Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-04 / 52. szám

1985. március 4., hétfő NÉPÚJSÁG Moszkvába érkezett Hans-Dietrich Genscher TELEX • BUDAPEST A Marokkói Királyság nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üd­vözölte II. Hasszán marok­kói királyt. ♦ * * Köpeczi Béla művelődési miniszter vezetésével vasár­nap küldöttség utazott Var­sóba a Lengyelországban március 4. és 9. között meg­rendezendő magyar kultu­rális napok rendezvénysoro­zatára. • PEKING A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának meghívására vasárnap reggel kínai parla­menti küldöttség utazott ba­ráti látogatásra Moszkvába. A kínai parlament, az orszá­gos népi gyűlés delegációját Csang Cseng-hszien, az ONGY állandó bizottságá­nak tagja vezeti. • BELFAST Családja szeme láttára lőt­tek agyon egy rendőr őrmes­tert Észak-írországban is­meretlen merénylők. A rend­őrt Enniskillenben, Ferma­nagh grófságban gyilkolták meg a katolikus templom előtt, ahová feleségével, lá­nyával és fiával éppen a mi­sére igyekezett. Négy napon belül ő volt a tizedik rend­őr, akit meggyilkoltak Észak- Irországban. A rendőrség feltételezi, hogy a merényle­tet az Ír Köztársasági Had­sereg (IRA) tagjai hajtották végre. Az IRA a brit csapa­tok észak-ír tartományokból történő kivonásáért harcol. • KABUL Az Afgán Demokratikus Köztársaság forradalmi bíró­sága halálra ítélt egy afgán állampolgárt, aki ékköveket csempészett Afganisztánból Pakisztánba. A csempész be­ismerte, hogy harmincszor lépte át illegálisan a határt, ési mintegy 3 millió dollár értékben vitt magával lazu- rit drágaköveket. Az ellen- forradalmi csoportokkal is kapcsolatban álló „kereske­dő” visszafelé vezető útjain fegyvereket csempészett Af­ganisztánba. • SZÖUL Dél-Koreában Csőn Tu Hvan elnök hatalomra ju­tásának negyedik évforduló­ján amnesztiát hirdettek ki, de az nem vonatkozik a po­litikai foglyokra. A közke­gyelem közel háromezer köztörvényes elítéltet érint. Rövid munkalátogatásra vasárnap a késő esti órák­ban Moszkvába érkezett Hans-Dietrich Genscher, a Német Szövetségi Köztársa­ság külügyminisztere. Az előre be nem jelentett láto­gatás kapcsán Moszkvában arra számítanak, hogy a nyu­gatnémet politikus hétfőn találkozik Andrej Gromiko, szovjet külügyminiszterrel. Ez esetben a kétoldalú kap­csolatok és a küszöbön álló Korunk igen égető kér­déseiről folytattak három napig tanácskozást a köz­vélemény szélest rétegeit ki­fejező és képviselő küldöt­tek a belgiumi Houthalen- ben. Az európai biztonság és együttműködés nemzetközi bizottsága és a belga pártok, szakszervezetek, tudomá­nyos intézmények, egyházak és békemozgalmi szervezetek közöst szervező bizottsága kezdeményezésére rendezett tanácskozáson 27 országból vettek részt különböző tár­sadalmi szervezetek képvise­lői, kiemelkedő személyisé­gek, köztük az európai biz­tonság és együttműködés magyar nemzeti bizottságá­nak héttagú küldöttsége. Az európai béke és biz­tonság fórumán négy mun­kabizottságban folytattak tanácskozást a résztvevők. Mindegyikben egy szocialis­ta és egy nyugat-európai or­szágból érkezett küldött el­nökölt közösen. Mindegyik munkabizottságban hangot kaptak egymással ellentétes nézetek és vélemények is. Egyöntetű volt azonban az a vélemény, hogy az atomhá­ború az emberiség végpusz­tulását jelentené, és min­A brit Országos Bányász Szakszervezet (NUM) kül­döttközgyűlése vasárnap Londonban úgy határozott, hogy keddtől feltétel nélkül beszünteti a sztrájkot. A döntés három nappal a sztrájk egyéves évfordulója előtt született meg, három­szovjet—amerikai megbe­széléseken képviselt állás­pontok kerülhetnek az esz­mecsere középpontjába. Egyébként a két külügy­miniszter Genscher tavaly májusi moszkvai hivatalos látogatása, valamint az ENSZ-közgyűlés ülésszaka keretében folytatott eszme­cserét. Genscher várhatóan ma, a kora délutáni órákban to­vábbutazik Helsinkibe. den eszközzel meg kell ezt akadályozni. „Európa minden népe ér­dekelt abban, hogy a genfi tárgyalásokat építő szellem­ben