Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-26 / 71. szám
0 1985. március 26.. kedd Hatszázan a megyei mezein Esztendőről, esztendőre nagy mezőnyöket vonz a megyei mezei futóbajnokság. A hagyományos helyszínen — a békéscsabai repülőtéren — az idei vetélkedőn ugyan a korábbiaknál szerényebb mezőnyök indultak, de így is több mint hatszázan vetélkedtek. Az egyes kategóriák győztesei: Gyermek: Lovász Csaba (Battonya), Kertes Gabriella (Gyulai SE). Serdülők: Susánszki János (Gyulai SE), Ancsin Ildikó (Bcs. Előre Sp.), Szabó Zoltán (Gyomaendrőd), Luk o- viczki Katalin (Bcs. Előre Sp.). Ifjúsági: Alt György (Bcs. Előre Sp.). Felnőtt: Nagy Béla (Gyulai SE). Női ifjúsági és felnőtt: Laurinyecz Mária (Bcs. Előre Sp.). Képünk a serdülő lányok rajtjának pillanatait' örökítette meg. Fotó: Veress Erzsi Feltámad a Szalvai SE? A tavaszi idény meglepetéscsapata a H. Szalvai SE. A honvéd csapat az eddig lejátszott három fordulóban négy pontot szerzett. Most a jó képességű gyomaendrő- dieket fektették két vállra. Nagy gólkülönbségű győzelmet aratott a Medgyesegy- háza és a Szeghalom, ők a füzesgyarmatiakat, illetve gádorosiakat győzték le. Magára talált a Medgyesbodzás — a 2. helyen álló mezőhegye sieket győzték le. A kétegyháza biztosan szerezte meg a két pontot a Mezöberény ellen. Az egyetlen döntetlen Újkígyóson született. ahonnan a sarkadiak utaztak haza ..pontosan”. H. SZALVAI SE—GYOMA- ENDRÖD 2—1 (0—0). Békéscsaba. 150 nézc3. V.: Guti. Szalvai: Budai. Kovács J.. Szlávik. Szarvas. Nagy G.. Galovicz (Fábián). Sipos. Popovics. Deres. Kovács L., Besztercei (Andó). Edző: Erős Imre. Gyomaendrőd: Gulyás — Szilágyi. Vári. Pelyva. Dávid. Bukva, Hornok (Győrfi), Rácz. Szujó 1. (Fehér). Dinya. Szujó Z. Edző: Majoros György. A H. szalvai kitűnő játékának és határtalan lelkesedésének köszönheti első (!) hazai győzelmét. Kitűnő játékvezetés, kiállítva: Dávid, utánrúgásért. G.: Szlávik, Deres (ll-esből). ill. Pelyva. Jó: Budai (a mezőny legjobbja). Szlávik. Sipos. Galovicz. ill. Szilágyi. Pelyva. (Uhrin János) ÜJKÍGYOS—SARJAD 0—0. Újkígyós. 200 néző. V.: Kiss. Újkígyós: Rang — Becsei. Réti. Borbély. Pallér. Kubelák. seres (Krizsán). Bánáti. Burkus. Volentér, Benkó. Edző: Zahorán Gvörgy. Sarkad: Márta — Tóth I.. Tóth II.. Tóth III.. Szarvas. Szatmári. Török. Tóth IV.. Zsilák. Gurzó. Petruzsán. Edző: Fábián Sándor. Az első félidőben a hazaiak játszottak fölényben, de öt százszázalékos gólhelyzetet ügyetlenkedtek el. Fordulás után viszont a Sarkad volt a jobb. A döntetlen Igazságos. Jó: Kubelák. Borbély, ill. Tóth II.. Szatmári. (Csatlós György) SZEGHALOM—GÁDOROS 6—1. (2—1). Szeghalom. 300 néző. V.: Uhrin. Szeghalom: Pálinkás — Bodzás. Rózsa, Alberti, Zsom- bok I., Kozák (Bernét), Elekes. Kovács. Zsombok II., Nagy (Varga), Tar. Edző: Soós Sándor. Gádoros: Ivanics — Lőrincsik, Garai, Kondacs, Proz- lik, Jámborcsik, Szőke, Páli, Pilont (Udvardi), Ruzsinszki (Ré- kasi), Pisont I. Edző: Kozmer Imre. A hazaiak a második játékrészben remek teljesítménynyel rukkoltak ki, ilyen különbségű győzelmük Is megérdemelt. G.: Zsombok II 3 (mesterhármas), Bernát 2. Kovács, ill. Ruzsinszki. Jó: Zsombok I.. Kovács, Zsombok II. A vendégcsapatból senki fiem nyújtott átlagon felülit. (Papp Gyula) HATÁRŐR DÓZSA SE—KONDOROS 1—0 (0—0). Orosháza. 200 néző. V.: Hajdú. H. Dózsa SE: Szakács — Holp. Szilágyi. Vékony. Nagy J.. Fehér. Nagy B. (Karsai). Répási. Ugró. Ónodi (Nagy I.). Lipováczi. Edző: Patyi Béla. Kondoros: Dián — Nagy Z., Kurucz. Ladnyik II.. Gardián, Zöldi. Filipinyi. Szász. Kugyelka. Reinhardt, Szeljak (Korodi). Edző: Pljesovszki Mihály. Alacsony színvonalú mérkőzésen a többet támadó hazai csapatnak egyenrangú ellenfele volt a Kondoros. Korrekt játékvezetés. Kiállítva: Kugyelka. durvaságért. G.: Lipováczi. Jó: Ónodi, Holp. ill. Dian. Kurucz. Zöldi. (Sin Géza) MEDGYESEGYHÁZA— FÜZES- GYARMAT 5—0 (2—0). Medgyesegyháza. 300 néző. V.: Zsolnai. Medgyesegyháza: Ecker — Kovács, Serfőző, Schmidt. Ko- hut, Kituljak. Cseh, Papp. Vágó. Misota. Mocsári. Edző: Lo- sonczi Zoltán. Füzesgyarmat: Köleséri — Kristóf. Csák I.. Rácz, Csák II.. Kiss. Varga. Oláh. Takács, Bress. Szabó. Edző: Zolnai Pál. A füzesgyarmatiak védekezésre rendezkedtek be, de a medgyesiek megtalálták ennek a taktikának az ellenszerét. G.: Mocsári. Misota, Vágó. Cseh. Schmidt. Jó: Kituljak. Mocsári. Papp, ill. Csák I.. Varga Z.. Csák II. (Hojcska Mihály) kétegyhAza—mezöberény 3—0 (1—0). Kétegyháza, 350 néző. V.: Trencsényi. Kétegyháza: Rotár — Tereszán. Hrubás, Szuromi, Rotyis, Petrovszki (Pálnyik). Ónodi (dr. Szuro- vecz), Dila. Bányai. Somogyi, Gulyás. Edző: Erdős Ferenc. Mezöberény: Balogh (Stúber) — Harmati J., Gazsó. Bánfalvi. Fábián. Varnyu, Boros. Ramos. Csejtei. Szász (Samu). Lakatos. Edző: Halmos József. A szervezettebben és tudatosabban játszó. a győzelmet jobban akaró hazai csapat megérdemelten nyert. Erélytelen játékvezetés. Kiállítva: Lakatos, utánrúgásért. G-: Gulyás, Tereszán, Bányai. Jó: Rotár, Tereszán, szuromi. Gulyás. ill. Harmati J. (Bencze László) CSORVÁS—BÉKÉSSZENTAND- RAS 2—0 (1—0). Csorvás, 200 néző. V.: Majoros. Csorvás: Pászka — Kaszai II.. Kaszai I.. Hürkecz. Evanics I., Bencsik, Tógyi (Kovács). Varga II. (Tóth). Varga I., Popol, Heller. Edző: Mitykó András. Bé- késszentandrás: Csik I. — Paraszt, Csik II.. Hamza I.. Koppányi, Tasi. Virágh I.. Gonda. Kiss. Hamza II.. Virágh IJ. Edző: Farkas Alajos. Jó talajú pályán megérdemelt házai siker született, amit a vendégek nehezen tudtak elviselni. G.: Bencsik, Csik II. (öngól). Jó: Hürkecz, Varga I.. ill. Csik I., Tasi. (Lestyán Mihály) MEDGYESBODZÁS—MEZŐHEGYES 1—0 (1—0). Medgyesbodzás, 200 néző. V.: Mészáros. Medgyesbodzás: Tasnádi — Szigetvári, Zielbauer, Serfőző, Só- dar, Csicsely, Kerepeczki, Deák (Oláh), Benkő (Zsadány), Ónodi. Papp. Edző: Ogrincs Pál. Mezőhegyes: Bányai — Kertmegi, Bakai, Harangozó, dr. Petries, Molnár, Koszó, Szatmári. Csete (Kovács), Köteles. Kolozsi (Pepó). Edző: Dúl Árpád. Változatos, jó iramú első félidő után a vendégek a második játékrészben szinte a kapujukhoz szegezték a bodzásia- kat, de komoly gólhelyzetet nem tudtak kidolgozni. Egy összecsapás után Deákot mentővel vitték el. G.: Ónodi. Jó: Szigetvári, Papp. Tasnádi, ill. Koszó, Köteles. dr. Petries. (Darvas Tamás) Ifjúságiak: Kétegyháza—Mező- berény 0—3, Újkígyós—Sarkad 0—1, Csorvás—Békésszentandrás 3—2, Bcs. Előre Sp. II.—Gyomaendrőd 2—2, Medgyesegy.há- za—Füzesgyarmat 4—0, Szeghalom—Gádoros 3—1, Medgyesbodzás—Mezőhegyes 0—2. TERÜLETI BAJNOKSÁG A KÖRÖS CSOPORT ALLASA: 1. Miske 18 10 6 2 33-16 26 2. KSC 18 9 7 2 30-16 25 3. DÉLÉP 18 10 4 4 41-17 24 4. KTE 18 10 3 5 41-31 23 5. Békés 18 8 5 5 33-19 21 6. Sz. Dózsa 18 7 5 6 28-28■19 7. Gyula 18 5 9 4 27-29 19 8. Lajosmizse 18 6 6 fi 25-21 18 9. Szarvas 18 4 9 5 17-14 17 10. Makó 18 4 9 5 29-28 17 11. Kun B. SE 18 6 5 7 16-25 17 12. OMTK 18 5 6 7 17-17 16 13. Martfű 18 5 6 7 19-31 16 14. Nagyszénás 18 6 3 9 20-32 15 15. SZVSE 18 3 5 lü 15-37 11 16. Bcs* Agyag. 18 1 2 15 8-38 4 Emlékeznek a csabai labdarúgósport újjáteremtöi ill I Az 1945-ös esztendő (llaj első csabai sporteseménye a helyi labdarúgó-alosztály vezetőinek január 13-i, szombat délutáni randevúja volt az úgynevezett Kocziszky-palota Irányi utca felőli, első emeleti irodáiban. A történtekre Sá- giné Boross Erzsébet, az LSZ, majd a később megalakult testnevelési és sport- bizottság munkatársa így emlékezett: — Ahogy a katonaságtól, vagy a munka- szolgálatból hazaszállingóz-- tak a szövetségi, egyesületi vezetők, az itthon maradottakkal együtt benépesítették az alosztály irodáit. „Du- nyi” bátyámmal mentettük meg a szövetség irattárát, az írógépeket. Akkoriban az irányítást a Nemzeti Sport- bizottság 3 tagja: Boross Pál, Füredi József, Hankó Mátyás, és a titkár: Bognár István végezte. A futballélet újjászervezésébe Lukács György, Aszódi Pál, Búzás Lajos, Darányi Vilmos, majd egyre több fiatal, közöttük Terpitkó András, és a későbbi TSB-elnök, Szelcsányi Pál is bekapcsolódott. Szemenvei Lajos Csepelen bújt ki az „angyalbőrből", hol az „apostolok lován”, hol pedig vonaton utazva, az új esztendő januárjában tért vissza Békéscsabára. Február 25-én. vasárnap délelőtt a kereskedelmi iskola emeleti nagytermében, ötvenedmagával. ő is ott volt a csabai munkásegyesület közgyűlésén. — Viczián György és Róna Károly vázolta a megoldásra váró feladatokat, majd Such Jánost választottuk a Törekvés SE elnökévé — mesélte a népszerű sportvezető. — A többi posztra a következők kaptak megbízatást: Hankó Mátyás, Halmai Sándor, Hankó László, Füredi József, Viczián György, Róna Károly, Fehér Imre, Fehér János. £n a választmány tagja lettem, és a délutáni. CSAK elleni barátságos mérkőzésen is szerepelhettem. Ügy nyertünk, hogy 1—1 után Rácz Pista távolról ívelt labdája a 11-es pont táján tartózkodó kék-fehér „portás” fölött hullott a kapuba. Az ellenfél soraiban — arra jól emlékszem — Fehér volt a kapus, és a csatársorban Cservenák „Lójás" és Schweriner Károly is szerepelt. Nálunk pedig? — Kucsmik védett, Báyer. Filyó, Rácz, Valentinyi, tSaj- ben II., Mázán, Sajben I., Feith, Szikora, Csicsely, Mi- lyó, jó néhány fiatal, és én is játszottam — vette át a szót Gálik Mátyás, a Törekvés egykori kerületi válogatott csatára, aki a háborút megelőző években vasárnap délutánonként, raffinált cseleivel, gyors megugrásaival pánikba ejtette az ellenfél védőit. Este pedig a népszerű „A SPORT” című lap nyomdászaként ólomba öntötte a góljairól és társai játékáról szóló tudósításokat. KÖZÖSEN TETTÜK Füredi József Békéscsaba és a megye futballéletének egyik újjászervezője, a Magyar Labdarúgó Szövetség egykori főtitkára, szép ívű diplomata-pályafutása végén a Külügyminisztérium nyugdíjasaként, így summázta a történteket: — Amit a felszabadulás után csináltunk, azt közösen tettük, a szovjet városparancsnokság segítségévei és az MKP helyi szervezetének útmutatásával. Nehéz dolgunk volt, mert az egyesületek öltözői, szertárai kifoszt- va ásítoztak, a sporttelepek, tornatermek zöme használhatatlan állapotban érte meg a felszabadulást. Békéscsa- bár, érthetően, a múltban elnyomott Munkás Egyesületet, a Törekvést erősítettük meg azzal a nem titkolt szán_ dékkal, hogy élvonalbeli együttese legyen a városnak. A sportéletben ma is aktívan tev'ékenykedő Bognár István, a lepergett 41 év során sokat fáradozott a labdarúgás és a sportmozgalom fejlesztéséért. Most övé a szó: — Negyvennégy március 15-én kaptam behívót, de egy nappal Békéscsaba fel- szabadulása után, október 7-én már sikerült hazatérnem. A Nemzeti Bizottság adminisztratív titkáraként örömmel vettem részt a sportvezetésben. 1945 március közepén ponyvás teherautón, pokrócokba burkolózva, indultunk el Szegedre, hogy megalakítsuk az új Déli Labdarúgó Szövetséget, s bejelentsük: mi itt a Viharsarokban szükségesnek tartjuk az önálló tsz. létrehozását. Erre még néhány hónapig várnunk kellett, de addig is munkához láttunk, mert nemcsak Csabán, hanem szerte a környéken éledeztek a csapatok. Kiírtuk a megyei bajnokságot, mely- n.k győztese, a hírek szerint, résztvevője lehetett az őszszel rajtoló kétcsoportos OB I mezőnyének. ÜJ FEJEZET KEZDŐDÖTT ezután Békéscsaba és a megye labdarúgósportjában. Május 5-én két csoportban megkezdődött a kerületi bajnokság. Simon János játékvezető kezdeményezésére a gomba módra szaporodó út. cacsapatok számára megszervezték a „mezítlábas bajnokságot”, melynek győztese, jobb híján — egy fából esztergált kupát nyert. A sportbizottság új székházat avatott a csabai Széchenyi utca 2. szám alatt. Testet öltött a vágy: az OB I-be került a Törekvés SE futballcsapata és 1945. július 22-én megalakult az önálló békéscsabai labdarúgó-kerület, íme a tiszti kar. Elnök: Hankó Mátyás. Társelnökök: Gyuska János, Kurunczi Péter. Blahut János, Bohus Pál, ügyvezető elnök: Schwarcz József. Alelnökök: Boross Pál, Máthé Mátyás, Csókási Károly, Földesi Gyula, Sípos Lajos. Főtitkár: Füredi József. Titkár: Bognár István, Lukács György, Kraus- pé Rudolf. Pénztáros: Búzás Lajos. Ellenőr: dr. Csákabo- nyi Kálmán, Apáti Nagy Jénő. Háznagy: Kiszely András. Ennyit a csabai és a megyei labdarúgóélet felszabadulás utáni első fejezetéből. Machalek István A Törekvés SE 194(5 nyarán visszavette a patinás Előre MTE nevet. A klub labdarúgócsapata egy évvel később nagy sikerű romániai túrán szerepelt. A lila-fehér színek képviselői (balról jobbra): Such János elnök, Bognár István főtitkár, l'ülöp, Marik, Krajcsó, Andó, Weiner, Sági, Feith, Donáth. Kincses, Szák, Mohai, Szilasi, Tokaji Gábor intéző-edző, Bie- lik János, az elnökség tagja. (A szerző archívumából) u asztalitenisz Békéscsabai Konzerv—Ér- sekcsanád 12:4. NB III. Férfi asztalitenisz-mérkőzés. Békéscsaba. A konzervgyári csapat biztosan győzte le a bajnokságban sereghajtó vendégeket. Csabai győztesek: Andódy, Balogh, Botyánszki, Czina 3—3. Békéscsabi Konzerv—Szolnoki Volán 14:2. NB III. Férfi. Békéscsaba. A tartalékos szolnoki csapat nem tudott komoly ellenállást kifejteni a jó formában játszó konzervgyáriak ellen. Győztesek: Andódy, Balogh 4—4, Czina, Seres 3—3. Női focibajnokság: még lehet jelentkezni! Az idei esztendő minden bizonnyal jelentős lesz a Békés megyei női futball történetében. A megyei szövetség ugyanis kiírta az első megyei kispályás bajnokságot, építve egyebek között a békéscsabai és gyulai helyi versengés eddigi sikerére. Mint Megyebíró János szervező elA Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 12. heti totónyeremények az Illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 13 darab, nyereményük egyenként mondta, eddig hét csapat jelezte részvételét, de szeretnék, ha tovább erősödne a mezőny, ezért a nyilvános sorsolásig még szívesen veszik a jelentkezőket. A sorsolás ma délután 17 órakor lesz Békéscsabán, a Kórház utcai sportszékházban. 343 742 forint, 13 találatos szelvény 12 darab, nyereményük egyenként 209 468 forint. 12 találatos szelvény 702 darab, nyereményük egyenként 4973 forint. 11 találatos szelvény 9766 darab, nyereményük egyenként 357 forint. 10 találatos szelvény 74 077 darab, nyereményük egyenként 71 forint. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.