Békés Megyei Népújság, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-04 / 260. szám
NÉPÚJSÁG 1984. november 4., vasárnap Megkezdődtek a munkásőralegység-gyülések November 1-én tartotta a Sarkadi Cukorgyár alegysége év végi értekezletét, amelyen Molnár Imre szakaszparancsnok értékelte az 1984. évi munkát, a rajok tevékenységét. Részletesen szólt a mozgalmi, a kiképzési és a lövészeti feladatok végrehajtásáról, a szolgálat ellátásáról. Külön kiemelte, hogy az őszi gyakorlatot rendkívül rossz időjárási viszonyok között hajtották végre a szakasz tagjai. Elismeréssel szólt a szakasz ez évi összmunkájáról. Ugyanitt jelentették be, hogy november 4- én a Szovjetunióba induló béke-barátság vonattal négy munkásőr megy a szakaszból, akiknek az utazási költségéhez a vállalat is hozzájárult. A nyílt, őszinte légkörű tanácskozáson részt vett és felszólalt Tóth Pál munkásőr ezredes, megyei parancsnok is, aki elismerését fejezte ki azért, hogy a szakasz tagjai kritikusan nyilatkoztak felszólalásaikban a munka még jobbá tétele érdekében. A megyei parancsnok szólt az előttünk álló politikai, mozgalmi és gazdasági feladatokról. a munkásőrök példamutató helytállásának szükségességéről. A megyében az alegységgyűlések november 15-ig befejeződnek, hogy a munkásőrök — akiknek jelentős része párttag — eredményesen és aktívan részt vehessenek a pártalapszervezetek beszámoló taggyűléseinek munkájában. MHSZ-klubelnökök tájékoztatója (Tudósítónktól) Az MHSZ békési városi vezetősége a napokban találkozót szervezett a honvédelmi klubok elnökei részére. Ezen Drienszky Márton, az MHSZ helyi titkára az időszerű feladatokról tájékoztatta a megjelenteket. Többek között elmondta, hogy az elnöki funkció működtetése, a szövetség társadalmi bázisának erősítése, a klubdemokratizmus további szélesítése és a vezetés színvonalának javítása a cél. A klubelnöki tisztséget mindenhol köztiszteletben álló, a honvédelmi munkát értő és szerető személy látja el. Megfelelő elvi és gyakorlati segítséget is tudnak nyújtani a honvédelmi klubok titkárainak. A klubelnökök közül Szoj- ka Pál, a Hidasháti Állami Gazdaság honvédelmi klubjának elnöke elmondta, hogy ez a találkozó több ok miatt is időszerű volt. Társadalmi munkájukhoz most közvetlenül kaptak segítséget, s egyben arra kérte a városi vezetést, hogy továbbra is támogassák a klubelnököket. Az elmúlt időszakban szintén megtett mindent a klub munkájának eredményesebbé tételéért, s ezután is szorgalmazni fogja a klubélet erősítését. Ezt követően Frontó András alezredes, az MHSZ Békés megyei titkára megemlítette, hogy a megyében első alkalommal megtartott klubelnöki találkozó jól szolgálja a szövetség előtt álló feladatok eredményesebb megoldását. Ezután értékelte a honvédelmi és szakági klubok által az elmúlt időszakban végzett eredményes munkát, majd szólt a közvetlen feladatokról is. A találkozó befejezéseként a megyei titkár átadta a honvédelmi klubok elnökeinek a megbízólevelet. Bányai Gergelyné Hazai gyártmányú homlokrakodó Nagyszénásról Saját szakembereinek szabadalma alapján úgynevezett homlokrakodó gép gyártását kezdte meg a nagyszénás! Október 6. Termelőszövetkezet ipari üzeme. Már ebben az évben mintegy 25 darabot készít belőle hazai szállító és építőipari, továbbá mezőgazdas.ági vállalatok megrendelésére. A hasonló típusú gépeket eddig importáltuk. Az óránként 150 tonna különféle anyag, termény — föld, homok, kavics, szén. cukorrépa, burgonya, stb. — felrakására alkalmas géphez még szervestrágya-rakodó szereléket is terveztek. A Gyulai Húskombinát cs a Gyomaendrőd és Vidéke ÁFÉSZ szervezésében töltelékféleségekből rendeztek kóstolóval egybekötött bemutatót a nagyközség 51. számú ABC-áruházában. Nagy sikere volt az aranymájasnak, a hot-dog virslinek és a házi ízesítésű disznósajtnak Fotó: Sztanyik Károly Szovjet pártmunkásküldöttség látogatása Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására Borisz Szemjonovval, az SZKP KB vegyipari osztályának helyettes vezetőjével az élen október 29. és november 3. között látogatást tett hazánkban az SZKP pártmunkásküldöttsége, és tanulmányozta a vegyipar fejlesztésében, a műszakitudományos haladás meggyorsításában szerzett magyar tapasztalatokat. A delegációt fogadta Ballai Lqszló, az MSZMP KB osztályvezetője. A szovjet vendégekkel megbeszélést folytatott Horváth Ferenc, a KB osztályvezető-helyettese. A küldöttség felkereste az Ipari Minisztériumot, az OMFB-t, valamint több gazdasági és tudományos intézményt. Inota és Nádasladány között az öslápból havi 6-8 ezer tonna tőzeget termelnek ki, amit az erősen kötött talajok javítására, a kertészetekben és a gombatenyészetekben használnak fel (MTI-íotó — Kabáezy Szilárd felvétele) Veterán nők találkozója Orosházán (Tudósítónktól) Orosházán, a Hazafias Népfront nő- és rétegpolitikai munkabizottsága a közelmúltban rendezte meg a veterán nők találkozóját a Petőfi Művelődési Központban. A bensőséges ünnepség résztvevőit dr. Krakkerné Varga Julianna köszöntötte, majd Kiss Istvánná, a városi pártbizottság munkatársának történelmi visszatekintésével kezdődött a rendezvény. Elmondta, hogy a családokban folyamatosan jelentkező megélhetési nehézségek, a minimális bérezés, a rendszeres munkalehetőség hiánya ébresztette öntudatra a nélkülöző orosházi agrár- proletárok feleségeit, a nőcselédeket és napszámosnőket. Az 1891-es május elseje volt az első alkalom, hogy a nők is tömegesen vettek részt a munkások megmozdulásaiban. Ezt igen találóan zászlóforradalomnak nevezték Orosházán, a történelemben a ,.véres május elseje” a viharsarki parasztság harcos múltjának legkiemelkedőbb korszakjelzöje. A kezdeti kényszerű visszavonulást néhány év múlva a mozgalom hatalmas fellendülése, ideológiai tisztázódása, a földalatti munkába való lassú beletanulás, jobb szervezettség váltja fel. Ezt a politikai vonalat vitték tovább a sorokban ülő veterán elvtársnők, akik a Magyar Dolgozó Nők- Demokratikus Szövetségének helyi szervezeteit alapították, A történelmi visszatekintés után a megjelentek közül sokan mondták el személyes élményeiket a 40 évvel ezelőtti korból. Hogy hogyan éltek, dolgoztak. hogyan járultak hozzá a romokban heverő ország újjáépítéséhez, időt. fáradtságot nem ismerve, határtalan lelkesedéssel, bizakodással. Nagy-nagy szeretettel emlékeztek meg a felszabadulást hozó szovjet katonákról, a békéről, a béke megvédéséről, hisz, mint mondották, a 40 év alatt oly sokat épült, szépült, fejlődött országunk, van mit féltenünk, van mit védenünk. Kiss Horváth Sándorné Füles Évkönyve ’85 Zsebre megy a játék Ezúttal különösen zsebre megy a játék az 1985-ös Füles Évkönyve nagy pályázatában, hiszen aki részt vesz benne, a saját zsebére játszik; tizennégyféle olyan holmit nyerhet, amelyek mindegyike zsebbe való — köztük zsebfésűt, zsebtükröt, zsebsakkot, zsebrádiót... és egy húszezer forint értékű arany zsebórát. E pályázat beküldőinek a Füles Évkönyve mellékleteként megjelenő skandináv rendszerű óriásrejtvényt kell megoldaniuk. amelynek hátoldalára az eddigi VIT-ekkel foglalkozó hagyományos keresztrejtvényt nyomtattak. A két nagyrejtvényen kívül számos kisebbet is talál a 272 oldalas kötetben a fejtő, amelyek között számos hagyományos is akad, s szerepel köztük jó néhány skandináv típusú, és Plusz egy vicc műfajú is. De van a Füles Évkönyvben olvasnivaló is jócskán. Az 1985-ös naptár mellett kérdések találhatók: minden naphoz egy. Megtudjuk egy összeállításból, hogy honnan ered a hónapok neve. s hogy mely magyar nevek milyen sokféleképpen be- cézhetők; a logikus gondolkodásúak — és a bűnügyi történetek barátai — 41 minikrimin törhetik a fejüket. A keresztrejtvény kedvelői megismerkedhetnek a most hatvanéves magyar kereszt- rejtvény hőskorával, s azok. akik nemcsak fejteni szeretnek, hanem a készítéssel is szívesen megpróbálkoznának, ehhez útmutatást találnak a Milyen legyen a jó keresztrejtvény? című cikkben. Rátonyi Róbert ábécérendbe szedte azokat a világsztárokat. akikkel valaha megismerkedett, s a róluk megtudott érdekességeket most továbbadja. Az Állati árukapcsolások című cikk pedig az állatvilágban tapasztalható érdekességeket toldja meg egy-egy rejtvénykérdéssel. A gyermekeknek hirdetett pályázat első díja egy sebességváltós kempingkerékpár, s ugyancsak elsősorban a kicsiknek szól Rodolfó mester írása, amely a bűvészkedés elsajátításához ad segítséget. A Karinthy Ferenc műve nyomán készült Budapesti Tavasz és az R. L. Stevenson írásából készült Ördögpalack című képregények, szöveges sakkfeladvány, s számos kisebb-nagyobb fejtörő is szórakoztatja az 1985-ös Füles Évkönyve fejtőit-ol- vasóit. Orosz nyelv heti programok Szép hagyomány Békéscsabán, a 2. számú általános iskolában az orosz nyelv hetének megrendezése. November 5-én, hétfőn reggel háromnegyed 8-tól iskolagyűlés keretében, immár harmadszor nyitják meg ezt a rendezvénysorozatot. Megnyitó beszédet Bozó Dezső, az iskola igazgatója tart. A délutáni program máris sok izgalmat ígér, hiszen 14 óra 30 perctől olvasási és szépkiejtési versenyen mérhetik össze tudásukat a felső tagozatos gyerekek. Évfolyamonként mintegy 20 diák bizonyíthatja felkészültségét. Másnap, november 6-án ugyancsak 14 óra 30 perckor kezdődik 4., 5., 6. osztályosok részére ' az a játékdélután, melyen mi mást, mint orosz népi játékokat, dalokat ismerhet meg a közel 200 pajtás. A hetedikesek és nyolcadikosok ezalatt — mintegy 40 gyerek — fordítási versenyen vesznek részt. November 7-én koszorúzás a program, majd másnap műsoros délutánon mutatkoznak be a gyerekek. Az orosz nyelv hete november 9-én záróünnepéllyel, a vetélkedők értékelésével ér véget. A rendezvénysorozatot Mészáros Ilona, az iskola orosz munkaközösségének vezetője zárja. Mindezek mellett kiállítást is láthatnak a jövő héten az érdeklődők az iskola földszintjén. A Szovjetunióból hozott tárgyakból, a kedves orosz mesemotívumokból, s persze hozzá a mesékből, a gyerekek levelezéséből rendezett kiállítást bizonyára azok a szülők is szívesen megtekintik majd, akik az iskolában hétfőn megrendezésre kerülő fogadóórára ellátogatnak. Magyardombegyházán a közelmúltban felújított tanácsi kirendeltségi épületet adtak át. Az épületben helyet kapott a házasságkötő terem, a könyvtár és a postahivatal is Fotó: Fazekas László Békés megyeiek a Debreceni Tanítóképző Főiskolán A közelmúltban ünnepélyes keretek között megalakult a Debreceni Tanítóképző Főiskolán a Békés megyeiek klubja. A kezdeményezés a Békés megyei KISZ-bizottságtól indult, találkozva a megyei párt és a megyei művelődésügyi osztály elképzeléseivel, valamint a főiskolai hallgatók szándékával. Az előzetes szervező munka során a hallgatók megyénk intézményeitől, üzemeitől propaganda- és reklámanyagot kértek, melyekből a megnyitóra a főiskola folyosóján ízléses kiállítást rendeztek. Az ünnepélyes klubavatón megjelent 90 diákot és a főiskola képviselőit Vámos László, a Békés megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője, Kozák Ferenc, a megyei KlSZ-bizott- ság titkára és Hüttner Vilmos, a megyei pártbizottság munkatársa köszöntötte. Többek között kiemelték, hogy a megyéből a főiskolán tanuló fiatalok összetartása, szűkebb szülőföldjük elmélyültebb megismerése és más megyéből származó hallgatókkal való megismertetése is legyen a klub feladata, mely munkához a szükséges támogatást biztosítják. Az alakuló ülésen a fiatalok kérdéseire a megjelent Békés megyei vezetők válaszoltak. Forró hangulatú műsorral ért véget az első találkozás, ami igen figyelemre méltó kezdeményezés, hiszen a maga nemében első a pedagógusképző intézményekben. Remélhető, hogy a kezdeti lelkesedést megtartva a színvonalasnak ígérkező program segíti a megyei fiatalok ösz- szefogását, és további ösztönzést ad arra, hogy végzés után szülőföldjük értelmiségét gyarapítva, Békés megyei gyermekek tanításával teljesedjen ki a pedagógushivatás. Dr. Kertész János