és eredményesen foly­tassák” — hangoztatta az el­ső munkabizottság, amelyben a fegyverzetellenőrzés és le­szerelés kérdéseiről tárgyal­tak a résztvevők. Támogat­ták a résztvevők azt a javas­latot, hogy a NATO és a Varsói Szerződés országai foglalják szerződésbe az erő­szakról való lemondást. A második munkabizott­ságban a bizalomerősítő in­tézkedésekről, a harmadik­ban atommentes övezetek létesítéséről tárgyaltak. A negyedik munkabizott­ság, amelynek egyik társel­nöki tisztét Gyenge Zoltán közgazda, egyetemi tanár látta el, a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatokról és együttműködésről tanácsko­zott, rámutatva: e kapcsola­tok és kölcsönös érdekelt­ségek alkothatnak olyan ha­tásos „biztonsági szövetet”, amely lehetővé teheti a béke megőrzését anélkül, hogy a felek állandóan fegyverkez­nének. órás vitában, rendkívül kis többséggel. 98-an szavaztak a munká­ba való, feltételhez nem kö­tött visszatérésre, 91-en el­lene, utóbbiak java részének azzal kapcsolatban volt fenn­tartása, hogy a határozat nem követeli — ellenszolgál­Szovjet küldöttség az USII-bao Ma kezdődnek meg Wa­shingtonban a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa küldött­ségének megbeszélései. A szovjet parlament delegáció­ját Vlagyimir Scserbickij, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, az Ukrán KP KB első titkára vezeti, tagjai között lesznek a szovjet— amerikai kapcsolatok kiváló szakértői, köztük Georgij Arbatov professzor. A szov­jet képviselők az amerikai kongresszus küldöttségének 1983-as látogatását viszonoz­zák. Mint Washingtonban beje­lentették, Vlagyimir Scser­bickij szerdán találkozik Reagan amerikai elnökkel, és megbeszélést folytat George Shultz amerikai külügymi­niszterrel is. A küldöttség találkozik a kongresszus szá­mos tagjával, és tagjai meg­beszéléseket folytatnak kü­lönböző, a nemzetközi poli­tikával, a szovjet—amerikai kapcsolatokkal foglalkozó szervezetek képviselőivel is. A szovjet delegáció a wa­shingtoni megbeszéléseket követően Texas és California államba, valamint New Yorkba is ellátogat. Az amerikai fővárosban nagy érdeklődés kíséri a szovjet küldöttség látogatá­sát. Mint a Fehér Ház és a külügyminisztérium szóvivő­je egyaránt aláhúzta, Scser­bickij az SZKP KB Politikai Bizottságának az első tagja — Gromiko külügyminiszte­ren kívül —, aki Leonyid Brezsnyev utolsó látogatása óta tárgyalásokat folytat Washingtonban. Mivel a megbeszélések közvetlenül az új genfi leszerelési tár­gyalások kezdetét előzik meg, jelentőségük különösen megnő. tatás gyanánt. — a sztrájk idején — különféle fegyel­mezetlenségek miatt végleg elbocsátott bányászok (700 fő) visszavételét. Ezeknek a NUM eredetileg teljes amnesztiát követelt. Most ügyüket az Országos Szénhivatal körzeti igazgató­ságaival próbálják rendezni, egyéni alapon. Javadalmazá­sukról addig is külön alapít­vány gondoskodik. Vége a brit bányászsztrájknak Európai biztonsági fórum Alessandro Nafta beszéde Tavaszi szél Mintha a korábbi jeges áramlatok helyét átvenné a tavaszi szél. Félreértés ne essék, nem csupán a meteo­rológiai tavaszról van szó, hiszen azóta, hogy Andrej Gromiko az ősszel Washing­tonban járt és Reagan el­nökkel, valamint Shultz kül­ügyminiszterrel tárgyalt, sok minden megváltozott a vi­lágpolitikai elemzések hang­vételében. Most, a tél végén megál­lapíthatjuk, a lehetőség megvan arra, hogy enyhül­jön a túlfeszített nemzetkö­zi helyzet. Jó szolgálatot tett Gromiko és Shultz újabb ta­lálkozója, a Gorbacsov ve­zette küldöttség angliai uta­zása, a szovjet külügymi­niszter múlt heti olaszorszá­gi, spanyolországi látogatása. Statisztikailag is megszapo­rodtak a kelet—nyugati, ezen belül is a szovjet—amerikai tárgyalások. Érre szolgált példával a nemrégiben Bécs- ben közel-keleti ügyekről folytatott megbeszélés is, amelyhez hasonlóra már na­gyon régen nem került sor. A március 12-én kezdődő genfi tárgyalások előtt egy héttel újabb magas szintű szovjet—amerikai találkozó­ra kerül sor. Vlagyimir