Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-28 / 73. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N E PÚJSAG fl MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1985. MÁRCIUS 28.. CSÜTÖRTÖK Ára: 1,80 forint XL. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM Nyílt, őszinte eszmecsere a kongresszuson Három nap alatt ötvennyolcán szólaltak fel Szerdán reggel 9 órakor a Budapest Kongresszusi Központban folytatta munkáját a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa; napirenden továbbra is a Központi Bizottság beszámolója, a Központi Ellenőrző Bizottság jelentése, valamint a szóbeli kiegészítések feletti vita szerepelt. A tanácskozást Fock Jenő nyugalmazott miniszterelnök, Győr-Sopron megye küldötte nyitotta meg, s adott szót elsőként Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökének, Pest megye küldöttének. Kovács János felszólalása Gáspár Sándor beszéde A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke kifejezvén egyetértését a beterjesztett dokumentumokkal, azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a szakszervezetekben dolgozó kommunisták és az egész szakszervezeti mozgalom — hivatásának megfelelően — hogyan tudja minél eredményesebben szolgálni a dokumentumokban megfogalmazott célok elérését. — A szakszervezeti mozgalom tevékenységéről az elvek tisztázottak, egyértelműek — mondotta. — Ezeket megerősítette a párt Központi Bizottságának 1983. októberi állásfoglalása. Ez az állásfoglalás — véleményem szerint — nemcsak nekünk, de még az utódainknak is biztos elvi alapot ad a szakszervezeti munkához. De hogy hagyományos feladatainkat még színvonalasabban tudjuk végezni, az újakhoz pedig hozzá tudjunk igazodni, ahhoz most, gondjaink közepette újra át kell gondolni dolgainkat. A szakszervezeti mozgalomnak van megfelelő hivatása. azt kell teljesítenie. A szakszervezeti mozgalomnak megvan a maga pályája, azon kell haladnia. A szak- szervezeti mozgalom a mai helyzetben a társadalmi fejlődéshez igazodva hatékonyabban lássa el a maga feladatát. Ezt az igényt a dolgozók. a szakszervezeti tagok határozottan megfogalmazzák, és ez az, amire komolyan figyelnünk kell. Ezt követően Gáspár Sándor beszélt a szakszervezeti mozgalom legutóbbi 40 esztendejéről, hangsúlyozva az időszak tanulságait, majd így folytatta: Készülünk a szakszervezetek XXV. kongresszusára. Ebben a munkában nagy segítséget jelent a XIII. kongresszus határozata, de ter-i mészetesen használni kell a saját tapasztalatainkat is. Feladataink kialakításában figyelembe kell vennünk az új vállalatvezetési formákat, a megváltozott ösztönző- és szabályozórendszerünket, a vállalati gazdasági munka- közösségek tapasztalatait. A szakszervezetek hivatása bonyolult. A beszámolóban is jelzett gazdasági és szociális problémák vitáiban az életszínvonallal összefüggő kérdések kapcsán a dolgozók szóvá tették: ezekben a folyamatokban hol volt a szakszervezet, mi volt az álláspontja? Jogos a kérdés. Nálunk a szakszervezetek nélkül egyetlen olyan kérdést sem lehet eldönteni, amely a dolgozók élet- és munkakörülményeit érinti. Ott voltunk tehát ezeknél a döntéseknél. Az ilyen döntés sohasem könnyű. Ezek kényszerintézkedések voltak. Az ország jövője, érdekében a nagyobbik helyett a kisebbik rossz mellett döntöttünk. A szakszervezetek érdek- védelmi tevékenysége iránt ma konkrétabban fogalmazódnak meg az igények. A szocialista társadalomnak a juttatások szélesebb körét kel] biztosítania, kiterjedtebb szociálpolitikát kell megvalósítania, mint bármely más társadalomnak. Társadalmunk egyik legfájóbb adóssága a nyugdíjasok helyzete. Azoké, akik egy egész életet becsülettel ledolgoztak, szerencsére sokáig élnek, nyugdíjuk viszont devalválódott, és koruknál fogva jövedelemkiegészítő munkára már nem képesek. Fői ként ezen a nyugdíjas rétegen kell segítenünk. De el kell érnünk, hogy a munkahely is többet törődjön nyugdíjasaival, és nem utolsósorban, hogy a család — minden társadalmi kényszer nélkül — nagyobb figyelmet fordítson az öregekre. Lázár elvtárs beszédében utalt bányász elvtársaink felszólalására, arra, hogy a jobb időben a kormány majd nem feledkezik el a bányászokról. Igen, nem feledkezik el. A kormánnyal együttesen már dolgozunk azon, hogy a bányászok helyzete javuljon. Az eddigieknél jobban kell foglalkoznunk azzal is, hogy a munkaerőt és a béralapot hogyan és milyen módon használjuk fel. Amikor mi elkezdtük a szocialista iparosítást, az egész helyzetünk úgy alakult — és ez nem hin ba és nem bűn —, hogy a fő törekvés az volt: mindenkinek legyen munkahelye. Most gazdaságpolitikánk új szakaszba lépett. Fontos lett a hatékonyság. Az üzemekben van lehetőség, hogy a differenciált bérezés elvét próbálják fokozatosan érvényesíteni. Két póluson gyengék vagyunk. Nem ott használjuk a munkaerőt, ahol a leghatékonyabban lehetne, és a rendelkezésre álló béralapot sem tudjuk felhasználni arra, hogy ösztönző legyen. De erről most már ne csak beszéljünk, ezt most már csinálnunk kell! Nagy értéke politikai gyakorlatunknak, hogy a SZOT és a kormány együttműködése jelentős eredményeket hozott. A partnerség természetesen vitákkal jár. Napjainkban ezek a viták — az érdekek felszínre kerülésével, ütközésével — felerősödték. De felelősséggel, oly módon kell megegyezni, hogy az a közös ügy hasznára váljon. A szakszervezetek minden állami és gazdasági vezetővel, minden szervezettel valóságos partnerként akarnak dolgozni. Nem akarnak valamiféle, csak végső esetben igénybe vett konzultáns szerepebe visszavonulni. Az MSZMP politikáját jellemezve Gáspár Sándor kiemelte: — Az MSZMP tevékenységét mindig a rugalmasság, a bátor kezdeményezés jellemezte. Volt politikai bátorsága, ereje és hajlékonysága ahhoz, hogy — a tapasztalatok és fájó tanulságok birtokában — újrafogalmazza a párt vezető szerepének érvényesülését, a szövetségi politika alkalmazását, a gazdaságpolitika, á társadalompolitika elveit és gyakorlatát. Az MSZMP állandó megújulásra kész alkotó jellegű vezető ereje a szocialista építőmunkának, és ilyen szellemű kezdeményező gondolkodásra, magatartásra biztat más szerveket is. A párt vezető szerepének ilyen értelmezése és gyakorlása ma is életünk kulcskérdése. A párt vezető szerepének érvényesülése nem azonos a csalhatatlanság hitével, nem azonos a szüntelen helyesléssel. Ezért az MSZMP úgy tekint a szakszervezetekre is, mint saját véleménnyel rendelkező politikaformáló erőre. Mennél pontosabban megfelelnek sajátos hivatásuknak, helyzetüknek és szerepüknek, annál nyilvánvalóbb, hogy olyasmivel tudnak hozzájárulni a szocializmust építő társadalom erőfeszítéseihez, ami nemcsak eltér mások tevékenységétől, hanem — amit a követeimé-, nyéknek megfelelő módon — senki más nem tehet meg. A szakszervezetek most világszerte nehéz helyzetben vannak. A kongresszusi dokumentumokban ajánlott program gazdaságpolitikánk folytatására szólít fel. Ez helyes, reális program. Célunk, hogy a lehetséges mértékig növeljük a gazdasági fejlődés ütemét. Tovább kell enyhíteni a tőkés adósságai inkból származó terheket. Meg kell állítani a reálbérek csökkenését, hatékonyabbá kell tenni — a jövő érdekében — a termelői beruházást. A kongresszus és a ha-, zánk felszabadulásának negyvenedik évfordulója tiszteletére indított munkaversenyre alapozva, nagy tömegeket megmozgatva minden munkahelyen tovább lehet lépni. A dolgozók, a szocialista brigádok őszinte tenniakarását köszönettel fogadjuk. A munka- és veri senymozgalmak alapvető feladata változatlanul az, hogy húzóerői legyenek a szocialista építőmunkának, a szocialista emberformálásnak. Célunk változatlanul, hogy szebbé, jobbá, gazdagabbá, emberibbé tegyük életünket. A dolgozók készek ennek a megvalósítására. Támogatn nak minden olyan törekvést, amely az eddigi eredmények megszilárdítására, az ország gondjainak mérséklésére, a szocialista fejlődés elősegítésére irányul. Jóleső érzéssé] és meggyőződéssel helyeseljük a beszámolót, a határozati javaslatot, mert a jó politika, a szocialista építőmunka folytatását, gondjaink enyhítését látjuk bennünk. Embert próbáló, szép feladatok ezek. Gáspár Sándort követően Boldog Jánosné, a Kiskunhalasi Állami Gazdaság kertészeti brigádvezetője és Zar- nóczi József, az MSZMP Budapest X. kerületi bizottságának első titkára kapott szót, majd Kovács János, a csorvási Lenin Tsz elnöke, megyénk küldötte következett. Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! A Központi Bizottság beszámolójához kapcsolódva, társadalmunk demokratikus viszonyairól, illetőleg ezzel összefüggésben a tsz-ekről szólok. A Központi Bizottság beszámolója azt mondja: „ ... erősíteni kell a dolgozók tulajdonosi tudatát, növelni érdekeltségüket a termelőeszközök hatékonyabb működtetésében, és fokozottabban be kell vonni őket a döntések előkészítésébe, a végrehajtás ellenőrzésébe ..Egyetértek ezzel, mint jövőbeni feladatunkkal. Szeretném hangsúlyozni: ahogyan szocialista államunk demokratizmusa, demokratikus intézményrendszere erősödött, ennek részeként, a termelőszövetkezeti demokrácia is sokat fejlődött a megalakulástól napjainkig, így az elmúlt öt évben is. Bizonyítéka ennek, hogy sokszor voltak termelőszövetkezeteink nehéz helyzetben, mint például az utóbbi két aszályos évben, mégis megtartották belső morális, politikai stabilitásukat. Nem volt tehát hiábavaló az a munka, amit a tér* melőszövetkezetek pártszervezetei, a szövetkezetekben dolgozó kommunisták végeztek a szövetkezeti demokrácia fejlesztésében. Nálunk is felvetődik azonban az a bizonyos hogyan tovább? Mi úgy látjuk a továbbfejlesztés kérdését, hogy azt csináljuk jobban, amit a szövetkezeti demokrácia kialakított intézmény- rendszerében máris jobban lehet csinálni. Mindenekelőtt tartalmában javítsuk ez irányú munkánkat. A megyei pártértekezlet is ebben jelölte meg feladatunkat. A jelenlegi önkormányzatunkat mégis — mint a szövetkezeti demokrácia garanciális alapját —, az ágazatiság irányába célszerű továbbfejleszteni. Indokolja ezt, hogy a munkamegosztás egyre differenciáltabb, s ezzel párhuzamosan kialakul a differenciált ágazati nyereségérdekeltségi rendszer, és ez máris igen sok jogi, önkormányzati konzekvenciát von maga után. Kedves Elvtársak! Ha a demokrácia fejlesztésében mindent a legjobb szándékunk szerint teszünk is, felvetődik a kérdés, mit kérhetünk számon önmagunktól, és mi oldja meg gondjainkat? A jövőben sem lehet például elvárni, hogy egy közösségen belül mindenki mindenbe beleszóljon, mindenki mindennel egyetértsen. Ez gyakorlatilag megvalósíthatatlan. Lesznek eltérő vélemények, lesznek egyet nem értők ezután is, de a többségi akaratot érvényesíteni kell. Csakhogy ma még a közösségi tudattal ott állunk, hogy az egyet nem értő úgy érzi, nincs demokrácia, s valahogy ezeknek a hangja mindig messzebb hallik. Ha csak ezt halljuk meg, ez könnyen vezethet téves következtetéshez. Egyetértek azzal, hogy fejleszteni kell a tagság tulajdonosi tudatát. Tudom, milyen nagy érték ez a munkavégzésben, a közösségi tulajdonhoz való viszonyban. Szóvá teszem, manapság sok minden olvasható erről, például: hogy nincs tulajdonosi tudat, hogy visz- szafejlődött, megszűnt a magántulajdonosi kötődés, elidegenedtek a tsz-tagok stb. Az emberek napi cselekedetét sok minden befolyásolja, kétségtelen vannak negatív jelenségek, az egységes szocialista szövetkezeti tulajdon gyorsabban fejlődött, mint az ennek megfelelő tulajdonosi tudat. De hogy nincs ilyeni tudat, és pláne, hogy visszafejlődött, az nem igaz. Ha én most azt mondanám, hogy a csorvási Lenin Termelőszövetkezetben nincs tulajdonosi érzet, hogy közömbösek az emberek a tsz dolgai iránt, akkor megsérteném őket. Az ilyen általánosítás káros, és demoralizálja az embereket. Számtalan pozitív példát tudnék felhozni: ha rá tudunk menni a földre, másfél hónapig se szombat, se vasárnap, nem lesz se április 4., se húsvét, csak munka. Lehet, hogy százból kettőnek nem fog tetszeni, de 98 biztosan azt mondja, menjünk, csináljuk, ennek most van itt az ideje. Fogja fel mindenki, úgy, ahogy akarja, szerintem e2 tulajdonosi szemlélet. Tudják az emberek, dolgozni kell, mert üresen marad a tarisznyájuk. Ha valami magántulajdoni tartalmú kötődést kérünk számon a mai termelőszövetkezeti tagtól, akkor ez hiábavalóság, mert ilyen már nincs. Termelőszövetkezetünkben a dolgozó tagság 4 százalékának van eredeti földtulajdona, 65 százaléka 15 évnél fiatalabb terme- lőszövetkezti tag. Később jöttek, mint a mechanizmus! Hiába emlegetjük a kezdeti idők tulajdonosi kötődését is. Az alapító tagok tudata több volt, mint tulajdonosi tudat. A kezdeti idők demokráciája, az éjfélbe nyúló közgyűlések demokráciája, a szűk esztendők demokráciája volt. Akik most a tsz-ben vagyunk, nem sírjuk vissza. (Folytatás a 2. oldalon) Kongresszusi küldöttek egy csoportja az ülésteremben
