Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-12 / 59. szám

1985. március 12., kedd NÉPÚJSÁG Érdemi választás A közvéleményt a nyár elején esedékes választás még ke­véssé foglalkoztatja. Az 1983. évi új választási törvényt az ál­lampolgárok többnyire nem ismerik, noha az előzetes társa­dalmi vita és a törvényhozás annak idején az ország nyil­vánossága előtt zajlott. Elénk esizmecserék témája viszont a választás, pontosabban a kettős és többes jelölés, az ország- gyűlési képviselők, a választott és függetlenített tanácsi tiszt­ségviselők körében és közvetlen környezetében. A változá­soknak — ahogyan mondani szokták — nem nagyon tapsol­nak. fgy látja egy takarékszövetkezet elnöke Valóra vált célkitűzések Tíz település — köztük Szeghalom város — sok ezres lakosságát szolgálja az évek óta dinamikusan fejlődő Szeghalom és Vidéke Takarékszövetkezet. Erről tanús­kodnak az 1984. évi eredmények is. Említsük elsőként a betétállományt, mely a 9 százalékos népga<zdasági elvárás­sal szemben 11,6 százalékkal emelkedett, vagyis több mint 27 millió forinttal. Ez a növekedés az 1983. évinél 27 százalékkal, a tavalyi tervezettnél pedig 29 százalék­kal volt magasabb. így a múlt évi betétállomány növe­kedése messze meghaladta ajz eddig mért legnagyobb éves fejlődési ütemet. íme két példa. Elhiszem beszélgetőpartneremnek, bár az illetőt nem ismerem, hogy a kiváló közéleti ember húsz év után megválik" a képvise­lőségtől, nem jelölteti ma­gát az egyik nyugat-magyar­országi választókerületben. Pedig aktív és egészséges, szép eredményeket iR tud felmutatni. De nem vállalja a „bukás”, a vakrepülés koc­kázatát. A versenytárs (ak), a vele egy szavazólapra kerülő jelölt (ek) személye csakúgy, mint az előzetes megméretés próbája, a választás kimene­tele ismeretlen. A régi kép­viselő úgy gondolja, nem tudja „kínálni”, „eladni” ma­gát, ha pedig nem őt vá­lasztják meg, azzal az elmúlt húsz év teljesítményét is két­ségessé teszik. Nem lehet vesztes A másik példálózást egy nagyközségi tar>ács elnökéről hallottam. Fiatal agronómus, a KISZ-ben tűnt ki aktivitá­sával, politizáló kvalitásai­val. Nem idevalósi, de a fa­lu többsége befogadta. Hatá­rozott, olykor talán túlságo­san is rámenős, magabiztos. Vezetői gyengéje: kevés ben­ne a diplomáciai, a taktikai érzék. A népszerűtlen intéz­kedések vállalásával, szóki­mondó, némelykor kifejezet­ten nyers modorávai szerzett már magának haragosokat az ügyfelek és a tanácsi ügyin­tézők közt egyaránt. A falu egészében bízik, de egy vá­lasztókörzetben esetleg han­gulatot szíthatnak ellene. Ám neki valójában nincs vissza­lépési lehetősége, indulnia kell, a polgártársak egzisz­tenciájáról döntenek. A két példáról könnyű lenne azt mondani, extrém eset, kivétel az általános szabály alól. De vajon nem ugyanennyire vagy még in­kább extrém és kivételes lesz azoknak a jelölteknek az esete, akik a nagyközségi tanácselnökkel vagy netán, ha mégis indul — a húsz éve országgyűlési képviselővel kerülnek egy szavazólapra? Vajon nem esélytelenebbek-e azok a jelöltek, akiket a vá­lasztók még nem ismernek, illetve ki nem próbáltak? Ók miért tudnák magukat jobban „eladni”, amikor a fellépés is, a beszélőkészség is a gyakorlat, tehát részben a közszereplés függvénye. Hozzá keli szoknunk: nem lesznek egyszerű, kockázat- mentes ügyek. A választási rendszer megváltozott: a ket­tős vagy többes jelölés köte­lező minden választási ke­rületben, körzetben. (Az or­szágos listára a képviselők­nek csupán 10 százalékát vá­lasztják, azokat, akik sú­lyuknál, szerepüknél fogva nem egy szűkebb régiónak, hanem a nemzetnek felelnek majd.) A kettős vagy többes je­löltek helyzete — éljük csak bele magunkat — extrém és A közelmúltban