Békés Megyei Népújság, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-25 / 121. szám
NÉPÚJSÁG 1985. május 25., szombat Fábián János: A vén szilfa 192!) nyarának elején a délelőtti személyvonattal két jólöltözött török úr érkezett a vésztői vasútállomásra. A magyar államtól kapott hivatalos papírjuk szerint Vésztőn és környékén vásárolhatnak lovat. A későbbiekben azonban kiderült, hogy ez csak ürügy volt. Nap mint nap a környéket járták, s lehetőleg minden idős embert felkerestek. Lovakról érdeklődtek, ám később minden alkalommal egy igen-igen öreg. hatalmas szilfa után kezdtek kérdezősködni. Minden esetben eredménytelenül. Végül embereket fogadtak, és Vésztő határának különböző részéin mély gödröket ásottak, melyeket mindjárt be is temettek. E furcsa tevékenység sok mendemondára adott okot. Végül a csendőrparancsnok a munkálatok helyszínén kereste fel a két törököt. Az egyik beszélte a 'magyar nyelvet. Ő mesélte el Ju- szuf kereskedő történetét, aki Konstantinápoly egyik legősibb, leggazdagabb kereskedőcsaládjának leszármazottja. Juszuf őse az 1500-as években került a hódító török seregekkel a magyar területekre. mint vándorkereskedő. aki a kisebb, veszélytelen. mégis zsákmányt ígérő portyáktól sem riadt vissza. A csillaga azonban sehogyan sem akart kifényesedni. Szinte egyik napról a másikra tengette az életét. Járta a magyarlakta területeket is. kereskedett mindennel. Ilyen körülmények közt lett szert a magyar nyelv ismeretére. Mikor Nagyvárad 1556-ban elesett. ő is ott volt a bevonuló török seregben. A vár pincebörtönének rothadt szalmáján egy alighanem mindenki által halottnak vélt. de még nyöszörgő, csontvázzá soványodotl. mezítelen embert talált. Fanyar mosollyal gondolta magában. hogy most már neki is van egy rabszolgája, hisz ez az ö foglya. Ekkor ötlött fel benne a gondolat, hogy ha egy döglődő lovat talpra lehet állítani, akkor egv embert is. Hozzálátott, s hosz- szú napok fáradságos munkája valóban meghozta az eredményt, de a nagy csalódást is. Mikor megszabadította szörnyűséges bozont jótól, akkor vette észre, hogy az ő rabszolgája már igen öreg. Félrevezette őt szolgájának jó foga és különlegesen fénylő szeme, ami az arc bozontjából úgy csillogott, mint egy élete teljében levő, nagy terveket fejében forgató férfié szokott. A test elnyűttségére utaló jelek hát ezért nem akarnak elmúlni az Ali biztosította jó táplálkozás ellenére sem. A rabszolga talpraállítása igen sok pénzbe került. Ali a befektetett összeget minél előbb vissza akarta kapni. Ezért az első adandó alkalommal áruba bocsátotta portékáját. Egy akindzsi adott volna érte egy drachmát. Azt is csak azért, hogy a többi rabszolgasorsra ítélt fogoly előtt legyen kit szétaprítani megfélemlítésük céljából. Áli tudta, hogy öreg rabszolgájáért nem kap semmit. A remélt üzlet megint balul ütött ki. Elkeseredésében így szólt hozzá: — E perctől kezdve szabad vagy. Menj azonnal, akármerre, ne is lássalak! Ezen a rab nagyon elcsodálkozott. Sokáig töprengett, míg végül megszólalt. — A szabadságot köszönöm. De ezt én gazdagon, nagyon gazdagon meg akarom fizetni, ha Ali úr fs úgy akarja. Erre Ali is leült, törökülésbe a rab mellé az árnyékba. — Ha nem kerültél volna negyven magyar rézgarasba. az időtöltésemet nem is számolva, hót még nevetnék is. No. halljuk, hogy akarod te meghálálni a szabadságodat? A rab így folytatta: — Valóban öreg vagyok. Az akindzsinek is csak arra lettem volna jó. hogy kipróbálja. milyen éles a fegyvere. Nekem az égvilágon nincs senkim, csak te vagy. uram. És az életemet is neked köszönhetem. Jó szivedről is meggyőződtem. így hát arra kérlek, hogy legyél a társam. Nagyon nagy kincsnek vagyok az egyedüli birtokosa. Innét messze van elásva, Zeguhalom mellett. Ez a helység innét lóval egykét napi járásra van. De lehet. hogy egy hét is kevés lesz. mivel arra igen mocsaras a vidék, és az utak sem mindig járhatók. A kincs helyét pontosan tudom. Gyula várában majd eligazodunk. Hogy jutottam ehhez a kincshez? Hát ez az én titkom volt hosszú éveken át idáig. Mindig reménykedtem. hogy majd megszabadulok valahogy, és a kincset csak ki kell ásnom, és megszűnik minden nyomorúságom. Ha az Isten is úgy akarja, akkor még egy pór szép évet szerezhet nekem. Valóban delibláti vagyok, ott voltam jobbágy. Majd jött Dózsa király, és annak a seregébe szöktem. Temesvárnál sikerült megugranom az urak elől. A Dráva. Száva vidékén bujkáltam. Még a tengeren is jártam, majd mikor Mohácsnál volt az a nagy csata, én is ott voltam. A fejérkői várkapitány fia fogadott fel zsoldosokat. Fiatal koromban én igen erős és ügyes harcos voltam. Hu- szonegyed-magammal szálltunk a Lajos király táborába. Másnap már meg is ütköztünk veletek. Fiatal megboldogult Béla gazdám alól a lovát egy török oldalról leszúrta. A ló egyből eldőlt, gazdám kiesett a nyeregből. Leugrottam, hogy a nehéz páncélba bújj Béla urat fölsegítsem. Mire végeztem a rám támadó törökkel, mái' Béla úr mellett térdelt egy janicsár, aki a sisakrostély- lyal bajlódott. Ezt is legyőztem. Mikor Béla urat fel akarom emelni a földről, hát észreveszem. hogy a hóna aljából, a páncél közül egy elefántcsot nyelű tőr markolata áll ki. Tudtam, fiatal urunknak vége van. Ha így visszatérek Fejérkőre. nekem is. A kapitány úr megöl. Számomra az ütközet befejeződött. Egy gazdátlan tó>'ök lóra kaptám, és igyekeztem az öldöklő sűrűségből kifelé. Mikor azt hittem. hogy sikerült elhagyni a csatateret, akkor vettem észre, hogy vagy kétszáz törökkel állok szemben. Oldalra kaptam a lovat, és rajta! Vagy ’ tíz lovas kivált, és utánam eredt. Meglepődtem a lovam hihetetlen fürgeségén. Üldözőim hamar lemaradtak. megszabadultam. Homokos buckák közt pihentem meg. Később kóborló katonákkal találkoztam. Hozzájuk csatlakoztam. Majd hírét vettük a fekete cárnak, indultunk a seregébe. Ritka jó lovamnak és vitézségemnek köszönhettem. hogy a cár testőrcsapatába kerültem, és bizalmasa. majd a kincstartója lettem. Sok kis győzelem után Czibak Imre oly kegyetlenül. mint amilyenek rni voltunk, szétvert bennünket. A fekete cárt elfogta, és a szegedi várkapura kitűzte a fejét. Mikor láttam, hogy Csor- nij Ivánt, a cárt Czibak vitézei nagy sokasággal körülvették, tudtam, hogy vége a csatának. Czibak emberei mindenkit kegyetlenül legyilkoltak. Most ők kiabálták azt, amit korábban mi: „Ki nem velünk, az elle- nühkl'’ Pusztítottak, öltek, megadni magunkat vagy fogságba esni nem lehetett. Csak egy vég várt Csornij Ivón minden emberére, a kegyetlen halál. Tudtam, hogy ez a csata számunkra döntő lesz. Ezért már jóval előtte a kincstárat biztonságba helyeztem, messze az ütközettől, egy erdőségben. Húsz ló volt fel- málházva az általam kiválogatott kincsekkel. Közöttük volt a cár arany koronája. Arany kupák, tányérok és nagy mennyiségű aranypénz, valamint az osztrák Ferdinand császártól az ütközet előtti hetekben kapott huszonötezer tallér nagy része. Ezt azért kapta a fekete cár. hogy foglalja el erdélyi, verje meg Zápolyát. Ferdinand még fegyvereket és katonákat is ígért. A titkos tárgyalásokon én is jelen voltam. A fekete cár közben a törökkel is szövetkezett. Azonban csak Ferdinand támogatása érkezett meg. de későn. Már nem tudtuk felhasználni. Az ütközetben mi. vörös posztóba öltözött testőrök is körül voltunk már fogva, javarészt páncélos vitézekkel. Észrevettem, hogy egyfelől a páncélos lovasok mellett könnyűlovasság is van. Itt volt a leggyengébb a gyűrű, talán itt áttörhetünk. A parancsnokságom alatt harcoló ötszáz testőrből még vagy kétszáz forgolódott körülöttem. Mit tegyünk? Megmutattam a kitörés irányát, a gyűrűt ál- szakítottuk. A lovam megint bizonyságot tett kivételes képességéről. Hamarosan élre kerültem. és én adtam meg a menekülés útirányát. Az üldözők elmaradtak. Vagy ötven lovas követett. Ügy- ahogy rendbeszedtem kis csapatomat. Láttam, hogy több mint fele súlyosan sebesüli. Ezek csak gátolták volna haladásunkat. Hátrahagytam őket utóvédnek. Gyula vára felé vettük az. utat. Ám nem voltunk óvatosak. Mielőtt Gyulára értünk volna, katonák lámadtak meg. Több emberem ottmaradt, meg még hat mál- hás ló is. Csaba felé próbáltunk menekülni. Ott Áb- rámff^nak építettek kastélyt a jobbágyok. Ezektől vásároltunk magunkra gúnyát, az áruló piros posztómenté- ket otthagytuk. Gazdagon fizettünk: arannyal. Megint hibát követtünk el. Ábrám- ffy hajdúi megtámadtak. Verekedtünk. menekültünk Békés felé. Nádas, mocsaras vidékre kerültünk. Vesztek a kincseslovak és az emberek. Süllyedtek a mocsárba. Zeguhalom környékén sikerült a nádtengerböl kivergődnünk. Hatan maradtunk, és négy kincsekkel megrakott ló. Már nálunk is volt arany. Mindenki úgy pakolta meg magát, ahogy bírta. Csak én nem vettem magamhoz a kincsekből semmit. Ez lett a szerencsém. Észrevettük, hogy a környéken katonák portyáznak. valószínű bennünket várnak. Tudtuk, a zeguhalomi hídnál őrség van. Ezért úgy döntöttünk, hogy egy halom mellett elássuk a kincset. A szót tett követte, majd indultunk a híd felé. Vesztünkre. Számszeríjjal lőttek ránk. Menekültünk. üldöztek. Engem megint megmentett a lovam, bár ehhez én is hozzájárultam, amikor nem tömtem tele a nyeregiszákomat és ruhámat. A többieket mind levágták. Debrecenbe jutottam, majd Nagyváradra. Ifi felismert valaki. Elfoglak, én tagadtam. Kínoztak. Nem vallottam. A nevemet is tudták. Mert engemet Kampa Péternek hívnak. ítélet nélkül börtönbe csuktak. Mindig vártam a szabadulást. így érkeztél, meg te. uram. A kincseket neked adom. Ali és foglyából lett újdonsült társa sok viszontagság után felszedték a kincseket. és szekéren áthozták a zeguhalomi hídon. Egy kis csapat rossz képű lovassal találkoztak. A lovon ülő Péternek feltűnt. mennyire megnézték őket. Javasolta, hogy ne menjenek így tovább a váradi úton. Ezért Vésztő előtt egy romos templomnál letértek az útról. és egy hatalmas szilfánál álltak meg. A szilfától keletre tizenkét lépésre gödröt ástak. A kincseket jó