Scserbickij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja parlamenti küldöttség élén Washingtonban tesz lá­togatást. Az amerikai fővá­rosban a törvényhozókon kí­vül a szovjet politikus Rea­gan elnökkel és Shultz kül­ügyminiszterrel is találko­zik, s a négynapos út során amerikai közéleti személyi­séggel lesz alkalma véle­ményt cserélni. A közismerten békeszerető, kompromisszumos megoldá­sokra mindig kész szovjet politika álláspontja most sem lehet kétséges: az ilyen találkozók erősítik a kölcsö­nös bizalmat, hozzájárulnak a jobb megértéshez. Nem a szovjet vezetőkön múlott, hogy Reagan három és fél évig nem folytatott szemé­lyes eszmecserét magas ran­gú szovjet államférfival. An­nál örvendetesebb, hogy most mintha megfordulni látsza­na ez a helyzet. Az eddig megtett lépések ezért még nem adnak okot a felhőtlen optimizmusra. Ahogy az első tavaszi nap­sütés után jöhet még fagy, úgy a mostani, melegedő po­litikai légkör is lehűlhet még. Más kérdés, hogy a télből — az igaziból és a világpolitikaiból is — már mindenkinek elege van. A március új esélyeket, új tár­gyalásokat hoz. Reméljük, a lehetőségek nem maradnák kihasználatlanok. Horváth Gábor Ma a legmagasabb rendű cél a béke, a kormányoknak és a népeknek mind e cél eléréséért kell fáradozniuk — hangoztatta Alessandro Natta, az Olasz Kommunis­ta Párt főtitkára, aki vasár­nap egy Velencében rende­zett országos tömegmegmoz­duláson vett részt, s mon­dott beszédet. Az olasz kommunista ve­zető kijelentette, hogy az emberiség egyre inkább egy szorongó alternatíva elé ke­rül r vagy a békés egymás mellett élést vagy egy ka­tasztrófa perspektíváját vá­lasztja. Ezzel kapcsolatban Natta utalt a Genfben ha­marosan megkezdődő szov­jet—amerikai tárgyalásokra, és bírálta az Egyesült Álla­mok űrháborús terveit. Nem lehet egyazon időben globá­lis tárgyalásokat kezdeni a leszerelésről, illetve új fegy­vertípusok kutatásába fogni — hangoztatta. Craxi olasz miniszterelnök egyesült álla­mokbeli látogatására utalva Uruguay március 1-én megválasztott elnöke, Julio San- guietti beiktatása napján nyitott kocsiban körbehajtatott a fővárosban, ahol milliós tömeg ünnepelte (Telefotó) hírek hírek hírek MA: KÄZMER NAPJA A Nap kél 6.19 — nyugszik 17.33 órakor A Hold kél 13.58 — nyugszik 5.21 órakor ÉVFORDULÓ Száztíz évvel ezelőtt, 1875. március 4-én született Buda­pesten, és 80 éves korában, 1955. március 19-én halt meg a franciaországi Vence-ban Károlyi Mihály liberális, majd demokrata politikus, Magyarország köztársasági elnöke. 1912-ben csatlakozott a Justh Gyula vezette Függet­lenségi Párthoz, melynek 1913-ban ő lett az elnöke. Egyre határozottabban szem- befordult az uralkodó osztá­lyok politikai módszereivel, követelte az általános vá­lasztójog bevezetését, s hely­telenítette a monarchiának háborús, a militarista Né­metországgal szövetséges po­litikáját. A háború éveiben antimilitarista fellépésével nagy népszerűségre tett szert. 1918 októberében egyik alapítója volt a Magyar Nemzeti Tanácsnak, s mi­niszterelnökként vezető sze­repet töltött be a polgári de­mokratikus forradalomban. 1919. január 11-én köztársa­sági elnökké . választották meg, de március 21-én le­mondott és a hatalmat bé­kés úton átengedte a mun­kásosztálynak. 1919 júliusá­ban emigrált; külföldön együttműködött a kommu­nistákkal, a háborúellenes és antifasiszta erőkkel. A felszabadulás után ha­zatért, majd 1947—49 kö­zött hazánk párizsi követe volt. Életének utolsó éveit a politikából visszavonulva Franciaországban töltötte. Hamvait 1962 márciusában hazaszállították, és a Kere­pesi temetőben mauzóleum­ban helyezték el. Emlékét a Parlament mellett felállított szoborral is megörökítették. — KESZTYŰS Ferenc, Zen- gő-Sztankovits Mihály és Würtz Ádám tűzzománc­munkáiból nyílik kiállítás holnap, kedden délután 5 órakor Gyulán, az Erkel Fe­renc Művelődési Központ­ban. A kiállítást — mely március 26-ig tekinthető meg — Sipos Tamás, a Magyar Televízió főszerkesztője nyit­ja meg. — A MEZÖBERÉNYI mű­velődési központban március 8-án, 17 órai kezdettel a mű­velődési ház 1-es számú klubjában a Mezőberényből elszármazott dr. Schmidt Pé­ter, az ELTE állam- és jog- tudományi kar államjogi tanszékének vezetője tart előadást a választásokról. Az est rendezője az értelmiségi klub. — A GÉPPARK fejlesztésé­nek kérdése címmel tart ma délután előadást kétórai kez­dettel Grósz György Békés­csabán a 8. számú Volán Vállalat központjában. — A GYOMAENDRÖD és Vidéke ÁFÉSZ ez évi árbe­vételi terve 620 millió fo­rint, mely öt százalékkal na­gyobb a tavalyinál. Az elő­irányzott árbevételek meg­valósításában elsősorban a kiskereskedelemben dolgo­zókra számítanak, nekik mintegy 450 millió forint be­vételt kell teljesíteni. — ENERGIATAKARÉKOS­SÁG. A Gyula és Vidéke ÁFÉSZ évek óta nagy gon­dot fordít az energiatakaré­kosságra. Ennek eredménye­ként tavaly a korábbi évhez képest hat százalékkal csök­kent az energiára fordított költség. Ebben az évben to­vábbi tíz százalékkal kíván­ják csökkenteni az energia- költségeket. Hirügyeletünk ... telefonszáma: Z/“u DU Párás m Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: jobbára bo­rult lesz az ég — főként az idő­szak első felében —, sokfelé várható eső, néhol ónos eső. Északnyugaton pedig időnként havas eső, gyenge havazás. Éj­szaka többfelé erősen párás lesz a levegő, helyenként köd kép­ződik. A délkeleti, déli szél időnként megélénkül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 0, legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 fok kö­rül, néhány tartósan párás, kö­dös helyen fagypont közelében. — MEGHALT DR. SCHEI­BER SÁNDOR PROFESZ- SZOR. Dr. Scheiber Sándor professzor, a nyelvtudomány doktora, az Országos Rabbi­képző Intézet igazgatója, több külföldi egyetem és a Debrecen] Református Teo­lógiai Akadémia tiszteletbeli doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a szege­di József Attila Tudomány- egyetem címzetes egyetemi tanára 72. évében elhunyt. Temetése március 7-én, csü­törtökön 14 órakor lesz a bu­dapesti Kozma utcai temető­ben. — A BÉKÉSCSABAI Textil- ruházat Ipari Szövetkezet 180 millió forint értékű termék elkészítését tervezi ebben az évben. Ez az előző évhez képest 40 millióval több. A többletet elsősorban a szo­cialista országokba irányuló kötöttáruexportjukkal kíván­ják elérni. — A TÖTKOMLÖSI Tojás- termelő Szövetkezeti Közös Vállalat kiemelkedő ered­ményt ért el tavaly. Míg ko­rábban egy-másfél millió fo­rint nyereséget könyvelhet­tek el évente, most ez az összeg 14 millió forint volt. A jelentős nyereség elérése főleg annak eredménye, hogy a vállalat saját maga for­galmazta termékeit. — MAGYAR KULTURÁLIS NAPOK kezdődnek ma Len­gyelországban hazánk fel- szabadulásának 40. évfordu­lója alkalmából. A kulturá­lis napok eseménysorozatát nagy érdeklődés előzi meg. A LEMP központi lapja, a Trybuna Ludu már előre is­mertette a program fonto­sabb pontjait. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 9. játékhéten 5 találatos szel­vény nem volt. A lottónye­remények a nyereményille­ték levonása után a követ­kezők: 4 találatos szelvénye 73 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 151158 forint. 3 találata 6564 foga­dónak volt, nyereményük egyenként 841 forint. A 2 ta­lálatos szelvények száma 220 376 db, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. — A SZARVASI Dózsa Tsz és a Szarvasi Állami Tan­gazdaság közös beruházással hévízhasznosító üzemet épí­tett, melyet tavaly ősztől használnak. Ezzel az ener­giával a takarmányszárítót, a baromfinevelő házakat és a tehenészeti telepet fűtik a Dózsa Tsz-ben. Eddig több mint 20 ezer tonna nyers­olajat takarítottak meg a népgazdaságnak. — MÁV-KÖZLEMÉNY, Pályafel- újftási munkák miatt 1985. már­cius 4-töI 7-ig Kétegyháza és Lökösháza állomások között na­ponta 10-től 14 óráig az utasfor­galmat vonatpótló autóbuszokkal bonyolítják le. Az autóbuszokon a vonatra megváltott jegyek ér­vényesek. Bővebb felvilágosítást az állomások adnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom