Békés Megyei Népújság, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-06 / 81. szám

NÉPÚJSÁG 1985. április 6., szombat Népdalkörök és citerazenekarok találkozója Sarkadon Ki jobban, ki kevésbé, de mindenki szorongással lépett színpadra április 4-én, illet­ve 5-én Sarkadon, a Bartók Béla Művelődési Központ­ban, a pávakörök és citera­zenekarok megyei találkozó­ján és országos minősítésén. A rendezvény első napján Jakó István tanácselnök tar­tott megnyitó beszédet. Ezt követően összesen 23 együt­tes — mintegy 500 ember — mutatta be műsorát az értő zsűri előtt, melynek el­nöke Fasang Árpád karnagy, tagjai pedig Jezsek Eva, a KÓTA munkatársa, és Csapó Károly, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Zenetudo­mányi Intézetének munka­társa voltak. Szakmai ta­nácsadó Pócsik Dezső cite- raművész volt. A pávakörök és citerazene­karok bemutatkozását köve­tően szakmai tanácskozást, majd eredményhirdetést tar­tottak. Megyei minősítést hét együttes kapott: megfe­lelt minősítést a zsadányi citerazenekar, jól megfelel­tet a zsadányi pávakör, a mezőgyáni és a csorvási ci­terazenekar, valamint a vész­tői népdalkör kapott. A dombegyházi citerások és a tótkomlósi dalosok kiváló minősítést érdemeltek ki. A jugoszláv együttes műsorának egy pillanata Fotó: Fazekas László Országos ezüst minősítést a mezőberényi és a kondoro- si citerások, valamint a bé- késszentandrási és a sarka- di dalosok értek el. Az első nap egyetlen arany minősí­tés született, melyet a gyo- maendrődi „Cirok” duó ér­demelt ki. Tegnap Tímár Imre ta­nácselnök-helyettes köszön­tötte a találkozó újabb résztvevőit. Ezúttal 13 cso­port lépett a közönség elé. Az örménykúti pávakör me­gyei jól megfelelt, a szeg­halmi népdalkor pedig ki­váló lett. A citerások között a battonyaiak — ezüst —, a füzesgyarmatiak — ezüst —, valamint a gyulaiak — arany — szerepeltek a leg­jobban. A battonyai magyar és a román népdalkor, vala­mint a Békéscsabai Kon­zervgyár dalosai ezüst, a szarvasi pávakör tagjai pe­dig arany minősítéssel tér­hettek haza. A résztvevők mindkét nap megkoszorúzták a Bartók- emlékoszlopot, beszédet Vass Gábor, a sarkadi pávakör vezetője tartott. A progra­mot színesítette a jugoszlá­viai Backo Petrovo Selo- ból (Péterréve) érkezett „Ti­sza” népi együttes műsora, melyet szűnni nem akaró vastapssal jutalmazott a há­lás közönség. A csoport a sarkadi népzenei együttes meghívására érkezett ha­zánkba, Travica Svetislav, az ottani művelődési ház igazgatója vezetésével. Mű­vészeti vezetőjük Kódé Ká­roly, maga is színpadra lé­pett, hogy a lelkes tapsot megköszönje. A sarkadiak tervezik, hogy ez év októbe­rében viszonozzák a látoga­tást. A kétnapos rendezvény tegnap, a kora esti órákban, eredményhirdetéssel zárult. N. A. „Megöntözlek rózsavízzel...” ...vagy valami mással Ha a régi húsvétokat idé­zem, rögtön megcsap az ol­csó kölnik sajátos keveré­kének majdnem orrfacsaró illata, amely kezdetben csak a hajamból áradt, majd las­san betöltötte az egész la­kást. Másnap az iskolában kérdezni sem kellett: kinél fordult meg a legtöbb lo­csoló? Hiszen a legkapósabb lány felől terjengett a leg­töményebb „illatköltemény”, melytől csak többszöri haj­mosással lehetett megszaba­dulni. Ma már a férfiak több­sége ad arra, mivel hinti meg húsvét hétfőjén szíve hölgye feje búbját. No, de az ízlések, s persze a pénz­tárcák most is különbözőek. Nézzük hát, mire számítha­tunk. A Békéscsaba város- központjában levő illatszer- bolt forgalma ugyancsak megnövekedhetett az utóbbi napokban. A megszokottól eltérően mostanában be-be- térnek férfi vásárlók, habár még mindig a gyengébb nem képviselői vannak többség­ben. A kölniválasztékot fel­sorakoztató pult előtt most is jó néhány nő válogat, újabb bizonyságát adva an­nak, fiaink, férjeink meny­nyire megbíznak ízlésükben. Idősebb falusi asszony és lá­nya dilemmázik: egymásnak adogatják az üvegcséket, melyek Széna, Gardénia és egyéb „márkás” illatokat tartalmaznak. Hosszas sza- golgatás után a mama el­dönti a kérdést: három kis­üveggel választ a legolcsób­ból. — Orgona nincs? — kérdi harsányan az eladótól egy idősebb, szemüveges