mélyre temették. Alkalmas időben visszatérnek majd. Csak egy zsák aranykincset vittek magukkal. Vésztőn az ökröket és a szekeret eladták. és vettek egy igen jó lovat. Vésztőtől nem messze valóban találkoztak a rossz kinézésű lovasokkal. Most hárman voltak. Péter megsejtette. hogy azok csak az alkalmas pillanatra várnak, támadni fognak. Ezért ő megelőzi őket. Van fegyvere és jó lova is. a Vésztőn talált legjobb ló. Bízott magában és szerencséjében. Elválásukkor megállapodtak, hogy Váradon találkoznak újra. Ali napokat, heteket várt. hiába. Fogadott két embert, hogy menjenek el Vésztőre, és tudakolják meg. mi történt azzal a két emberrel. akik az ökrös szekeret eladták János bírónak vagy inkább a feleségének. Mári néninek, és vettek tőle egy jó lovat. A jó üzletnek úgy örült a bíró és felesége, hogy még táncot is roptak a ház előtti kis hídon. A hírt meghozták. Az eladott ló lovas nélkül visszatért Vésztőre. A vésztőiek azt is mondták, hogy akkoriban még két kóbor lovat fogtak a falu alatt. Ali m»st már tudta, hogy mi történt. Elindult, s baj nélkül eljutott Isztambulba. A magával hozott kincsekkel megalapozta kereskedő- ségét. Csillaga állandóan fényesedet! Isztambul egén. Nem volt szüksége, hogy eljöjjön a Vésztő határában elrejtett kincsekért. Ali családjának birtokában van Isztambul egyik legnagyobb üzlethálózata ma is. Juszuf urnák ez az út tulajdonképpen csak egy kis kirándulás. A csendőrök felálltak, a közelben álldogáló, elbeszélést hallgató munkások új gödrök ásásához, a korábbiak betemetéséhez fogtak. Három nap múlva a két török elhagyta a községet. Vésztő legszebb lovát vitték magukkal... (Ezt a történetet a '60-as években hallottam Tamási Gergely bácsitól — Vésztő, Kossuth u. 82. — Az események láncolatába a mindent megszépítő idő már gyökeret eresztett, az időpontok, a helyek és nevek kissé elbizonytalanodtak. A megtörténtek azonban még túl közel vannak hozzánk ahhoz, hogy legendával kelljen számolnunk, az események magva hiteles. Ezt bizonyítja az is. hogy az elmúlt években Vésztő egyik szélső utcájában vízvezetékárok ásása közben emberderék vastagságú korhadt gyökerek kerültek elő.) Verrasztó Gábor: Hozzád küldött szavaim hozzád, küldött szavaim papírra vésett betűibe beköltöznek rejtett szenvedés-vonalak a tinta-börtön falain áttörni nem fognak ne félj csak én tudom milyen erősen tartják magukat a rámfeszülő rácsok berozsdásodott sarokvasai Scholtz Endre: Zsályák Kiss Ottó versei: Pillanatfelvétel Csak állunk itt egymásból kitagadva, szavaink pedig sárgák. És sokatmondók: addig nyújtózkodj, meg a hazug embert hamarabb, mint a sánta kutyát, és hogy emberek vagyunk, meg ilyen az élet. Ezen később, BÖLCSEN, jót nevetünk, s kezdődik tiszta lappal minden elölről: ha mindenki bűnös, nincs ki ítéljen. S ez a tátongó némaság örökké mozdulatlan marad. A fajsúlyra kellene rátalálni egyszer, ordítja valaki egy városszéli acél- keresztről. Aztán csak állunk, szavaink pedig aranysárgák. És sokatmondók: addig nyújtózkodj, meg a hazug embert hamarabb, mint a sánta kutyát, és hogy emberek vagyunk, meg ilyen az élet. Nem tudok nevetni, sem ordítani már. Felelet Egyszer elszáll a cigarettafüst, éjszakák lebegnek a horizonton túl. lelkűnkből italgőz árad szerte, s láthatóvá válnak ürességeink. Scholtz Endre; Rózsák fazékban
