Békés Megyei Népújság, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-06 / 261. szám
o ISHsWIfoM 1984. november 6., kedd A szerződéses fegyelem és a tsz-ek Aranykalász Tsz, Újkígyós Szüreti hangulatban Évek óta gazdasági életünk egyik legvitatottabb kérdése a szerződéses kapcsolatok alakulása. Különösen az utóbbi időben az egyre nehezedő feltételek miatt vált sarkalatos pontjává a gazdálkodásnak a szerződéses fegyelem betartása. Mert mi is a helyzet napjainkban? A termelő a szerződésben lefektetett kívánalmak szerint átadja termékét a felvásárlónak. Ha a felvásárló országos nagyvállalat, s esetleg pénzügyi zavarral küszködik, akkor bizony nem mindig fizeti ki időben az áruért járó összeget* a kisebb termelőnek, a termelőszövetkezetnek. A termelőszövetkezetek pedig nem tudják minden esetben érvényesíteni jogaikat a nagyvállalattal szemben. A közös gazdaságok számlájáról hiányzó összeg azonban további bonyodalmakat okoz. Ugyanis a tsz nem tud eleget tenni fizetési kötelezettségeinek. Ilyenkor aztán hitelért az MNB-hez fordul, s ha bizonyítani tudja, hogy eredményesen gazdálkodik, van fedezete, akkor meg is kapja a kért összeget. 0 termelő szemével Megyénk egyik kisebb termelőszövetkezete a telekge- rendási Vörös Csillag Tsz. A közös gazdaság elnöke, Kele Mihály, így vélekedik a szerződéses kapcsolatokról. — Igen nehéz helyzetben van a termelő. A nagyvállalatok szerződési nyomtatványai a saját előnyök figyelembe vételével készülnek. Ilyenkor nekünk csak két lehetőségünk marad, vagy elfogadjuk az abban lefektetett feltételeket, vagy nem. A témával kapcsolatban több észrevételt is tettünk, ám megnyugtató választ egyetlen esetben sem kaptunk. Itt van például a vetőmag-szaporítás, amely a mi fő profilunk. A búzát ezekben a napokban kell elvetni, ugyanakkor a szerződést a Vetőmagtermeltető Vállalat csak a tavasszal köti meg velünk. Előfordulhat, hogy az áru egy része a nyakunkon marad. Érdekes a hibridkukorica-termesztés is. A felvásárló kiköti, hogy hektáronként mennyi vetőmagot vesz át. A fölösleget csak a későbbiekben, s általában olcsóbban tudjuk értékesíteni. A minősítésben is akadnak problémák. Jó lenne, ha a szövetkezet képviselője is jelen lenne ezeknél a laboratóriumi vizsgálatoknál. Sajnos, a pénzügyi fegyelem is romlott az utóbbi időben. Gyakori a fizetési késedelem. Nemrégiben hatEz nem a MÉH. Kohászati Alapanyag-előkészítő Vállalat. De itt is gyűjtik a vasat, fémet, azonos célból. Csak nagyban. A különbség tehát annyi, hogy míg a MÉH elsősorban a lakossági hulladékot gyűjti össze, ez a vállalat „nagyban” dolgozik, de a végcél: a kohó. Beraczka Pál, a békéscsabai telep vezetője mondja: — Nem kell nagy képzelőerő, hogy megértsék mindenütt: milyen nagy haszna van a népgazdaságnak abból, ha nem rozsda martalékává válik a már kiselejtezett, használhatatlan gépek vasanyaga. A Békési megyét „behálózó” telep az ózdi, a diósgyőri, a csepeli, és részben a dunaújvárosi kohóüzemek részére szállítja a begyűjtött alapanyagot, a feldolgozó üzemeken keresztül. — Fizetnek a vállalatoknak az alapanyagért? — Hogyne! — mondja a telepvezető. — Évente több millió forintot térítünk a hulladékért, sí helybe megyünk, elszállítjuk a vállalati telephelyeken összegyűjtött hulladékanyagot. millió forinttal tartozott nekünk a húsipar, ám nem tudtuk érvényesíteni velük szemben követelésünket. Igaz, hogy jogi úton kérhetjük a késedelmi kamat fizetését, de mindez alapvetően nem segít a bajon. Úgy tapasztalom, hogy a szövetkezettel szemben fellépő monopolhelyzetben levő gazdálkodó szervezetek igyekeznek kihasználni ezt az előnyt. Természetesen a TOT, a tsz-szövetség igyekszik védeni a közös gazdaságokat. De még további előrelépésre van szükség ezen a területen. A szövetkezetek érdekében A termelőszövetkezetek helyi érdekvédelmi szervei, a megyei tsz-szövetségek is igyekeznek hallatni hangjukat a témában. Csukás Gyula, a TESZÖV titkárhelyettese a következőket mondja: — Kialakult hazánkban az elmúlt évtizedekben egy olyan gyakorlat, amely a nagyvállalatokat kényelmességre, a versenyhelyzet „kivédésére” ösztönözte. Az utóbbi évek gazdasági változásai arra kényszerítettek, hogy ezek az állami vállalatok is lépjenek. Mi úgy látjuk: amíg az áru minősítése elsősorban a vállalat joga lesz, s a szerződéses feltételeket is ők dolgozzák kú számottevő változás nem várható. Gondot okoz szövetkezeteinknek az is, hogy a hibridüzemek az állami gazdaságok kezelésében vannak. így a legjobb termőképességű és legmagasabb értékű hibridkukorica-fajtákat az állami vállalatok kapják meg termesztésre. A szövetkezetek általában csak a maradékból részesülnek. Még sorolhatnám a példákat a tej- és sertésátvétel problémáitól egészen a vetőmagtermesztésig. Országosan a TOT egyezteti a szerződés- tervezeteket a vállalatokkal. Amióta megszűnt a trösztök jó része, nagyobb lehetőség van helyben az áruforgalmi kapcsolatok kialakítására. Folyamatban van nálunk: a szerződéses minták kidolgozása, amelyeket a vállalatoknak küldünk el véleményezésre. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az elképzelés kedvező fogadtatásra talál. Tervezzük, hogy a különböző szerződéstervezeteket a tsz-ek szakembereiből álló bizottsággal közösen megvitatjuk, és az észrevételeket időben eljuttatjuk a vállalatoknak. Tudjuk, mindez azonnali változást nem hozhat, de fontosnak tartjuk a — Az üzemek készek az átadásra? — Ahogy vesszük ... — ezt már Sóvári Ferenc, a telep begyűjtési csoportvezetője mondja. — Az átadással nincs baj, csak sok helyen úgy kezelik az ügyet, mint szükséges rosszat. Egy kupacra hordják a papír-, műanyagszeméttel, s egyéb „fémtelen” hulladékkal az alapanyagot, ami gondot okoz az elszállításnál... Pedig csupán ennek a telepnek a terve legalább 16 ezer tonna vashulladék megmentése. S ebből 2 ezer tonna exportra kerül! De a begyűjtéssel nem merül ki a telep 18 fizikai és — vezetőkkel együtt — négy adminisztratív dolgozójának a munkája. — Foglalkozunk haszon- vaseladással ia — mondják. — A vállalatok, intézmények, magánépítkezők válogathatnak idomacélból, lemezekből, szögacélból, zártszelvényekből. — És itt van még a fémek kiválogatása is. Nem lehet összeolvasztani a színesfémet, a rézdrótot a vasanyaggal; az öntött vasat az acélfolyamatos párbeszédet az előrelépés érdekében. A minősítéseknél, mivel több ezer tétel vizsgálatáról van szó, a mi szakembereink — akik a felvásárlók telephelyén tartózkodnak — csak a vitás ügyekben mondanak véleményt. Több csatornás értékesítés A termelőszövetkezetek, felismerve a szorító gazdasági helyzetet, igyekeztek új piacok után nézni. így az utóbbi időben a több csatornás értékesítés különböző formáival találkozunk a megyében. Az elmúlt esztendőben például a kukorica több mint felét a takarmánykeverőknek, az ÁFÉSZ-eknek és a TSZKER-nek adták el a szövetkezetek. Változás, hogy a műtrágya és a különböző gépek beszerzésénél is több üzem a TSZKER-t választja. Egy érdekes adat: megyénkben a sertés felvá-- sárlási átlagára 34 fillérrel alacsonyabb az országos átlagnál. A tsz-szövetség azt szeretné elérni, hogy legalább az országos átlagot megkapják a közös gazdaságok. A gond csupán ott van, hogy mivel megyénk a legjelentősebb sertéstermelő, így a húsipar válogathat a sertésekben. Kedvező jelenségként értékelhető, hogy a több csatornás értékesítés bevezetése óta egyes nagyvállalatok is rákényszerültek arra, hogy változtassanak eddigi magatartásukon. A kialakult párbeszédek eredménye, hogy egyi'e több a szövetkezetek érdekeit is figyelembe vevő szerződéskötés. Az áruforgalom és a szerződéses kapcsolatok alakulása még a jövőben is sokáig vitatott terület lesz. Számos megválaszolatlan kérdés tornyosul ma még ebben a témában. Gyakori, hogy a nagyvállalatok nép- gazdasági érdekre hivatkozva elutasítják a termelők jogos igényeit. A kockázat- vállalás területén is elsősorban a közös gazdaságokat sújtja a meglevő, kialakult, elsősorban alacsonyabb szintű jogi szabályozás. A közelmúltban alkotott törvényt az országgyűlés a tisztességtelen gazdasági tevékenység tilalmáról. Az ebben megfogalmazott elvek várhatóan segítenek a szerződéses fegyelem erősítésében. El kellene érni, hogy egyre inkább egyenrangú partnerekként kezeljék az országos nagyvállalatokat és a termelő üzemeket. Hiszen mindkettő a népgazdaság szerves része. lal. Ezeket külön-külön kell szállításra előkészítenünk — mondja a telepvezető. Huszonkét ember birkózik évente 16 ezer tonnával! S mennyivel több jutna a kohóba, ha mindenütt mentenék a nagy értékű fémhulladékot. Mert sajnos, olyat isi tapasztalnak, hogy össze- kazlazzá^ a szemetet a vassal. Pedig a kohászat vállalja az elszállítást, s térít az alapanyagért, ezenkívül a szakszerű tároláshoz ad díjtalanul konténereket is. Milliárdos értékek! A kis kollektíva rakodói, gépkezelői, lángvágói, tehergépkocsivezetői, rakodógép-segítői ezt szeretnék menteni a népgazdaságnak. A „Viharsarok” Szocialista Brigádba tömörült dolgozók 1958 óta vannak együtt. 1983-ban megszerezték az arany, fokozatot. Tehát becsülettel dolgoznak. Keresetük is megfelelő. Somogyi István lángvágó mondja, hogy általában megkeresi a négy és fél ezret. Szokták mondani: a víz az ember éltetője. Kimondhatjuk azt is: a vas pedig az ipar, a mezőgazdaság, az egész népgazdaság éltetője. Varga Tibor Az újkígyósi Aranykalász Tsz vincellérházának udvarán hatalmas gyermeksereg fogad. Mint Tóth Andrásné óvónőtől megtudjuk, a kettes óvoda apróságai — közép- és nagycsoportosok — szám szerint ötvenkilencen. A tsz buszával hozták ki őket, hogy megnézzék a szőlő szedését, préselését. A négyéves Körmendi Évi éppen kivesz egy fürtöt az odakészített ládából, vidáman majszolja. — Láttuk a prést, nagyon tetszett! — És gesztenyét is láttunk — teszi hozzá a nála egy évvel idősebb Bánszki Zsolti. Többen is körénk gyűlnek, sorolják az élményeiket. A kérdésre, hogy mi lesz a mustból — kórusban felelnek: — Hát bor, bor! — És a borból szabad nektek inni? — Nem, nem! Csak a felnőtteknek! — És ha nagyok lesztek, megkóstoljátok? — Igen, igen! * Bent a présházban, vagy ahogy mondják, vincellérházban nagyüzem van. Két présből folyik a kígyósi domb leve — hegynek túlzás lenne nevezni a tengerszint feletti 80—90 méteres magasságokat. Az egyik présnél Juhász Józsefné és Kiss József áll. Figyelik, mekkora sugárban jön a must, ha vékonyodik, Juhászné megszólal: — Meghúzzuk, Józsi bácsi? Erre Kiss József int, megfogják a vasrúd két végét, megtekerik, s máris bővebben csurog a must. Szalai Béla, a helyi szeszfőzde, szőlős- és szilváskert vezetője — ahogy ő mondja: vincellér — előveszi a must- fokolót. Megtölt a mézédes lével egy mérőhengert, belehelyezi a fajsúlymérőt. Elégedetten állapítja meg: — Ez 21 és fél fokos, jónak mondható. Az idén az aszály miatt nem nagy termésre számítunk, de ta bor minősége jó lesz. Kovács Ferenc csoportvezetővel, a borospince kezelőjével mesélnek a szőlőről. Megtudjuk, hogy gróf Wenk- heim József után maradt itt a nyolc hektárnyi szőlő. Nem nagy terület, de a megyében ez a legnagyobb, összefüggő szőlőskert. A tőkék és a gépek több mint százévesek. Van egy gépük, amiről azt tartja a legenda: a vele préselt borból még Petőfi és Rózsa Sándor is ivott. A tsz kis szőlészete egy darabja a múltnak, tárgyaik, épületeik műemlék jellegűek. Igyekszenek megbecsülni, megóvni valamennyit. Tavaly rendbehozták a régi faajtókat, természetesen úgy, hogy eredeti állapotukat megőrizzék. Míg beszélgetünk, a két gépből szaporán csurog a must. Kapunk kóstolót is, finom, mézédes. Juhászné egy újabb préstekerés után megnyalja ragacsos kezét: — Lenne itt két napig, még a szagát se bírná! Megszokja az ember, és utána már nem kívánja. Én a bort se szeretem, meg nem innám ! Ilyen egy megbízható pin- cészeti dolgozó! * A présház alatt, a pincében nézünk körül. A hordók itt is a múltat idézik, koruk száz év körüli, összesen hatvanhárom van belőlük, valamennyi hitelesített, állapotuk még mindig jó. — Általában harminc hektó borunk van, évjárástól függően — mondja Szalai Béla. — A tagoknak adjuk el kedvezményesen, tavaly 25 forint volt egy liter. Vennének többet is az emberek, de nem bővíthetjük tovább a területet. Az a baj, hogy a magyar már nem borivó nemzet. Jobban megy a sör, a tömény ital, holott a bor nemcsak jobb szerintem, hanem egészségesebb is. Természetesen, mértékkel fogyasztva. Kovács Ferenc, a pince gazdája körbevezet a helyiségben, a borkészítésről beszél. — A hordókat kétharmadig töltjük, hogy jusson hely az erjedési gáznak. De közben állandóan figyeljük, s ha valamelyik kitörni készül, leeresztünk belőle. Régi gazdák szerint két-három októberi meleg nap többet ér, mint egy egész meleg szeptember, az októberi napfény növeli igazán a cukorfokot. Ezért is vártunk a szürettel. Kis terület, nem kell elkapkodni, mint a nagyüzemben. Én éppen ezért szeretek itt dolgozni, immár huszonnégy éve. A hordókba töltött must egyébként pár nap múlva erjedni kezd, az első fejtésre december elején kerül sor, a másodikra két hónap múlva; akkor már szép tiszta és iható az új bor. De van munka a pincében nyáron is. Az üres hordókat havonta kénezik, amelyikben bor van, azt kéthetente utántöltik, ne párologjon, ne savanyodjon Nagy Mihályné — késsel a kezében Szalai Béla a tavalyi borból „lopott” meg. És természetesen el kell távolítani a hordók belső feléről a borkövet is. — Régen volt itt egy kis ember, az belemászott a hordóba és leverte az oldaláról a borkövet — teszi hozzá Kovács Ferenc. A kóstoló itt sem marad el. Finom a tavalyi bor, ahogy mondani szokták: itatja magát — aranysárgán csurran a lopóból a pohárba. Koccintunk az idei termésre. Közben megszemléljük a boltíves mennyezeten elhelyezett lámpát. „Robbanásbiztos”, mondják. Vagyis: nem robban fel a gázban sem. Hogy történhet-e baleset a pincében? Szinte kizárt. Aki lejön, az botra tett gyertyát visz maga előtt, ha a láng a gáz miatt elalszik, bekapcsolják a ventillátort. Milyen egyszerűnek tűnik, s mégis, ilyenkor ősszel sokan esnek áldozatul a must gázának . . . Az Alföld „laposságához” szokott szemnek felüdítő látványt nyújtanak a szőlős dombok — a táj a zalai dombsághoz hasonlítható. Szalai Béla a szőlőről beszél : — Két fajtánk van, a za- lagyöngye és a saszla. Nagyjából egy időben érnek, s ez kedvező a szüretnél. A művelési módjuk egyszál füg- gönyös, ez azt jelenti, hogy viszonylag kevés munkát igényel. A tavaszi metszés után csak a termőcsapokat kell kötözni, nyári zöldmunkának a «csonkázás marad. Közben á sűrű ködben megtaláljuk a szüretelő asz- szonyokat. Nagy Mihályné késsel vagdossa az érett, bar- nuló fürtöket. — Nagyon finom a szőlő, hát még a must! Mert természetesen azt is megkóstoltuk. Hogy hideg van-e? Most már nem. Korán reggel az volt, reméljük, kisüt a nap, és akkor még kellemesebb lesz. A fiatalos — ötgyermekés és már nagymama! — asszony társai kicsit odébb szedik a szőlőt. Vödörbe, majd ládába öntik. Molnár Györgyné, Benkó Jánosné, Csécsei Istvánná és Molnár Ilona máskor a paprikaföldeken dolgozik, csak a szüretkor jönnek a szőlőbe. Valamennyien szabadkígyó- siak, a tsz busszal hozta őket a munkahelyre, négyig dolgoznak, utána jut idő a családra is. Cipekedniük nem kell, mert a teli ládákat férfiak hordják le a présházhoz. És ez így is van jól — teszik hozzá —, mert különben szeretnek itt lenni, ha kicsit jobb lesz az idő, nem marad el a szüreti dalolga- tás sem! M. Szabó Zsuzsa Kovács Ferenc a régi hordók között Fotó: Veress Erzsi Verasztó Lajos Vashulladékot mentenek