úriem­ber. Hiába, ami egyszer már bevált.,. Magasra nyúlt kamaszfiú egy jókora méretű kölnis­üveget emel ki a sorból. „Íz­lelgeti” az illatát, s hogy vá­lasztása megerősítést nyer­jen, idősebb hölgyismerőse felé nyújtja. Az beleszagol, alig észrevehetően fintorít, majd óvatos véleményt al­kot: — Kicsit fanyar, nem? * * * Fiatalasszony válogat az áruház illatszerosztályán. Hatszor végignézi az Orgo­nát, Szénát, Álba Regiát, de egyre csak a felső polcon feszítő, több száz forintos parfümökre sandít. Végül is azok közül vesz egyet, majd ötszázért. Szinte mentege­tőzve mondja a megértő el­árusítónőnek: „Ha ezzel lo­csol a férjem, legalább nem szidnak a szomszédasszo­nyok, a maradék meg az enyém lesz.” Idős házaspár érkezik, a férj, őszes úriembertípus egy szögletes üveget szoron­gat, a felesége az Exoticot szeretné. Már-már össze­vesznek — aztán megveszik mind a kettőt, elvégre így is kitelik egy ötvenesből. — Én olyan fújósat ké­rek — szólal meg vagy tíz percnyi ácsorgás után egy kalapos bácsi, <- szinte meg­könnyebbülni látszik, ami­kor meghallja, hogy az bi­zony elfogyott, illetve par­füm van, de nagyon drága. Az öreg sarkon fordul, úgy dünnyögi: „Akkor jó lesz még a tavalyi.” G. K.—T. I. Jelinek Lajos rajzai Metszet az amatőr színjátszásról Julius Caesar, Antonius, Brutus, Cleopatra nem csak a történelem, de a színház világának soha nem halvá­nyuló alakjai. íme most is megjelennek — a Szegedi Ifjúsági Színpad jóvoltából — a békéscsabai ifjúsági ház három napra színházzá át­alakult nagytermében. Hogy miért választotta ez az ama­tőr színjátszó csoport épp Foster: Brutus című darab­ját? Erre a darab rendezője, s egyben szereplője, dr. Koy Gábor válaszol: — Nehéz olyan darabot ta­lálni, ami "gondolatainkat tükrözi, s egyúttal technikai­lag is megvalósítható. Foster darabja, amelynek legfonto­sabb kérdése, hogy gyil­kos-e az ember, nagy teret enged a rendezőnek. Valójá­ban mi is felét kihúztuk; így kevés emberrel és kevés díszlettel kell dolgoznunk. A lényeget azonban igyekez­tünk benne hagyni. Kiindu-i lópont: az ember nem gyil­kos, de végül is ölni fog. Mert csapdába esik. Mégis változatlanul küzdeni kell, hátha egyszer elkerülhető lesz a gyilkosság? A szóban forgó darabot, amelyet közönség is, zsűri is egyaránt az eddigi legjobb produkciók közé sorol, a dol­gozó fiatalokból és egyete­mistákból álló színjátszó cso­port másodízben mutatta be. S mint mondják, a színpadra állítás módja még most sem végleges. Az Aurora színjátszó na­pok résztvevői türelmesen várnak, míg a következő da­rab kellékeit felszerelik az emeleti pódiumteremben. A szolnoki Híd Amatőr Szín­ház tagjai készülődnek Ed- ivárd Albel: A homokláda című darabjának bemutatá­sára. Fellépnek ma még a gyomaendrődiek és a mező- berényiek. Holnap mutatko­zik be a mezőkovácsházi Szirt és a szegedi JATE 815- ös csoport nevű irodalmi színpada. Az eredményhirde­tés délután lesz, de a zsűri természetesen már képet al­kotott a rendezvényről. — A házigazdákat dicséri a gördülékeny szervezés — jegyzi meg dr. Sződy Szilárd, a zsűri elnöke. — Ez a há­rom nap itt, Békéscsabán reális képet ad a jelenlegi hazai amatőr mozgalomról. Jó, hogy három megye vesz részt, hiszen így egyfajta metszetet kapunk. Nem volt előválogatás, a bemutató jel­leg dominál, de minősítést is kapnak a csoportok. A dél­előtti szakmai tanácskozás nehezen indult, ám végül jól sikerült. Őszinte vélemé­nyünkre mindenki tisztessé­gesen reagált; vitatkoztak, de nem sértődtek meg. A színvonal nagyon változó: akadnak „gyerekbetegségek”, de vannak felnőtt módon előadott produkciók. Közben elkészül a díszlet. A közönség megtölti a ter­met, s folytatódik a három napig tartó színházi előadás. — gubucz — A szolnoki Híd Amatőr Színház előadása Fotó: Kovács Erzsébet n Hősök terén Történelmünk ezer éve Minden sötét, csupán Gá­bor arkangyal szobrát, a győzelem jelképét világítja meg a reflektor, a Hősök te­re elcsendesül. S ekkor megszólalnak a hangszórók: Hazádnak rendületlenül / Légy híve, oh magyar; / Bölcsőd az, s majdan sí­rod is, / Mely ápol, s elta­kar. A Szózatot — hangfel­vétel — Latinovits Zoltán szavalja. Mire végére ér, a 15 ezernyi ember megfeled­kezik arról, hogy többnyire állni kényszerül, akár egy zsúfolt villamoson, s még e helyért is keményen küzde­nie kellett. Nyitott lélekkel várja az élményt a nézők so­kasága. Az érdeklődés érthető. A magyarság „megzenésí­tett történelme” ezer esz­tendő sorsforgató eseménye került színre a nyilvános fő­próbával együtt, öt estén ke­resztül, a kitűnő díszletként szolgáló millenniumi em­lékmű környezetében. Az „Itt élned, halnod kell” cí­mű zenés történelmi játék rendezője — akárcsak az István a királyé — Koltay Gábor. Az idézetekből ösz- szeállítött mű zenéjét Victor Máté szerezte. A produkció­ban több száz táncos táncol Novák Ferenc koreográfiájá­ra, valamint neves színészek, énekesek, lovas kaszkadőrök és katonák is közreműköd­nek. Legalább ennyit már az április elsejei bemutató előtt tudhattunk, ám azt, hogy végül is mit látunk a nem mindennapi színpadon, legfeljebb találgatni lehe­tett. Persze, nem hasznos, ha az ember prekoncepciók­kal megy az előadásra, de a téma — ily hosszú időszak átfogása — gondolkodásra késztető. Kétségkívül nehéz dolga volt a szöveget ösz- szeállító Koltay Gábornak, míg kiválogatta történel­münk (és irodalmunk) meg- elevenítésre méltó pillanata­it, kezdve a honfoglalástól, s végezve a felszabadulással. Az előadás — mintha egy képes történelmi könyvet la­poztunk volna. Képek és képaláírások. Két táncos hó­fehér ruhában a színen, az­tán egyre több. Közben szól az ének, Arany János versé­nek részletei: Hunor s Ma­gyar két dglia, / Két egy- testvér Ménrót fia. A kö­vetkező kép már Istváné, az államalapítóé, s megjelenik a fényben a hatalmas ke­reszt. Tatárjárás, Ömagyar Mária-siralom, aztán Ká­roly Róbert, majd Hunyadi János, Nándorfehérvár ost­roma. Magyar és török zászló küzd egymással, s bár még a magyar győz, néhány perccel később elárasztják a teret — lovon és gyalogosan — a piros fezes törökök. Peregnek az események, nincs idő elmélyedni. A lát­vány egyébként is lenyűgö­ző. Cikáznak a fények, s meg-megállapodnak a ma­gyarság nagyjainak egy- egy szobrán. Színészek, tán­cosok, lovasok, szekerek, fáklyák, gyertyák mozognak a színen. S mindez egybe­olvad a zenével, ami olyan élethű, hogy szinte felszisz- szenünk, amikor Dózsa Györgyöt a tüzes vastrónra kényszerítik. „Megettük Dó­zsát ...” hangzanak Illyés szavai, s utána mindjárt Kis- faludyé: „Nemzeti létünk nagy temetője, Mohács!" így suhanunk végig felke­léseken, szabadságharcokon, s megtorlásukon, háborúkon és boldog békeidőkön, míg fel nem csendül újra, immár befejezésként a Szózat. Ha tartalomban valami újat, eddig fel nem tártat vártunk, csalódnunk kel­lett. Jól ismert — sajnos, közhellyé vált —, és kevés- bés. ismert idézetek szolgál­ták a párját ritkító lát­ványt. A mondanivaló, ami a bő másfél órába sűríthető, az a forma. Folyamatában, gyors egymásutánban mu­tatni be azt, amit századok, korok választanak el egy­mástól. így az egyes esemé­nyeknek szükségszerűen csu­pán a felszínét érinti a mű, az egészre helyezi a hang­súlyt. Viszont éppen emiatt nincs mód, idő elmélyülni, új összefüggéseket keresni. No, persze, e történelmi já­téknak ez nem is lehetett célja, és igazságtalan is ezt számon kérni. A cél az epilékezés volt, mégpedig vonzó, a megszo­kottól eltérő, átélhető for­mában, s e küldetését mara­déktalanul betöltötte a mű. Victor Máté kitűnő zenét komponált mindehhez, és a látványtervező, Csikós Attila se fukarkodott az ötletek­kel. A „pirotechnikai effek­tek”, a tűzijátékok, fényzá­porok sem hagyták lankadni figyelmünket. Élmény volt a zene, a megzenésített ver­sek sora, melyek közül nem egyet először hallhattunk ilyen formában. Rendhagyó, nemzeti tudatunkat erősítő előadás, szép este volt. S ennél többet, azt hiszem, nem is akarhattak a mű lét­rehozói, a munkát irányító KISZ Központi Bizottsága és az alkotók. A Hősök terén bemutatott „Itt élned, halnod kell” cí­mű zenés történelmi játékot filmre vették, így azt nem­sokára azok is megtekinthe­tik, akik a budapesti elő­adásra nem jutottak el. Szatmári Ilona

Next

/
Oldalképek
Tartalom