Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-08 / 288. szám
1984. december 8., szombat o Magyar partizánok Szlovákiában A szlovák nemzeti felkelés a második világháború történetében egy kis nemzet jelentős hozzájárulása volt saját és mási nemzetek felszabadításához. Mintegy ötvenezer katona és tizenhétezer partizán harcolt a németek ellen. A Werhmacht levéltáréból származó dokumentumok szerint a fasiszták a felkelőkkel vívott ütközetekben tízezer katonát, ötvenöt repülőgépet, harminc páncélkocsit, száz ágyút és aknavetőt, ezer gépjárművet veszítettek, si a felkelés a klerikális, fasiszta szlovák államot végleg kivonta Németország szövetségesei köziül. A szlovák nép nagy áldozatokat hozott a két hónapig tartó felkelésben, az azt követő partizánháborúban. A több mint kétszáz tömegsírban mintegy ötezer hazafi — katonák, partizánok, illegális pártmunkások — holttestét találták meg. Négy évtizede, nem sokkal azután, hogy a Szabad Szlovák Rádióban elhangzott a Szlovák Nemzeti Tanács deklarációja a hatalom átvételéről, a felszabadított területeken röplapok ezrei jutottak át a határon a magyar falvakba, városokba: „Magyar testvérek! Ütött a leszámolás órája! Fegyverbe magyarok! Kezetekbe vegyetek fegyvert, és ne késsétek el az utolsó alkalmat a német maradék hadsereg utolsó erejének felőrlésére. Nyújtsatok segítő kezet, és velünk közreműködve semmisítsétek meg a németeket minden lépésükön, kik halálos ellenségei minden tisztességes, jóakaratú embernek. Küzdjetek a győzelemért, amelyre nem kell most már sokat várni!” Az akkori magyar—szlovák határ magyar oldalán is nagy visszhangot váltott ki a felkelés híre, a lépten-nyo- mon megnyivánuló szimpátiát a Horthy-kormány mesterkedései sem voltak képesek megakadályozni. A gö- möri erdőkben már 1944 szeptemberében közös szlovák—magyar partizánegység alakult Adler Károly vezetésével. „ ... A szlovák nemzet a mai nappal csatlakozik a szövetséges nemzetekhez, amelyek harcukkal, nagy áldozatokkal biztosítják az egész világ nemzeteinek, és így- a mi kis nemzetünknek is a szabad és demokratikus életet. Minden erőnkkel hozzá akarunk járulni a szabadságharc gyors befejezéséhez” — hangsúlyozta a többi között a nyilatkozat, amelyet a Szlovák Nemzeti Tanács 1944. szeptember elsején tett közzé, utalva arra, hogy a szlovákiai fasisztaellenes fellépésnek — amelyben huszonhét nemzetiség tagjai vettek részt — szándéka összekapcsolódni az európai nemzetek felszabadításával. A felkelés vezetői és szervei az internacionalista kapcsolatokra nagy figyelmet fordítottak. Amellett, hogy a magyar nyelvű röplapokat eljuttatták a magyar vasutasokhoz, gyári munkásokhoz, igyekeztek megnyerni a Horthy-hadsereg tisztjeit, katonáit is. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának besztercebányai titkárságán a Losonc környéki illegális kommunista mozgalom egyik kiemelkedő alakja, Keleti Ferenc kapta feladatul, hogy partizánegységet szervezzen a magyar határvidéken, Krcanov százados egységének keretében. Visszaemlékezésében kjfejti, hogy főként a propagandamunkát igyekeztek fokozni a magyar lakosság körében. Az ő gondjaira bízták a magyarországi menekülteket, akiknek legjobbjait, a partizánkiképzés után konkrét feladatokkal küldték Magyarországra. Vele kapcsolatosak azok a röplapok is, amelyek Zólyomban jelentek meg magyar partizánegység aláírásával. A szlovák és a magyar kommunisták együttműködése a felkelés idején is a fasizmus elleni közös küzdelem azonos érdekéből táplálkozott. Arra törekedtek, hogy Magyarország ési Szlovákia területén igyekezzenek összehangolni a fasisztaellenes harcot. A Kommunisták Magyar- országi Pártja moszkvai vezetősége a szlovák nemzeti felkelési segítésére, és a magyar partizánmozgalom szervezésére Nógrádi Sándort indította útnak. „Október 8-án Kijevből szlovák területre repültem. A megérkezés estéjén Vol- janszkij százados, partizán dandárparancsnok törzséhez csatlakoztam, amelynek székhelye Besztercebánya volt” — írja jelentésében Nógrádi Sándor. Voljanszkij törzse egyébként fontos feladatot kapott Horthy kiugrási szándékának előkészítésében és megvalósításában. A partizánok segítették át a fronton a fegyverszüneti megbízatással Moszkvába induló magyar küldöttséget, amely 1944. szeptember 27-én a Losonc melletti Stara-Halic községnél lépte át az arcvonalat. A dandárparancsnok a magyar partizánmozgalom szervezésében is közreműködött. A Nógrádi-partizáncsoport tevékenységét a szlovák és a magyar antifasiszták szoros együttműködése jellemezte. A szlovák nemzeti felkelés területére érkezett maroknyi csoport gyorsan egységgé szerveződött. Elsősorban a front arcvonalán átszökött magyar katonákból. Nógrádi Sándorék hamarosan megkapták az utasítást a moszkvai pártvezetőségtől, hogy tevékenységüket a továbbiakban magyar területen fejtsék ki. Ekkorra a felkelést elfojtotta a német túlerő, a Tátra hegyeiben népi partizánmozgalom bontakozott ki. A Nógrádi-csoport is a Do- novaly környéki erdőkbe vonult vissza, majd a Tátra hegyein keresztül elindult Magyarországra, és Ipolytar- nócnál átlépte a határt. A magyar partizánparancsnok visszaemlékezésében meleg szavakkal emlékszik meg azokról a szlovák partizánokról, akik vele együtt tartottak, mondván: a szlovák földön is ugyanazért a célért harcoltak, amiért a határ túloldalán. A tátrai utak a csoporttól olykor emberfeletti erőt követeltek, nemegyszer harcba bocsátkoztak német járőrökkel. A szlovákok rokonszen- vét egész utak során élvezhették. Élelmiszert kaptak, segítséget a folyókon történő átkelésekhez, információt az ellenség elhelyezkedéséről, erejéről. A csoport útközben sok katonaszökevénnyel találkozott. A szlovák nemzeti felkelés harcaiból jelentős részt vállalt a Vaszilij Mihajlo- vics Kozlov partizánegység parancsnoksága alatt tevékenykedő, Petőfi Sándor nevét viselő partizánosztag. Parancsnoka Grubics Zoltán, komisszárja Fábry József volt, az osztag létszáma pedig meghaladta a kétszázötven embert. Hogy miként erősödött egy partizánosztag? Jó példa erre Fábry József akciója, amit Lucska faluban hajtott végre. A partizánok a lakossággal állandó összeköttetésben voltak. Onnan szerezték a legfrissebb híreket, tájékozódtak a német és a magyar alakulatok mozgásáról, tevékenységéről és terveiről. így tudták meg Fábryék, hogy Lucskára magyar katonák érkeitek a frontról, és a lakosságtól élelmiszert igyekeznek rekvirálni. A Petőfi-partizánegység egyik csoportja Fábry József vezetésével nem sokkal később megjelent a településen. A lakosság közvetítésével, később pedig személyesen is felvette a kapcsolatot a magyar frontkatonákkal, aminek eredményeként öt magyar honvéd letette a fegyvert és beállt a partizánosztagba, a többiek pedig elrejtőztek a közeli erdőkbe anélkül, hogy a kapott parancsot végrehajtották volna. A Petőfi-partizánosztagot egy alkalommal váratlanul közrefogták a németek egy magaslaton, Revucától északra. Adler Károly osztagpa- rancsno'k negyedórás heves tűzharc után úgy határozott, hogy kitör az ellenség gyűrűjéből. A gyors döntést siker koronázta: megsemmisítettek tizenhat németet, a partizánok pedig négy sebesülttel vonultak el. Adler Károly lőcsei fogtechnikus volt. Négygyermekes családban nevelkedett. A szlovák nemzeti felkelés győzelmét követően otthagyta jólmenő üzletét, és csatlakozott a partizánokhoz. A szlovák és a magyar antifasiszták érdekeinek összefonódását bizonyítja, hogy minden akciót — tekintet nélkül arra, hogy a szlovák hegyekben, a határ közelében, vagy magyar területen hajtottak végre — a 'közvetlen kölcsönös segítség cselekedeteként fogták fel. Amikor Kozlov őrnagy csoportja brigáddá gyarapodott, a magyar partizánok többsége a Petőfi Sándor egységbe tömörült. A szlovák nemzeti felkelés elleni elsöprő német támadás idején, 1944 október végén a Petőfi-egység a csetneki völgybe vonult át. Ez a völgy a partizánköztársaság életét élte, és a faluban Besztercebánya eleste után is csehszlovák zászló lobogott. A Petőfi-egység itt egyesült Adler Károly csoportjával, amelyben magyarok és szlovákok harcoltak. A csoportot a Gömör hegyi falvakban mindenütt „Otec” néven ismerték. Az újabb csoportokkal megerősített Petőfi-egység tíz községben fejtett ki tevékenységet, a slavosovcei papírgyárban is, ahol az egység partizánigazolványait nyomtatták. Ezek a falvak Cierna Le- hota környékén a német feg/vereknek hónapokon keresztül ellenálltak, és a sikeres küzdelemhez a lakosság egymillió korona értékű ruházatot, élelmiszert biztosított. — A stábom tudomására jutott, hogy magyar katonák állnak át hozzánk, bujdosnak, és az a gondolat is felmerült, hogy nekünk kellene közeledni hozzájuk, beszervezni őket a partizánmozgalomba. Később egy tíztagú csoportba verődtünk, szovjetek, magyarok vegyesen. Akkor kezdtük el tevékenységünket, megtudtuk, hogy az ózdi kohómunkásök Losoncon keresztül nyugat felé tartanak. Kiválasztottunk egy csoportot, amelynek tagjait alkalmasnak találtuk a kapcsolat felvételére. Körülbelül százötven magyar katonát és polgári személyt sikerült meggyőznünk. Később még többen csatlakoztak hozzánk. December közepén Kysuca nad Rima- vicou községben alakult meg brigádunk — mesélte Alexander Simkó, aki ma a Zdroj vállalat nyugat-szlovákiai kerületi igazgatóságának személyzeti vezetője. „Tovaris Paprika”-nak nevezték, mert a magyaroknak kétszáz kilogramm piros paprikájuk volt, s más élelmiszer-tartalékuk híján ezért cserébe igyekeztek beszerezni a legszükségesebbeket. A legfontosabb akciónak Cier- ny Balog körülzárását tartották, hogy a németek ne juthassanak vissza bosszút állni a polgári lakosságon. A felkelés leverését követően sok magyar partizán maradt Keleti Ferenc vezetésével a Magas-Tátra hegyeiben, és folytatta a küzdelmet a németek ellen. A Scors-egység keretében egy másik magyar csoport hol Szlovákia, hol Magyarország területén tevékenykedett a fasizmus ellen az internacionalista szolidaritás nemes példáit mutatva. „... Nehéz a búcsú. Én még nagyon szerettem volna élni. Még érzek magamban sok-sok tetterőt. Két hete kergetnek a 'kutyák, már sokszor úgy volt, hogy itt a vég. Ma sikerült még ötünknek egy nagyon jószívű emberhez betérni, és egy kicsit megszáradni, megpihenni, jóllakni. De mi lesz holnap? Húsz méterre járnak tőlünk a németek, az ablakon 'keresztül nézzük őket. Éjjel kisurranunk, de hová megyünk? A gyűrű szoros. Nagyon sok jó emberem elesett ...” — írta Adler Károly közvetlenül halála előtt családjának. A németek elfogták, 'kegyetlenül megkínozták és kivégezték. Búcsúlevelét Banska Byst- ricán, a Felkelés Múzeumában őrzik. Gotyár Gyula és M. Szabó Gyula Önkéntesek jelentkeznek Breznon a partizánok közé A partizánbrigád emlékhelyét gyakran keresik fel a fiatalok fl nemzet őrzi emléküket 1944. november 22-én, késő délután, egy ismeretlen férfi csengetett be dr. Tartsay Vilmos nyugállományú százados, Budapest, Andrássy út 29. szám alatti lakásán. Fia nyitott ajtót, aki érthetetlenül hallgatta, hogy az idegen nagyapjával szeretne beszélni, aki akkor már fél éve halott volt. Míg beljebb mentek, hogy a dolgot tisztázzák, egy csendőrnyomozó különítmény rontott be, s a jelenlevőket egy külön szobába terelték. Az akciót Radó Endre csendőr százados, a Nemzeti Szá- monkérő Szék katonai osztályának parancsnoka vezette, aki az árulóvá lett Mikulics Tibor bejelentése nyomán tudta meg, hogy a katonai ellenállás vezetői Tartsay lakásán aznap este fontos megbeszélést tartanak.-A jelszó, amire kitárul majd az ajtó, a „mozijegy” szócska volt. A megbeszélésre érkező gyanútlan embereket Radó és pribékjei várták. „Gaz, bitang kommunisták, most hurokra kerültetek!” — kiabáltak áldozataikra. „Na itt egy újabb tovaris!” — mondták, amikor ismét megszólalt a csengő. A késő esti órákig 12 ellenállót fogtak el, s az egyetemi Füvész- kertben őrizetbe vették Bajcsy-Zsilinszky Endrét, egy Tárnok utcai lakásban pedig Kiss János altábornagyot. Messik János hadnagy és gróf Széchenyi Pál zászlós később érkezett a Tartsay-lakásra, ahol tűzharcba bocsátkoztak és mindketten halálos sebet kaptak. így lettek ők a Felszabadító Bizottság első hősi halottai. A Nemzeti Számonkérő Szék a Margit körúti fogház III. emeletén rendezkedett be. Itt kezdték meg, még azon éjjel, a kihallgatásokat. A háborús rokkant Kiss tábornokot Radó rendelte maga elé: „Na mi van, tovaris” — fogadta gúnyolódva. „Szólítson csak nyugodtan altábornagy úrnak” — válaszolta az ősz generális. Radó erre ököllel vágott az arcába. A számonkérő szék nyomozói a spanyol inkvizíciót is megszégyenítő módszerekkel próbálták áldozataikat szólásra bírni. Tartsay meztelen talpára 68 gumibotütést mértek. A foglyokat arra kényszerítették, hogy az irodában órákon át négykézláb járjanak körbe-körbe. Az emberek nyelvét villanyárammal égették, magasfeszültséget kapcsoltak rá érzékeny testrészeikre. Mikor a fájdalomtól eszüket vesztve üvöltöttek, nevetve gúnyolták őket: „Most beszél a moszkvai rádió!” Az őrizetesek megjárták Dante poklának minden bugyrát. A „puhítás” november 30-ig tartott, majd megkezdték a vallomások jegyzőkönyvbe foglalását. Az iratokat a Nemzeti Számonkérő Szék december 4-én adta át a vezérkar főnöke III. számú bíróságának, amely ugyancsak a Margit körúti börtönépületben működött. A per levezetésére Dominies Vilmos hadbíró őrnagy kapott megbízást, aki a statáriájis eljárásra megszabott 72 órán belül az ügyet be akarta fejezni. Jellemző a per justismord jellegére, hogy a bíróság éppen- csak elkezdte az eljárást, amikor a második napon a börtön udvarán már fel is állítottak hat bitófát. Az ítéletet még ki sem hirdették, de a börtön udvarán máris felsorakoztatták a kivégzési négyszögbe vezényelt katonákat, s még egy szakasz honvédet, akiknek elrettentő példát akartak mutatni. December 6-án géppuskás csendőrök biztosították a börtön bejáratát, amikor Vargyassy Gyula altábornagy elnökletével elkezdődött a bírósági komédia. A tárgyalást végig Dominies vezette, míg a vádat Simon Ferenc hadbíró százados képviselte. A nyilas párt megbízásából „Sütő testvér” volt jelen, aki egy részére bevitetett bőrhuzatú karosszékben terpeszkedett. A tárgyalótermet csendőrök, nyomozók, a számonkérő szék emberei töltötték meg. Az ő jelenlétük fejezte ki a per „nyilvános” jellegét. Az elfogott, meggyötört ellenállók, antifasiszták nem mentegették magukat, férfiasán és hősiesen vállalták tetteiket. Meghiúsult a bíróságnak az a taktikája, hogy a vádlottakat megtörje, szembeállítsa egymással. Bajcsy-Zsilinszky kijelentette, hogy „bűnösnek nem érzi magát, mert legjobb meggyőződése szerint, tudatosan, az ország érdekében cselekedett”. Kiss János azt hangoztatta; azért csatlakozott a mozgalomhoz „mert ezzel hazájának tesz szolgálatot”. Tartsay szerint „abban a hiszemben és tudatosan cselekedett, hogy ezzel a hazának használ”. Vállalta a tetteit Nagy Jenő ezredes is, aki kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Ha' sonlóan helytálltak a többi vádlottak is. Bajcsy-Zsilinszky Endre országgyűlési képviselő védője. Kelemen Kornél, az első napon elérte, hogy a mentelmi jogra való tekintettel Bajcsy ügyét kivonják a katonai bírásko dás alól. Ö december 24-én Sopronkőhidán állt bitófa alá. A bíróság december 8-án hirdetett ítéletet. Jellemző a fasiszták félelmére, hogy az ablakokba és a kapukba golyószórós őröket állítottak. Dominies unott egykedvűséggel olvasta az ítéletet. Az épület ablakai megremegtek, a város fölött éppen légitámadás folyt. Ez adta a kísérőzenét egy pusztulásra ítélt rendszer elvetemült gaztettéhez. All vádlottból hat ellenállóra mondták ki a halált, közülük később háromnak büntetését 10—15 évben szabták meg. Kiss Jánost, Nagy Jenőt, Tartsay Vilmost kötél általi kivégzésre ítélték. Az idős tábornok nyugodtan, megbékélt lélekkel fogadta a sorscsapást. így szólt feleségéhez: „Meggyaláztak, megszégyenítettek, villanyoztak, de én mindent türelemmel viseltem. Most, ezután vigyél engem Kőszegre!” Haló porai tényleg odakerültek. Tartsay az eljárás alatt teljesen megőszült. Nagy Jenő is bátran viselte a mártíromságot, s szembe nézett a halállal. E sorok írója évekkel azelőtt beszélgetett dr. Németh József tábori esperessel, aki Hindy Iván, Budapest városparancsnoka rendelt ki a szomorú eseményhez. Az elítélteket ő vezette fel az egzekúcióhoz. Kiss Jánost szólították utoljára, azzal is tetézve büntetését, hogy látni kellett a bitófán bajtársait. „Férfias határozottsággal vállalta a halált. Azt mondta, hogy mindazt, amit tettek, a magyar nép érdekében és jövőjéért tették” — emlékezett a tisztelendő úr. A kivégzés végét jelző kürtszó, a „lefúvás”, három magyar honvédtiszt, igaz hazafi halálát jelezte. A börtön foglyai, az életben maradt harcostársak, megrendültén hallgatták a trombitaszót. Bizonyára eszükbe jutott, hogy mivel búcsúzott tőlük Tartsay: „A megkezdett munkát folytassátok!” A Kommunista Párt lapja, a Szabad Nép, Üj vértanúk címmel vezércikkben búcsúztatta az ellenállási mozgalom három katonai vezetőjét. Szálasiék tettét Haynau hóhérmunkájához hasonlította. A lap az egész nemzet nevében búcsúzott tőlük: „Kiss János és hőstársainak nevét a magyar dolgozók milliói örökre szívükbe zárták”. A Margit körúti börtönből ma már semmi sincs. Ahol a bitó állt, ott ma gyermekjátszótér van. A vörösmárvány emlékkőnél december 8-án újra megjelennek a koszorúk, az emlékezés virágai, hirdetve, hogy a felszabadult magyar nép soha nem felejti el hőseit és mártírjait. Gazsi József