Gyulán a SZOT Gyógyüdülőben tartot­ta ülését az SZMT Gyula városi szakmaközi bizottsá­ga. Ezen elsőként Dömény Ferenc titkár tartott beszá­molót a 15 tagú testület el­múlt évi munkájáról. Hosz- szú listát sorolt fel arról, hogy tevékenységük hogyan segítette a város állami-, társadalmi, tömegszervezeti munkáját. Foglalkoztak egye­kivételes. Pontosabban csak annak érezzük, mert az új, megváltozott körülményeket a régi választási rendszer be­idegződéseivel szemléljük. Logikus tehát az új szemlé­let határozott igénye. A jer lölteké és a választóké egy­aránt. Bár nem minden jelölt ke­rül a dobogó felső fokára, ám helyezést azért elérhet. Az 1983. évi választási tör­vényben új tisztség a pótta­nácstag és a pótképviselő. Így az, aki a szavazatok egy­negyedét megszerzi, megüre- sedés esetén automatikusan a testület teljes jogú tagjá­vá válik. Az új tisztség ez­által talán segít majd az elő­ítéletek eloszlatásában. Új forma — új tartalom A demokratikus reflexek, a szükséges beidegződések kialakulása, az emberi kap­csolatok, a politikai kultúra fejlődése természetesen hosszú, időigényes folyamat. Jelenleg a leselkedő veszé­lyek sorolását halljuk. Te­gyük hozzá, nem teljesen alaptalan. Vannak, akik a korteskedés, az önmutogatás, a karrierizmus megélénkülé­sétől tartanak. Mások a pa­naszintézés, a kijárás el- harapózásától. Gyakorivá válnak a kétfordulós válasz­tások. Mi lesz, ha nem kap elég szavazatot a párttitkár? Nem juthatnak-e fórumhoz, sőt képviselethez a szocia­lizmussal, a politikával szemben álló elemek? És így tovább. Lehetnek túlzások, vannak félelmek, előítéletek. De va­lóságos gondok, tényleges veszélyek, megválaszolásra váró kérdések is. Valószínű­leg több, mint amennyiről jelenleg tudunk. De vállal­juk a több munkát, a több gondot, az új kérdéseket. Fé­lelmeinket eloszlatja, s erőt ad hitünk • a szocialista de­mokrácia erejében, lehetősé­geiben. Meggyőződésünk, hogy az új formák új életre­való tartalmak hordozóivá válhatnak. Lehetővé teszik a szükséges szelektálást, az al­kalmas emberek kiválasztá­sát. Az általános választás jel­lege változik. Az egykori sza­vazás helyett érdemi válasz­tásra nyílik lehetőség. Az a cél, hogy aktivizálódjék vá­lasztó és választott, s köz­tük a kapcsolat közvetleneb­bé, mondhatnánk személye­sebbé váljék, elmélyítve s egyben nagyobb próbának kitéve a kölcsönös bizalmat. Mivel a nyilvánosság szere­pe megnő, nehéz túlhangsú­lyozni a népfront és minden illetékes felelősségét a jelö­lések előkészítésében, a je­lölőgyűlések szervezésében. Nélkülözhetetlen a lakó- és munkahelyi felnőtt népesség véleményének időbeni meg­ismerése. Az aktív politikai munka szerepe, a pártszervek fele­lőssége megnő az új válasz­bek mellett — hogy csak né­hányat említsünk — a vá­ros kereskedelmi ellátásá­nak helyzetével, megvizsgál­ták a település áruellátásá­nak és fogyasztói érdekvé­delmének tapasztalatait, tá­jékozódtak a vízmű válla­lat tevékenységéről, a nyári idegenforgalomra való felké­szülésről. De nemcsak tár­gyaltak és megvitattak bi­zonyos témákat, hanem vé­leményeket is mondtak olyan tási ■ rendszerben. A párt ve­zető szerepén azzal nem esik csorba, ha egyik vagy másik titkár jelöltje csupán helye­zést ér el a választásokon. De azzal igen, ha nem ké­pes érvényesíteni politikáját meggyőző szóval, kiállással, szervezéssel a jelöléseknél, a gyűléseken, majd a testüle­tek munkájában. A Hazafias Népfront lega­lább két személyt javasol minden jelölőgyűlésen egy- egy tisztségre. A választópol­gárok további személyeket javasolhatnak. A jelölőlistá­ra mindazok felkerülnek, aki'k elnyerik a jelölőgyűlé­seken részt vevők egyharma- dának támogatását. Termé­szetszerűleg feltétel, hogy a törvény szerint választók és választhatók legyenek. To­vábbá, hogy elfogadják a Népfront programját. Tehát a választási rendszerben lé­vő bizonyos garanciák ele­ve védik a népképviselete­ket az oda nem való ele­mektől. De a jelölések szer­vezői, a gyűlések résztvevői gondoskodhatnak leginkább arról, hogy a közösségért végzett önzetlen munka, a nép szolgálata, a nemzet, a szocializmus ügye iránti hűség legyen az ajánlás fel­tétele. Nem félünk a tömegtől, nem destruktív közeg, ame­lyet béklyóban kell tartani. A formák, a mechanizmusok önkorrekcióra képesek, de nem tévedhetetlen automa­tizmusok. Tudjuk a demok­ráciával vissza is lehet élni. A lakosság többsége nehéz, olykor kritikus helyzetet is tiszteletre méltó önuralom­mal viseli. A meglevő fe­szültségekre, a jogos elége­detlenségekre rájátszva per­sze könnyű lehet „népsze­rűséget” szerezni, olcsó si­kert aratni. A jelölt bizto­sítsa együttérzéséről a kis­nyugdíjasokat, a pályakezdő­ket, a lakásra várókat, tá­mogassa is őket, de ne* az államkassza rovására, ha­nem az eszközök átcsoporto­sításával, ésszerűbb haszno­sításával, a helyi lehetősé­gek feltárásával. Egyenlő esélyeket! A népszerűség, a szimpá­tia elnyeréséért, a szavaza­tokért folyó versenyben hol a határ? Nem tekinthetjük követhető mintának, sőt ve­szélyesnek tartjuk és eluta­sítjuk az elvtelen udvarlást, a megalapozatlan ígéreteket, a politikát, a nemzeti vagy a szövetségi érdekeket sértő megnyilatkozásokat. (Aligha tűrhető el például a magyar­ság helyzetének feszegetése egyik vagy másik szomszé­dos ország rovására.) A ver­seny tehát elvi engedmények nélkül az országos és a he­lyi politikai célok eredmé­nyes képviseletéért, megva­lósításáért folyik. S ebben a jelölteknek kellő fórumot, nyilvánosságot, a sajtóban egyenlő esélyt kell biztosí­tani. Mint minden jelentős újí­tás, az 1983. évi választási törvény szintén bizonyos ér­tetlenségbe ütközik. Nem szabad ezeket a félelmeket, veszélyeket, gondokat lebe­csülni, hiszen a stílus- és módszerbeli kisiklások káros és kóros beidegződéssé vál­hatnak, ronthatják az új formák hatásfokát, előidéz­hetik lejáratásukat. De a ve­szélyek, félelmek, gondok el­hárításában bizton építhe­tünk az ország minden ér­telemben felnőtt lakosságá­ra, a mindennapok történel­mét alakító kortársakra. Kovács József anyagokról, amelyek — a munkásművelődés és felnőtt- oktatás kérdései, a társadal­mi munka helyzete és fel­adatai — a városi tanács ülése elé kerültek. A titkár szerint gyümölcsöző együtt­működést alakítottak ki a városi szervekkel, vállalatok­kal, intézményekkel. Számos rendezvényt szerveztek a vá­rosban. Több mint félszáz társadalmi ellenőrük 351 esetben vizsgálta, nem ká­rosítják-e meg a vásárlókat. Béla Ottó Hogy mivel magyarázható ez a kiemelkedő betétállo­mány, azt Kanó Károly, a szövetkezet elnöke így indo­kolta. — Működési területünkön is mindinkább kezd megho­nosodni a mezőgazdasági kisárutermelés. Ez eleve ked­vezően befolyásolta 1984. évi betétállományunk alakulá­sát. Meg aztán a negyedik negyedévben dolgozóinkat anyagilag is ösztönöztük a betétgyűjtésre. Ennek követ­keztében tavaly dinamikus fejlődést értünk el az elő­nyösebb feltételekkel járó új lakossági betétfajták elter­jesztésében. így például az ifjúsági, a takaréklevél- és az átutalási betétek növelé­sében. De kedvezően alakult a bankszámla-, illetve a sze­mélygépkocsi -előjegyzési számlavezetés is. Mindez — és amikről nem szóltam — azt eredményezte, hogy a múlt évben 12 ezer 763 eset­ben helyeztek el kisebb-na- gyobb .betétösszeget szövet­kezetünk egységeiben. Végül is 1984. évi mérlegünkben 260 millió 618 ezer forint összegű takarékbetét-állo­mányról adhattunk számot. Arról is a szövetkezet el­nöke tájékoztatott, hogy ta­valy 60 millió 689 ezer fo­rint hitelt folyósítottak tag­jaiknak, mely 8,6 százalék­kal haladta meg az előző évit és 4,6 százalékkal a tavalyi tervezettet. Ez per­sze úgy vált lehetővé, hogy a múlt évi aszálykár miatt két alkalommal mintegy 5 millió forint összegű póthi­telt kapott a Szeghalom és Vidéke Takarékszövetkezet. Így aztán nem okozott gon­dot, hogy 1984-beh 60 mil­lió 689 ezer forinttal segít­se a szövetkezet valóra vál­tani kölcsönt kérő tagjainak egyéni elképzeléseit. Hogy csak a jellemzőbb kölcsön­fajtákat említsük: kisáru- termelést segítő mezőgazda- sági hitelt 15 millió 771 ezer, építési kölcsönt 8 mil­lió forintot meghaladó, áru- vásárlási kölcsönt csaknem 6 millió, személyi kölcsönt mintegy 11 millió, lakásvá­sárlási hitelt megközelítően 4 millió forint összegben fo­lyósított tagjainak a szövet­kezet. — Közben több olyan ki­egészítő pénzügyi szolgálta­tás bevezetésében is előbbre léptünk, melyek jelentősége mindinkább előtérbe kerül — mondta Kanó Károly el­nök. — Ilyen mindenekelőtt a lakossági áramdíjak besze­désének ügyintézése, melyet szeptemberben öt kirendelt­ségünknél vezettünk be. A biztosításkötések és díjbevé­teli ügyletek intézése már több éves múltra tekint visz- sza szövetkezetünknél. 1984- ben például több mint 5300 új biztosítást kötöttek meg munkatársaim és beszedtek 7 millió 613 ezer forint ösz- szegű biztosítási díjat. De előbbre léptünk olyan meg­bízásos kifizetések vállalá­sában is, mint a felvásárolt mezőgazdasági termékek el­lenértékének kifizetése, me­lyet tavaly már 6 kirendelt­ségünknél teljesítettünk eredményesen. Ilyen part­neri kapcsolatunk volt 1984- ben többek között a Sárréti Tejipari Vállalattal, a Kö­rösmenti ÁFÉSZ-szel. A szorgalmas munka meg­hozta gyümölcsét. Követke­zésképp, a jövedelmezőség szintje 34 százalékkal, a bér­hatékonyság 40,3 százalék­kal nőtt, miközben a költsé­gek csökkentésében 3,1 szá­zalékos javulásról adhattak számot a szövetkezet dolgo­zói. Mindez több és jobb munkát feltételezett. Neve­zetesen azt, hogy 1984-ben a Szeghalom és Vidéke Ta­karékszövetkezet összes be­vétele 14,5 százalékkal növe­kedjen. Ez tette lehetővé azt is, hogy a szövetkezet nyeresége 1984-ben közelítse a 2 millió 600 ezer forintot. Ez 53,4 százalékkal több, mint az 1983. évi teljesítés és 52 százalékkal haladja meg a tavalyi tervezettet. — Ügy gondolom, a Szeg­halom és Vidéke Takarék- szövetkezet dolgozói igye­keztek valóra váltani a kül­döttgyűlés által 1984-re meg­határozott jjzletpolitikai cél­kitűzéseket — hallottuk Ka­nó Károlytól. — Igazgatósá­gunk a múlt évi eredmé­nyekre alapozva készítetted és terjesztette idei elképze­léseit a közelmúltban meg­tartott küldöttgyűlés elé, melyet egybehangzóan el is fogadtak. Balkus Imre Kormos képek Nézegetem az idei kéményseprő-falinap- tárat. Komolyan mondom, felüdít. A csi­nos hölgy látványa megkapó. Fekete, mé­lyen kivágott ruha, fekete csokornyakken­dő. fekete cilinder, rajta az évszám: 1985. Füstszínű haj, csábos szemek, elbűvölő te­kintet. A lábainál három kártyanaptár he­ver. Különösen a középső tetszik. Az előb­bi kéményseprő-manöken lenge öltözetben áll a fémlétra alsó fokain, vállán az el­maradhatatlan kéménypartvissal és moso­lyog. Eltűnődöm: ilyenek lennének a mai kéményseprők? Csak azt sajnálom, hogy mifelénk meglehetősen ritkán járnak ilyen kéménytündérek. A ház közös bizalmija nemrégen arra vetemedett, hogy reklamált a vállalat központjában, mert kijött a fi­zetési számla, de a kéményseprőt eltérí­tették, a mai napig sem jelentkezett. Per­sze, az is lehet, hogy senkit nem talált ott­hon, ezért hiúsult meg a munka. De ennek most már vége! A magára va­lamit is adó férfi otthon marad, csúsztat vagy kiveszi a szabadságát és várja a ké­ményseprőnőt. Felhajtja előtte a szőnye­get; lapátot, seprűt vesz elő és készsége­sen segít a kisasszonynak. Kár lenne a fe­hér kacsóját bepiszkítani, a hosszú, pi­ros körmét próbára tenni, az arcocskáját bekormozni. Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor a kéményseprők belül­ről küzdötték fel magukat a levegőtlen, piszkos füstjáraton, és odafönn kidugták a seprűt, hogy tanúsítsák: tényleg dolgoz­nak. Már csak legendák élnek az olasz és a német mesterekről, akik bizony megros­tálták, szigorúan kiválogatták a leendő ta­nítványaikat. Tévedés tehát azt hinni, hogy a szóban forgó falinaptár emlegetésével va­lakit is hahotázásra biztassak. A kép ugyanis kormosán komoly! Ez a szolgálta­tási ágazat nehéz gondokkal küszködik, amely a propagandára is rányomja a bé­lyegét Evek óta nincs elegendő szakmunkás. Hogyan is lenne, hiszen tavaly az ország­ban hat, Békés megyében mindössze két fiatalember választotta ezt a szakmát. Pe­dig az új elnevezés jól cseng: tüzeléstech­nikai karbantartó és kéményseprő szak­munkás. Devecis és Lafrankó mester újra a másvilágra költözne, ha megtudná a mai állapotokat. A megyei vállalatnál az át­lagéletkor 48—50 év körül van és egyelőre semmi jel nem mutat arra, hogy ez lénye­gesen megváltozzon. A fiatalok nagy ívben elkerülik a kémények világát, mindenek­előtt az alacsony bérek miatt, de a társa­dalmi megítélés és a foglalkozás presztízse sem csábító. Kevesen értik meg, hogy a kéményseprő azért kormos, mert azzal dol­gozik, és ha megfürdik, olyan ember, mint a többi. A szemléleten viszont nehéz vál­toztatni. Példaként: az egyik általános is­kolában baj volt a gyerekkel; nem tanult, csavargott, a szülei sem tudtak vele mit kezdeni. Az osztályfőnök a továbbtanulási papírjára ráírta: jó lesz kéményseprőnek! Egyszerűen megdöbbentő ez a felelőtlen, meggondolatlan cselekedet a pedagógustól. Egyrészt fogalma sincs arról, hogy ez a 300 esztendős múltra visszatekintő szak­ma az utóbbi évtizedben jelentősen meg­változott. Az új energiahordozók felhasz­nálásával korszerű fűtőberendezések ke­rültek forgalomba, amelyek karbantartása, ellenőrzése nem kevés szakértelmet, mű­szaki érzéket kíván. A biztonságtechnikai előírások megtartása pedig komoly el­méleti, gyakorlati felkészültséget feltételez. A vállalat mindent megtesz, ami rajta mú­lik. Megfelelő szociális létesítmények: öl­tözők, fürdők állnak a dolgozók rendelke­zésére. Ügy látszik, ez is kevés. Egy ta­nácskozáson valaki azt javasolta: külföldi jutalomutak szervezésével próbálják meg a fiatalokat magukhoz édesgetni. Sokan mosolyogtak ezen, de lehet, hogy az igaz­gató feljegyezte a noteszába. Gondoljuk meg: jelenleg az energia 16—20 százalékát fordítjuk a lakó- és a közösségi épületek fűtésére. A megfelelő­en beszabályozott, rendszeresen karbantar­tott és ellenőrzött berendezéseknél mintegy 4-5 százalék tüzelőt lehet megtakarítani. Ehhez kellenek a jól felkészült szakembe­rek. Még akkor is, ha a kéményseprés nem tartozik a kiemelt szolgáltatások kö­zé. Miért? Ne kérdezzék, nem tudom. Az­zal viszont tisztában vagyok: itt élet-, va­gyon- és környezetvédelemről van szó, az energiatakarékosságról nem is beszélve. Azon sem lehet vitatkozni különösebben, hogy a bonyolult műszerek világában még sokáig szükség lesz seprűre, lapátra, cső- és tolókefére, égetőkannára. És minél több kéményseprő kellene! Mert a megyében „füstölgő” 275 ezer kéményt aligha tisztít­ja ki a falinaptáron látható hölgy. Mit tehetünk? Várunk, fogjuk a kabát gombját, hátha megjön a kéményseprő­szerencse. (seres) a szakmaközi bizottság Gyulán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom