Békés Megyei Népújság, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-20 / 42. szám

NÉPÚJSÁG 1985. február 20-, szerda Irodalmi délután az építőknél Csabai íróval találkoztak kedden délután a megye- székhely építők művelődési házának szocialista brigád­klubjába járó munkások: Kőváry E. Péterrel, a „Nem jön többé a drótostót'’ című regény szerzőjével. A házi­gazda Sass Ervin költő volt, aki Kőváry Pétert első re­gényéről, írásainak csabai kötődéséről, s terveiről fag­gatta. Az író, akinek első regényét a Magvető Könyv­kiadó tavaly jelentette meg, s várhatóan 1986-ban olvas­hatjuk újabb regényét, szólt arról is, hogy nemcsak e műfaj izgatja — a kecske­méti Forrás című folyóirat­ban az elmúlt években so­rozatban jelentek meg elbe­szélései, a rádióban pedig a minap aratott nagy sikert első hangjátéka. Az iroda­lomkedvelő békéscsabai munkásklub az est során ízelítőt kapott a csabai író csabai valóságban gyökered­ző művészetéből: Szabó Zsu­zsa, a Jókai Színház tagja részleteket olvasott föl a „Drótostót”-ból. Megkoszorúzták Sebes Imre emléktábláját Tegnap a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában — születésé­nek 75. évfordulója alkalmá­ból — megkoszorúzták Se­bes Imrének, a munkásmoz­galom kiemelkedő harcosá­nak emléktábláját. A megem­lékezés virágait az MSZMP budapesti, Fejér megyei és Pest megyei bizottságának, a Belügyminisztériumnak, a KISZ Központi Bizottságá­nak, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének 'képviselői, valamint család­tagjai, egykori harcostársai helyezték el. * * * Sebes Imre 1930-tól a Kom­munista Ifjúmunkások Szö­vetségének, 1931-től a Kom­munisták Magyarországi Pártjának volt a tagja. 1937 —39 között Spanyolország­ban, nemzetközi brigádtagja­ként harcolt. 1943—44-ben Grenoble-ban a helyi magyar pártszervezet vezetője volt. Magyarország felszabadulá­sát követően a párt Fejér, il­letve Pest megyei bizottsá­gának titkára lett, majd 1957-től a Belügyminisztéri­um pártbizottságának titká­raként dolgozott, 1964-ben hunyt el. Majd ha fagy, hé lesz nagy... (Folytatás az 1. oldalról) se pénz, se posztó. Mind­ezekhez jön még a krónikus létszámhiány, és bizonyos fokon a laza munkafegye­lem. Az alkalmi hómunká­soknak 20—25 forint óra­bért tudnának fizetni, ha lenne jelentkező. A munka sok, a harminc úttisztitó és a harmincöt parkfenntartó dolgozó kevés a feladatok viszonylag gyors megoldásá­ra. Mi lenne a kiút? Gépek kellenének: legalább három sószóró és hótoló, három speciális járdatisztító gép, s természetesen az ezekhez tartozó belső anyagelőkészí­tés eszközei. S mindezekhez legalább ötmillió forint... Ezért mit tudna vállalni a kertészeti és köztisztasági vállalat? Azt, hogy 4-5 órán belül a megyeszékhely útja­it megtisztítják, természete­sen a háztulajdonosok és a házfelügyelők közreműködé­sével. A vállalat július elsejétől újabb feladatot kap: az utak és járdá'k kezelői jogát, a vá­rosi közterületi felügyelettel. A nagyobb feladatok mind jobban sürgetik a gépesítést, e lehetetlen helyzet megol­dását. Csak ezek együttes megvalósításával készülhet­nek fel az elkövetkező tél feladataira, mert — úgy vé­lem — ezek hiányában jö­vőre a tél ismét lidérces álomként jelentkezik. —szekeres— Hármas ikerborjak Szeghalmon Az állattenyésztési szak­emberek nem kis meglepeté­sére az első egészséges bor­ját követte egy második, az­után pedig egy harmadik is. Történt mindez február 19- én, tegnap a szeghalmi Fe­hér Lajos Termelőszövetke­zet tehenészetében, ahol a Csinos nevű tehén második vemhességének eredménye­ként látott napvilágot a két bika- és egy üszőborjú, s mindhárom egészséges, élet­képes. A három kisborjú két na­pot az „újszülött osztályon” tölt, majd kezdik az ismer­kedést az élettel, ami ebben a hidegben, az egyedi bor­júkunyhókban talán nem lesz nekik kellemes, de minden­képpen a hasznukra válik. Amióta ugyanis ezt az elhe­lyezési rendszert vezették be a szövetkezet állattenyészté­sében, azóta nagyon ritka a borjúelhullés. Ifjú feltalálók világkiállítása Az ENSZ által meghirdetett ifjúság nemzetközi éve alkalmából 1985. november 4—30. között a bulgáriai Plovdivban rendezik az ifjú feltalálók világkiállítását, amelyen 1945. január 1. után született feltalálók, felta­láló közösségek vehetnek részt. A kiállítás magyar fő­biztosa, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnö­ke a műszaki haladás gyorsítását szolgáló találmányok széles körű bemutatása érdekében pályázatot hirdet a világkiállításon való részvételre. A pályázatra egyének, közösségek és vállalatok jelent­kezhetnek, ha szabadalmazott vagy szabadalmaztatás alatt álló magán-, vagy szolgálati találmánnyal rendel­keznek. Nevezni lehet még új, és olyan új, megvalósít­ható, szabadalomképes gondolattal is, amelynek oltalmi eljárása még nem kezdődött meg. Kollektívák esetében az a feltétel, hogy a feltalálók kétharmada megfeleljen az életkori követelményeknek. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell: a feltaláló nevét, személyi számát, szakképzettségét, munkahelyét és lakcímét; a találmány iparjogvédelmi helyzetét és an­nak adatait; a találmány legfeljebb 10 oldal terjedelmű leírását, funkcióit, a szükséges ábrákat, fényképeket, to­vábbá azt a kitöltött nevezési lapot, amelyet az érdek­lődők az Országos Találmányi Hivatalnál, az MTESZ megyei szervezeteinél és a KISZ területi bizottságainál vehetnek át, illetve levélben is kérhetik ezektől a szer­vektől. A pályázatokat a következő címre kejl eljuttatni 1985. április 15-ig: Ifjú Feltalálók Világkiállítása, Országos Találmányi Hivatal, Budapest 1054, Garibaldi n. 2. (Te­lefon: 124-400); Bobrovszky Jenő főosztályvezető. A hazai eredményhirdetésre 1985. május 31-ig kerül sor. A következő díjak kerülnek odaítélésre: első díj 50 ezer forint, a két második díj 40—40 ezer forint, a há­rom harmadik díj pedig 30—30 ezer forint. A világkiállításon való részvételre nem javasolt pá­lyázatokat az Országos Találmányi Hivatal 1985. június 15-ig visszajuttatja a feltalálóknak. A beérkezett pályá­zatok közül a világkiállításon történő bemutatásra alkal­mas találmányok kiválasztását az ezzel megbízott szak­értői bizottság végzi. A világkiállításon bemutatásra kerülő találmányokat önálló nemzeti pavilonban helyez­zük el. A rendezők a nemzetközi zsűri értékelése alap­ján hívják meg a legsikeresebb feltalálókat a kiállításra. Az előkészítéssel megbízott Országos Találmányi Hivatal az iparjogvédelmi előírásoknak megfelelően kezeli a ta­lálmányokat és segítséget nyújt a szabadalmaztatás egyes kérdéseiben. Színészbaleset a Vígszínházban Gálffi László színművész feb­ruár 18-án, hétfőn este a Víg­színházban, a „II. Richárd” cí­mű dráma címszerepének el­játszása közben munkahelyi bal­esetet szenvedett. Az előadás utolsó jelentében Horváth László színművésznek szerepe szerint tőrrel „meg kell ölnie” II. Ri- chárdot. A jelenet beállítása sze­rint Gálffi László meztelen fel­sőtesttel, arccal a közönség fe­lé fordulva térdel, amikor Hor­váth Lászlónak a tőrt tartó ke­ze öklével a királyt alakító szí­nész hátára ütve szúrást kell imitálnia. Az előadáson hasz­nált kellék a színpadi baleset- védelmi előírásoknak megfelelő, tompított végű és élű színpadi tőr volt. Ezzel a tőrrel és a be­állításnak megfelelően játszották a jelenetet az igen hosszú pró­ba időszaka alatt, és az eddigi 35 előadáson, így hétfőn is. Ezen a napon azonban véletle­nül, a két művész össze nem hangolt, rossz mozdulata követ­keztében Gálffi Lászlót vállsérü­lés érte. A szerepet végigjátszot­ta, anélkül, hogy a közönség a történteket észrevette volna. A kihívott mentők kórházba szál­lították, ahol sebét összevarrták. Állapota a Vígszínház igazgató­jának kedd esti tájékoztatása ér­telmében kielégítő, s az orvosi vélemény szerint a kórházat a jövő héten elhagyhatja. Hz „ördög ünnepe” Télíízö farsangi felvonulás Eleken Farsangi fánk és a „kedves” kínáló „Na, végre kibeszélhetem magam ...” Forog a „bolondkerék” Ha idegen csöppen ide, az Elekről Kétegyháza felé ve­zető útra, bizonyára meg­döbben: furcsa figurákat lát az egyik faluszéli ház felé szállingózni. A jobb oldali járdán komótosan lépked egy fekete csizmás, fehér Inges alak, hatalmas, őszes baju­szát lengeti a február végi csípős szél. Amott bő szok­nyájában. ügyetlenül botla­dozik valaki. Időnként meg­csúszik, s ilyenkor a nagy­kendő alól, a merev álarc mögül nem éppen nőies sza­vak hagyják el láthatatlan ajakát. A szekér elé fogott ló fá­zósan toporog. Csak akkor kezdik hegyezni fülüket, amikor szemből hangosan kiáltozni kezd különös „ro­konuk”. Az igavonó szamár barátkozó természetű. Für­gén dobálja fekete nadrágba öltöztetett lábait, s csacsi­füleivel a lassan gyülekező, kíváncsi tömeg felé integet, a gyerekek nagy örömére. Repedtfazék-hangja vetek­szik a trombitáéval, amely a lassan induló farsangi me­netnek kissé fals nótákkal diktálja az ütemet. A muzsi­kus igazi ördög: ökörszarv meredezik feje búbján, s nadrágja hátulján egykor szebb időket látott tehénfa­rok lengedezik. A piros köntösű Mikulás botra húzott fánkot kínál: van, aki szívesen vesz be­lőle. Amott egy maskarás muzeális értékű gramofont nyaggat, más nagyanyja ró­zsaszín bugyogóját húzta fázós lábára. A szekér mö­gött „bolondkerék” forog szüntelenül: a menyasszony­babát vőlegénybaba táncol­tatja fáradhatatlanul. A nemrég átadott 3-as szá­mú óvoda ablakából kíván­csi gyerekfejek kandikálnak ki az útra. Egy kormos képű maskarás oson oda, és faka­nalával megkocogtatja az üveget. Vidám sikongatás a válasz _A felvonulók között m egrekedt Lada tulajdonosa nem ússza meg szárazon: három tenyér is nyúl felé, félreérthetetlenül. Kénytelen hát aprópénz után kotorász­ni. Ha nem tenné, úgy jár­na, mint a kis teherautó tu­lajdonosa: nem túl gyöngé­den hátba veregetnék egy partvissal. „Az ördög ünnepe”, írták a vallásos középkori szerzők a farsangról, a karneválról. Talán akad még Eleken, aki megijed a vidáman kurjon­gató „alakoskodók”-tól, hisz mindent elkövetnek azért, hogy ijesztő látványt nyújt­sanak. Padlások, sufnik ron­gyait öltik magukra, s talán nem is gondolják, hogy ily módon a többnemzetiségű nagyközség néphagyományai­ról, viseleti szokásairól is adnak némi képet. Ám hiá­ba vesznek fel maskarákat. A gramofonos bújnak rémisztő álarcok mö­gé a mókás kedvű fiatalok és idősek, a télűző farsangi felvonulás már olyan meg­szokott látvány Eleken, amelytől a kisgyermek sem ijed meg. Sőt, mindenki jó szórakozásnak tartja, hisz, nemcsak a közintézmények, de a magánházak ablakai-: ból is sokan lesik a felvo­nulókat. Akik — egészen véletlenszerűen — hol ide, hol oda térnek be, s min­denütt örömmel fogadják őket. Nehéz eldönteni, miféle láthatatlan erő szelektálja szokásainkat. Egy biztos: a farsang — mely a római ko­ri szaturnáliák emlékét őrzi, majd ötvöződött a pogány- kori tavaszvárás és termé­kenységet kérő szertartás szokásával — furcsa módon helyet talált modern korunk­ban is. Meglehet, e jelenség­nek egész egyszerű a ma­gyarázata: vágyunk a közös­ségre, a közösségi megmoz­dulásokra. Arra, hogy bármit — akár egy olyan természeti jelenséget, mint a tavasz — közösen kívánjunk, s te­gyünk is valamit ezért — együtt. Habár — meglehet — hiába szóltak a kereplők, du­dák, csörgők, dobok és trombiták Eleken, a tél még sokáig kitart. De vigasztal­jon a tudat: mi megtettük a magunkét! —gubuez— A tél nem ijedt meg tőlük Fotó: Fazekas László

Next

/
Oldalképek
Tartalom