Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-01 / 282. szám

/ 1984, december 1., szombat II szakszervezeti mozgalom történetéből Szarvason A századforduló után Szarvason az agrármozga­lom megerősödése volt jel­lemző, amely egyrészt az aratósztrájkokban jutott ki­fejezésre, másrészt a szer­vezeti élet erősödésében. Az 1906-ban megalakult Ma­gyarországi Földmunkások Országos Szövetségének Szarvason is létrejött a he­lyi csoportja. Szarvason a Horthy-korszak idején kevés volt az ipari munkásság. Vi­szont annál több volt az ag­rárproletár, a szegénypa-' raszt, és ezek harcai jelez­ték a szakszervezeti és a munkásmozgalmat. 1926-ban a földmunkás­szövetség helyi csoportja gyűlést tartott, majd nyá­ron aratósztrájkot hirdetett. Adatunk van. hogy ilyen sztrájk 1931, 1936, 1937. 1939-ben is megismétlődött. A kommunista párt 1928-as plénuma kimondta: „A kul- túregyesületeket a kommu­nista párt egyik igen fon­tos területének kell tekin­teni . .. Egységesíteni kell a különböző kultúregyesületek- ben folytatott kommunista munkát. . . Törekedni kell arra. hogy a nevelőmunka ezekben az egyesületekben kommunista monopólium le­gyen . ..” Ennek a határo­zatnak értelmében Szarvason az ilyen irányú munka fel­lendült a Vasas Sport Club­ban, az Építőipari Munká­sok Világosság Dalkörében, az Eszperantista Szövetség helyi csoportjában. A hala­dó hagyományok ápolása, a munkásöntudat és a harci szellem fejlesztése elsősorban ezekben a szervezetekben folyt. Ezt a munkát segítet­ték a község különböző te­rületein, főleg a tanyavilág­ban működő olvasókörök. A sport-, a kultúregyesü- letek, az olvasókörök mel­lett az igazi szakszervezeti munkát az 1922-ben alakult FÉKOSZ helyi csoportja je­lentette. Igen nehéz körülmények között végezte szervező és felvilá­gosító munkáját, éppen ezért nagy eredménynek könyvel­hető el. hogy 1939-ben kö­zel 500 tagja volt. Szarvas község haladó, munkásmoz­galmi, szakszervezeti múlt­jára történt visszaemlékezés nem a teljesség igényével készült, csupán felvillantotta azokat, amelyekhez az új kötődött. Az átalakulás élére Szarvason is a kommunista párt állt. A felszabadulás napjaiban, és az azt követő időszakban csak a kommu­nista és a kisgazdapárt szer­veződött újjá. A két párt nem azonos irányban kép­zelte el a fejlődés további útját. Ez negatívan kihatott a különböző társadalmi szervezetek, így a szakszer­vezetek újjáalakulására is. Éppen ezért a kommunista párt sürgetésére újjáalakult a Szociáldemokrata Párt. és megalakult a Nemzeti Pa­rasztpárt és a Polgári De­mokrata Párt. Mind az öt párt a társadalom különböző rétegeiből szervezte tömeg­bázisát, és különböző mó­don ítélte meg a szakszer­vezetekhez való viszonyát. A kommunista és a kis­gazdapárt megállapodott ab­ban, hogy a Nemzeti Bizott­ságot a szakszervezetek be­vonásával kell megalakítani. 1944. december 20-án meg­alakult a Nemzeti Bizott­ság. amelyben a szakszerve­zetek két taggal mindvégig képviselve voltak. A meg­alakult Nemzeti Bizottság­ban a kisgazdapártnak négy képviselete volt, a többi pártnak 2-2. Ez az arány, ahogy egy elemzésben olvas­ható: „...nem felelt meg a demokratikus követelmé­nyeknek." Szarvas 1945. február 15-ig teljesen katonai vezetés alatt állt. Február 15-én alakult meg az új községi képviselő- testület. A Nemzeti Bizott­ság 40 rendes és 20 póttagot jelölt a szakszervezetek egyetértésével, akiket egy­hangúlag meg is választot­tak. Ezen az alakuló ülé­sen a pártok képviselői fel­szólaltak, és állást foglaltak a legsürgetőbb teendők ellá­tása mellett. A kommunista párt képviselője azt mondta: „ ... Helyi viszonylatban a közrend haladéktalan hely­reállítása, a tulajdon védel­me ... A mezőgazdasági munkák minden eszközzel való előmozdítása, a vallási türelem és társadalmi bé­ke ...” biztosítása a legfon­tosabb. A parasztpárt kép­viselője így nyilatkozott: „ . .. a községi közigazgatás minden vonalán érvényesül­jön a demokratikus elv. . . Ez azt jelenti, hogy a legszéle­sebb néprétegek, az eddig politikailag és gazdaságilag hátétrbe szorított kétkezi pa­rasztok és munkások létérde­kei helyeztessenek előtérbe, olyan értelemben, hogy az értelmiség nem ura, hanem munkatársa legyen a dolgo­zó népnek... A szarvasi kommunisták, a baloldali agrárproletárok már a felszabadulás előtt megindították a harcot a földért. Sok harcos kommunista és régi szakszervezeti tag tö­mörült a Földmunkások és Kisgazdák Szövetségébe. A szövetség helyi szervezetét 1939-ben feloszlatták, de a felszabadulás után egy hó­nappal szervezetileg is újjá­alakult. Szervezetileg ugyan novemberben alakult újjá. de a gyakorlatban a község felszabadulása után azonnal a kommunista párt biztos és aktív segítője lett. A kom­munista párt a földmunkás szakszervezettel a község felszabadulásának hónapjá­ban népgyűlést hívott össze a legsürgősebb feladatok megbeszélésére. A népgyű­lésen a párt helyi titkára el­ső helyen említette a föld­reform kérdését. A párt ja­vaslatot dolgozott ki a föld­reform lebonyolítására, és azt javasolta, hogy annak operatív végrehajtását a földmunkás szakszervezetre kell bízni. Ezt szabad-párt- nap keretében ismertették a lakossággal, amely azt öröm­mel, egyetértéssel el is fo­gadta. Ez a tény kettős dolgot igazolt: először a község a földreform kérdésében mint­egy megelőzte a központot, másrészt igazolta, hogy a földmunkás szakszervezet, mely mint láttuk, jelentős múlttal rendelkezett, most is a szakszervezetek közül első­nek jelentkezett, tevékeny­kedett, szervezetileg alakult újjá, taglétszáma rövid időn belül kétezer fölé emelke­dett. (1945. szeptember 17- én 3215 tagja volt.) A két szervezet javaslatá­ra aláírások gyűjtése indult meg a földreform mellett. Az eredmény a vártnál na­gyobb lett, igazolva, hogy a földre éhes parasztság tá­mogatja az újat, a haladót. Ezzel is magyarázható, hogy. Szarvas küldötte is tagja volt annak a 30 tagú kül­döttségnek. amely a megye 28 községéből 1945. február 4-én Debrecenben találko­zott az Ideiglenes Kormány tagjaival, és a párt akkori főtitkárával, és tárgyalt a földreform kérdésében. Rö­vid idő múlva megalakult a községi földigénylő bizott­ság 11 taggal, akik közül egy kisparaszt, 4 szegénypa­raszt, 2 földmunkás, 4 me­zőgazdasági munkás. A bi­zottság, a földmunkás szak- szervezet aktivistáinak se­gítségével. nagy és gyors munkát végzett. Ennek lett eredménye, hogy 1945. áp­rilis 22-én Szarvason a föld­osztás befejeződött. A hatalom átvételével, a földosztással a volt uralkodó osztály nem semmisült meg egy csapásra. Ellenállást ta­núsított az újjal szemben. A Szarvasi Földmunkás Szak- szervezet 1945. április végi jelentésében ezt olvassuk: „A reakció mindenütt próbált gáncsoskodni, különöskép­pen a földreformmal kap­csolatban a nép lelkületét oda igyekeznek irányítani, hogy a föld nem az övék, és nem is lesz . . flz új gazdák és a szegényparasztok érdekvédelmét a reakcióval szemben a FÉKOSZ képvi­selte. A föld megvédése mel­lett feladatai közé tartozott a mezőgazdasági munkaköz­vetítés, cséplő-arató bandák szervezése, bérezési ügyek, kollektív szerződések kötése stb. A munka eredményessé­gét tükrözi, hogy 1948 szep­temberében a FÉKOSZ helyi csoportjának 4877 tagja volt. Ugyancsak az új gazdák ér­dekvédelmére alakult 1945 nyarán az Újonnan Földhöz- jutottak Országos Szövetsé­ge (UFOSZ) helyi csoportja. 1948. március 7-én tartot­ta az UFOSZ megyei kül­döttközgyűlését. Ezen az alábbi feladatokat szabták meg: „Nemcsak az új gaz­dákat, hanem a parasztság széles rétegeit kell beszer­vezni az UFOSZ-ba, hogy az egész magyar mezőgazda­ság átfogó érdekvédelmi szerve legyen ... Nagyobb figyelmet kell fordítani a szervezeti életre ... Világné­zeti kérdéseket kell mutat­ni az UFOSZ-nak, de tagjai bármelyik koalíciós pártnak lehetnek tagjai... Most már elsősorban a termelésre kell összpontosítani...” A FÉ­KOSZ. az UFOSZ, a közben megalakult földművesszö­vetkezettel messzemenően segítette a parasztságot. A két szervezet 1948 augusz­tusában a községben is egyesült a Dolgozó Parasz­tok és Földmunkások Orszá­gos Szövetségének Helyi Csoportjában. Egyesüléskor a DÉFOSZ-nak Szarvason 3082 tagja volt. A DÉFOSZ helyi szerveze­te a község határában, a ta­nyavilágban fejtett ki hatá­sos tevékenységet. A dűlő­biztosi hálózat kiépítésével segítette a mezőgazdasági munkákat, összehangolta a nyári betakarítási teendőket. D termelőszövetkezeti mozgalom kibontakozásával a tagság létszáma csökkent olyany- nyira, hogy 1952 februárjá­ban a megalakult MEDOSZ helyi szervezetének kb. 600 tagja volt. Napjainkban kö­zel 2 és fél ezer. A község agrárjellegének megfelelően a mezőgazdasági munkások, a szegényparasz­tok, a középparasztok szer­vezeti élete a domináló. Ipa­ri munkásokat tömörítő szakszervezetek a háború alatt megszűntek. A felsza­badulás után igen lassan alakultak újjá. Ennek oka kettős: egyrészt a munkások továbbra is vidékre mentek dolgozni, és ott lettek szak- szervezeti tagok, másrészt az itthon maradottak kisipari termelőszövetkezetekbe tö­mörültek. Szarvas szakszervezeti mozgalmáról teljességgel csak akkor szólhatunk, ha a pedagógusok szakszervezetéről is említést teszünk. Ez a mozgalom kettő évvel koráb­bi, mint a FÉKOSZ. Több­szöri átszervezés után 1893- ban megalakult a Szarvasi Tanítóegyesület, amely há­rom, igen dinamikus évtize­det mondhatott magáénak, mindvégig támogatva az 1918-as októberi forradalmat és a Tanácsköztársaság ok­tatási kultúrpolitikáját. A két világháború között, a második világháború alatt az egylet csak formálisan működött, 1944 őszén jogilag is feloszlott. A haladó múlt, a száznegyven évi tevékeny­ség hagyott olyan mély gyökereket a szarvasi peda­gógusok körében, hogy a fel- szabadulás után, 1945 őszén a szervezkedést ismét meg­kezdték, és néhány év alatt minden nevelő tagja lett a sz akszervezet nek. A szakszervezet a sorok rendezése, a szervezeti élet beindulása mellett tartalmi kérdésekkel is foglalkozott. 1946. február 5-én tartott községi képviselőtestületi ülésen a községi tanítók ja­vasolták a községi népisko­lák államosítását. A községi pedagógusszakszervezet súly­ponti feladatának tar­totta a káderek kiválasztá­sát és a továbbképzést. Már 1948 tavaszán három kollégát küldött az ún. szakszerveze­ti iskolára. Az ő irányításuk­kal, a megértő pedagógusok-, kai a szakszervezet hajtotta végre az iskolák államosítá­sának nem kis feladatát. A rendelkezésre álló anya­gok alapján most ennyiben vázolhattam Szarvas szak- szervezeti mozgalmának múltját. További kutatások szükségesek a múlt teljes feltárásához. Dr. Lovász György Életutak „Szívügyem a nőpolitika volt” Igaz, hogy Gyulán talán nincs is olyan helybeli ember, aki ne ismerné Szeredi Etát. Azt azonban már kevesen tudják megmondani, hogy mikor, hol található, hiszen még ma is, nyugdíjazása után 14 évvel dolgozik és jelentős közéleti tevé­kenységet folytat. A harisnyagyár telepén műszak végezte előtt fél órával mégis si­került szóra bírni Eta nénit. — Sokszor elmondtam és most is leír­tam a gondolataimat, visszaemlékezései­met az életemről — mondta. — Nem volt könnyű sorsom, az bizonyos. Nehéz anya­gi körülmények között nőttem fel, hiszen kilencen voltunk testvérek. Édesapám kő­művessegéd, édesanyám harisnyagyári munkásnő volt. Az elemi iskolában kitűnő tanuló voltam, de nem tanulhattam a hat elemi után. Cselédnek kellett mennem, hogy a kenyeremet megkeressem. Az éle­temben a legnagyobb változást a felszaba­dulást követő évek hozták. Emlékszem, október 6-a reggelére. Légiriadó volt, megszólaltatták a szirénákat. Szüleimmel, testvéreimmel a kerti bunkerba szorul­tunk. A föld is remegett az iszonyú csat­togástól. Hét óra tájban csendesedett el a világ, édesapám kinézett az utcára. Ami­kor bejött, azt mondotta: itt vannak az orosz katonák, vége a háborúnak. Ebben az időben a kórházi mosodában dolgoz­tam. Nagy sürgés-forgás volt, rengeteg se­besült, nem győztük mosni a fehérnemű­ket, a ruhákat. Nehéz munkát végeztünk. A kórház megmentőjének neveztük az igazgatót, Gyarmathi főorvost, aki való­ban anyagi áldozatot is hozott a bete­gekért. Még otthonról is beszállította a le­pedőket, hogy enyhítsen a kórház felsze­relési gondjain. Majd’ minden dolgozót megkérdeztek, melyik pártba tartozik. Beléptem a szociáldemokraták közé, az egyesüléskor pedig a Magyar Dolgozók Pártjának tagja lettem. A kórházból a Gyulai Harisnyagyárba kerültem, javítónak. Gyermekkoromban édesanyám hazahordta a munkáját és már 6 évesen úgy szedtem a szemet a haris­nyán, mint a gép. Meg is becsültek, ki­tüntetések sorát kaptam. 1946-ban kapcso­lódtam a munkásmozgalomba. A gyárban szerveztünk munkaversenyt, bekapcsolód­tam a szakszervezeti mozgalomba, két évig termelési felelős voltam, helyettesí­tettem a párttitkárt is. A szívügyem első­sorban az asszonyok sorsa volt. Ebben az időben bontakozott ki a városban is a de­mokratikus nőmozgalom. Az MNDSZ a városi kommunista párt irányításával dol­gozott és támogatták a gyulai nők százai, ezrei. Nem volt könnyű korszak a felsza­badulás utáni, az 1956 környéki sem, hi­szen kerestük az utat, a legjobb módsze­reket. Gyulán is sok asszony ismerte meg az összefogás szépségét, erejét. Ezek közé tartozott Dandé Mihályné, Biró Péterné, Szabó Jánosné, Kátay -Andrásné és még ki győzné felsorolni a többieket. 1956. de­cember 14-én felkeresett Boros Gáborné, hogy segítsek a gyulai városi nőtanács megalakításában. Következő év január közepén találkoztunk először a tanácshá­zán és megválasztottak titkárnak. Az el­nök Gortka Józsefné lett. Küldöttnek ja­vasoltak az Országos Nőtanácsba is, ahol 1970-ig dolgozhattam. Itthon az első nagy szervezésünk az 1957-es nőnapi gyűlés volt, ahol több mint ezren vettek részt. Az üze­mi nőcsoportok megalakítására került sor ezután, majd a termelőszövetkezetekben is hasonlóak alakultak. Bizottságaink foglal­koztak már családvédelemmel, kulturális és szociális ügyekkel. A nőmozgalom ve­zetői mindig szoros kapcsolatot tartottak a Hazafias Népfronttal. A felsőbb szervek javaslatára 1970 óta főként lakóterületen­ként foglalkoznak különös figyelemmel a nőpolitikái munkával. Hiszen ahol élnek és dolgoznak az asszonyok és lányok, ott ismerik legjobban gondjaikat, élet- és munkakörülményeiket. Leírva minden sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint a valóságban. Sokat kellett agitálni, győzködni az asszonyokat egy-egy intézkedés létjogosultságáról. Alig akarták elhinni, hogy könnyebb lesz a munkájuk, a gépesítés őket segíti. Ma már látják, igazunk volt és jól tették, hogy mellénk álltak. Találkozom gyakran a régi mun­katársaimmal. Minden városrészben van öregek napközi otthona, ahol beszélgethe­tünk, vitatkozhatunk, jól érezhetjük ma­gunkat. Szeretem az embereket. Kirándu­lásokat szervezek, egy hete például Ka- muton jártunk. Még Váriból is eljöttek az asszonyok. Legközelebb az újkígyósi Róna étterembe megyünk. Hogy miért nem va­gyok soha otthon? Még mindig szebbet és jobbat akarok, tevékenykedek az embere­kért. Négyen járunk vissza nyugdíjasok a gyárba, hogy a megengedett munkaidőt ledolgozzuk. A fiatalok között van, aki szívesen fogad, de olyan is, aki azt hiszi, ő tartja el a nyugdíjasokat. Ezeknek meg­magyarázzuk, hogy a nyugdíj nem vala­miféle ajándék, hanem munkával szerzett járandóság. Elszálltak az évek, hiszen 1970-től vagyok nyugdíjas. Tulajdonkép­pen már 49 éve dolgozom. Most már nem is bánom, hogy néhány nap múlva eltelik a megengedett munkaidőm. Könnyebben fáradok, fájnak a lábaim. Sokat gyalogo­lok, messze lakom innen a munkahelyem­től. A nyugdíjamból és a különkeresetem- ből beosztással szépen kijövök. Ha visszaemlékezem a múltra, szép éle­tem volt. Sokat tanultam és tanítottam a fizikai munka mellett. Húsz évig tevé­kenykedtem a megyei népfrontban, 10 évig tanácstag voltam. A pártalapszerve- zetünk 25 éve bízta rám a képes folyóira­tok terjesztését. A természetem soha nem volt harcos, de mindig kimondtam, amit gondoltam. Most az öregek parlamentjén is szólok arról, hogy javítani kellene a városban a járdák és a világítás állapo­tán. Sokan felkeresnek ma is idős, beteg emberek, intézzem, el ügyeiket, kérjek se­gélyt. szociális otthoni elhelyezést szá­mukra. Azon is gondolkoztam már, velem mi lesz, ha nem dolgozom, megbetegszem? Igazából nem félek, sok embernek segí­tettem már, bizonyosan engem sem hagy­nak magamra. Az álmom egy olcsó fenn­tartású lakás. Sok idős ember magányos, tudom. Szerveznünk kellene itt is egy magányosok klubját. Az öregek is szeret­nének szórakozni, beszélgetni, valakihez tartozni. Más életformája van a mai 60— 70 évesnek és nehéz az egyeztetés, ha egy fedél alatt élnek a fiatalokkal. A napja­im gyorsan telnek, csak az esték unalma­sak. Ma is elmegyek egy idős beteg néni­hez, meglátogatom. Azután Katalint, Er­zsébetet köszöntök. Sok munkát jelent számomra a nyugdíjasok klubjának szer­vezése, a programok alakítása. Szeretném, ha a fiatalok is úgy dolgoznának, mint mi régen. Akkor később még jobb lesz min­denkinek .. Bede Zsóka Fotó: Veress Erzsi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom