Békés Megyei Népújság, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-18 / 115. szám
1985. május 18.. szombat KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET A sopronkőhidai válságos idők és a mauthauseni halálmenet szarvasi túlélője A fasizmus feletti győzelem 40. évfordulóját ünnepli a világ. Mostani Írásunkban nem a csatákat eldöntő hadvezérekről, vagy az életüket áldozó hősökről akarunk szólni. A kisebb érdemek Is összegeződtek. Nem mondható mindennapinak egy szarvasi középiskolai tanár különös életútja sem. Pergessük vissza négy évtizeddel az időt.,. 1945 áprilisában a hitleri birodalom utolsó heteit éli. s a nyilas csatlósok is fejvesztetten menekülnek már minél távolabb — nyugatra. Hurcolják tovább, egyre tovább az általuk letartóztatott, vagy már halálra is ítélt politikai foglyaik nagy részét, akiket előbb a sopronkőhidai fegy- házban őriztek, majd gyalogmenetben hajszolták őket a hú'hedt mauthauseni tábor felé. Mindenki — rabok és rabtartók — érezték már ekkor, hogy a háborúnak rövidesen vége. és az immár a saját életüket féltő nyilas hadbírák április utolsó napjaiban egy Bernau közelében levő tanyán „újrafelvé- teli tárgyalásokat” tartottak, ami abból állott, hogy már formaságok nélkül, tízes-húszas csoportokban „mentették fel”, vagy ..helyezték szabadlábra” a sokat szenvedett politikai foglyokat. Gyarmati András tartalékos hadnagy máig megőrizte az ott „Gyepű III.” helymeg- jelöléssel. a m. kir. honvédség főparancsnokának III. bírósága nevében, dr. Jánosi hadbíró százados, bíróságvezető által 1945. április 20-án kiállított igazolást, amellyel szabadlábra helyezték. Néhány, ugyanakkor szabadult társával Gyarmati azonnal útra kelt a számára még mindig veszélyes környékről. Persze, ha még nélkülözött is, a helyzete már alapvetően megváltozott. Bizakodására talán az az érzés lehetett jellemző. amit később Illyés Gyula így fogalmazott meg: „Űj sorsot ád az ég, minden reggelre bátrabb életet.” A háború is hamarosan véget ért Európában, és a már 50 kilóra lefogyott Gyarmati tanár úr egyelőre Scherdningben egy német parasztgazdánál végzett mezőgazdasági munkát, majd az amerikai csapatok fogságába esett, és hónapokat töltött a pockingi hadifogolytáborban. Amikor tisztázódott az antifasiszta múltja, az amerikaiak — mintegy századmagával — 1945 szeptemberében különvonaton hozták őt haza. Budapestre. Azután következtek a pedagógus-munkálkodás évei. mindvégig Szarvason. Gyarmati András több mint 30 éven át tanított a szarvasi Vajda Péter Gimnáziumban magyar-orosz szakos tanárként, és egyidejűleg könyvtárosa is volt az intézetnek. Már annak is másfél évtizede. hogy nyugdíjba vonult. Városában szinten mindenki ismeri őt, és tisztelik benne a puritán tanárembert. Azt is tudják róla, gondolatvilágában békésen megfér egymással a szocialista fejlődésünk igenlése, és a tessediki protestáns eszmék követése is. Kevesen tudják azonban, hogy a második világháború idején — bátor és következetes antifasiszta magatartásáért — megjárta a Margit-körúti katonai fogház, a sopronkőhidai fegyház celláit, és tagja volt (Rajk Lászlóval és társaival) a mauthauseni koncentrációs táborba indított „halálmenet"-nek is. Miként is vezetett az útja odáig? Pataki Istvánnal, a szarvasi munkásmozgalom veteránjával kerestük fel a lakásán Gyarmati Andrást, aki előbb szabadkozott, hogy magáról beszéljen, de aztán mégiscsak előkeresett elfakult fényképeket, régi igazolásokat, sőt. korabeli naplójegyzeteket is. 1943-ban a Pripjet-mocsa- rakban teljesített katonai szolgálatot a mezőtúri 19 2. zlj. géppuskás százada egyik szakaszának parancsnokaként. Hónapokig egy mindössze 15 házból álló falucska: Sagalja környékén volt a támaszpontjuk — utakat, hidakat kellett őrizniük. Szlovák nyelvtudása révén a falu orosz népével beszélni tudott — megkedvelte őket. s azok is őt, és beosztottait is. mert azokat is mindig emberségre nevelte. (Idézet az akkori naplófeljegyzéseiből: .,... Ez nem az én hazám, ezek az emberek sohasem ártottak, — azt sem tudom, kik, nekem ezek nem ellenségeim ...”) Aztán alig néhány hónappal a leszerelés után: 1944 májusában már ismét megkapta a SAS- behívót. Közvetlen frontszolgálatra osztották be, hogy a „pacifista szellemből kinevelődjék” — amint ezt tudtára is adták, ő azonban nem adta fel az elveit. Az emberei előtt egyre merészebben hangoztatta: „Ez nem a mi földünk, mi keresnivalónk van itt?” A németek atrocitásai ellen is nem egyszer kifakadt. Volt olyan eset is, hogy — szakaszának és a szemben levő szovjet katonáknak életét kímélendő — megtiltotta embereinek a „lövöldözést”. Ezzel aztán betelt a pohár. Felettese, Gyimesi őrnagy hadbíróság elé akarta állítani, de akkor már minden mozgásban volt, és szem elő veszítette őt. A harcok ekkor már a Kárpátok előterében folytak. Közben Gyarmati megsebesült, és előbb egy Kolomea-környé- ki falu házának padlásán, aztán hetekig az ungvári, majd a debreceni szükségkórházban ápolták. Kiderült azonban, hogy „bűneiről” nem feledkeztek meg. 1944. augusztus 30-án hadbírósági tisztek jöttek érte, a „hűtlenség, németellenesség és orosz-barátság” vádjával előzetes letartóztatásba helyezték. Elhurcolták a kórteremből, és súlyos ideg- és egyéb megbetegedései ellenére magáncellába csukták. Itt már állandó megfigyelés alatt tartották, két őr strá- zsált az ajtaja előtt, és éjjelente is 100-as égő világított a cellájában. Felkészült arra, hogy bármelyik percbe kivégzésre vihetik. Négy hét telt el így. További élményei is lélegzetelállítóak. Debrecen kiürítésekor — 1944. szeptember 29-én — Budapestre, a Róbert Károly körúti rabkórháznak a fogolyosztályára vitték. Amikor aztán az egészségi állapota némileg javult, november 10-én a hírhedt Margit- körúti katonai fogházba szállították. Közben a nyomozás tovább folyt Gyarmati András ügyében, de a hadiesemények észrevehetően lassították azt. A Vörös Hadsereg is egyre közeledett a magyar fővároshoz. November 17-én este a nyilas hatóságok elrendelték a mintegy 100—150 főnyi „féltetteb” foglyuk továbbszállítását a Margit-körúti fogházból. Gyarmati András — mint mondja — illusztris útitársakkal (zömében vé- dőőrizetesekkel”) utazott a buszon, többek közt Kánya Kálmán ny. külügyminiszterrel, Nagybaczoni Nagy Vilmos ny. honvédelmi miniszterrel, gr. Eszterházy Móric volt miniszterelnökkel, és a színházi világ néhány ilsmert személyével: Titkos Ilonával, Egyed Zoltánnal stb. Voltak persze gestapó- sok. és magyar katonai fo- golykísérők is az autóbuszban. November 18-án hajnalban beérkeztek Sopronkőhidára. Megérkezésük után különválasztották a „cellásokat” és a „védőőrizeteseket". Gyarmati Andrást, mint vád alatt állót egy halálraítélttel (dr. Szendrey Alfréd) osztották be közös cellába. Néhány nap múlva azonban — betegségére tekintettel — dr. Varvasovszky János kórházi orvos áthelyeztette Gyarmatit a védőőrizetesek közé. akik a fegyház kőfallal elkerített kórházépületében közös termekben voltak elhelyezve (egy-egy kórteremben kb. 25—30 ember). A felügyeletet a nyilas hadbíróság gyakorolta felettük. _Később újabb fogolyszállítmányok érkeztek Kőhidá- ra. A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának halálra ítélt, de ki nem végzett katonai vezetői közül Almássy Pál alezredest, Révay Kálmán nyugállományú századost, és magát Bajcsy-Zsilinszky Endrét — aki szintén Szarvas szülötte volt — talán december 12- én szállították Sopronkőhidára, de őket természetesen cellákban helyezték el. A halál árnyéka egyre sötétebben telepedett a foglyokra. Kommunista mártírok voltak az első sopronkőhidai kivégzettek: december 21-én egy, majd három nap múlva még hárman. Golyóval végeztek velük. Ez utóbbi napon bitófán oltották ki a nyilasok Bajcsy-Zsilinszky életét. Erről az el nem felejthető élményről Gyarmati András „Szomorú karácsony” címmel visszaemlékezést közölt a Békés Megyei Népújság 1966. június 3-i számában. Ebből idézünk : „ . . . a nyomasztó hangulat csak fokozódott, amikor december 23-án a fogház „távírdája” azt röpítette közénk, hogy december 24-én, vasárnap reggel ki- végzik Bajcsy-Zsilinszky Endrét. Szinte alig lehetett szót hallani egész nap. Mindenki magába roskadt. s meditált. Én egész nap az ágyamon feküdtem . . . Másnap ... úgy 8 óra tájban jött a ,drót\ most viszik Bajcsy- Zsilinszkyt kivégezni. A vesztőhely az épület mögött volt. Mindenki rohant az abklakhoz, hátha még egyszer láthatná őt. De a hős férfit nem sikerült látnunk, mert — amint később tudtuk meg — más úton vezették őt... Jóllehet, mindegyikünk általában a saját sorsával volt elfoglalva, mert bármelyik percben nyílhatott az ajtó. hogy közülünk is valakit a kötél alá. vagy a golyó elé állítsanak, Bajcsy- Zsilinszky Endre hősies magatartása, szilárd hite és magyarsága sokszorosan megacélozta lelkünket. és bátorságunkat ... Töretlen hittel hittük, hogy az ügynek győznie kell.. Négy és fél hónapot töltött Gyarmati András a sopronkőhidai fegyházban, meg-megújuló aggodalmak közt. hiszen ezalatt tizenkét fogolytársát végezték ki közülük. És még ezután következett a németországi „halálmenet”. 1945. március 28—29-én kiürítették a nyilasok a sopronkőhidai fegy- házat, és a foglyaikat gyalogmenetben indították a német határ felé. Az úticél Mauthausen volt. Gyalogszerrel — szinte étlen-szom- jan vánszorogtak az osztrák utakon. („20 nap alatt talán ötször kaptunk némi élelmet: fejenként 2 deci zupát és 3—4 deka kenyeret.”) Magyar őrosztag és SS-őrle- génység felügyelete alatt Sopron—Kismarton—Hir- fenberg—Melk—Dörnach útvonalon, április 8-án közelítették meg Mauthausent. A tábor parancsnoka azonban akkor már nem volt hajlandó befogadni a magyar politikai foglyok több mint 300 főnyi csoportját. Maut- hausentöl még kb. tíz napig meneteltették őket Welsen át Bernauig. A foglyok közül egyébként kb. 100 volt az elítéltek és a vizsgálati foglyok száma, akikr« a rabtartók még a menetelés alatt is különösen ügyeltek. (Szökési kísérlet miatt Persen- burg mellett két társukat kivégezték a Gestapo emberei.) A mauthauseni „halálmenet” névsorának egy példányát sikerült Almásy Pálnak megmentenie, és közzé is tette azt a „Sopronkőhidai napló” című munkájának 309—310. oldalain. A névsorban 21. „Gyarmathy András Ltd.” (hdgy). — Végül is 1945. április 20-án került szabadlábra. Ennek körülményeiről már szóltunk. A 40 évvel ezelőtti történések emléke és egy ritka ívű, dolgos tanárélet példája el kell gondolkodtasson valamennyiünket. A sopronkőhidai bátrak közül ma már egyre kevesebben élnek. Krónikásuknak: Almásy Pálnak, a Magyar Néphadsereg nyugállományú al- tábornagyának friss hantjánál, a Farkasréti temetőben még alig haltak el a katonai tiszteletadás bús akkordjai. Gyarmati András, a hajdani merész, ifjú tanárember is ma már 74 éves. Az eliramló évek — és bizonyára az átélt megpróbáltatások is kikezdték az egészségét. Érdemeiről sohasem beszélt, kitüntetésekre nem vágyott. Nyugdíja nem sokkal haladja meg a 3500 forintot. ö mégis derűsen éldegél, mert úgy véli, a kötelességét mindig híven teljesítette. Osztályrésze, hogy Cicero gondolatát idézzük — a „méltósággal való pihenés”. De eléggé megbecsültük-e történelemfordulónk egyik érdemes tanúját és cselekvő részesét? . . . Dr. Perényi Béla Gaburek Károly: Napsugárban E. Kovács Kálmán versei: Szélcsend Tüzel a nap, perzsel, éget, kuksol, kákád a természet. Tikkadozunk lombok alatt, olyan az ég, mint kék kalap. De ott, de fönn a Megyeren felhő kúszik meredeken. Reszketnek már az állatok, vihar készül, vigyázzatok! Pál leveléből Ha angyal nyelvén szólalok, de nincsen bennem szeretet, csak pengő cimbalom vagyok. Mit ér a zengő húr szava, ha prédikálok szüntelen, de nem bajom a más baja? A tudományt mind ismerem, a jövendőt is jósolom, ettől még semmi a nevem. Hegyeket is mozdíthatok, ha nem él bennem szeretet, semmit sem ér, semmi vagyok. Ha a testem tűznek adom — előbb szétszórván mindenem —, nincsen abból semmi haszon. Ha bennem szeretet lakoz, s kiállók minden igazért: elmondhatom, ember vagyok. Korin Géza: Mértani alapvetés Eric Ericsonnak Kapcsolatunk, ha csonka gúla s naponta fűrészelik meddig maradhat csonka gúla egy fűrész ellenében meddig tarthatja dimenzióit? Számítható-e a test története amíg védekezésül eljut a négyzetig?
