis­kun Napokon. Várkonyi Endre Bajokban, keserű fordu­latokban bővelkedő idő­szak jött. Az itt élők a tur- bános és a magyar földes­uraknak egyaránt adóztak, elsajátítva az alkalmazkodás fortélyait. A kitartásban je­leskedő, az elődök hagyomá­nyait, értékes szellemi örök­ségét makacsul óvó palócok ragaszkodtak a szűkebb ha­zához. Egyre ritkábban jutott viszont eszükbe az Abák hajdani egyik menedéke. Mit bánták ők, hogy egy­re inkább föld felé zsugo­rodnak a valaha égbe szök­kenő bástyák. Mindennél szebb feladat várt rájuk: utódaik jövőjét alapozták, bámulatos szívóssággal. Nem hiába, épp ezért a hálás le­származottak ünnepi alkal­makkor ma is ükapáik szín­pompás népviseletét öltik magukra, s felcsendülnek a régvolt szerelmekről, örö­mökről és bánatokról valló dalok a hajdani Kanázs vára alatt. Pécsi István A XVIII. század második felére a települések nagysága Békés megyében is tovább 'növekedett, és valamennyi helyen aktuálissá vált új. na­gyobb templom építése. Természetesen az egyes egy­házi csoportok érdekei, igé­nyei nem voltak azonosak, s ezt tükrözik az épületeik is. A templomok nagyságát el­sősorban a hívők száma ha­tározta meg. A legmagasabb tornyú templomokat a leg­nagyobb lélekszámú közös­ség, a reformátusok építet­ték. A tornyos templomok meghatározták a település képét,, és a betöltött felada­tukon túl rangot adtak az építtető egyházközösségnek A reformátusok templomai közül többek között az 1794 és 1796 között épült körös- tarcsai, valamint az 1805 és 1913 között emelt gyomai templomok is tanúsítják a XVIII—XIX. század forduló­jára jellemző nagyarányú építkezéseket. Gyomán 1719-ben készült el az első református temp- lom. az oszlopok között nád- fallal. Ugyanezen a helyen 1725-ben sövény-, majd 1735 körül vályogtemplom épült. Mintegy negyven év múlva a templomot égetetlen téglá­ból átépítették. Ezek még to­rony nélküli templomok vol­tak. A torony, amely nagyrészt fából készült, 1791-től díszí­tette az épületet. A hajó alapköveit 1805-ben tették le, és az így elkészült templo­mot 1813 augusztus 8-án szentelték fel. A torony 1816- ban és 1848-ban megsérült. 1879-ben tíz öllel megmaga­sították — olvashatjuk Sisa Béla Békés megye műemlé­kei című könyvében. Az 1816-os sérülésről nem sok írásos dokumentumot le­het találni, mindössze egy mondatot Dávidházy Békés Sámuel gyomai lelkipásztor A gyomai eklézsia históriája című kézzel írott jegyzeté­ben: „1816. január 29-én — Ekkor vetette le a nagy fer- geteg az új templom bádo­gos tornyát.” A tornyot újraépítették. Az 1848-as esetről már bő­vebb felvilágosítást ad a Dá- vidházy-féle jegyzet és a presbiteri jegyzőkönyv is. ,,1848. április 8. napján dél­után egy órakor a nagy szél­be tűz támadván megégtek az oskola, a fiúké, a Káplán Ház, meg egy praeceptori lak, a templomtorony, a Vá­rosház, a Krucsó István csi­náltatta harang elolvadt, a legnagyobb leesvén megha­sadt ...” — írja a jegyző­könyv, majd alább így foly­A közelmúltban két igen érdekes nyelvészeti. hely­történeti-helyismereti kiad­vány jelent meg. Rdcz Sándor: Óföldeák és a volt Návay-uradalmak la­kosságának ragadványne­vei. A magyar személynévi adattár 36. füzete, Budapes­ten adták ki 1981-ben, ki­adója az ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége volt. A kiadvány Bevezetés, Öföldeák története, Ragad­ványnév-használat, Adattár, összefoglalás fejezetekre tagolódik. Az „Adattár”-i részben 1247 ragadványnév szerepel — külön jelzések­kel jelölve, hogy közülük melyik a vezetéknév, a ke­resztnév, a ragadványnév, becenév, gúnynév. Jelölés ta­lálható a ragadványnévviselő valódi neve ismeretlen vol­táról, jelöli, ha az illető is­kolai tanuló, vagy a ragad­ványnév névcsúfoló (névvel csúfoló). A kiadvány nyelvészeti, helytörténeti-helyismereti értéke vitathatatlan, tudo­mányosan gyűjtött, szerkesz­tett, jól megírt mű. Anya­gát Rácz Sándor tanár ve­tatja: „A megégett templom­nak tűz ellen vas pléhtető avatott egy szolnoki Molnár nevű építtető gondoskodása alatt, de aki a maga hasz­nát nézve az egyházat meg­csalta, megrontotta és azt ínségbe keverte." Az említett hanyag munka miatt a tető beázott, s így a templom falai is átnedvesed­tek, „kezdtek, romlani”. En­nek következtében „Végre elhatároztatott 1860-ban az egész templomnak reparáció- ja, mely is elkezdetett 1860 évben nyáron és a tető vas- pléhvel keletre újonnan, dél­fele a leszedett jó vaspléh- ből és újakból megfedetett és megfestetett.” A munkát októberben fe­jezték be. A torony és a templom falát 1861-ben egy pesti vállalkozó bevakolta és bemeszelte, sőt a berende­zést, a székeket és a kated­rát is lefestette. Tizenhét évvel később, 1878. május 19-i keltezés alatt a következőket olvas­hatjuk a II. presbiteri jegy­zőkönyvben: „Az elnök szo­morodott szívvel emlékezik meg a gyomai református zetésével gyűjtötte a makói Kun Béla Általános Iskola Mici Mackó gyűjtőköre, va­lamennyien 4. osztályos ál­talános iskolai tanulók. Rácz Sándor: Földeák és környéke tájszótára. A Ma­gyar Nyelvtudományi Tár­saság kiadványai 168. száma. Budapesten, 1984-ben jelent meg, a Magyar Nyelvtudo­mányi Társaság kiadásában. Ez a 145 oldalas mű, alapve­tő, országunk jelentős ré­szein még hiányzó, hiányt pótló tudományos munka. A kötet bevezetése után közli Földeák vázlatos történetét, a népmozgalom, népmozgás­sal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, és az anyag elrendezésének és közreadá­sának módszereit. Tartalmá­ról a szerző a következőket írja: „Szótáram jóval többet ad, mint ahogy a cím ígéri. Ugyanis nemcsak tájszava­kat, hanem országosan is is­mert és használt szavakat is tartalmaz. Ezenkívül a ré­gebbi és újabb tolvajnyelv, illetve a szótárakba föl nem vett, de országosan ismert, a nemi életre vonatkozó szó­kincs számos eleme is bele­került a szótárba”. egyházra nézve gyászos em­lékezetű 1848. évre, amikor a tűzvész a gyomai tornyot elhamvasztotta. Előadja to­vábbá, javíttatása égető szükség ...” A gyomai református egy­ház ekkor pályázatot hirde­tett a meglévő temloma tor­nyának építésére, valamint a templom tetejének magasítá.- sára, illetve újbóli építésére. „A fából készült tornyot tar­tóssági szempontból célsze­rűtlenek, míg ellenben azok, melyek kőből vannak építve sokkal szilárdabbak és keve­sebbe kerülnek ... Az elnök­ség végzésileg mondja ki, hogy a tornyot kőből fogja építtetni, s mintául a körös- tarcsai tornyot veszi fel, az esetben, ha ezt az építészeti mérnök is helyeselni fogja” — tudatja az 1878. július 7-én kelt jegyzőkönyv. A tervet ugyanezen évben, október 13-án mind az épít­tető, mind a mérnök elfo­gadta, és á munkálatokat egy évvel később be is fe­jezték. A templomot leg­utóbb 1938-ban újították fel. Hornok Ernő Fotó: Tóth László A kiadványt a mottóként közölt Füst Milán-vers né­hány sorának idézésével ajánljuk megyénk valameny- nyi nyelvészének, helytörté­nészének: „Oly csodás nyelv a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is. Ne hagyd te­hát, hogy elmerüljön, visz- szasüllyedjen a ködbe, amely­ből származott”. A második kötet bevezető­jéből idézünk: „Előre bocsá­tom, nem vagyok magyar• szakos tanár — írja Rácz Sándor —, hanem alapvég­zettség szerint tanító, majd mezőgazdasági tanár — je­lenleg napköziotthon-veze- tő —, a néprajz és a nyelv­járási gyűjtőmunka szerel­mese. Feleségem viszont magyarnyelv- és irodalom-, valamint történelemtanár”. Más helyen feleségéről így ír: „Szívem minden mele­gével és szeretetével megkö­szönöm segítőkészségét, ki­tartását, ambicionálását, megértését, gondosságát fe­leségemnek, Rácz Sándorné Kurunczi Annának, elsősor­ban, mint maroslelei adat­közlőmnek, s nem utolsósor­ban, mint ,házi lektorom­nak’ és konzultánsomnak”. Balogh György Kanázsvár titkai Két Csongrád megyei kiadványról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom